Esti Kurir, 1933. július (11. évfolyam, 146-171. szám)
1933-07-19 / 161. szám
Mindez azonban elhatározásán mit sem változtatott és nem tudta egy pillanatra sem elttántorítani attól a meggyökeredzett szándékától, hogy Millyt sorsának osztályosává, életének társává tegye... Nem merte a végsőkig feszíteni a húrt és éppen ezért tisztában volt vele, hogy haladéktalanul vissza kell térnie Grába a hadtestéhez, ha a császár haragját nem akarja még jobban magára vonni. Elutazása előtt azonban még egyszer alkalmat keresett rá, hogy Millyvel zavartalanul beszélhessen és — amennyire a helyzet megengedte — kiönthesse előtte a szívét. Megpróbált gondtalan és elfogulatlan arcot mutatni, a leány ösztönös érzése azonban a tettetett derűn keresztül is megérezte a szerelmüket fenyegető veszedelmet. — Milyen borzasztó, — suttogta panaszosan —, hogy mi nem lehetünk soha hosszú ideig egymás mellett, mint mások, akik szeretik egymást! ... Pedig, ha tudnád, János, hogy mit jelent ,számomra az az érzés, ha magam mellett tudlak, ha a szemedbe nézhetek, ha az erős kezedet megfoghatom!... Olyan boldoság ez, amelyről, minél jobban megszoktam, annál nehezebb lemondanom... És most megint el kell menned!... »Csupa rejtély és titokzatosság« Erre a fájdalmas feljajdulásra a férfi eddig erőltetten vidám arca is elborult. De csak egy pillanatig — aztán szinte önmaga megnyugtatására is igyekezett elhessegetni a feltolakodó kételyeket. — Az a fontos, hogy bízzál bennem! ■■— mondta sürgető, meggyőző hangon. — Láthatod, minden alkalmat felhasználok, hogy közeledben lehessek ... most azonban a hivatalos szolgálat megint visszaszólít... De reméljük, drága Millym, hogy ez nem fog már sokáig így tartani! Hiszen elképzelheted, hogy nekem is éppen olyan nehezemre esik akár csak rövid időre is elszakadnom tőled, mint neked ... A lány hozzásimult, a legteljesebb magaelengedéssel, aztán hirtelen felvetve a tekintetét, félénken, kissé szégyenkezve megkérdezte: — Akkor hát miért? ... Ha a feleséged lennék, mindig melletted maradhatnék és egy percre sem kellene elhagynunk egymást... Orth János lehajtotta fejét, hogy hirtelen zavarát elrejtse és azután csak rövid szünet után, kissé bizonytalanul felelte: — Ez igaz, Milly!... De kérlek, légy türelemmel, meglásd, ennek is rövidesen eljön az ideje!... Máskor elegendő volt egy ilyen kijelentés, most azonban valahogy nem tudta megnyugtatni vele a leányt. — Én megbízom benned, János — mondta a leány egyszerűen —, de azért mégis úgy éreztem, mintha valami veszély fenyegetné boldogságunkat. Miért ez a bizonytalanság, miért ez a halogatás? ... Hiszen ha csakugyan szándékodban van engem feleségül venni, nyugodtan odaállhatsz a szüleim elé és megkérheted a kezemet — ők is kedvelnek téged és bizonyos vagyok benne, hogy semmi akadálya nem volna annak, hogy a dologhoz beleegyezésüket adják... Az állítólagos Orth János még mindig zavarodottan kerülte a leány tekintetét. Most volt azon a ponton, amikor szinte elemi erővel kívánkozott ki belőle az igazság, hogy egyszer végre teljes őszinteséggel kitárhassa a szívét és megmondhassa a leánynak mindazt, ami már hosszú hetek óta kétségbeejtő erővel nyomta a lelkét. Csakhogy ugyan-akkor a félelem elfojtotta a szavát — a félelem attól, hogy ugyanakkor, amikor feltárja a valóságot, elveszíti a leányt, akit pedig mindennél jobban szeretett... — Igen, tudom, — dünnyögte zavarodottan és vonakodva. — De egyelőre az a helyzet, hogy bármennyire szeretném is, bizonyos okokból még nem állhatok elő ezzel a kéréssel... Milly arca egy árnyalattal halványabb lett. — Látod, most megint különös és érthetetlen vagy! — kiáltotta panaszos szemrehányással a hangjában. — Mindig, valahányszor erre a témára kerül a szó ... Ilyenkor csupa rejtély és titokzatosság vesz körül, mintha