Esti Kurir, 1934. szeptember (12. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-07 / 202. szám

B1934 IX. 7. PÉNTEK Halottak és tíz év előtt külföldre költözöttek­­ a körözött adóhátralékosok listáján Hajsza az adóhivatal szökevényei után A pénzügyminiszter úr rendelete értelmé­ben ezentúl nyilvános körözést adnak ki a fel nem található adóhátralékosok ellen. Már több ilyen lista jelent meg a főváros és a pénzügyminisztérium hivatalos lapjá­ban, amelyeken sok száz és ezer adóhátra­lékos neve szerepel. A legújabb lista 7000 budapesti adóhátralékosról számol be, akik 10-től 500 pengőig terjedő adótartozásuk kiegyenlítése nélkül ismeret­len helyre távoztak. Az adóhátralékosok között a legkülönbö­zőbb foglalkozású emberek szerepelnek, kö­zöttük nem egy ismert művész, bankár vagy vállalkozó is. A legújabb lista érdekesebb nevei közül is feltűnt Loki Simon orvos, József-körút 38, gróf Hadik Karolina, Mú­­zeum­ utca 7, Haller István ny. vezérigazgató, József-utca 17, Perl Dániel részvénytársasági igazgató, Kisfaludy-utca 4, Nóth Károly író, József-utca 35 és dr. Juhi Marcel, Kemenes­­utca 6. címe, illetve neve. Közelebbről szemlélve ezt a szokatlan lis­tát, amelynek egyik célja kétségkívül, hogy pellengérre állítsa az adóhátralékosokat — csakhamar rájön az ember, hogy a nevek között olyan személyek is szerepelnek, akik­kel úgyszólván nap-nap után találkozni lehet Budapest utcáin, kávéházaiban és társasági életében. Annál érthetetlenebb, hogy az adóhivatal, illetve a pénzügyminisztérium „eltűntként” kezel olyan embereket, akikről köztudomású, hogy ma is budapesti lakosok, itt mindenki ismeri őket, s legfeljebb adókötelezettsé­geiknek nem tettek eleget hosszabb idő óta. De másrészről, ha valaki ellenőrzi a pénz­ügyminisztérium hivatalos lapjának adatait, rájön arra is, hogy­­ a körözött adóh­átralékosok névsorában halottak és tíz vagy több esztendő előtt külföldre költözött pesti polgárok is szerepelnek. Egy kis «razzia» a körözött adóhátralé­kosok után is kiderül, hogy a tévedések és félreértések halmaza rejtőzik a pénzügymi­nisztérium hivatalos listájában. Sorban az első, akit felkeresünk, Loki Si­mon orvos a József­ körút 38. számú házban. Lobinak valamikor tekintélyes praxisa volt, azonban 1933 október 13-án meghalt, anélkül, hogy ezt az eseményt bejelentette volna az adóhivatalnak vagy pedig további adófizetési kötelezettségének eleget tett volna. Loki Simont ezek szerint még huzamosabb ideig körözheti a pénzügyminisztérium adó­osztálya ... . A következő cím gróf Hadik Karolina Mu­­zeum-utca 7. A Muzeum-utcai Hadik-palotá­ban ugyancsak hiába keresik az adóbizott­­ság emberei gróf Hadik Karolinát, mert az előkelő úr hölgy, csakúgy, mint a József­­körút Loki dr., anélkül, hogy ezt az adóhivatalnak be­jelentette volna — meghalt. Sőt, értesülésünk szerint, nem is Budapes­ten, hanem Pécsben halt meg, ami csak komplikálja helyzetét az adófizetés szem­pontjából. " A következő cím Haller István, nyugal­mazott vezérigazgató, József­ utca 17. Ez a Haller István azonos a volt közoktatásügyi minisz­terrel, a kurzus egyik apjával, a numerus clausus feltalálójával és a Tanító­ Bank egykori el­nökével. Csakhamar kiderül, hogy