Esti Kurir, 1935. február (13. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-07 / 31. szám

a 1935 11.7, CSÜTÖRTÖK B 131 ÉLJEN A CSÁSZÁR! Murád bey hadserege összekuszálódva, véres fő­vel hátrál. Itt-ott még vil­­lanásszerű gyorsasággal rajtaütésekkel próbálko­zik, hol szemben, hol ol­dalt kapja a francia csa­patokat, gyűrűzik és vo­naglik körülöttük, mint a halálra sebzett kígyó — de a francia trom­biták már diadalmasan harsognak és az öt hadosztály megtépázva, de győzel­mesen húzódik egyszerre előre, mint egy halálos, fojtogató hurok, amely végül is a Nílus partjánál összezáródik. Murád beynek és vert seregének me­nekülnie kell, ha nem akar összerop­panni ebben a halálos ölelésben. Bonaparte tábornok most egy végső hadmozdulattal teljessé teszi a győzel­met: a négyszögek megnyílnak, kifej­lődnek, majd ismét összezárulnak, mint a láncszemek . Murád bey és mame­­lukjai a francia harcvonal és saját védősáncaik közé szorulnak. Látják, hogy a csata elveszett, összeszedik tehát megmaradt embereiket és a kettős tűz között elvágtatnak Gizehen keresztül a pusztaság felé, háromezer embert, negy­ven ágyút, negyven megrakott tevét, sátrakat, lovakat, rabszolgákat, kincse­ket érő fegyvereket hagyva a csatatéren. Napóleon aznap este már Gizehben alszik és másnap diadalmenetben vonul be Kairóba. Az abukiri katasztrófa Alig egy héttel utóbb azonban a gyö­nyörűen indult expedíciót halálos csa­pás éri. Bruges tengernagy — Napóleon határozott parancsa ellenére — mint­­mindig, az abukiri vizeken horgonyoz a francia flottával, ahelyett hogy, mint az u­tasítása szól, visszatérne Francia­­országba, hogy újabb csapatokat, mu­níciót és felszerelést hozzon. Az elő­vigyázatlanság és könnyelműség azután rövidesen meg is bosszulja magát. Nelson admirális — aki természetesen Szíria partvidékén is hasztalan kutatott a rejtélyes módon szem elől vesztett hajó­had után — időközben értesül a valóság­ról és most bosszút lihegve siet vissza Egyiptom felé. Az éj leple alatt Abukir­­nál körülveszi a francia flottát és mire a nap felkel, Bruges tengernagy megdöb­benve látja, hogy csapdába került. Egyet­len lehetőség van még hátra: ha harc révén utat tud vágni magának az angol hadihajók félelmetes gyűrűjén keresztül. A próbálkozás azonban véres kudarc­ba fullad. A gyakorlottabb és számbelileg is fölényben lévő angol hajóhad meg­semmisítő tüzelést bocsát a minden oldal­ról körülzárt és tehetetlenül egyhelyben vergődő francia hajókra — néhány órai reménytelen küzdelem után a még meg­maradt francia lobogókat leengedik az árbocokon a további védekezés beszün­tetése jeléül —, a diadalmas flotta ron­csai, a néhány hajó, amely nem süllyedt el a gyilkos tüzelésben, megadja magát az angoloknak. És ezzel a szerencsétlen abukiri tengeri csatával Napóleon el van vágva Európá­tól! Katasztrofális csapás ez, amely köny­­nyen az egész expedíció meghiúsulását és az expedíciós sereg pusztulását okoz­hatja. Napóleon azonban nem adja fel ilyen könnyen a küzdelmet, annál ke­vésbé, mert hiszen a szárazföldön még mindig legyőzhetetlen hatalmat képvisel és gyors egymásutánban aratja tovább egyik diadalát a másik után s csak akkor pihen meg, amikor egész Felső-Egyiptom — Alexandiától a Vörös-tengerig — a kezei közé kerül. Ekkor — mintha csak örökre itt szándékozna maradni — hozzálát Egyiptom pacifikálásához és távolabbi tervei előkészítéséhez. Hiszen nem szán­dékozik ennél az állomásnál végleg megállni: szemei előtt Nagy Sándor pél­dája lebeg és az ő nyomdokain — szá­razföldön — akar eljutni a legendás In­diába, jól tudván, hogy Anglia gyarmati hatalmát csak ennek a hatalmas pillér­nek a kidöntésével zúzhatja össze. ” NAPÓLEON, AZ EMBER, A HÓDÍTÓ, A DIKTÁTOR Zrt,: TATAR ANDRAS 31 COPYRIGHT BY ESTI KURÍR Ehhez azonban arra van szüksége,­­ hogy egy békés, közigazgatásilag és ka­tonailag megszervezett Egyiptomot tud­jon a háta mögött. Éppen ezért nem mulaszt el semmi alkalmat, hogy a le­győzöttekkel az új uralmat megkedvel­­tesse. Kairóba való visszatérése után mindent elkövet, hogy a bennszülöttek hajlandóságát igazságossággal és ügyes alkalmazkodással megnyerje. Szertartá­sosan megüli a ramazánt épúgy, mint a Köztársaság alapításának évfordulóját, fényes