Esti Kurir, 1935. február (13. évfolyam, 27-49. szám)
1935-02-08 / 32. szám
MA: ÉLJEN A CSÁSZÁR MAJOMÁNYSORSJATIK Budapest, 1935 Főszerkesztő: RASSAY KÁROLY február 8, péntek Bethlen István és Gömbös Gyula a kormányzónál Gömbös miniszterelnök ma egyórás kihallgatáson jelent meg a kormányzó előtt - Fokozódó izgalom a politikában A politikai élet lázas izgalma naprólnapra fokozódik. Rendkívül kiélezte az amúgyis teljesen bonyolult helyzetet Eckhardt Tibornak Bethlen István gróf ellen intéz'i'H heves támadása, amely természetesen nem maradhatott politikai következmények nélkül. Az Esti Kurír tegnap közölte Bethlen István gróf nyilatkozatát, amelyben felel Eckhardtnak és amelyben a legnagyobb feltűnést ez a megállapítás keltette: „Ha roszszul értelmeztem a miniszterelnök úr nyilatkozatát, ez csak abból származhatik, hogy Eckhardt képviselő úr a miniszterelnök úr intencióiról jobban van informálva, mint én . A 8 Órai Újság éles támadása Eckhardt ellen A kormánypárti 8 Órai Újság tegnap délutáni száma Bethlen nyilatkozatának közlésével egyidejűleg éles támadást intézett Eckhardt Tibor ellen A cikk ismerteti bevezetésében Eckhardt Tibornak Bethlen István gróf ellen intézett támadását, majd így folytatja: — Magyarán mindez azt jelenti — írja a lap —, hogy a revízió Bethlen István számára nem egyéb, mint a pártpolitikai korteskedés eszköze, egyebet sem lát benne, mint körülbelül olyan fortélyos alkalmi ügyet, amilyenek Eckhardt Tibor kezében az úgynevezett szabadságjogok, amelyekkel szemben nem is éppen hosszú politikai pályafutása alatt a legtarkább és legellentétesebb viselkedést tanúsította. Eckhardt Tibor volt már minden a magyar, politikában és volt mindennek az ellenkezője. Volt szélső kurzista és a liberális és demokratikus szabadságjogok elszánt, harcosa, volt elvakult sajtóhóhér és volt apostola a sajtószabadságnak; követelt szélső választójogot és követel most olyat, amelynek révén neki nem tetsző pártokat és pártmozgalmakat törölne el a föld színéről. Volt éppen úgy már előharcosa az értelmiségi középosztálynak, mint amilyen buzgalommal most a parasztságra vetette rá magát: voltak gazdasági elméletei, amelyeket máról holnapra befújt a hó és voltak olyan külpolitikai baklövései, amelyek — ha valóra válnak — Magyarországot katasztrófába dönthették volna. Stabilis és változhatatlan eleme az ő politikájának csak egy van: az olthatatlan szomjúság és a kíméletlen törekvés a hatalom felé, amelynek útjai kalandosak, szövevényesek és merész kanyargósban kimeríti a geometria összes alakzatait. Ám bárhogy vélekedjünk is róla, nem tételeznénk fel, hogy számára a revízió kérdése ne lenne éppen oly, mindenekfelett álló nagy eszmény, mint amennyire szent és változhatatlan mindannyiunk számára és nem gondoljuk róla, hogy hajlandó lenne esetleg még a hőn óhajtott hatalmi célok elérése érdekében is a revízió egyetlen kedvező pillanatát elmulasztani. Ha ezt ő másról feltételezi és különösen ha Bethlen Istvánról teszi fel, ez senki másra nem jellemző, csak magára Eckhardt Tiborra. Csak egy rengeteg és állhatatlan politkai mult után hihet Valaki annyira az eszmék rugalmasságában, hogy olyan vádat emeljen, amilyent emelt Eckhardt Bethlen István ellen. A továbbiakban a cikk ezeket tartalmazza : — Nem tudjuk, ismeri-e Eckhardt Tibor a békebeli politikának azt a szállóigéjét, hogy „a hazafiság a gazemberek utolsó menedéke”. Ezt