Esti Kurir, 1935. december (13. évfolyam, 274-297. szám)
1935-12-31 / 297. szám
D 4i Politikai affér és véres kardpárbaj két hevesmegyei Nép-vezér között Gyöngyös, december 30. (Az Esti Kurír tudósítójának tdefonjelentése.) Vasárnap délután véres kardpárbaj zajlott le a gyöngyösi lovassági laktanyában. A párbaj szereplői előkelő vármegyei közéleti szereplők, akik nagy szerepet játszanak a megye politikai életében is, mindketten vezető emberei a NÉP helyi szervezetének. A párbaj előzménye politikai nézeteltérésből származó affér volt. A párbaj szereplői Tessényi Pál, Ludas község főjegyzője és ifj. Takács István földbirtokos Ifj. Takács István egyik vezetője a helybeli NEP-szervezetnek, amelyben vezető szerepet visz Tessényi Pál főjegyző is. Nyolc nappal ezelőtt Bökönyi Ilona ludasi földbirtokosnő vadászvacsorát rendezett kastélyában, amelyen megjelentek a gyöngyösi és gyöngyös-környéki előkelő vadásztársaságok tagjai. A vacsora vendégei között volt Tessényi Pál és ifj. Takács István is, akik a vacsorán politikai vitába elegyedtek egymással. A vita annyira hevessé vált, hogy a felek sértő kifejezéseket használtak egymással szemben. Az ügyet másnap lovagias útra terelték. A megbízottak kardpárbajban állapodtak meg. Tekintettel a sértések súlyosságára, a párbaj feltételei is súlyosak voltak: a felek nehéz lovassági kardokkal, bandázs nélkül állottak fel egymással szemben a lovassági laktanyában. A párbaj mindössze két menetből állott. Az első menetben sebesülés nem történt, de a második menetben Tessényi főjegyző kardja súlyos sebet ejtett ifj. Takács István földbirtokos fején. Takács István jobb halántéka felett tíz centiméter hosszú csontig hatoló vágást szenvedett. Ifj. Takács Istvánt a párbajorvosok a helyszínen részesítették elsősegélyben, majd lakására szállították. Párbaj után a felek nem békültek ki. MOZIK MŰSORA: ADMIRAL (Margit-krt 5/10. T. 537-07): Szudán! őrjárat. (Claude Rains) Szent Péter esernyője. (Gervay Marica, Rátkai.) Híradó. (344, 347, 3410. vas. és ünn.: 342, 345, 7, 9410.) — Szilveszterkor: 344, 6. 349, 3212. ANDRÁSSY (Centery-u. és Andrássy-ut sírok. T. 261-73): Királykeringő. (Willy Forst.) Sanphai. (Charles Boyer.) Strandszéne. (4, 7, 3410, vas. és ann. 342-től.) — Szilveszterkor 11 órai kezdettel kabaréest. ÁTRIUM PALOTA (Marsill-krt 55. T. 54 024 és 53 0 34). Az uj földesur. (Csortos, Somlay, Jávor, Lázár Mária.)(344, 1/46, 348, 3410. vas. és ünn.: 342, 344, 346, 348, 3410.) Az első előadás félhelyárakkal. BODOGRÁF (József-krt. 63. T. 36-7-10): Szent Péter esernyője. (Gervay Marica, Rátkai.) Szudán! őrjárat. (Cary Grant.) (4, 7, 10, vas. és ünn. 342-től.) — Szilveszterkor 11 órai kezdettel kabaréest. BUDAI APOLLÓ (Széna-tér T. 31-500): Szent Péter esernyője. (Gervay Marica, Rátkai.) A szegény milliomos. (Eddie Kantor.) Híradó. (344, 347, 340, vas. és ünn.: 342, 345, 7, 10.) — Dec. 29-én és jan. 1-én d. e. 3411-kor matiné, dec. 31-én ,este 3411-kor szilveszteri kabaré. CAPITOL (Baross-tér 32 T. 343—37): Karenina Anna. (Gréta Garbó.) Szépségverseny. Híradók. (342, 344, 346, 348, 3410.) — Az első előadás mindennap félhelyáru. CASÍNO (Eskü-ut 1. T. 831—02): Szentivánéji álom. Shakespeare ragyogó szinjátéka filmen. Rendezte: Reinhardt. Mindkét rész egy előadásban. (Mindennap: 2, 345 , 7 , 3410.) — Az első előadás mindennap félhelyáru CITY (Vilmos császár-ut 36-38. T. 11 1-40). A fekete angyal. (Merle Oberon, Frederic March, Herbert Marshall.) Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. és ünn.: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadás mindennap félhelyárakkal. CORSO (Váci u. 9. T. 87-402): Könnyű lovasság. Vigjáték. . (Rökk Marika.) Jazz a tenger alatt. Híradók. (Mindennap d. e.: 11. d. u.: 344 , 346, 348, 3410.) A délelőtti és a hétköznapi 344 órai előadás félhelyáru. CORVIN (József-krt és Üllői-ut sarok. T. 389-88. 395-84): A királyné huszárja. (Berky L., Balog K., Dajbukát, Vaszari P., Gőzön, Pethes,.) Híradó. (344 , 346, 348, 3410. vas. és ünn.: 342, 344 , 346, 348, 3410.) — Az elsőn 30—80 fill. helyárak. DAMJANICH (Damjanich u. 1): Szájhős. (Joe. E. Brown.) A hazaáruló. (Nagy Kató.) (4, 947, 3410, vas. és ünn.: 12 órától folyt.) DÉCSI (Teréz-krt 28. T. 213-43, 259-52). Az uj földesur. (Egry Mária, Somlay Artúr, Gordon Zita, Csortos Gyula, Jávor Pál, Uray Tivadar, Rózsahegyi Kálmán, Lázár Mária.) Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. és ünn.: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadás mindennap félhelyárakkal. EIDORÁDÓ (Népszinház-utca és Nagyfuvaros u. sarok): Szent Péter esernyője. (Gervay Marica.) A szájhős. (Joe E. Brown.) (4, 947, 9410, vas. és ünn.: 342, 345, 7 és 9410.) ELIT (Lipót-krt 16. T. 16 151): Szent Pétr esernyője. (Gervay Marica, Gombaszögi Ella, Rátkai.) Királykeringő. (Willy Forst.) (4, 7, 10, vasár- és ünnepnap: 342. 345, 7. 10.) FORTUNA (Rákóczi út 22. T. 325—83): A csúnya lány. (Muráti Lili, Jávor, Kabos, Gőzön, Gombaszögi Ella ) Sanghai. Izgalmas történet a Keleten. (Charles Boyer, Loretta Young.) (345, 348, 9410, vas. és ünn. 1-től folyt.) FÓRUM (Kossuth Lajos utca 18. T. 895—43) és 897—07): Szeresd örökké. (Grace Moore, Lee Carillo, Michael Barrett) Híradók. (344 , 346 , 348, 3410, vas és ünn.: 342, 344 , 346, 348, 3410.) Az első előadás mindennap féláru. 1GLÓRIA (Thököly-út 56. T. 44-800) Szudáni őrjárat. (Cary Grant.) Királykeringő. (Willy Forst.). Híradó. (944, 947, 3410. vas és ann.: 342-től folyt.) — Az első előadás mérsékelt helyárakkal. HOMEROS (Ilermina-ut 7. T. 961—78). Csalj meg drágám. (Maurice Chevalier.) Szent Péter esernyője. (4 947, 3410, vas. és ünn. 342-től folyt.) — Az első előadás mindennap mérsékelt helyárakkal. JÓZSEFVÁROSI FILMPALOTA (Kálvária-tér 7. T. 346-41) .Szent Péter esernyője. (Gervay Marica, Rátkai.) Szudáni őrjárat. (Cary Grant.) (4. 947, *3410, vas. és ünn.: 342, 345. 