Esti Kurir, 1935. február (13. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-07 / 31. szám
a 1935 11.7, CSÜTÖRTÖK B 131 ÉLJEN A CSÁSZÁR! Murád bey hadserege összekuszálódva, véres fővel hátrál. Itt-ott még villanásszerű gyorsasággal rajtaütésekkel próbálkozik, hol szemben, hol oldalt kapja a francia csapatokat, gyűrűzik és vonaglik körülöttük, mint a halálra sebzett kígyó — de a francia trombiták már diadalmasan harsognak és az öt hadosztály megtépázva, de győzelmesen húzódik egyszerre előre, mint egy halálos, fojtogató hurok, amely végül is a Nílus partjánál összezáródik. Murád beynek és vert seregének menekülnie kell, ha nem akar összeroppanni ebben a halálos ölelésben. Bonaparte tábornok most egy végső hadmozdulattal teljessé teszi a győzelmet: a négyszögek megnyílnak, kifejlődnek, majd ismét összezárulnak, mint a láncszemek . Murád bey és mamelukjai a francia harcvonal és saját védősáncaik közé szorulnak. Látják, hogy a csata elveszett, összeszedik tehát megmaradt embereiket és a kettős tűz között elvágtatnak Gizehen keresztül a pusztaság felé, háromezer embert, negyven ágyút, negyven megrakott tevét, sátrakat, lovakat, rabszolgákat, kincseket érő fegyvereket hagyva a csatatéren. Napóleon aznap este már Gizehben alszik és másnap diadalmenetben vonul be Kairóba. Az abukiri katasztrófa Alig egy héttel utóbb azonban a gyönyörűen indult expedíciót halálos csapás éri. Bruges tengernagy — Napóleon határozott parancsa ellenére — mintmindig, az abukiri vizeken horgonyoz a francia flottával, ahelyett hogy, mint az utasítása szól, visszatérne Franciaországba, hogy újabb csapatokat, muníciót és felszerelést hozzon. Az elővigyázatlanság és könnyelműség azután rövidesen meg is bosszulja magát. Nelson admirális — aki természetesen Szíria partvidékén is hasztalan kutatott a rejtélyes módon szem elől vesztett hajóhad után — időközben értesül a valóságról és most bosszút lihegve siet vissza Egyiptom felé. Az éj leple alatt Abukirnál körülveszi a francia flottát és mire a nap felkel, Bruges tengernagy megdöbbenve látja, hogy csapdába került. Egyetlen lehetőség van még hátra: ha harc révén utat tud vágni magának az angol hadihajók félelmetes gyűrűjén keresztül. A próbálkozás azonban véres kudarcba fullad. A gyakorlottabb és számbelileg is fölényben lévő angol hajóhad megsemmisítő tüzelést bocsát a minden oldalról körülzárt és tehetetlenül egyhelyben vergődő francia hajókra — néhány órai reménytelen küzdelem után a még megmaradt francia lobogókat leengedik az árbocokon a további védekezés beszüntetése jeléül —, a diadalmas flotta roncsai, a néhány hajó, amely nem süllyedt el a gyilkos tüzelésben, megadja magát az angoloknak. És ezzel a szerencsétlen abukiri tengeri csatával Napóleon el van vágva Európától! Katasztrofális csapás ez, amely könynyen az egész expedíció meghiúsulását és az expedíciós sereg pusztulását okozhatja. Napóleon azonban nem adja fel ilyen könnyen a küzdelmet, annál kevésbé, mert hiszen a szárazföldön még mindig legyőzhetetlen hatalmat képvisel és gyors egymásutánban aratja tovább egyik diadalát a másik után s csak akkor pihen meg, amikor egész Felső-Egyiptom — Alexandiától a Vörös-tengerig — a kezei közé kerül. Ekkor — mintha csak örökre itt szándékozna maradni — hozzálát Egyiptom pacifikálásához és távolabbi tervei előkészítéséhez. Hiszen nem szándékozik ennél az állomásnál végleg megállni: szemei előtt Nagy Sándor példája lebeg és az ő nyomdokain — szárazföldön — akar eljutni a legendás Indiába, jól tudván, hogy Anglia gyarmati hatalmát csak ennek a hatalmas pillérnek a kidöntésével zúzhatja össze. ” NAPÓLEON, AZ EMBER, A HÓDÍTÓ, A DIKTÁTOR Zrt,: TATAR ANDRAS 31 COPYRIGHT BY ESTI KURÍR Ehhez azonban arra van szüksége, hogy egy békés, közigazgatásilag és katonailag megszervezett Egyiptomot tudjon a háta mögött. Éppen ezért nem mulaszt el semmi alkalmat, hogy a legyőzöttekkel az új uralmat megkedveltesse. Kairóba való visszatérése után mindent elkövet, hogy a bennszülöttek hajlandóságát igazságossággal és ügyes alkalmazkodással megnyerje. Szertartásosan megüli a ramazánt épúgy, mint a Köztársaság alapításának évfordulóját, fényes ünnepségeket