úgy értettük, hogy akinek lába alól már kiszaladt a föld, züllött egzisztenciák és politikai desperációk, akik számára már semmi egyéb lehetőség nem maradt hátra, utolsó szalmaszálként belekapaszkodtak a leghangzatosabb, a legmesszebb rikoltó hazafias jelszavakba, túllicitálva a meggyőződésből legszélsőségesebb politikusokat is. Ezeknek nem volt elég 48, ezek 49-et követeltek, ezeknek nem volt elég detronizálás, ezek királyakasztást akartak, ezeknek nem volt elég a közjogi győzelem Ausztria felett, ezek fegyveres győzelmet ígértek egész Európának. A taktikázó, önző és hasonlesű politikának az eszköze soha nem a mérséklés volt, hanem a tömegek tudatában élő jelszavak túlharsogása, felgyújtana a korlátok között izzó ösztönöknek, kívánságoknak, szenvedélyeknek. Aki ma Magyarországon tömegsikereket akar elérni, annak azt kell mondania, hogy holnap hozom a revíziót, nem pedig azt, amit Bethlen István mond, hogy óvakodjunk a túlzott illúzióktól. A 8 Órai Újság cikkét a következőkkel fejezi be: — Viharosan helyeselünk Eckhardt másik kijelentésének, hogy külpolitikai kérdésekben egységes álásfoglalásra van szükség. Illetékességét erre vonatkozóan ugyanis szintén el kell ismernünk, mert ha jól visszaemlékezünk, sajtófőnöki bukásának körülményeire, nekünk úgy rémlik, hogy az szintén ekkor következett be, amikor Bethlen István külföldön tárgyalt. Befejezzük egyetlen rövid és csonka mondattal, mely Bethlen István lelkéből épp akkor fakadt fel, amikor itthon, külpolitikánk nagy eszményeiből akartak belpolitikai korteshbogót szabni, amely mondatnak megítélésünk szerint számos egyéb közéleti tünet is megadja a maga komor és gondolkodásba ejtő időszerűséget. — Jaj a gyújtogatóknak! Áthidalhatatlan a szakadék Bethlen és Eckhardt között Erre a támadásra az Eckhardthoz közelálló szélsőjobboldali lap ma reggel ugyancsak heves hangon válaszolt. Mindezek a nyilatkozatok, támadások és ellentámadások — már csak szokatlanul éles hangjuknál fogva is — teljesen felkavarták a politikai helyzetet. Az egységespártban megállapítják, hogy Eckhardt Tibor és az egységespárt között ma már olyanmély szakadék, hogy ezt senki át nem hidalhatja és aki erre a hiábavaló kísérletre vállalkoznék, okvetlenül belebuknék. Azt hangoztatják, hogy bár Bethlen István gróf nem szorul a párt védelmére, a legközelebbi pártértekezletenhivatalos formában is a legerélyesebben vissza kell utasítani Eckhardt Tibornak a párt alapítója ellen intézett súlyos támadását. Ezen túlmenőtét az egységes pártban végleges kenyértörésre készülnek Eckhardttal szemben és el vannak határozva arra, hogy — mint Berky Gyula kijelentette az Esti Adítr-nak adott tegnapi nyilatkozatában, — felszámolják az Eckhardt-féle «kétes politikai szerelmi viszonyt». A kormány részéről úgy látszik továbbra is tartják azt az álláspontot, amelyet Gömbös miniszterelnök már az egységes párt legutóbbi értekezletén is képviselt, amikor tudvalévőleg sem Eckhardt Tibort nem védte meg a párttal szemben, sem pedig a pártot nem védte meg Eckhardttal szemben. Ezt a tartózkodó álláspontot érvényesíti a kormány félhivatalos lapja is, a Budapesti Hírlap, amikor ma reggeli számában nem közli sem Eckhardt támadását, sem Bethlen István grófnak erre adott válaszát és nem ismerteti a politikai helyzetnek ezzel kapcsolatos fejleményeit. Ehelyett a következőket írja: „Gömbös miniszterelnök kifejtette legutóbbi nyilatkozatában, hogy erről a témáról, minden további vita felesleges. A miniszterelnöknek e felelősségérzettől áthatott kijelentéseit tiszteletben tartjuk. Ahhoz az immáron lezárult vitához tehát, amely igen előkelő politikusok részéről hírlapi cikk és nyilatkozat formájában a várható tárgyalásokra vonatkozóan folyt, nem is kívánunk reflexiókat fűzni.