Esti Kurir, 1937. március (15. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-02 / 49. szám

HIDEGEBB IBŐ A Meteorológiai Intézet jelenti hétfőn délben. Budapesten a hőmérsék­let déli 12 órakor -1él Celsius-fok volt. Várható időjárás a kö­vetkező huszonnégy órára. Élénkebb szél. Főképpen az ország nyugati felében eső, a hegyeken havaseső. A hőmérséklet csökken. l­írai harcok Zágrábban Belgrád, március A szombati zágrábi utcai harcok élénken foglalkoztatják a jugoszláv sajtót. Ezeket a harcokat, mint is­meretes, szélső­jobboldali horvát diákok provokálták s az eset főleg azért kelt nagy feltűnést, mert ezek a diákok eddig a horvát paraszt­párt táborához tartoztak. A szom­bati tüntetések során a szélsőjobb­­oldali diákok saját pártjuk hivata­­talos lapjának szerkesztősége ellen intéztek támadást és az utcákon is a Macsek-párt ellen tü­ntettek. Most derült ki, hogy a szélsőjobb­oldali diákmozgalma az utóbbi idő­ben teljesen eltávolodott a horvát parasztpárttól - mindinkább fasisz­ta mozgalom jellegét öltötte. A hor­vát fasiszta csoport vezére egy Bugy nevű végzett egyetemi hall­gató, aki fasiszta elveket akar bele­vinni az egész horvát nemzeti moz­galomba s miután célját a párt idő­sebb vezéreinek ellenállása folytán nem tudta elérni, legutóbb nyíltan szakított a pártvezetőséggel és kü­lön szervezkedést kezdett. A szombati tüntetés a horvát fa­siszta ifjúság első szereplése volt az utcán s érthető feltűnést keltett úgy horvát, mint szerb politikai körökben. A belgrádi lapok jelen­tése szerint a fasiszta mozgalom most már nemcsak a zágrábi diák­ság körében terjed, hanem rokon­­szenvre talál a jobboldali érzelmű polgárság körében is. A horvát parasztpárt vezérei természetesen mindent megtesznek, hogy leszerel­jék a mozgalmat és biztosítsák a párt további egységét, a helyzet azonban annyira kiéleződött, hogy a nyílt szakadás elkerülhetetlen­nek látszik.Ú­ f­jabb három halálos ítélet Bulgáriában Szófia, március 1. fezrara Zagora bolgár városka törvényszéke vasárnap ismét hár­mas halálos ítéletet hozott. A múlt hét végén hármas kivégzés volt Sztara Zagorában: három kommu­nista terroristát akasztottak s alig ért végett a hármas kivégzés, a városka törvényszéke máris újabb kommunista pár főtárgyalását kezdte meg, amelynek négy vád­lottját hazaárulás és kémkedés büntette címén állították a bíróság elé. Két napig tartó főtárgyalás után vasárnap este kihirdették az ítéle­tet. A négy vádlott közül a bíróság hármat — két bolgár és egy török kommunistát — halálraítélt, a ne­gyediket pedig felmentette. A tárgyalás mindvégig zárt ajtók mögött folyt le s részletek nem szivárogtak ki. Izgalmas helyzet a pécsi bányavidéken ÁLTALÁNOSSÁ VÁLT A SZTRÁJK AZ ELBOCSÁTÁSOK MIATT­­ AZ IPARÜGYI MINISZTER A SZTRÁJKOLÓK ELLEN Az iparügyi minisztériumban ma délelőtt újból tanács­kozás volt a pécsvidéki bányászsztrájk ügyében. Meg­állapították, hogy a munkásság az újabb sztrájkkal egy­általán nem szolgálja a saját érdekeit és veszélyezteti azt a nyugalmat, amely a nyolcszázalékos béremelés kö­vetkeztében szombaton beállott. . .