Esti Kurir, 1932. szeptember (10. évfolyam, 195-219. szám)

1932-09-25 / 216. szám

r­fi marad teljes csafe­lsx ára less egy pengő helyett F­ILLÉR A­z ügyöny mögött Hétfő A HÉT ESEMÉNYEI: Király Színház: Szombaton Audran Üdvöske című operettjének bemutatója. Labrid­a-Varieté: Szombaton új műsor. Komédia-Orfeum: Szombaton premier. * A MANOLITA premierjének illusztris vendége volt. Molnár Ferenc, aki a maga bevallása szerint már vagy tizenöt esztendeje nem látott operettet. Most a színház meghívására ellátogatott a Fő­városi Operettszínházba, nevetett, tapsolt, sőt újrá­­zott is és a második felvonás szünetében magához kérette az operett librettistáját, Harmath Imrét, akinek a sikerhez melegen gratulált: — Ön, kedves Harmath úr — mondotta — csodákat művelt, elhozta Pestre Párizst. Gratulá­lok önnek, zeneszerzőtársának, Fényes Szabolcs­nak és a díszletek tervezőjének, Gyarmathy Miklósnak.­ A KÁROLYI-KORMÁNY bukásával súlyos csa­pás érte a pesti kabarékat. A pesti kabarék mindannyian készülnek az új műsorra, amelyből természetesen nem hiányoz­nak a politikai tréfák, bluettek és politikai kup­lék sem. Ezeknek középpontjában természetesen a szakállas Károlyi miniszterelnök áll, akinek maszkját már pompásan tudja magára varázsolni valamennyi kabarészínész. Most aztán itt a baj: az új műsorokra készen állt már minden, ami­kor mint a gránát csapott be a hír, hogy a Károlyi-kormány megbukott. A kabarék most megdöbbenve állnak a válság­ban és nem tudják, mitévők legyenek. Nem tud­ják, kire kerül a sor, nem tudják, kinek a maszk­ját húzzák elő a kellékek tarka-barka holmival telirakott gazdag tárából. * A PRIMADONNÁTÓL kikapott a rendező, mert az öltöző falát olyan színűre festtette meg a színház festőjével, amely az operettben használt kosztümjei egyikének színéhez sem illik. A rendező, szegény, védekezett, hogy így meg úgy, nem tudta, hogy a toalettekkel még az öltöző falának is passzolnia kell. A primadonna azon­ban hajthatatlan maradt. Át kell hát festeni az öltözőt... téren. A tapsokból bőségesen kijutott a szerző­nek, Erdélyi Mihálynak, néhány betét kompo­nistájának, Zalathnay Gézának, valamint a ki­tűnő szereplőknek: Ferenczy Marikának, Takács Rózsinak, Egyed Lenkének, Bodnár Pirinek, Sas Máriának, B­ékessy Antalnak, Károlyinak, Szent­­ivány­inak, Tamás Benőnek, Balogh Frigyesnek, Békéssy Józsefnek és Antalffy Gyulának. Andrássy­ úti Színház | 100% -os SIKER! I Bajor Gizi • Törzs Jenő 11 vendégjátéka Nagy Endre konferál! ! ­T­I Még csak négy napig: Scarlett 4 csimpánzzal, — Éjféli vendégek. Alba Thea, — Dunio utcai muzsikusok stb. Szombaton premier Jön az eredeti spanyol revü! [Jegyek (10 fillértől 4­0 e n­d­ő i­sr A Csókos regiment a Bethlen-téri Színpadon Az egész estét betöltő műsorra áttért kis Beth­len-téri Színház premiert adott, amelynek kere­tében bemutatta Erdélyi Mihály Csókos regiment című, hat képből álló énekes és táncos revüjét. A kis színház jól választott, új programjával egy-kettőre rálépett a siker útjára. A szombati premieren a színházat zsúfolásig megtöltő kö­zönség lelkesen tapsolt a Csókos regiment-nek, amely a régi k. u. k. békevilágot varázsolja vissza a mai időkbe. A fess huszártisztek, ezre­desek és generálisok a tábornok úz unokahuga, a bécsi színésznő, a «lódoktor», a «kutyamosó», a cigánymuzsika és elsősorban Erdélyi Mihály ötletes és mulatságos szövegkönyve, valamint ízesen magyaros muzsikája megtették a hatást: a Csókos régimért döntő csatát nyert a Bethlen­ ig színházak és kabarék heti mű­sora Nemzeti Színház (K 8, V­ 4). Hétfő: Peleskei nó­tárius (B). Kedd: Veronika (K 2). Szerda: Bizánc (D). Csütörtök: Veronika (K 3). Péntek: Két szék