rendez Mohamed születése napján — ugyanakkor azonban, ami keleti ember szemében nem kevésbé fontos, kíméletlenül erélyt is tud tanúsítani, ha arra kerül a sor. Az egyik vallásos ünnepség alkalmával Kairóban lázadás tör ki és a francia csapatok ugyancsak válságos, sőt mondhatni szorongatott helyzetbe kerülnek. Négy teljes napon keresztül folyik a borzalmas utcai harc, amely mindkét oldalon tömérdek áldozatot követel — Bonaparte azonban végül is vérbefojtja a felkelést és elrettentő például a város utcáin akasztatja fel a főkolomposokat, ami az egyiptomiak szemében a legszörnyűbb és legmegalázóbb büntetési mód. Ettől kezdve azonban semmi sem zavarja többé a rendet és a bennszülöttek lassanként kezdik belátni, hogy a francia uralom alatt végeredményben sokkal jobb dolguk van és sokkal emberiebben élnek, mint akkor, amikor még a nyúzó és harácsoló mameluksereg ült a nyakán....ő maga valóságos királyi udvart rendez be magának a fővárosban, ahonnan tábornokai segítségével kormányozza az újonnan meghódított tartományt. Körülötte egész kolónia alakul tisztekből és tudósokból, míg a legénység egyre jobban keveredik az arab és egyiptomi lakossággal, sokan meg is házasodnak é s az egésznek olyan színezete van, mintha a francia megszálló sereg örök időkre akarna berendezkedni Egyiptomban. Csak Bonaparte és vezérkara tudja, hogy mindez átmeneti állapot: Franciaországtól elvágva nem tarthatják a végtelenségig magukat és csak az új esztendő elkövetkezését várják, amikor az áradások megszűntével az utak ismét járható állapotban lesznek, hogy ismét megindulhassanak Felső-Egyiptomon, Szírián és a Szentföldön keresztül végső céljuk — India felé ... kisebb küldemények is érkeznek, amelyeket különböző velencei, dalmáciai és török hajók csempésznek át az angol flotta őrvonalán. Sőt mi több, ő maga is meglehetős rendszeresen kap leveleket anyjától, Josephtől, Lucientől, Paulinetől — de ezekben a levelekben vajmi kevés öröme telik. Itt is, ott is olvas bennük bizonyos célzásokat, elejtett megjegyzéseket, amelyek mérges falánkként fúródnak szívébe. Nem nehéz egy kis gondolkodással összerakni belőlük a valóságot: Josephine, távollétét felhasználva, ismét hűtlenné vált hozzá! A sorok közül kikivánkozó fájdalmas igazságnak azonban nem akar hitelt adni. És csak akkor kénytelen mégis beadni a derekát, amikor Junot váratlanul megérkezik Franciaországból és olyan híreket hoz, amelyek után nem lehet kételkedni többé... — Láttad Josephine-t? — Bonaparte tábornoknak természetesen ez az első kérdése hozzá. — Beszéltél vele? ... Üzent nekem valamit? ... A derék Junot zavarodottan megrázza a fejét. Neki magának is fájdalmas a helyzet, de sokkal becsületesebb, semhogy jótevőjével szemben bármit is képes volna elhallgatni. — Nem tudtam alkalmat találni rá, — mondja elfordított tekintettel. — De természetesen érdeklődtem utána, hogy híreket hozhassak önnek ... r*- Nem értem! — fakad ki Bonaparte " ’,y£- 4^^ k -r.., T. K türelmetlenül. — Hiszen Párisban való időzésed alatt igazán felkereshetted volna! — Csakhogy Bonaparte asszony nem igen tartózkodik Párisban, — válaszolja Junot. Napóleon kérdő tekintettel mered rá. — Nem tartózkodik Párisban? — ismétli csodálkozva. — úgy értesültem, — mondja Junot, — hogy Du Moley úrtól megvette, vagy kibérelte a malmaisoni kastélyt és most ott él cselédségével, barátnőivel és egy férfival, akiről környezete azt mondja, hogy a fivére ... — De hiszen Josephine-nek tudtam, már nincsen fivére! — vág a szavába Napóleon elsápadva az indulattól. Egy percig néma csönd van. Junot úgy érzi magát, mint az operáló orvos, aki tudja, hogy késével fájdalmat okoz, de viszont azzal is tisztában van, hogy ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a beteg meggyógyuljon ... — Ezt magam is tudom, — bólint. —• És azt is tudom, hogy az a férfi, akit fivérének ad ki, nem más, mint az a Hyppolite Charles nevű volt kapitány, akit ön annak idején kiűzött Milánóból!... Most természetesen polgári foglalkozása van, társtulajdonosa a nagy Bocsin-féle élelmiszerszállító cégnek, amit szintén Bonaparte asszonynak köszönhet, mert ő adott neki pénzt hozzá, hogy... (Legközelebbi