7, 3410.) — Az első előadás mérsékelt helyárakkal. Szilveszterkor kabaré. KAMARA (Dohány-utca és Nyár-utca sarok. T. 44-027). Az új földesur. Magyar film. (Csortos, Somlay, Jávor, Rózsahegyi, Uray, Egry, Gordon, Lázár, Peéry, Mály, Makláry.) Híradó. (4, 6, 8, 10, vas. és ünn.: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadás mindennap félhervárakkal. METRÓ (Teréz krt 60. T. 26 000): Copperfield Dávid. (Freddie Bartholomew, Basil Rathbone, Lionel Barrymore, Frank Lawton, Maureen O’Sullivan, W. C. Fields.) Mi készül a Metró-gyárban? Zenés részletek a Broadway Melody 1936-ból. Híradó. (2, 345, 348, 9410.) Az első félhelyárakkal NYUGAT (Teréz-krt 41. T. 271—62). Szent Péter esernyője. (Gervay Marica.) A szájhős. (Joe E. Brown.) Ahol nincsenek asszonyok. (4, 947, 310, vas. és ünn.: 2, 345, 348, 10.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal. Szilveszterkor az utolsó előadás este 11 órakor. OIEON (Rottenbiller-u. 37/6. T. 302-63): Szent Péter esernyője. (Gervay Marica, Rátkay.) Baskircsev Mária szerelme. (Darvas Lili.) Híradó. (344 347, 3410, vas. és ünn. 342-től, 31-én: 344 , 6, 349 folyt.) — Dec. 31-én éjjel 12 órai kezdettel nagy szilveszteri kabaré. OLYMPIA (Erzsébet-krt 26. T. 42-9 47): Szudáni őrjárat. (Cary Grant.) Szent Péter esernyője. (Gervay Marica, Rátkay.) Híradó. (4, 7, 10, vas. és ünn.: 945, 348, 10.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal. OMNIA (Kölcsey u. 2. Tel. 301—25): A fekete angyal. (Merle Oberon, Frederic March, Herberth Marshall.) Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. és ünn.: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadás féláru. — Szilveszter este éjféli előadás. ORIENT (Izabella utca és Aradi utca sarok. T. IpO—87): Baskircsov Mária szerelni". (Darvas Lili.) Istenek a tilosban. (Willy Fritsch.) Híradó. (944, 347, 3410, vas. és ann. 1 órától, 31-én: 344, 347, 9 folyt.) Az első előadás mérsékelt áru. —■ December 31-én éjjel 3412 órai kezdettel nagy szilveszteri kabaré. OTTHON (Beniczky u. 3. Baross u. 87. sarkán. T. 367—96): Szent Péter esernyője. (Gervay Marica, Gombaszögi Ella, Rátkai.) A szájhős. (Joe E. Brown.) (4, 7, 10, vas. és ünn.: 342, 345. 7, 9410.) Az első előadás 30—90 fillérig. PALACE (Erzsébet-krt 8. T. 365—23): Elnökkisasszony. Zene: Márkus Alfréd. (Muráti Lili, Kabos Gyula, Jávor Pál, Gombaszögi Ella, Törzs Jenő, Pethes Sándor.) — Híradók. (4 6, 8, 10, vas. és ünn. 2, 4, 6, 8, 10.) Az első előadás mindennapi félhelyárakkal PÁTRIA (Népszinház u. 13. T. 456—73). Szent Péter esernyője. (Gervay Marica.) Szudáni őrjárat. (Cary Grant.) (4, 947, 9410, vas. és ünn.: 342, 345, 7, 9410.) — Vasárnap é. ünnepnap d. e. 10 és 3412kor: burleszkmat.né. PHÖNIX (Rákóczi-ut 68. T. 37-9-10): Szent Péter esernyője. (Gervay Marica, Rátkay.) Szegény milliomos. (Eddie Cantor.) (4 , 947, 3410, vas. és ünn.: 2, 345, 7, 3410.) Szlveszterkor 10 órai kezdettel: kabaré. RÁDAY (Ráday u. 32. T. 876—65): Csalj meg, drágám. (Chevalier.) A lánglovas. (George O’Brien.) Mickyfilm. (4-től, vas. és ünn.: 342-től folyt.) Első mérs. áru. RÁDIUS (Nagymező utca 22-24. Tel.: 220-98 és 29 2 50): Az új Bolváry-film. Szerelemmel vádollak. (Bulla Elika, Halmay Tibor, Gustav Fröhrch.) Ez Spanyolország. — Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. és ünn.: 2, 