közt a pad alatt (A). Szombat: Veronika (K 4). Vasárnap délután: Krétakör. . Vasárnap: A vén gazember. Vígszínház (8, 14): Hétfő, szerda, péntek és vasárnap este: Jó házból való trilány. Kedd, csü­törtök, szombat: Emmy. Vasárnap délután: Gyer­mekelőadás. Magyar Színház (8, V14): Minden este: Csók a tükör előtt. Vasárnap délután: A torockói meny­asszony. Belvárosi Színház (8, 124): Minden este, írja hadnagy. Vasárnap délután: Tűzmadár. Kamaraszínház (SA8, '24): Hétfő, szerda, péntek és vasárnap este: A nagy díj. Kedd és csü­törtök: Előfordulhat a legjobb családokban is. Szombat: Candida. Vasárnap délután: Farkas­verem. Király Színház (8): Szombat és vasárnap: Üd­vöske. Fővárosi Operettszínház (8,­­A4): Minden este és vasárnap délután: Manolita. Pesti Színház: Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, szombat és vasárnap este: A teve, szerda, vasár­nap délután: Tavaszi álom. Andrássy­ úti Színház (4, 9): Minden este és va­sárnap délután: Bolond világ. Teréz­ körúti Színpad (4, 9): Minden este, szom­bat és vasárnap délután: Tőlünk tanulhatnak. Labrid­a Színház Varieté (4, 8): Minden este és szerda délután: Éjféli vendégek és varietémű­sor, szombat délután és este, vasárnap délután és este új műsor. Bethlen-téri Színpad (Vs6, 3/29): Minden este, csütörtök, szombat és vasárnap délután: Csókos regiment. Komédia Orfeum (Vzd, Vzd): Szombatig minden este: Vígjátékműsor Salamon Bélával, szombat, vasárnap este és délután: Prof. Neumann. Steinhardt Színpad (’/ső, 3/29): Minden este és vasárnap délután: Bohózatműsor. Modern Kabaré (V* 5, ’19): Minden este és va­sárnap délután: Kabos Gyula vendégjátéka. Szombaton premier a Komédia-Orfeumban A Komédia-Orfeum szombaton este mutatja be új műsorát. Az októberi műsor két részből áll. Színre kerül Vadnai László Professzor Neumann című kétrészes bohózata és Kellér Dezső húsz ké­pes revüje. A műsor főszereplője természetesen Salamon Béla. * Új komponista operettjét hozza legközelebb színre egyik színházunk. Egyik operettszínhá­­zunk operettet fogadott el, amelynek muzsikáját Katona György komponista szerezte, akinek az operettszámairól felvett gramofonlemezei a jövő héten már megjelennek. A tehetséges és rutinos zeneszerző üres óráiban komoly üzletember, a Klipa üzletben mint társtulajdonos működik. Akik te­hetségét ismerik, operettjéhez nagy re­­ményt fűznek. MRNOLITH | Tegnap hallottam rádión a MimUUTA­­ előadását. Most kiváncsi vagyok a káprázatos díszletekre és ‘ jelmezekre . Ma este 8 órakor megnézem a­­ F&vém&sí­­pereMixvihoxban­­ | iflVIRftT | Nagyközönség Budapest A Csókos regiment megnyerte a csatát Bethlen-téri Szinpad Karinthy után Vadnay jön a Teréz-körúti Színpadon A Teréz-körúti Színpad sikere miatt prolon­gálta a szezonnyitó műsorát október első nap­jaiig. Azután Vadnay László egész estét betöltő revüje jön, amelynek egyes részeit Vadnay László, az ismert kitsmnö­­re fogja konferálni. A Teréz-körúti Színpad — mint ismeretes — a szezon elején tervbe vette, hogy minden mű­sorában más és más írót szólaltat meg. Ezt a mű­sort Karinthy konferálja, most Vadnay követ­kezik. A Jó házból való urilány Bécsben Szombaton este került a Vígszínházban bemu­tatóra Vaszary János Jó házból való urileány című vígjátéka, amely másnap, vasárnap már el­indult külföld felé. Vasárnap este előadási jogát már megvásárolták Bécs számára, azzal a kikötés­sel, hogy az osztrák fővárosban legkésőbb novem­ber 15-ig szinte hozzák a nagysikerű magyar víg­játékot. * Intim Pista regényt ir. A pesti művészvilág és társaság minden titkának legfőbb tudója Intim Pista, regényt ir. Az elmúlt nyár minden titkát megírja ebben a regényben a Prímádon: a kedvence címmel. A regény hősei: a magyar származású világhírű filmsztár és egy közismert pesti úr. Szerelmi történetük hátterében azonban felvonul mindenki, aki érdekes ebben a városban. Írók, színésznők, politikusok, színészek, banká­rok, színházdirektorok, haboituék, külföldi ma­gyarok és külföldiek, akik beleszerettek Buda­pestbe. Semmi sem marad titokban, ami az el­múlt nyáron történt, minden benne van Intim Pista izgalmasan érdekes regényében. A Prima­donna kedvencét szerdai számában közli a Szín­házi Élet. (*) Meghívó: Adorjánná M. Frida aki, balett­­mesternő szívesen látja azokat a kedves mamá­kat, akik gyermeküket a legmagasabb női test-­ kultúrát jelentő plasztikus balettornára beíratni óhajtják, a szeptember 29-én, csütörtökön délután fél ötkor az intézet helyiségében tartandó bemuta­tóra, amelyen a haladó tanítványok bemutatják Adorjánná módszerét és eddigi tanulmányuk eredményét. (Erzsébet-körút 44.) Belépődíj nin­csen. Telefon: 454—33. (*) Rozgonyi-kép 3 darab 8 pengő. Kálvin-tér 5. MŰVÉSZET Csoportkiállítás a Nemzeti Szalonban Hét festő, köztük egy fiatalon elhunyt festőmű­­vésznő munkáival teli termek elég tetszetős, álta­lános benyomást keltenek. Áll ez elsősorban a nagyteremben jelentkező Gombos Lilly műveire- Tónusfinomságok, a hideg fehér színnek átmelegí­­tése a bravúros megfigyelés alapján alkalmazott ellenhatással, sok jó mozgás, néhol férfias erejű vonalvezetés felfigyeltetik a nézőt. A tónusok mű­vészetére jellegzetes alkotása egy barackokat áb­rázoló képe, a fehér színproblémára pedig egy spanyol nő képét emeljük ki. Ezeken az értéke­ken kívül távlatérzéke és a jelenségek térbeállí­­tása (79. sz. Virágok) szinte tökéletes formában jelentkezik. Ha a teströvidülések rajzbeli meg­oldásánál sem lazítja fegyelmét, sok siker fogja kisérni művészi útján. Érdekes jelenség Zakar Zoltán. Erőteljes, sok­szor nyers színek fedik az ép, naturalisztikus for­mát, de ez a piktúra inkább a dekoratív festéshez hajlik, noha Zakárnak nem ez a célja. Minden­esetre olyan tehetség, akit érdemes figyelemmel kísérni. Polónyi Károlyt talán az „alpesi festő“ név jellemezné legjobban. A hegy, völgy, víz, a tiszta ózondús hegyi levegő, a csodás távlati hegyvidéki képek értelmes, művészi érzékeltetése, jeles érdeme ennek a fiatal festőnek. De ezeken a képességein kívül tömegmozgásokat is bravú­ros friss­séggel vet papírra. Igen kellemesen hat ez a budapesti bemutatkozása. Újnak hitt után jár Fetter Frigyes. Az összefogott formáknak nem szin, hanem tömeghatásában keresni a művészi kifejezés új formáját, már régen elhagyott probléma. Amit Fetter képei mutatnak, azonban mindenesetre biztató és reménytkeltő. Szabó Aurél inkább grafikus, de a színek von­zásának nem tud ellentállani, próbál, keres, ezért olyan sokféle, sokszo, ami a forrásban, a fejlő­désben élő akarást, de a zavarosságot is jelenti. Grafikai tudása biztosan átsegíti ezeken a nehéz­ségeken. Biztató indulások, tervek, művészi szándékok és jó ígéretek jellemzik a korán elhunyt Rozsay Márta hátrahagyott műveit. A tiszta, nemes na­turalizmus nagy reménységet vesztett benne. A kollektív művészet erejét, hitét és hitelét vesztett irányának gyenge képviselője Borsos Miklós festő, aki bádogból formált ötletes, iparművészeti tár­gyakat is állított képei mellé. Itt már találunk egyet: Nő galambbal cinyi (15. sz.) figurát, amely azt igazolja, hogy Borsos ezen a téren figyelemre­méltót is tud alkotni. (k. m.) A Nagyszerű érzés kifogástalanul vegyileg tisztított­­ felsőruhában és illatosra mosott­­ fehérneműben járna Így szállít a­ DUNA gőzmosó-és kelmefestőgyárt­ó":2. Üzeni Gólya­ u. 43. Fiókok min­dnütt !

Next