Esti Kurir, 1933. április (11. évfolyam, 74-97. szám)

1933-04-01 / 74. szám

JVcrf \ \ - 31 Mj, 0 r - J MR: KflTRLin CRRNÖ Budapest, 1933 Főszerkesztő: RASSAY KÁROLY április 1, szombat Lipcsében már megkezdték a zsidóellenes bojkottot Hajsza az elmenekült postarabló után huszonnégy óra feloszlatták az osztrák köztársasági védő­őrséget; óriási izgalom Ausztriában ágyúval felszerelt katonai csapatok nagy felvonulásától tartottak Bécsben A hittenbergi gyárat megszállta a katonaság Még huszonnégy órája van a külföld­nek, hogy abbahagyja a Németország el­len indított „rágalomhadjárat“-ot, —­­hirdeti a horogkeresztesek lapja. Még huszonnégy óra, s ha addig az emberi­ség nem paríroz, akkor délelőtt 10 óra­kor, német pontossággal és alapossággal megkezdődik a teuton revans a civilizált emberiség méltatlankodó szavainak meg­torlására: a zsidó boltokon és műhelye­ken feltűnik a sárga folt, hogy némely idillikus középkori állapotok feltámadá­sát jelezze, a boltajtókból barnainges őrszemek fogják szembeötlően békés­­eszközökkel eltanácsolni a vásárlókat, az utcán hatalmas plakátok hirdetik majd a fegyveres diktatúrának a lakosság egy százalékán aratott győzelmét. Azzal a nagyon is toleráns középkori szokással, hogy a keresztényt kereszténynek nézik, természetesen szakítani fognak, s a boj­kottot kiterjesztik a „protestáns és ka­tolikus zsidók“-ra is, valamint azokra a fajtiszta árjákra, akiket zsidókkal való hitvestársi közösség bűntettén rajtakap­nak. Zsidó ügyvéd, zsidó orvos, zsidó köztisztviselő sem működhetik majd Né­metországban ... Hitler Adolf kancellár guvernementális hangon kijelenti, hogy mindezt persze nem a kormány óhajtja, hanem a „népmozgalom“, a nemzeti­szocialista párt, melytől azonban nem v­onhatja meg a kormány támogatásái. Elhigyjük neki? A nemzetközi bolsevista izgatást sem a szovjetkormány akarta, hanem a III. Internacionálé, melyet vi­szont a szovjetkormánynak kell pénzzel és fegyverrel támogatnia. A német kan­cellár érvelése tehát nem új ... Eredményes lesz-e azonban a Hitler­­kormány — vagy, bocsánat, a nemzeti­­szocialista párt bojkottmozgalma? Két­ségtelen, hogy a szemlélőben két szem­pont küzd itt egymással. Az egyik a kétségtelenül tiszteletreméltó humánus érzés, mely a túsznak kezelt néhány százezer német állampolgár érdekében hallgatást és látszólagos szembehunyást kíván. Ezzel szemben áll a nagyobb táv­latú és tiszta humanizmus szempontja, mely azt követeli az embertől, hogy ahol jogtiprást, vérengzést és brutalitást lát, ott kimondja a véleményét akkor is, ha ez egyeseknek vagy akár sokaknak ké­nyelmetlen és fájdalmas. Mert nem zsi­dókérdésről van itt szó, nem kizárólag a németországi megbélyegzettek ügyéről. Az egész emberiséget sérti meg, minden öntudatos és önérzetes lényt emberi mi­voltában aláz meg az olyan intézkedés, mely ilyen barbár eszközökkel foszt meg polgári szabadságuktól, kerget ki az em­beri közösségből valamilyen emberkate­góriát — legyen az koreai vagy néger, örmény vagy zsidó... Ha tehát Hitler Adolfék a németországi emberüldözés okozta nemzetközi felháborodásnak akar­ják lendületét szegni, akkor a holnap tíz órakor parancsra meginduló „nép­­mozgalom“-mal éppen nem ezt a célt fogják elérni. A rend helyreállítása, a terrorakciók letörése alkalmasabb mód­szer lett volna a „rágalmak" megcáfolá­sára. A „népmozgalom" talán — tegyük fel — megszordinózza a szavakat, de a lelkekben csak ainnál mélyebben gyöke-Bécs, március S1*.­­..... / i • • m (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A szociádemokrata köztársasági védőrség szervezeteinek feloszlatását pénteken déli 12 órakor a következő hivatalos kommüniké közölte a lakossággal: Dollfuss kancellár az összkormány egy­hangú hozzájárulásával a mai nappal elrendelte az ország egész területére a köztársasági védőrség feloszlatását és be­tiltotta a szövetség mindennemű tevé­kenységét, történjék az akár más formában, vagy más névvel is. A köztársasági védőrség egyen­ruhájának és jelvényeinek viselése tilos. A rendelet indokolása szerint a köztársa­sági védőrség egy­es