­­ Az illetékes hatóságok véleménye szerint a szociáldemo­krata párt nem állhat a sztrájkolók mellé, mert — amint mond­ják — ebben az esetben saját magával kerül ellentétbe. A szociál­demokraták ugyanis egészen szombatig helytelenítették a sztráj­kot és ismételten kijelentették, hogy a párt nem­ azonosítja ma­gát a sztrájkolókkal. Hivatalos álláspont szerint, ha a szociál­demokrata párt akkor elítélte a sztrájkot, most sem állhat a sztrájkolók és elsősorban a felbujtók mellé. Hangsúlyozzák jól­informált helyen, hogy az elért nyolcszázalékos béremelés nem a sztrájk eredménye volt, amit az is bizonyít, hogy a bányavál­lalat vezetőségével a tárgyalásokat nem a munkásság, hanem a kormányhatalom folytatja te­­szik. A sztrájk jelenleg nem bér­kérdés, hanem hatalmi kérdés, ame­lyet a szocialista szakszervezet ve­tett fel és irányít. Délután 2 órakor a bányavezető­ség az aknához vezető utakat megtisztította a sztrájkoló mun­kásságtól és reméli, hogy ilyen körülmények között, miután az aknához vezető út szabad, több munkás fog jelent­kezni munkára. Bornemisza miniszter nyilatkozata Az Esti Kurír munkatársa a helyzet alakulásáról beszélt Bor­nemisza Géza iparügyi miniszter­rel, aki a következő kijelentéseket tette: " A most érkezett jelentések szerint, annak ellenére, hogy a sztrájkot kimondották, a munkás­ság egy része munkába állott. Vasa­son tizenketten, Mecsekszabolcson huszonketten és a Széchenyi-akná­­ban több mint százan vették fel a munkát. Vasason és Mecsekszabol­­cson azért szálltak le ilyen kevesen az aknába, mert az utakat a sztráj­kolók megszállták. — A tárgyalások folyamán — mondotta a miniszter , a bánya­­igazgatóság arra hivatkozott, hogy a nyolcszázalékos béremelés 350.000 pengő többletkiadást je­lent, amit a mai rossz szénelhe­lyezési viszonyok mellett csak úgy tudnak megadni, ha bizonyos elbocsátásokat eszközölnek. Az igazgatóság 500 munkás elbocsá­tását tervezte és közbelépésemre sikerült ezt a számot 146 elbocsá­tásra csökkenteni. Kijelentette a miniszter, hogy nem hajlandó azoknak büntet­lenségét elősegíteni, akik mun­kástársaikat az éhségsztrájkba belevitték. A kormány a legener­­gikusabb intézkedéseket fogja megtenni a rend és nyugalom biztosítására. Egy félreértés következménye Ma délután 2 órakor pécsi jelen­tés alapján a következő információt kapta az Esti Kurir munkatársa:­­ A tegnapi pécsi bányászgyű­­lésen a gyűlés szónoka a sztrájk történetét úgy állította be, hogy az egész földalatti sztrájk egy félreértésen alapult, amely félrd­­­ést a vasasi bányatelep bánya­felügyelője okozta. A szónok kijelentette, hogy az a 11 munkás, akik a sztrájkot kez­deményezték, ártatlanok és ártat­lan az a 135 ember, akiket a Duna­­hajózási Társaság most el akar bo­csátani. Egyben tréf sokat, hogy védjék meg őket. Ez­zel mintegy a sztrájkra h­ívta fel a munkásságot, amely azután ma reggel kis is tört. Ma reggel hat órakor a munkváltásnál Szécsbá­­ny­a telepen a Széchenyi-aknánál 103, Szabolcson, a Szent István­­aknánál 22, Vasason a Thomen­­aknánál mindössze 11 munkás je­lentkezett szolgálatra. E két utolsó aknánál azért olyan kevesen, mert a munkások az aknához vezető utat eláltták és a munkába