4, 6, 8, 10.) A Az első előadás mindennap félhelyárakkal. REX (István út 39. T. 321—75): Szent Péter esemytye. (Gervay Marica, Gombaszögi Ella.) Szudáni őrjárat. (Cary Grant.) Híradó. (344, 347, 3410, vas. és ünn.: 342, 345, 7, 9410.) Kedden este 11-kor rendes előadás. RIALTO (Rákóczi-út 70. T. 30-497): A szudáni őrjárat. (Cary Grant.) A szájhős (Joe Brown.) (344 , 347, 3410, vas. és ünn.: 342 , 4 , 347 , 9 , 3410.) ROXY (Rákóczi-út 82 T. 438-24): Halló, Budapest! (Bársony Rózsi, Kabos.) Ha ketten szeretik egymást. (Gustav Fröhlich.) (3-tól, vas. ann.: 342-től folyt.) — Az első előadás mérsékelt helyárakkal. ROYAL APOLLÓ (Erzsébet-krt 45-47. T. 419-02, 429-46): Címzett Ismeretlen. (Ágay Irén, Ráday Imre, Kabos, Vaszary Piroska, Góth és Góthné) Híradók. (4, 6, 8, 10, vas. és ünn.: 2, 4, 6, 8, 10.) Az elő mindennap féláru. SIMPLON (Horthy Miklós-ut 74. T. 69-189).* Karenina Anna. (Greta Garbó.) Tavaszi láz. Szépségverseny. — (344 , 346, 348, 3410, vas. és ünn.: 342, 344, 346, 348, 9410.) — Szilveszterkor 20 fővárosi művész felléptével, 1/4 10 órakor nagy kabaré. STÚDIÓ (Akácfa u. 4, Nemzeti Színháznál. T. 40 8-40). Tolsztoj remekműve: Karenina Anna. (Greta Garbó, Frederic March.) Szépségverseny. Híradók. (4, 6, 8, 10, vas és ünn.: 2, 4, 6, 8, 10.) Az első mérsékelt áru. SAVOY (Kálvin tér, Üllői út 2. T. 460-40). Megnyitó műsor: Szent Péter esernyője. (Gervay Marica: Rátkai, Szudáni őrjárat. (Claude Rains.) (344 , 347, 3410, vas. és ünn.: 342, 345, 7, 9410.) Az első előadás 30 fillértől. — ünnep és vasárnap d. e. 10 és 3412 órakor: matiné. TIVOLI (Nagymező u. 8. T. 230—49): Szudáni őrjárat. (Cary Grant.) Szent Péter esernyője. (Gervay Manca, Rátkay.) Híradó. (344, 347, 3410, vas. és ünn.: 342, 345, 7, 3410, 31-én: 344, 347, 9 folyt.) Az első előadás féláru. Dec. 31-én éjjel 3412 órai kezdettel: Szilveszteri kabaré. TÚRÁN (Mozsár-u. és Nagymező-u. sarok. T. 264 —20): Szudáni őrjárat. (Claude Rains.) Szent Péter esernyője. (Gervay Marica, Rátkai.) (4, 7, 10, vas. és ann.: 942, 345, 348, 10.) — Szilveszterkor: 344, 6. 949, 3410.) URÁNIA (Rákóczi-ut 21. T. 460—45): Könnyű lovasság. (Rökk Marika.) Kisérő műsor. (344, 346. 948. 9410. vas. és ünn : 342, 344 316. 948. 9410.) Az első előadás féláru. tye eMJtSz-les statyov. ftndter Karnevál a Riviérán Az Esti Kurír Utazási Irodája február 9-én karneváli társasutazást indít a Riviérára és a társasutazás részvételi díját és feltételeit úgy állította össze, hogy az a legnagyobb igényeket is kielégítse, de alkalmat adjon a kevés pénzzel rendelkezőknek is, hogy részt vehessenek ezen a felejthetetlen utazáson. A társasutazás részvételi díja 212,A pengőtől kezdődik és a részvételi díjakban minden elképzelhető kiadás benne foglaltatik, úgyhogy ennél az utazásnál bátran elmondhatjuk, hogy pénz nélkül lehet utazni, mert ha valaki itthon is felejtené az erszényét, semmiben sem szenvedne hiányt, mert a részvételi díj lefizetésével mindent kifizetett. Látványosságban felülmúlja ez az utunk minden eddigi utazásunkat, mert résztvevői megtekinthetik a