ünnepségeket rendez Mohamed születése napján — ugyanakkor azon­ban, ami keleti ember szemében nem kevésbé fontos, kíméletlenül erélyt is tud tanúsítani, ha arra kerül a sor. Az egyik vallásos ünnepség alkalmával Kairóban lázadás tör ki és a francia csa­patok ugyancsak válságos,­ sőt mond­hatni szorongatott helyzetbe kerülnek. Négy teljes napon keresztül folyik a borzalmas utcai harc, amely mindkét oldalon tömérdek áldozatot követel — Bonaparte azonban végül is vérbefojtja a felkelést és elrettentő például a város utcáin akasztatja fel a főkolomposokat, ami az egyiptomiak szemében a legször­­nyűbb és legmegalázóbb büntetési mód. Ettől kezdve azonban semmi sem za­varja többé a rendet és a bennszülöttek lassanként kezdik belátni, hogy a fran­cia uralom alatt végeredményben sok­kal jobb dolguk van és sokkal embe­riebben élnek, mint akkor, amikor még a nyúzó és harácsoló mameluksereg ült a nyakán....­ő maga valóságos királyi udvart ren­dez be magának a fővárosban, ahonnan tábornokai segítségével kormányozza az újonnan meghódított tartományt. Kö­rülötte egész kolónia alakul tisztekből és tudósokból, míg a legénység egyre jobban keveredik az arab és egyiptomi lakossággal, sokan meg is házasodnak é s az egésznek olyan színezete van, mintha a francia megszálló sereg örök időkre akarna berendezkedni Egyip­tomban. Csak Bonaparte és vezérkara tudja, hogy mindez átmeneti állapot: Francia­­országtól elvágva nem tarthatják a vég­telenségig magukat és csak az új esz­tendő elkövetkezését várják, amikor az áradások megszűntével az utak ismét járható állapotban lesznek, hogy ismét megindulhassanak F­első-Egyiptomon, Szírián és a Szentföldön keresztül végső céljuk — India felé ... kisebb küldemények is érkeznek, ame­lyeket különböző velencei, dalmáciai és török hajók csempésznek át az angol flotta őrvonalán. Sőt mi több, ő maga is meglehetős rendszeresen kap leveleket anyjától, Jo­­sephtől, Lucientől, Paulinetől — de ezek­ben a levelekben vajmi kevés öröme te­lik. Itt is, ott is olvas bennük bizonyos célzásokat, elejtett megjegyzéseket, ame­lyek mérges falánkként fúródnak szí­vébe. Nem nehéz egy kis gondolkodással összerakni belőlük a valóságot: Jose­phine, távollétét felhasználva, ismét hűt­lenné vált hozzá! A sorok közül kikivánkozó fájdalmas igazságnak azonban nem akar hitelt adni. És csak akkor kénytelen mégis beadni a derekát, amikor Junot váratlanul megér­kezik Franciaországból és olyan híreket hoz, amelyek után nem lehet kételkedni többé... — Láttad Josephine-t? — Bonaparte tábornoknak természetesen ez az első kérdése hozzá. — Beszéltél vele? ... Üzent nekem valamit? ... A derék Junot zavarodottan meg­rázza a fejét. Neki magának is fájdal­mas a helyzet, de sokkal becsületesebb, semhogy jótevőjével szemben bármit is képes volna elhallgatni. — Nem tudtam alkalmat találni rá, — mondja elfordított tekintettel. — De természetesen érdeklődtem utána, hogy híreket hozhassak önnek ... r*- Nem értem! — fakad ki Bonaparte " ’,y£- 4^^ k -r.., T. K türelmetlenül. — Hiszen Párisban való időzésed alatt igazán felkereshetted volna! — Csakhogy Bonaparte asszony nem igen tartózkodik Párisban, — vála­szolja Junot. Napóleon kérdő tekintettel mered rá. — Nem tartózkodik Párisban? — is­métli csodálkozva. — úgy értesültem, — mondja Junot, — hogy Du Moley úrtól megvette, vagy kibérelte a malmaisoni kastélyt és most ott él cselédségével, barátnőivel és egy férfival, akiről környezete azt mondja, hogy a fivére ... — De hiszen Josephine-nek tudtam­, már nincsen fivére! — vág a szavába Napóleon elsápadva az indulattól. Egy percig néma csönd van. Junot úgy érzi magát, mint az operáló orvos, aki tudja, hogy késével fájdalmat okoz, de viszont azzal is tisztában van, hogy ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a beteg meggyógyuljon ... — Ezt magam is tudom, — bólint. —• És azt is tudom, hogy az a férfi, akit fivérének ad ki, nem más, mint az a Hyppolite Charles nevű volt kapitány, akit ön annak idején kiűzött Milánóból!... Most természetesen polgári foglalkozása van, társtulajdonosa a nagy Bocsin-féle élelmiszerszállító cégnek, amit szintén Bonaparte asszonynak köszönhet, mert ő adott neki pénzt hozzá, hogy... (Legközelebbi