Esti Kurir, 1934. december (12. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-01 / 271. szám

MA: AZ IGAZI GANGSTERVILAG Ma• REJTVÉNYVERSENY Budapest, 1934 Főszerkesztő: RASSAY KÁROLY / december 1. szombat Helyszíni vizsgálatot rendel el a népszövetségi tanács a magyarellenes vádak ügyében? Ifjabb sajtókommentárok a jugoszláv memorandumról »Még az emlékirat sem meri állítani, hogy a merénylőt magyarországi telepen képezték ki« London, november 30. Az angol sajtóban újabb élénk visszhan­got kelt Magyarország védekezése a jugo­szláv vádaskodással szemben. A Times budapesti levelezője szerint a magyar lapvélem­ények megállapítják, hogy a­­jugoszláv kormány csupán részlete­sebben ismételte meg Magyarország el­leni régebbi vádjait, anélkül, hogy ko­mi­n­yíte­b kísérletet tett volna azok bár­melyikének bebizonyítására. A magyar felfogás szerint a vádak közzé­­t­­ele és az úgynevezett bizonyítékok beter­jesztése között azért hagytak eltelni hat na­pot, hogy szabadjára engedjék a­ legkülön­bözőbb találgatásokat és így ártsanak a ma­gyar ügynek. Újból hangoztatják Budapesten, hogy az emlékiratból is kitűnik, hogy Magyarország­nak nem volt semmi köze a marseillei me­rényletekhez, amelyeket magyar területen kívül szerveztek és még az emlékirat sem meri állítani, hogy a merénylet magyarországi tele­pen „képezték ki“. A lap római levelezője szerint a jugoszláv emlékirat közzététele még határozottabban Magyarország oldalára hozta az olasz köz­vélemény teljes súlyát Általában megegyez­nek a vélemények abban, hogy a vádak célzatosak és egyáltalában nem­­ meggyőzők és hogy az emlékirat semmiféle igazi bizo­nyítékot nem tartalmaz a magyar részesség tekintetében. Rómában azt hiszik, hogy a belgrádi­ kormány lépésének az volt­ a célja, hogy megerősítse belföldi helyzetét, vagy hogy megelőzze Magyarország békemódosí­­tási követeléseit azzal, hogy erkölcsileg ké­nyelmetlen helyzetbe kényszeríti. Ez okból mé­­ súlyosabban elítélik az ola­szok a jugoszláv emlékiratot. Azonban jól­lehet kárhoztatják a jugoszláv lépést, mégis felismerik, hogy amit nem­­ lehet jóvátenni, annak­­folytonos hánytorgatása nem volna célravezető és így az érdekelt hatalmakra a súrlódási felületek elszigetelésének feladata vár. Ebben a tekintetben eltérnek­ a véle­mények: egy részük a jugoszláv vádakra kí­vánja korlátozni a genfi vizsgálatot, mások ellenben —­ köztük Gajda — a politikai me­nedékjog és a terrorizmus összes kérdéseit fel akarják vetni. (M. T. I.) Ugyancsak nem kísérli meg a bizonyítást Jugoszlávia Magyarországnak azzal az állí­tásával szemben, hogy a jankapusztai tábort Magyarország saját kezdeménnyezéséére osz­latta fel a tavasszal. Harmadszor megállapítja a lap, hogy a jugoszláv kormány feltűnően meg-­­s csonkítva terjesztette elő azt április 2­1-i magyar jegyzéket, amellyel így azt akarja bizonyítani, hogy a budapesti kormány előre tudta a horvát terroristák terveit. A megcsonkított okmá­nyok használata nagyon régi, de nem min­dig bevált dolog — állapítja meg a Messa­­gero. Pedig a jugoszláv diplomácia nagyon vállalkozó szelleműt. . Végül tehát meg lehet állapítani — írja a negyedik pontban a Messagero —, hogy Magyarország