“ (Folytatás a 2-ik oldalon) DIKTATÚRA VAGY ALKOTMÁNY Keresztes-Fischer belügyminiszter tegnap kijelentette, hogy Magyarországnak nem kell és nem szabad semmiféle diktatórikus kísérletbe beleelegyednie, nem kell és nem szabad semmiféle korporációs állam létesítésével, vagy egyéb külföldről frissen importált alkotmány-behelyettesítési ötlettel kísérleteznie, mert „olyan alkotmányunk van, melynek keretei között államfői életünket tökéletesen le tudjuk bonyolítani“. A felfogást, amely ebben a kijelentésben megnyilvánul, nincs okunk meglepődve fogadni, hiszen alkotmányos kormány minisztere nem is vélekedhetik másképpen. Mégis örülnünk kell azonban, hogy e félreérthetetlen és komoly szavak felelős helyről elhangzottak. Először is, mert ezt a felfogást nem lehet elég gyakran és elég nyomatékkal hangoztatni. A magyar alkotmány nemcsak néhány paragrafusból áll, amelyet pillanatnyi jogi megfontolásokból összeillesztettek. A magyar alkotmány nemcsak terméke a magyar szellemnek, hanem bizonyos értelemben azonos is vele. A magyarság, amióta törzsekből nemzetté lett, mindig azáltal fejezte ki és élte meg nemzeti mivoltát, hogy egy alkotmányos gondolat parancsai szerint viselkedett —, és, minden lépése, amelyet a fejlődés irányában tett, ennek az alkotmányos gondolatnak csak megerősítésére, kiszélesítésére, elmélyítésére irányult. .Sohasem voltak Magyarországon szabadságharcok az alkotmány ellen, mindig csak az alkotmányért. És ma sem fogja Magyarország a sokat sürgetett és ígért korszerű reformokat másként megvalósíthatni, csak akkor, ha a minél nagyobb személyi szabadságnak, minél tisztább parlamentarizmusnak abban az irányában halad, amelyet a magyar alkotmányos fejlődés jelöl ki számára. Nem árt ezt hangoztatni már azért, sem, mert a diktaturás vágyálmok ma is ott kísértenek a külföldi példáktól megittasodott agyvelőkben s nem egyszer jutnak kifejezésre aszavakban is. Burkoltan, színes frázisok gőzébe rejtve jelennek meg innen is, annayi is az utalások és a példálódzások, amelyeknek igazi lényege mégiscsak az, hogy a szabadság és nemzeti önrendelkezés amaz elvét, amelynek történelmi kifejezőjét az alkotmányban látjuk, be kell helyettesíteni egyik vagy másik külföldi ország kísérleteinek lélektelen lemajmolásával. Akárhogy nevezik is ez elmeszüleményeket, akárhogy igyekeznek is modern szociális vagy nemzeti köntösbe bújtatni szándékukat, a céljuk mindig csak egy: a diktatúra, az erőszak uralma. Nem akarjuk túlságosan komolyan venni a fogadkozásokat és fenyegetődzéseket, de minden társadalmi betegséget jobb egy fokkal komolyabban venni a kelleténél, mint elhanyagolni abban a stádiumban, amikor még aránylag könnyűszerrel lehetne gyökeresen kikurálni. Eszerint az elv szerint kell eljárnia mindenkinek, aki az állami és társadalmi élet irányításában nagyobb felelősséggel járó szerepet tölt be. Mindennemű diktatúra-imitációval szemben a leghatározottabban és legerélyesebben kell megvédenie és érvényesítenie a magyar alkotmánynak betűjét és emberségesszellemét egyaránt.