számunkban folytatjuk) Josephine hűtlensége Napóleon azonban minden diadal, minden magasra törő terv dacára is — boldogtalan. Több mint fél esztendeje van már távol Franciaországtól — és még egyetlenegy sor írást sem kapott attól, akitől pedig a legjobban várta: Josephine-től! Az egyedüli talán, ami még rá emlékezteti, mostohafia, Eugen Baeuharnais, aki ott van mellette a táborban, de ez minden! Pedig szívében még mindig nem aludt ki a ragaszkodás és a vágyakozás a szeretett nő iránt, sőt mintha a távollét ezeket az érzelmeket még erősebbekké tette volna! Azzal próbálja mentegetni magában az asszony hallgatását, hogy a Földközitengeri blokád következtében talán nincsen is módjában leveleket küldeni — de maga is érzi ennek a mentségnek alaptalan voltát, hiszen napról-napra láthatja, s hogy környezetének tagjai mégis kapnak s híreket odahazulról, sőt néhanapján még ! * m . ALKONYATI VIIAR 3- gazdag férfi... llBal 1 | Mm 8 I W 8 I I MM ■ 1 - de szegénység... Frank Morgan m^ím választja? - a szépséges emssa tflNDi Jóséf SchiUKrant • Rendkívül érdekes pert tárgyal a Váradi Brenner-tanács a büntetőtörvényszéken. Becsületsértés és hivatalból üldözendő, hatóság előtti rágalmazás vétségével vádolva állott a bíróság előtt dr. Rónay György tatárszentgyörgyi földbirtokos, aki esztendők óta éles harcban áll Szántó Pállal, az alsódabasi járás főszolgabírójával, aki kiskorú fiának, ifjabb Rónay Györgynek hosszú időn keresztül vagyonkezelője volt. Ennek a kíméletlen harcnak egyik állomása volt az a felhatalmazásra indult rágalmazási per, amely most került a Váradi-Brenner-tanács elé. Rónay György a megye alispánjához intézett panaszbeadványában azzal vádolta meg fia volt vagyonkezelőjét, Szánthó Pált, hogy a főszolgabíró a kisfiú vagyonát hűtlenül kezelte és tönkretette. E vádak miatt indított ellene rágalmazási pert a főszolgabíró. Dr. Rónay György a tárgyaláson a bíróság előtt kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek és a főszolgabíró ellen felhozott vádjait, amelyeket a királyi ügyész inkriminált, bizonyítani tudja és bizonyítani kívánja. Dr.Rónay György ezután előadta vallomásában, hogy fia 1925 végén 1300 hold príma, tehermentes földbirtokot örökölt nagyatyjától, aki dúsgazdag ember volt a megyében.. Szánthó Pál főszolgabíró vagyonkezelő háti esztendős gazdálkodása azt eredményzte, hogy fia birtoka ezalatt szinte teljesen elpusztult. 500 holdat az elmerülés utolsó pillanatában eladtak, a megmaradt részt «védetté» nyilvánítottak és csak ez akadályozta meg az egykor tehermentes, jövedelmező birtok teljes elpusztulását. A tárgyaláson más súlyos vádakat is emelt dr. Rónay György a volt vagyonkezelő ellen. Előadta, hogy 1930-ban Szántó a kiskorú és az árvaszék hozzájárulásával 30 000 pengős hizlalási hitelt vett fel, amely pénzt azonban más célokra költötte el. Dr. Rónay ekkor feljelentést is akart tenni a főszolgabíró ellen, de Szántó 30.000 pengőről váltót adott és ez a váltó ma is a gyámpénztári letétben fekszik beváltatlanul a kiskorú Rónay György nevén. Ezután más vádakat is emelt Rónay. Kijelentette, hogy a főszolgabíró a tőzsdén úgynevezett in sidi játékot folytatott a kiskorú terhére, vagyis tőzsdejátéka veszteségét ifjabb Rónay György pénzéből fedezte. Ezután dr. Rónay György bejelentette a bíróságnak, hogy Szántó ellen a pestvidéki királyi ügyészségnél különböző ügyek miatt eljárás van folyamatban és ezeknek egyik mellékhajtásaképpen a pestvidéki törvényszék vizsgálóbírája Szántó ellen 251.000 pengő kárösszeg erejéig bűnügyi biztosítási végrehajtást rendelt el 16.215. számú végzésével. Szántó Pál alsódabasi főszolgabíró a rágalmazási per tárgyalásán nem jelent meg, de az ügyész a Rónay által előterjesztett bizonyítási kérelemhez hozzájárult. A bíróság ezután helyt adott a bizonyítás iránti kérelemnek és elrendelte ugy a védelem, mint a vád által bejelentett tanuk kihallgatását és a szükséges iratok beszerzését. A legközelebbi főtárgyaláson a földbirtokosnak módjában lesz beigazolni, hogy állításai mennyiben helytállóak. ..... ~ ■ Vi *I% Súlyos vádak egy főszolgabíró ellen Hűtlenül kezelték-e ifj. Rónay György 1300 holdas földbirtokát