világhírű karneváli felvonulásokat, a vidám virágcsatát és a részvételi díj keretén belül csodás kirándulásokat tesznek a felejthetetlen Grande Corniche-ra, a Riviéra nagyobb fürdőhelyeire, részt vesznek a mimózaerdőkön keresztülvezető festői Gorges du Loup- és Grasse-i kirándulásunkon is. Az utazásról részletes prospektust ad és kimerítő felvilágosítással szolgál az ESTI KURÍR Utazási Irodája (Budapest, V., Vilmos császár ut 34, telefon 25-4-05.) . Sebők Gyula Teréz körút 48. szám alatti szilveszteri és farsangi pazar kiállítású uridivat kirakatai látványosságszámba mennek. ■ 1935 XII. 31, KEDD** Az estélyi ruhák gyémántkirálynője és egyéb hírek a legújabb párisi divatról Páris, december 8. (Az Esti Kurír tudósítójától.) A divatházak nem nagyon sok változást hozhatnak, mert — amint őszintén be is vallották — oly rossz az idei üzletmenetük, hogy még a legnagyobbaknak sem volt rentábilis teljesen újat hozni, csak a meglévő vonalakon belül korrigáltak. Egyik-másik már a tavasz szelítőjét is adta Maggis Rouff eredeti modellje azok részére, akiket riviérai sejourra equipirozott ki. Ilyen Piquet fekete alapon, fehér mintás robemanteauja, elől a ruhára dolgozott háromnegyedes kabátrésszel, vörös reverrel, nagy zsebekkel, széles lakkörvel lefogva. Nina Ricci fekete ruhája tresszel díszített zsebekkel, szintén már a tavasz divatja, mely dúsan fogja alkalmazni a tressz és sujtás díszítéseket. Estélyi ruháknál még mindig a raffolás dominál, főleg romain és fémlamé anyagokból. Lelong legújabb modellje hollókék romain estélyi ruha dúsan raffolva. A hátkivágást azonos színű sujtásdíszítés tartja. Újítás még a deréktől sugárban dúsan gyrmrozott szoknya az estélyi ruhákon. Nagyon sok az estélyi kosztüme, fémvagy csipkeblúzokkal, így Marcel Armandnak gyönyörű fekete clocque estélyi kosztüméje, világoskék cloque-derékkal olyan tökéletes, hogy talán nincs az a nő, akit ne öltöztetne a legelőnyösebben. Maggy Rouff három eredeti rajzát közöljük, melyek közül „Clio“ a legújabb divat jellegzetes reprezentánsa, hosszú velour-bársony palástja nemes prémszegéllyel olyan pompázó, hogy tervezője „az estélyi ruhák gyémántkirálynője”1 nevét is adhatta volna. A másik „Coude à coude“ fekete alpacca-ruha, fekete bársonygarnitúrával A harmadik „Siamois“ fehér bársonykabát, ezüstös fémcsattal záruló csukott gallérral. C. S. Cliot Maggy Rouff eredeti modellje A déli pesti divat Végre valami, ami pontosan idejében érkezik. A demi-szezon. A pesti asszonyok vágya, a divatszalonok reménysége, mert ha ez most jól sikerül, kárpótlást nyújt a rosszul sikerült előszezonért mind a két félnek. A divathölgyek elvásárolhatják az elmaradt előszezonból megspórolt pénzüket (?), a varrónők dupla forgalmat bonyolíthatnak le (?). Mert most minden megvan, ami egy jó demi-szezonhoz szükséges. Gyönyörű színházi esték, példátlanul erős hangversenynapok, Saljapin, Toscanini, Walter Brúnó, Weingartner stb. korcsolyabajnokság, sí-szezon, bőséges hideg, csak ugyanilyen bőséggel legyen pénz is, akkor minden jó lesz. A szalonok is teljes