valamit el akarnál hallgatni előttem ... Miért nem vagy őszinte hozzám, János? ... A férfi végre összeszedte magát. — Higyyél nekem, drága szívem, — mondta szilárd, meggyőző hangon, — én mindkettőnknek csak a legjobbat akarom s épp ezért mondom, hogy nem szabad elhamarkodnunk a dolgot... Vannak még bizonyos akadályok, amelyekről nem beszélek, de amelyek, remélem, rövidesen elsimulnak és akkor semmi sem választhat el bennünket egymástól! ... De ezt az időt türelemmel be kell várnunk! És addig is ígérd meg,hogy megbízol bennem és megmaradsz ,számomra mindenben olyannak, mint amilyen mostanáig voltál... Megígéred? — Megígérem, János! ... A főherceg elutazása után a dolgok egy időre visszazökkentek a rendes kerékvágásba és a sűrű, majdnem naponkénti levélváltás ismét megindult Bécs és Grác között. Milly levelei, amelyek változatlan hűségről és kitartásról, megingathatatlan szerelemről tanúskodtak, elmondhatatlan boldogsággal töltötték el a férfit. Sokszor, amikor a drága sorokat olvasta, még közelebb érezte magához a leányt, mint olyankor, amikor együtt volt vele. És jóformán napról napra erősbödött benne az a világos felismerés, hogy most már annyira részévé vált életének ez a gyönyörű, ragyogóan fiatal teremtés, hogy soha és semmi áron nem volna képes megválni tőle. Anya és fiú Amint azonban a hetek múltak egymás után, minden szerelmes elfogódottság mellett is rá kellett eszmélnie, hogy mindez a lobogás és önfeledt kivánkozás sem viszi egy lépéssel sem közelebb ügyüket a megoldás felé. Még mindig bízott abban, hogy Rudolf trónörökös adott alkalommal magáévá fogja tenni a kettőjük dolgát — de minthogy már az első ezirányú próbálkozása is egyelőre kudarcot vallott, célirányosnak látszott, újabb segítőtárs és szövetséges után nézni. Az első kínálkozó alkalmat felhasználva, néhány napra kivonta magát a szolgálat teendői alól és ezt az önhatalmúlag vett szabadságot arra használta fel, hogy a trauensteini kastélyban lakó édesanyját, Margit toscanai nagyhercegnőt felkeresse. Az anya és a fiú mindig is meleg, meghitt lelki kapcsolatban álltak egymással, és János, noha elég korán elkerült Trauensteinből, mindvégig megmaradt odaadó, engedelmes fiúnak, akinek lelkében Margit nagyhercegnő mint egy nyitott könyvben olvashatott. És most is, Trauensteinbe való érkezése után azonnal meglátta rajta, hogy nála szokatlan problémákkal és gondokkal vivődik és ezek lehettek azok, amelyek ezúttal hozzávezették. A főherceg első szavai rögtön arra mutattak, hogy anyái ösztönével helyesen sejtette meg a dolgokat. — Ugye csodálkozol, anyám, hogy ilyen váratlanul betoppanok hozzád? — kezdte János Szalvátor, mosolyt erőltetve az ajkára. — De olyan sok minden történt velem az utóbbi időben, hogy szükségesnek tartottam megbeszélni veled és a segítségedet kérni... — Sejtettem! — bólintott a nagyhercegnő. — És az az érzésem, hogy valami komoly dologról lehet szó! — Nagyon komoly dologról, anyám!... Meg akarok nősülni! Margit nagyhercegnő változatlan, várakozó arccal nézett a fiára. — Ez valóban komoly dolog és súlyos, elhatározó lépés, — mondta halkan, gyöngéd melegséggel a hangjában. — Azt hiszem, felesleges hangsúlyoznom, hogy milyen boldog vagyok, hogy végre találtál valakit, akit méltónak tartasz magadhoz ... Csak az a kérdés, hogy jól meggondoltad-e a dolgot és nem voltál-e elfogult, vagy elhamarkodott a választásodban? ... János közelebb lépett anyjához és megfogta a kezét. — Tudom, hogy te még mindig gyermeknek tekintesz,----szólt mosolyogva, — de valójában mégis csak meglett, komoly férfinak érzem magamat, aki számot tud vetni az érzéseivel és nem hiszem, hogy csalódnék.. . Az a leány, akit jövendő élettársamul kiszemeltem, minden tekintetben olyan, hogy büszke lehetek rá Isten és ember előtt!... A nagyhercegnő