Haller István a József-utca 17. számú házból még 1932-ben elköltözött a Petőfi Sándor-utca 9. számú házba. A Petőfi Sándor-utca 9. számú házban az adóhivatal emberei ugyancsak hiába keresik a volt vallás- és közoktatásügyi minisztert aki elmulasztotta adóját befizetni. Az előkelő belvárosi házban ugyanis kijelentik, hogy Haller Istvánnak csak az irodája volt a Petőfi Sándor­ utcában, azonban fél évvel ezelőtt elköltözött, irodáját megszüntette és tartózkodási helyé­ről nem tudnak bővebb felvilágosítást adni. A következő cím Perl Dániel részvénytár­sasági igazgató, Kisfaludy-köz 4. Perl Dá­niel, akinek a neve az elmúlt esztendőkben többször szerepelt a nyilvánosság előtt kü­lönböző polgári ügyekkel kapcsolatban — soha nem is lakott a Kisfaludy-köz 4. számú házban.✓ Lakott ellenben a Kisfaludy-köz 2. sz. alatt, ahonnan azonban négy esztendővel ezelőtt kijelentette magát azzal, hogy­­ Badenba megy. Perl Dániel azóta nyilván visszatért már badeni nyaralásából és az adóhivatal bármelyik tisztviselőjének mód­jában van vele találkoznia Budapest utcáin. Tovább: Nóti Károly író, József-utca 35. Nóti Károly, az ismert humorista és film­író, aki esztendőkig Berlinben élt, valóban lakott a József-utca 35. számú házban, in­nen azonban a Személynök­ utca 27. szám alá költözött, ahol bejelentett lakása van, sőt neve és telefonszáma a telefonkönyv­ben is szerepel. Anélkül, hogy denunciálni akarnánk, való­ban mosolyogtató, hogy egy nap-nap után nyilvánosság előtt szereplő, bejelentett la­kással bíró magyar író ellen körözőlevelet adjanak ki adóhátraléka miatt... Nehezebb eset dr. Juhi Marcelé, a Magyar Színház egykor sokat szerepelt igazgatójáé. Különösképpen érthetetlen, hogy az adó­hivatal ilyen hevesen körözi a Budapesten ugyancsak állandóan lát­ható ex-színigazgatót és végrehajtót. Dr. Jurii Marcel címe a pénzügyminisztérium hiva­talos lapja szerint: Kemenes-utca 6. A Ke­­menes-utca 6. szám alól, mint ezt megálla­pítottuk, dr. Judi Marcel éppen nyolc esz­tendővel ezelőtt költözött el ismeretlen helyre. Azóta már színháza volt, meg is bukott vele ... Nagyrészben hasonló a helyzet a többi körözötteknél is. Egyrészről halottak, más­részről a pesti kávéházakban bármikor feltalál­ható közismert emberek is szerepelnek a listákon mint körözöttek. Felsorol azután a pénzügyminisztérium több vállalatot is, köztük például a Kelettengeri Halkonzervgyár Rt., Máglya­ utca 4. szám, Scholl villamos, gyógyszerkészítő és mérő­műszer rt., Botond-utca 10. sz., Tenax fa­­kereskedelmi és építő rt., Váci-út 201, Művi­rág és mű­levélgyár rt., Váci-út 78., a­me­lyek részben megszűntek, részben pedig tu­lajdonosaik, illetve igazgatóik már régen el­költöztek az árnyékvilágból, hátat fordítva adóhivatalnak, körözésnek és pellengérnek... IMIM) tÉVÉHÍZ mm prnna A CIGÁNYLÁNY TRIÓJA DÉLUTÁN: PAUL ÉS PÁRTOS 19ÉSZ ÉJJ31 NYÍTVA HUMOROS DUÓ Megnyílt a 38. nemzetközi jogi konferencia Ma délelőtt fényes külsőségek között megnyílt a Tudományos Akadémia díszter­mében a harmincnyolcadik nemzetközi jogi konferencia. A megnyitó ülésen a konferen­cia külföldi résztvevőin kívül a magyar­­ közélet reprezentánsai szinte teljes szám­ban megjelentek. A többi között