igyek­vőket visszatérésre bírták. A sztrájkolók és a sztrájkvezetők ki is jelentették, hogy mindaddig nem lesz normális és békés munka, a 135 embert vissza nem ve­ A szocialista munkások nem vették fel a munkát Pécs, március 1. (Az Esti Kurir tudósítójánál, te­­lefonjelentése.) Mint előrelátható, volt, a­ pécsvidéki bányamunkásság körében a Dunagőzhajózási Társa­ságnak az az elhatározása, hogy száznegyvenhat munkást elbocsát, a legnagyobb izgalmat váltotta ki. A munkásság a legnagyobb mér­tékben szolidáris az elbocsátottak­kal, a nyolcszázalék bérlevonás visszaállítását éppen ezeknek az elbocsátottaknak köszönhetik. Ép­pen ezért a bányamunkásság elha­tározta, hogy a munkát nem veszi fel. A Dunagőzhajózási Társaság ez­­időszerint változatlanul azon az ál­lásponton van, hogy kénytelen ezeknek az elbocsátásához ragasz­kodni, miután a sztrájk éppen az elbocsátásra kerülőknek tudható be. A felmondó levelek tegnap ki­mentek. Tizenegy bányásznak azonnali hatállyal mondottak fel, m­íg a többinek illetékeit március 15-ig folyósítják. A legnagyobb számban a pécsi bányatelepen sztrájkol a munkásság. A Dunagőzhajózási Társaság az élelmiszerekre vonatkozóan meg­vonta a sztrájkolóktól a fillért, mert a sztrájkot már kimondottan szakszervezeti sztrájknak tekinti. A szociáldemokrata párt pécsi tit­kára, Tolnay József a sztrájkkal kapcsolatban ezeket mondotta: — A szociáldemokrata munkás­ság minden körülmények között tartja magát a határozathoz. A ha­tározat értelmében sehol sem vették fel a mainkat. Pécsett mindössze százhárom, Vasason nyolc, a Szent István- aknába tizenegy és a Ferenc­­József-aknába tíz munkás szállt le. Ezek közt egyetlen szociál­demokrata munkás sincs, vala­mennyi keresztényszocialista. A párt fölveszi a tárgyalások fo­nalát a Dunagőzhajózási Társaság­gal és a főispánnal, hogy a felmon­dásokat revízió alá vegyék. A pécsvidéki bányászok sztrájk­jához ma délelőtt csatlakozott a ke­­resztényszocialista párt és a Nem­zeti Munkaközpont is, azzal az indokolással, hogy mivel most a munkások közt vezető szerepet játszó embereket bocsátottak el, lehet, hogy később rájuk is ha­sonló sors várhat. A pécsvidéki bányatelepen min­denütt csendesek, kihaltak az ut­cák, külsőleg semmi nyoma nincs annak, hogy milyen érzések ural­kodnak a bányászlelkekben. Mind­egyik munkás azt mondja, hogy, szolidaritást vállal a többiekkel. A bányatelepeken a legnagyobb rend és nyugalom uralkodik. A bányavidékre ma délelőtt kiszállt Brogli József képviselő, Festetics Domonkos gróf, a szigetvári kerü­let képviselője pedig ma érintke­zésbe lépett Bornemisza iparügyi miniszterrel és közölte vele tapasz­talatait. A főispán nyilatkozata A ma délelőtti eseményekhez tar­tozik, hogy a szociáldemokrata párt vezetője felkereste Horváth István főispánt. A főispánt arra kérte, hogy az elbocsátottak ügyé­­ben interveniáljon. Közvetlenül ez­után a látogatás után a főis­­­­p ■­gadta az Esti Kurir munkatársát, akinek a következőket mondotta: — Ismeretes már, hogy a mun­kásság Bornemisza iparügyi minisz­ter hathatós támogatásával elérte az­­ 1933. évi nyolcszázalékos ' ■ 'f Ti.­mimWBEe#

Next