osztagai az elmúlt évek­ben s a legutóbbi időben is ismételten megzavarták a közrendet és közbiztonságot és erőszakot alkalmaztak állami szervekkel szemben. A köztársasági védőrség tiroli szervezeteinek feloszlatásánál lefoglalt iratok kétséget kizá­róan bebizonyították, hogy a köztársasági védőrség fegyveres ellenállást szervez az ál­lamhatalom ellen. Mit tesz a szociál­demokrata párt? A­ feloszlatással kapcsolatban az a hír terjedt el Bécsben, hogy a kormány a déli órákban felvonultatja a főváros főbb útvonalain a bécsi hely­őrség csapatait ágyukkal és teljes fel­szereléssel, hogy figyelmeztesse a munkásságot a kor­mányhatalom erejére. Ezek a híresztelések valótlanságoknak bizonyultak s a hadügy­minisztérium a leghatározottabban kijelen­tette, hogy katonai csapatok tüntető felvo­nulásáról nem tud. A szóbanforgó hírek va­lószínűleg abból keletkeztek, hogy pénteken reggel nagyobb csap­atszállít­mán­yok érkez­tek Bécsbe, amelyeknek azonban semmi kö­zük sincsen az állítólag tervbe vett katonai felvonuláshoz. A csapatok állítólag csak azért jöttek, hogy részt vegyenek a bécsi helyőrség autós osztagainak péntekre terve­zett terepgyakorlatán s a gyakorlatok be­fejeztével visszatértek állomáshelyükre. A szociáldemokrata párt a feloszlatás­ végzés kihirdetése után bejelentette, hogy a köztársasági védőrség helyett úgynevezett „rendező csoportokat"­ állít fel, amelyeknek kizárólag az­ lesz a feladatuk, hogy biztosít­sák a szociáldemokrata gyűlések nyugodt lefolyását. A kormány részéről ezzel szem­szemben rámutatnak arra, hogy a hatóságok ilyen rendező csoportok felállítását sem en­ - gedik meg, ha a gyűlések rendezőit karszal­­aggal vagy különleges ismertető jellel lát­­ják el, mert a kormány szerint ez a tilalom­­ megkerülését jelentené. A szociáldemokrata pártvezetőség pénteken délután öt órára egyébként berendelte az összes szociálde­­mokrata párttagokat a szervezeti helyisé­­gekbe, hogy tájékoztassa őket a helyzetről. Beavatott politikai körökben azt hiszik, hogy a szociáldemokrata párt kényte­len-kelletlen, de belenyugszik a védőr­ség feloszlatásába és megelégszik azzal, hogy éleshangú kiáltványban tiltakozik a feloszlatás ellen. Általában véve nem hiszik, hogy a párt kon­molyabb ellenállásra szánná el magát. rét ver az idegenkedés az ország iránt, ahol ilyenek történnek. Meg kell csak nézni a világlapokat, melyek eddig Né­metország jogainak méltánylása mellett szálltak síkra, s most, az utóbbi hetek eseményeinek hatása alatt irtózattal ír­nak a horogkeresztes „hunnok" uralmá­ból. Várjon a Hitler-kormány, tovább­ akarja-e még szítani ezt a németellenes világhangulatot? Vagy idejében meggons­dol­ja magát?. Van még­­ huszonnégy órája !+M ! El akarták rabolni a hirtenbergi fegyvereket Bécs, március 31. (Az Esti Kurír tudósítójának táviratai) A hirtenburgi tölténygyárat katonaság szállta meg. Az utóbbi napokban az a hír terjedt el, hogy a nemzetközi politikában oly sokat szerepelt hirtenbergi fegyverek vesze­delemben forognak, mert bizonyos szél­sőséges elemek el akarják rabolni a gyárból azokat a fegyvereket, amelyek­nek javítása még nem fejeződött be és amelyek még mindig a tölténygyár tele­pén vannak. A katonai hatóságok a hírek hatása alatt elrendelték, hogy a hirtenbergi fegyvertárat katonai őrizet alá kell he­lyezni. Egy század kerékpáros tábori vadász már meg is szállta a gyártelepet, hogy meg­akadályozza a fegyverek elrablását. Ausztriában a Schutzbund feloszlatása s a várható komplikációk miatt óriási izgalom uralkodik. A mai miniszter­­tanács A­ kormány tagjai ma délelőtt Gömbös miniszterelnök elnöklésével minisztertanáci esőt tartottak. A minisztertanács után Göm­­bös miniszterelnök az Esti Kurír munkás­társa előtt a következő kijelentést tette: ^3*L­­.. . ’1 — A Tisza István gróf és az Appon­yi AU kért gróf emlékét megörökítő törvényjavas­­latokat tárgyalta le és fogadta el egyhavi­gyan a minisztertanács. A törvényjavaslatokat a miniszterelnök­ már a legközelebbi napokban, mindenesetre még a képviselőház húsvéti szünete előtt beterjeszti a Háznak.

Next