ott volt József királyi herceg, Lázár Andor és Kál­lai­ Miklós miniszterek, Degré Miklós, a budapesti tábla elnöke, Balogh Jenő, az Akadémia főtitkára, Petry Pál és Tasnády Nagy András államtitkárok, Szterényi Jó­zsef báró, Ugrón Gábor, Hegedűs Lóránt, Magyar koronaügyész és még sokan. Az ün­nepélyes ülést lord Blanesburgh nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy az Inter­national Law Assotiation legfőbb feladata a nemzetközi béke biz­tosítása és a jog, valamint az igazság uralmának biztosítása az erőszak ural­mának a helyében. Lázár Andor igazságügyminiszter, a kon­ferencia tiszteletbeli elnöke, a szolidaritás gondolatával foglalkozott beszédében. Hang­súlyozta, hogy a nemzetek és egyesek na­gyobb jóléte magasabb igények könnyebb kielégítésére csak, az egymásrautaltság kon­zekvenciáinak bölcs levonása és gyakorlati megvalósítása útján juthatnak el, nem pedig az egymás megismerését megakadályozó el­zárkózás, és szükségletek kielégítését megne­hezítő gazdasági autarchia útján. Oswald István, a Kúria másodelnöke, akit­­ a konferencia elnökké választott, tartott ez­után székfoglaló beszédet. Kiemelte az I. L. A.-nak a nemzetek között fel­merült ellentéteket kiegyenlítő szerepét, megjelölte az egyesület hivatását és meleg hangon köszönetet mondott meg­választásáért. A konferencia ma délután kezdi meg ér­demleges tanácskozásait, első tárgyként azt vitatják meg, miképpen lehet nemzetközi bí­róságokat szervezni magánjogi kérdések el­intézésére. A jelentést professzor A. Geouffre de La Pradelle, a nagyhírű nemzetközi jogász terjeszti elő. Délután öt órakor a kormányzó­­kihallgatáson fogadja a konferencia delegációját és annak magyar vezetőségét. Este 9 órakor a kormány ad estélyt a belügyminisztérium Letartóztatták, mert el akart lopni egy liter tejet Egy üveg tej miatt került letartóztatásba ma a főkapitányságon egy állástalan háztar­tási alkalmazott, a 46 éves Dezső Katalin. Kínzó éhsége kényszerítette a lopásra, az üveg tej elemelésére, de még el sem követ­hette a súlyos bűncselekményt, mert tettenérték, amikor éppen az üveg után nyúlt. Dezső Katalin bűnbeesése ott kezdődött, hogy elvesztette állását, nem tudott szállást kapni a cselédlányok menhelyén sem, ahol a helynélküli cselédek fillérekért kapnak éj­jeli szállást. Egy bérház lépcsőházában hú­zódott meg. Ez tegnapelőtt volt, amikor vi­gasztalan őszi eső verte az utcákat és Dezső Katalinnak sikerült a házmester figyelmét kijátszva, a lépcsőház egyik zugában elrej­tőznie és itt tölteni az éjszakát. Amikor kora reggel felébredt, nagyon éhes volt. Kihallga­tása során azután így mondotta el, hogyan sodródott a bűnbe: — Már előző nap sem ettem semmit és amikor elmentem a folyosón, láttam, hogy az egyik ajtó elött ki van téve egy liter tej. A lakók még aludtak, nem tagadom, el akartam emelni az üveg tejet, hogy kínzó éhségemet csillapítsam vele. Amikor azon­ban lehajoltam az üvegért, egy éles hangot hallottam: „Mit keres maga ott?