Esti Kurir, 1936. július (14. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-01 / 148. szám

Súlyos aggodalmak a négus genfi­­ szereplése miatt Hír szerint vissza akar térni Abesszíniába Ma kezdődik a Népszövetség közgyűlése Páris, június 30. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.)­­ A vievoi angol-francia együttműködésről érk­­­kező genfi hírek alapján még nem állapít- t ható meg teljes bizonyossággal, hogy ez a 1 ‘-•egyezés csak a követendő közös eljá­ j­sr:» vonatkozik-e, vagy pedig valóban tel- J •s szhangot jelenH* v­d^?ffl|nyi öli. »­5r,|! illésben. A párWTisw'WSa tfiUol. 'k, t hi­ gy v jj az angol és a francia delegáció együttes fellépése még igen sok nehézségbe fog ütközni a népszövetségi közgyűlésen, hiszen több mint ötven államot kell meg­nyerni a közös angol-francia politika jóvá­hagyásához. Attól tartanak, hogy egyes túl­ságosan éles beszédek lehetetlenné teszik, vagy legalább is erősen megnehezítik Olasz­ország visszatérését az európai államok kö­zösségébe. A legnagyobb­­­.­odalommal a négus genfi szereplését várják. A lapok érdeklődésének előterében egyéb­ként az új nagyhatalmi konferencia kér­dése áll. A stresai front helyreállítását a jelen pillanatban ugyan teljesen valószí­­nű­tlenűnek tartják, bizonyosra veszik azon­ban, hogy a locarnoi hatalmak közvetlenül a népszövetség ülésszakának befejezése után együttes értekezletre ülnek össze. A Petit Journal értesülése szerint az angol kormány ezt megelőzően még diplomáciai lépést tesz Berlinben és megsürgeti a né­met kormánynál az angol kérdőívre adandó választ. Az Oeuvre és az Echo de Paris úgy tudják, hogy a francia és angol kormány rögtön az olaszellenes szankciók felfügesz­­tése után felszólítást intéznek az olasz kormányhoz, csatlakozzék az angol, belga és francia kormány között létrejött március 19-iki egyezményhez, amelynek értelmében a locarnoi garanciahatalmak vezérkarai együttes tanácskozásokat kezdenek a Rajnavidék semlegességének német I . részről történt megsértése ügyében. Olaszország akkoriban nem írta alá ezt a­­ megállapodást, azzal az indokolással, hogy nem vehet részt semmiféle nemzetközi ak­cióban addig, amíg az olaszellenes népszö­vetségi szankciók fennállanak, béke elve alapján. Blum miniszterelnök ezt az eszmét fogja képviselni a Népszövetség közgyűlése előtt tartandó szerdai beszédében s egyúttal ki­fejezésre fogja juttatni a francia kormány­nak azt az elszánt akaratát is, hogy ezt az eszmét nemcsak hirdeti, hanem meg is vé­delmezi. ■ ’ * Bilim holnap felszólal Genfben Páris, június 30. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A párisi lapok nagy jelentőséget tulajdonítanak Léon Blum miniszterelnök és Litvinov hétfői genfi találkozásának. A két államférfi — írják a lapok — általános eszmecserét foly­tatott a politikai helyzetről és megegyezett egymással abban, hogy az együttes biztonságot feltétlenül fak­­­kozni kell, még­pedig az oszthatatlan ! A négus visszatér Abesszíniába? Lón , m, jet A negus — a Daily Telegraph szerint Genfből Londonba akar visszarepülni. Pilót­a­tája Mollison, a híres angol repülőhős lesz.­­ Azért megy repülőgépen, hogy ne kelljen­­ Párison és Franciaországon át utaznia. A négus titkára közölte a londoni abesszin követséggel, hogy ha a népszövetségi köz­gyűlés nem jár kielégítő eredménnyel, a négus és miniszterei hiábavalónak tartják a további európai tartózkodást s Egyiptomon és Szudánon át Goreba térnek vissza. (Ez a délnyugatabessziniai város az abesz­u­i kormány székhelye.)­­ A Dh’Ir Express szerint Eden angol kül­ügyminiszter tegnap hosszasan tanácskozott dr. Martin londoni abesszin követtel, akit figyelmeztetett a nyugatabessziniai zavaros helyzetre, főként arra, hogy az ott lakó galla törzsek a leghatározot­tabban ellenzik a négus visszatérését. Edén, épúgy, mint mások is, teljes joggal te­kinti céltalannak a további abesszin ellenál­lási kísérleteket és minél sürgősebben véget akar vetni az áldatlan olasz-abesszin viszály­nak. Éppen ezért nem igen szeretné, ha a nehézségek kiújulnának. A si­a ^2*13 ^ * ’ 19^6 m 3%­ 1 JESti Mijr­. Budapest, 1936 Főszerkesztő: RASSAY KÁROLY július 1, Szikii Ma kezdődik a Nép­szövetség közgyűlése Genf, június 30. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A Népszövetség közgyűlése ma délután öt óra­kor tartja első ülését. Az ülésezés színhelye ebben az évben is az úgynevezett választói csarnok lesz, ahol más években is ülésezni szokott az őszi közgyűlés. Az első ülésen vá­lasztják meg a közgyűlés új elnökét, miután a megválasztott elnök, Benes dr. közben Csehszlovákia köztársasági elnöke lett . így a közgyűlés elnöki tisztének feladatát nem láthatja el. A legesélyesebb jelölt továbbra is Van Zeeland belga miniszterelnök. Az elnökválasztás után áttérnek majd a mandátumok megvizsgálására és azoknak a küldötteknek a mandátumát vizsgálják felül, akiknek mandátuma a múlt évi közgyűlés alkalmával még nem volt meg. Ekkor kerül majd sor Rasz Naszibu, az új abesszin delegátus mandátumának megvizsgálására is, tekintettel arra, hogy Rasz Naszibu ez al­kalommal először jelenik meg a közgyűlé­sen. A négus egyébként a hétfői nap folya­mán annak az óhajának adott kifejezést, hogy a népszövetségi közgyűlés üléseinek egyikén személyesen akarja képviselni Abesszíniát. A népszövetségi közgyűlés rendkívüli ülés­szakának legfőbb pontja természetesen az olasz-abesszin viszály, amelyet a tanács na­pirendjéről a közgyűlés napirendjére tettek át. Népszövetségi körökben elterjedt hírek szerint olasz részről érdekes emlékiratot nyúj­tottak be a főtitkári hivatalnak a köz­gyűlési vita előkészítése céljából. Az olaszok hír szerint meglepetésnek szánják ezt az emlékiratot s azon a véleményen van­­nak, hogy a memorandum tartalma még azokat is meg fogja győzni az olasz álláspont jogosultságáról, akik eddig a legélesebben til­takoztak Abesszínia meghódítása ellen. Egyes körökben nem tartják kizártnak, hogy az emlékirat tartalmának hatása alatt a Nép­­szövetség kimondja Abesszínia népszövetségi tagságának megszűnését és nem engedi többé felszólalni Abesszínia megbízottját, azzal az indokolással, hogy az abesszin császárság megszűnt és a négusnak nincs többé joga képviselőt küldeni a Népszövetségbe. Abesszínia ügye ezek szerint végkép elveszettnek tekinthető s ezt az álláspontot még az abesszinbarát államok megbízottai is osztják. Angol körök­ből származó értesülések szerint a négus szintén belátta, hogy semmit sem tud elérni Genfben , ezért most azzal a kétségbeesett tervvel foglalkozik, hogy visszatér Abesszíniába és újból megpróbálja felvenni a harcot az ola­szok ellen. Beavatott helyen ezt a hírt nem tartják tel­jesen valószínűtlennek. (Folytatása a 2. oldalon) Megmentett százezreké (A. Gy.) Hetek óta folyt a mn^HI újságolvasó közönség előkészítése nap tervbevett nagy eseményéreHHH kellett volna megszületnie az irániHBI sajtó legfrissebb termékének, a kflHH utáni kormánypárti dömpin^^^^Sj Ennek a premiernek sikerét tandó, a központi irányitó szc®^r^5.-J 1 teli mindent, fölhasznált mint HB9BHH közt, nem fukarkodott :izokk:*H8Hffl| retekkel, amelyeket a fenntartótt sa­jtó arzenáljából irvnk. S hogyne tehette god lan! 11a nem telik a lap élelméből, ott vannak az nd'^EBwSBB gázság pén/t het !­öségesen aHraRrag források! Ezekkel pedig -íligi példák mutálják — miflHHBH \níi rosan bánt a korma nem érhette . Ezén a \ *i-:h mvs.-or -ajtója­­/ iot­­ai konk'n. 1 mn lét után délutáni­g alakulni, ezi­küig betöltütTiMHHHH — immár bevallottan hivatalos^!TMM|­ségben — a közismert hitlerista orgá­’­num veszi át, a B. H. előfizetői hetek óta mellékletként megkapták az Új Ma­gyarságot is. Nyilván azért, hogy a nagy szerepváltozás előtt idejük legyen meg­szokni reggelenkint elfogyasztott szel­lemi táplálékok konzervatív, hogy ne mondjuk kissé csáklyás hangjának he­lyébe lépő temperamentumosabb, az „új stílus" ismérveit jobban magán hor­dozó Milotay—Rajniss-féle hangnemet. A stratégiai előkészítés után azonban — bevalljuk, hogy a mi számunkra is váratlanul — mégis elmaradt az irányí­tott zsurnalisztika beígért nagy szenzá­ciója. A mára ígért délutáni kormány­lap nem jelent meg, sőt a jelek szerint belátható időn belül nem is fog meg­jelenni. Vasárnap reggel a B. H. elő­fizetői hiába keresték a már-már meg­szokott Új Magyarságot, amelyet eddig ingyen mellékletként kaptak. Le lehet megint szokni róla, a B. H. marad egy­előre ami volt, a fiatalító műtét és a dél­ben, dömpingáron való megjelenés is el­marad. A más lapvállalatoktól elcsalo­­gatott lapelosztók és árusítók is ölbe te­hetik a kezüket és gondolkozhatnak az idők változásán. És gondolkozhatik az idők változásán az a magyar közönség is, amely a Gömbös-kormány uralomra­­jutása óta megszokta, hogy nem takaré­koskodnak keservesen megtakarított adófilléreivel olyankor, amikor a poli­­­tikai meggyőződését irányítani hivatott szubvencionált sajtó mérhetetlen ét­vágyának táplálásáról van szó. Mi is történt tehát voltaképpen? Miért nem ajándékozott meg bennünket a köz­vélemény irányításáról eddig olyan atyailag gondoskodó kormányzat a be­ígért délutáni lapjával? A válasz egy­szerű és meggyőző: azért, mert nincs rá pénz. Nincsen pedig abból az okból ki­folyólag, mert a kormány nem adott. Darányi Kálmán helyettes miniszter­­elnök minisztertanács elé vitte az egész ügyet, ahol egyelőre úgy döntöttek, hogy a mai nehéz pénzügyi helyzetben nem fognak az ország pénzéből súlyos száz­ezreket áldozni és további állandó ter­heket vállalni egy újabb­­ természete­­ ssj ■ 1

Next