szeretettel nézett végig a fia férfias alakján s becéző gyöngédséggel simogatta meg kemény, napbarnította kezét. — Biztos voltam benne! — mondta halk, egyenletes hangján. — De tudod jól, kicsi fiam, hogy mi, akik különleges helyzetet foglalunk el az emberek között, sok minden olyan szempontra is kénytelenek vagyunk tekintettel lenni, ami mások számára nem probléma ... — Hiszen éppen ez az, amiért a te szeretetedhez kellett fordulnom megértésért és támogatásért! — vágott közbe János fellobbanva. — Az a leány, akit feleségemmé akarok tenni, bőven rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal és képességekkel, amelyek férfit egyáltalán boldoggá tehetnek, szép, fiatal, tisztességes és erkölcsös, komoly, amellett mégis derűs lelkületű, jóindulatú, jószívű, derék teremtés, csak éppen... — Csak éppen ...? .— Nem olyan családból való, amely i igei házi törvényeink értelmében egyenrangú házasságot lehetne kötnöm . . . Igen, anyám, — folytatta dacosan felvetve a fejét. — Milly nem főhercegnő, nem tartozik azarisztokráciához, még csak a köznemességhez sem ... egyszerű, cím és rang nélküli polgárleány. Aggódva kereste anyja tekintetét. A nagyhercegnő arcán azonban egyetlen vonás sem változott el. Szerelem és józan megfontolás —■ Tudom, hogy ez talán meglepő, talán kicsit el is szoraorító számodra, anyám, — folytatta János Szalvátor , csendesen, közelebb lépve a mozdulatlanul ülő nagyaszonyhoz, — de azért mégis az az érzésem, hogy nálad fogok elsősorban szívre és megértésre találni... — Ebben biztos lehetsz, fiam! — felelte halkan, komolyan a nagyhercegnő. Ennyi volt az egész, amit mondott, de János ebből a szűkszavú kijelentésből,is feldobbanó szívvel érezte ki mindazt, ami a szavak mögött rejlett. Hálásan, egészen odasimulva karolta át anyja vállát. — Tudtam! — kiáltotta diadalmasan. — Biztosan tudtam, hogy te meg fogsz érteni és helyeselni fogod a szándékomat!.. . Oh, drága anyám, nem is tudom szavakkal elmondani, hogy milyen boldog vagyok! ... Köszönöm, neked!... Köszönöm! ... A mozdulatlan arcú asszony kicsit ellágyulva simogatta meg a keblére hajló fejet. De aztán figyelmeztetően emelte fel a kezét. — Ez azonban még nem elég, — szólalt meg józanul. — Attól tartok, János, hogy az én beleegyezésem, sőt helyeslésem sem nyom eleget a latban, mert hiszen, mint már figyelmeztettelek, nekünk az emberek között elfoglalt különleges helyzetünkből kifolyóan különleges kötelezettségeink is vannak ... Elhallgatott, majd komolyan szembenézve a fiával, halkan megkérdezte: — Gondolod, hogy a császár őfelségét rá lehessen bírni arra, hogy ehhez a házassághoz beleegyezését adja? János főherceg ismét kiegyenesedett és energikusan viszonozta anyja pillantását. — Nem tudom, anyám! — mondta. — De abban bizonyos lehetsz, hogy mindent el fogok követni, ami csak erőmből telik!... Rövid, töprengő hallgatás után hozzáfűzte: — És annak, hogy felkerestelek, az volt a tulajdonképpeni célja, hogy ebben segítségedet kérjem, anyám! ... Hogy teljesen tájékozva légy, el kell mondanom, hogy az elmúlt napokban Rudolf már megpróbált interveniálni az érdekemben a császárnál... sajnos azonban, minden eredmény nélkül!... — Nos, ugye látod!... Úgy van, ahogy előre megmondtam ... Ferencz József sokkal keményebb egyéniség, sokkal döntőbb számára a megfontolás a spontán érzelemnél, semhogy e tekintetben akár csak a legcsekélyebb engedékenységre lehetne számítani nála ... Az ő akaratával szemben pedig semmit sem tehetünk!... (Legközelebbi számunkban folytatjuk.) - Vasárnap 7.30 órakor indul __Kékesre Részvételi Cik oda-vissza az Esti Kurir legmodernebb, leguobb tipusú Reszven.il díj cda vissza luxusautócarja, jegyek kaphatók az Esti Kurir gfH Utazási Osztályánál, Budapest, V., Vilmos csá-J' 87^r*ut ^ szám. Telefon: 12 2-83 és 25 4-05