“ Valaki meglátott, hogy lopni akarok, fellármázták a házbelieket, a házmester rendőrt hívott és behoztak a főkapitányságra. Nagyon ké­rem, ne tartóztassanak le, csak szörnyű éh­ségem vitt a lopásba. A rendőrségen azonban 3 — letartóztatták ma Dezső Katalint a liter tej ellopásának kísérlete miatt. A letartóztatás azért is történt, mert a csel­lédlánynak sem lakása, sem pedig megélt­hetését biztosító foglalkozása nincs. Súlyos­bító körülmény volt a tettenérésen kívül az is, hogy régebben már hatszor volt büntetve kisebb lopások miatt. A bankelnökkel nyittas­sák ki a páncélszekrényt a gangszerek Newyork, szeptember 6. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) Az Egyesült Államok szerdai gangszerkrónikája két súlyos gaztettet jegyez fel. Különösen az egyik gaztett keltett határtalan izgalmat az egész amerikai közvéleményben. Ezt a gaztettet Délkarolinában, Lake City városá­ban hajtották végre. Még az amerikai viszo­nyok között is szokatlan idértékű az az el­szántság, vakmerőség, amellyel ezt a gaztet­tet végrehajtották. Három fegyveres bandita behatolt a Pal­­metta States Bank elnökének lakásába. Az elnököt, feleségét és három gyermeküket előreszegzett revolverrel arra kényszerítet­­ték, hogy az egyik szobába menjenek. A szerencsétlen gyermekeket a banditák oda­kötözték az ágyhoz és a bankelnököt, valamint feleségét arra kényszerítették, hogy autójukba szán­janak és a bankba velük menjenek. A bankba érkezve a banditák ráparancsol­tak az elnökre, hogy nyissa fel a páncél­­szekrényt. A vakmerő banditák a pénztárból százezer dollárt magukhoz vettek és magukkal vitték a bankelnököt is, to­vábbá az időközben előkerült pénztá­rost. * Az elnök feleségét a bank udvarában egy oszlophoz kötözték. A banditák menekülés közben az elnököt és a pénztárost céltábla­* ként maguk előtt tartották, hogy ezzel fe­dezzék szökésüket. A két túszt odakötözték az autóra és úgy száguldottak végig a kocsival a vá­roson. A szerencsétlen két embert harminc mér­­földnyire a várostól az országúton letették. A másik bandita-gaztett szintén egy bank. A támadás volt, amelyet New Jersey államban, North Bergen városában hajtottak végre. Hat álarcos bandita gépfegyverekkel és revolverekkel felfegyverkezve benyo­­­­­ult az egyik ottani bankba. Négy bandita a bank személyzetét revolve­rekkel sakkban tarotta, a másik két támadó a pénztárban levő készpénzt vette magához. Ez a pénz azonban nem volt elég számukra és arra kényszerítették a pénztárost, hogy a páncélszekrényt kinyissa. A banditák összesen 25.000 dollárt zsákmányoltak és a rájuk várakozó autón elmenekültek. A vakmerő banditák szökés közben gépfegy­vereikből állandóan tüzeltek, úgyhogy üldö­zésükre nem is gondolhattak. Mind a két vakmerő bankrablást a gangs­zerek fényes nappal hajtották végre. Aláaknáztuk a fasiszta rend­szereket, jelentette ki az angol szakszervezeti szövetség titkára London, szeptember 6. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) Nagy feltűnést keltő kijelentéseket tett a hit­­lerizmus ellen indított harcról az angol szak­­szervezeti szövetség főtitkára, Citrine a szö­vetség Weymouthban ülésező országos kon­gresszusán. Citrine abban foglalta össze az angol szakszervezeti szövetség külpolitikai célkitűzését, hogy „meg kell dönteni a fasiszta rendszert Németországban és Ausztriában." Nyilvánosan nem mondhat erről többet, mert nem akarja elárulni a titkos haditer­veket.

Next