nem tett mást, mint megadta a jugoszláv menekülteknek azt a menedék­jogot, amelyet — Jugoszláviát beleértve — minden euró­pai állam meg szokott adni. Ezek a megállapítások nem is annyira a genfi magyar megbízott kijelentéseiből tűn­nek ki, mint inkább nyilvánvalóak a felüle­tes olvasó előtt is, aki azt a fáradságot veszi magának, hogy bepillantson a jugoszláv em­lékirat ..bizonyítási anyagába" (M. T. I.) Jugoszláviától »mérsékletet«, Magyar­­országtól »megértést« kiván D'Ormesson­ Páris, november 30. Wladimir D'Ormesson­ gróf a Figaro mai számában hosszasan foglalkozik a jugoszláv emlékirattal. Nagy dicsérettel emlékszik meg Jugo­szlávia mérsékletéről. A magyarok védelmére azt hozzák fel — írja D'Ormesson­ —, hogy a békeszerződések területi intézkedései következtében nem le­het csodálkozni afelett, hogy Magyarország Jugoszlávia iránt nem viseltetik nagyon ba­rátságos érzelmekkel, de ez még nem lehet ok arra, hogy a nemzetközi élet szabályait ne tartsák tiszteletben. Másfelől azt fogják a magyarok védelmére felhozni, hogy a ter­roristáik nemcsak magyar területen kaptak menedéket. Sajnos, ez nagyon is igaz és éppen ezért kell helyeselnünk Jugoszlávia el­járását, amely arra törekszik, hogy meg-, gátolja hasonló esetek megismétlődését. Ha Magyarország kezdetben — folytatja D’Ormesson­ — és jószándékát azonnal kifejezésre juttatta volna, valamint ha meghozza haladéktalnul a szükséges megtorló intézkedéseket, akkor a kérdés lényegét azonnal vita tárgyává lehetett volna tenni. A jelen pillanatban azonban valószínű, hogy a tanács helyszíni vizsgálat megtartását ren­deli el. A jugoszláv emlékiratban tulajdon­képpen két különálló kérdés van: az első a­­marseillei merénylet kérdése, a második pe­dig a terrorizmus általános kérdése. D’Ormesson­ gróf reméli, hogy ha­ Jugo­­szálvia kitart a Jeszics által folytatott poli­tika mellett és ha Magyarország a do­lgok egészségesebb megértésére tér át, akkor a Népszövetség az ügynek kielégítő és békés megoldást adhat. Újabb olasz hang Magyarország mellett Róma, november 30. Az olasz sajtó továbbra is­ nagy érdeklő­déssel és határozottan gúnyos hangon fog­lalkozik a jugoszláv emlékirat töörténetével. A Message.ro vezércikkében négy megálla­pítást tesz. Megállapítja, hogy Jugoszlávia egyáltalában nem bizonyí­totta azt, hogy Sándor király és Burihou­­ meggyilkolását Magyarországon tervez­ték volna. Ezt Jugoszlávia egyszerűen csak állította­ az ■emlékiratban és a bizonyítást meg­­sem ki­sé­­relte. . /­ja A Flandin-kormány az álláshalmozók ellen Páris, november 30. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A Flandin-kormány könyörtelen harcot foly­tat az álláshalmozás ellen, fregnier belügy­­miniszter­­körlevelet intézett a megye­­prefektusokhoz és utasította őket a tiszt­viselői kör mellék­jövedelmének szigorú ellen­őrzésére. Francia állami hivatalnok a jövőben nem űzhet mellékfoglalko­zást s akinek rendes állami fizetése van, más forrásból nem húzhat fizetést. Ugyanous áll aközségi hivatalnokokra is. A belügylakti sztor ezt az intézkedést azzal­ in­dokolja, hogy a munkanélküliség ellen indí­tott harcban minden eszközt igénybe kell venni s az álláshal­ozás