számunkban folytatjuk) Josephine hűtlensége Napóleon azonban minden diadal, minden magasra törő terv dacára is — boldogtalan. Több mint fél esztendeje van már tá­vol Franciaországtól — és még egyetlen­egy sor írást sem kapott attól, akitől pedig a legjobban várta: Josephine-től! Az egyedüli talán, ami még rá emlékez­teti, mostohafia, Eugen Baeuharnais, aki ott van mellette a táborban, de ez minden! Pedig szívében még mindig nem aludt ki a ragaszkodás és a vágya­kozás a szeretett nő iránt, sőt mintha a távollét ezeket az érzelmeket még erősebbekké tette volna! Azzal próbálja mentegetni magában az asszony hallgatását, hogy a Földközi­tengeri blokád következtében talán nin­csen is módjában leveleket küldeni — de maga is érzi ennek a mentségnek alap­talan voltát, hiszen napról-napra láthatja, s hogy környezetének tagjai mégis kapnak s híreket odahazulról, sőt néhanapján még ! * m . ALKONYATI VIIAR 3- gazdag férfi... llBal 1 | Mm 8 I W 8 I I MM ■ 1 - de szegény­ség... Frank Morgan m^ím választja? - a szépséges emssa tflNDi Jóséf SchiUKran­t • Rendkívül érdekes pert tárgyal a Váradi­ Brenner-tanács a büntetőtörvényszéken. Be­csületsértés és hivatalból üldözendő, hatóság előtti rágalmazás vétségével vádolva állott a bíróság előtt dr. Rónay György tatárszent­­györgyi földbirtokos, aki esztendők óta éles harcban áll Szántó Pállal, az alsódabasi já­rás főszolgabírójával, aki kiskorú fiának, ifjabb Rónay Györgynek hosszú időn keresz­tül vagyonkezelője volt. Ennek a kíméletlen harcnak egyik állomása volt az a felhatal­mazásra indult rágalmazási per, amely most került a Váradi-Brenner-tanács elé. Rónay György a megye alispánjához intézett pa­naszbeadványában azzal vádolta meg fia volt vagyonkezelőjét, Szánthó Pált, hogy a főszolgabíró a kisfiú vagyonát hűtlenül kezelte és tönkretette. E vádak miatt indított ellene rágalmazási pert a főszolgabíró. Dr. Rónay György a tárgyaláson a bíró­ság előtt kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek és a főszolgabíró ellen felhozott vádjait, amelyeket a királyi ügyész inkrimi­nált, bizonyítani tudja és bizonyítani kí­vánja. Dr.­­Rónay György ezután előadta vallo­másában, hogy fia 1925 végén 1300 hold príma, tehermentes földbirtokot örökölt nagyatyjától, aki dúsgazdag ember volt a megyében.. Szánthó Pál főszolgabíró vagyon­kezelő háti esztendős gazdálkodása azt ered­­ményzte, hogy fia birtoka ezalatt szinte tel­jesen elpusztult. 500 holdat az elmerülés utolsó pillanatában eladtak, a megmaradt részt «védetté» nyilvánítottak és csak ez akadályozta meg az egykor tehermentes, jövedelmező birtok teljes elpusztulását. A tárgyaláson más súlyos vádakat is emelt dr. Rónay György a volt vagyonkezelő ellen. Előadta, hogy 1930-ban Szántó a kis­korú és az árvaszék hozzájárulásával 30 000 pengős hizlalási hitelt vett fel, amely pénzt azonban más célokra költötte el. Dr. Rónay ekkor feljelentést is akart tenni a főszolga­bíró ellen, de Szántó 30.000 pengőről váltót adott és ez a váltó ma is a gyámpénztári letétben fekszik beváltatlanul a kiskorú Rónay György nevén. Ezután más vádakat is emelt Rónay. Kijelentette, hogy a főszolgabíró a tőzsdén úgynevezett in sidi játékot foly­tatott a kiskorú terhére, vagyis tőzsdejátéka veszteségét ifjabb Rónay György pénzéből fedezte. Ezután dr. Rónay György bejelentette a bíróságnak, hogy Szántó ellen a pest­vidéki királyi ügyészségnél különböző ügyek miatt eljárás van folyamatban és ezeknek egyik mellékhajtásaképpen a pestvidéki tör­vényszék vizsgálóbírája Szántó ellen 251.000 pengő kárösszeg erejéig bűnügyi biztosítási végrehajtást rendelt el 16.215. számú végzésével. Szántó Pál alsódabasi főszolgabíró a rá­­galmazási per tárgyalásán nem jelent meg, de az ügyész a Rónay által előterjesztett bizonyítási kérelemhez hozzájárult. A bíró­ság ezután helyt adott a bizonyítás iránti kérelemnek és elrendelte ugy a védelem, mint a vád által bejelentett tanuk kihallga­tását és a szükséges iratok beszerzését. A legközelebbi főtárgyaláson a földbirtokos­nak módjában lesz beigazolni, hogy állítá­sai mennyiben helytállóak. ..... ~ ■ Vi *I% Súlyos vádak egy főszolgabíró ellen Hűtlenül kezelték-e ifj. Rónay György 1300 holdas földbirtokát

Next