felkészültséggel várták a demi-szezont, itt láthatjuk a belvárosi szalonokban Lelong, Maissbacher, Piquet, Lucien Parre, Mollinen minden téli remekét. Ha végignézzük ezeknek a ruhadiktátoroknak a munkáit, azt láthatjuk, hogy az idei téli divat is, amint azt az őszi kollekciónál is megállapítottuk, a történelmi stílusok jegyében született. Az idei elitebálokon, —melyekből elég sok lesz — csupa Stuart Mária, Madame Dubarry, Mária Antoinette és a többi történelmi nőalak fog mozogni, mert a téli estélyi ruhák ezeknek a koroknak a stílusában készülnek. Az estélyi ruhák hosszúak, de nem sleppesek, nagyon kevés az alul szélesedő szabású, viszont a legtöbbnek görög tógaszerű esése van. Mainbocher ismét az egész magas derékkal próbálkozott, ami természetesen csak a magas alakú nőknek áll jól. 8—6. A Lloyd dísztermében hatalmas sikerük volt Nagel divatszalon csodaszép toalettjeinek és Neumann M. sportruháinak. A gyönyörű kalapokat a közismert Dániel kalapszalon szállította, míg a frizurákat a népszerű Orosz Jenő hölgyfodrász készítette. Jolie gyönyörű modern ékszerei is sok tapsot kaptak. Fehér Jolán kozmetikai előadást tartott Kertész Istvén konferált nívósán. A legfinomabb kézimunka kötöttáru kapható özv. gróf Károlyi Józsefné ANGORA kr»“S.) A___ Kozmetika szélben, esőben Az a kellemetlen időjárás, amelyben hetes óta részünk van, nem kedvez a női arcnak. Az arcbőrt sápadttá teszi, az orr vörös lesz és még más nem éppen örvendetes következmények állnak be. Szerencsére a kozmetika ma már teljes eredménnyel tudja elhárítani ezeket az ártalmakat. A párával túltelített levegő ugyanis diffumál, átszívódik a bőrbe és akkor azt az érzést váltja ki, mintha a száraz arcbőrt puhítaná. Tényleg azonban, ha a bőr megszáradt, még szárazabbá lesz, mert a felszívódott vízpárák a bőr koleszterintartalmából is elvonnak. Pedig a koleszterin a bőr ellenállóképességének egyik legfontosabb tényezője és ennek hiánya vagy csökkenése következtében áll be a bőr abnormis szárazsága és ezzel kapcsolatban a fokozottabb ráncosodás. A kozmetika legújabb tapasztalatai szerint azonban nem elegendő, ha a kozmetikai készítmények,főleg a krémek, pusztán csak koleszterint tartalmaznak, hanem azt egyéb hatóanyagokkal kell kombinálni. Ezek az anyagok ugyanis nemcsak önállóan fejtenek ki hatást, hanem általuk a koleszterin is jobban érvényesül. Ilyen anyag pl. elsősorban a Hammamelis (Amerikában élő cserje), amely szakszerű előállítás mellett hatásában első helyen áll úgy a nyugati, mint az amerikai kozmetikában. Ennek a két anyagnak együttes hatása a bőrfelület ellenállóképességét annyira fokozza, hogy a levegő nedvességének átszívódó káros hatását eliminálja és az arcbőrt kellően táplálja és védi. Ezért kell szakszerűen előállított koleszterinhammamelis tartalmú krémeket használni. Másik fontos tényezője az időjárás okozta tesnthibák megelőzésének a fénykezelés. Ehheza kvarc mellett a modern kozmetika még mélyhatású lámpákat is alkalmaz. ___ (f- 1) Fe-yo-ko bőrtápláló krémek Teher Jolán kozmetikában (Vilmos császár-út 15/a).