megszüntetése ut­ján felszabaduló álláspáttt munkanélkülieke t kel kell belől írni. NYUGALMAT! Újabb egyetemi nyugtalanságokról hallunk híreket, újabb „igazoltatá­sokról”, rendbontásokról. Nem akar­juk jelentőségüket túlméretezni. Nem akarunk apró incidenseknek nagyobb fontosságot tulajdonítani. Sőt elhinni sem akarjuk, hogy a magyar ifjúság jelentékenyebb része hajlandó lett volna Magyarországnak mai kritikus pillanataiban odaadnia magát annak a felelőtlen agitációnak, amely a pol­gárság sorait megbontja, s amelyről még a politikailag iskolázatlan em­ber is tudja, hogy micsoda káros visszhangot verhet a feszült politikai atmoszférában. De minket már maga az a hír is megdöbbent, hogy mostanában belpolitikai zavargásról szó lehet. Nem kutatjuk ezúttal a nyugtalanító hírek hátterének részle­teit, nem vizsgáljuk az ismert ifjú­sági megmozdulások tendenciáit sem- Elég gyakran elmondtuk ezekről vé­leményünket a múltban, s el fogjuk mondani a jövőben is, ha szükség lesz rá. Az idő igazán nem alkalmas arra, hogy a kedélyeket olyan úgy­­nevezett világnézeti jelszavak taglalá­sával nyugtalanítsuk, amelyeket az utóbbi tizenöt év folyamán megszok­tunk a magyar főiskolai polgárság múltjához és színvonalához népi méltó akciók felett lebegni. Elismer­­­jük, lehetnek sokan, akik hisznek ezekben a jelszavakban. De akár­hogyan vélekedik is az ember politi­kai kérdésekről, akárhogyan ítéli meg a politikai szenvedélyeknek néha már a legális politikai küzdelmi mó­doktól idegen megnyilvánulásait, ab­ban a tekintetben még­sem lehet kü­­lönbség magyar és magyar közt,­ hogy olyankor, amikor az egész népi­­­zetközi közvélemény szeme egyenest Magyarországra van irányítva, az ország lakosságának példás nyugal­­­mát, méltóságot és egységet kell mu­tatnia. Hiszünk abban, hogy a magyar if­júság és annak nevezetesen az a ma­gasabb képzettségű része, amely a főiskolai padsorokban foglal helyet, a nemzeti létnek és becsületnek ezt az eminens parancsát megérti, tiszte­letben tartja és mindenek fölé he­lyezi. Éppen ezért csak elégtétellel és megnyugvással lehet tudomásul venni, hogy az ifjúság vezetői a tün­tetés után sajnálkozásuknak adtak kifejezést anyait, mert a külpolitikai események következtében kirobbant keserűséget egyesek belpolitikai, il­letve „világnézeti” viszálykodásra használták fel. Meg vagyunk győ­ződve arról, hogy az ifjúság komoly, rétegei a turbulens elemekkel szem­ben tisztában vannak azzal, hogy nem keresztezhetik azokat a nagy érdekeket, amelyeknek szolgálatá­ban minden magyar rétegnek, cso­portnak, osztálynak, pártnak és fele­­kezetnek össze kell fognia, hogy Ma­gyarország fellépésének méltósága és egysége kifelé minden kétséget ki­záróan dokumentálható legyen. Erre kell gondolniuk mindazoknak a fia­taloknak, akiket a rosszhiszemű de­magógia különös módon, főként min­dig akkor igyekszik a nyugtalanító törekvések szolgálatába fogni, ami­kor az országnak külpolitikai nehéz­ségekkel kell birkóznia. Az ifjúság­nak tudnia kell, hogy ebben a pilla­natban mindenki, aki belpolitikai nyugtalanságot szít vagy az erre irá­nyuló agitáció eszközévé szegődik, , Magyarország ellenségeinek tesz meg­fizethetetlen szívességet.

Next