Esti Kurir, 1937. október (15. évfolyam, 223-247. szám)
1937-10-10 / 230. szám
,1937 október 10 Rendőrség mint békebíró Nekünk fáj legjobban, hogy már harmadszor vagyunk kénytelenek ezen a helyen foglalkozni Kémeri Nagy Imre urnak és társainak október 6-iki viselt dolgaival. Minden becsületes érdek azt követelné, hogy ez az ügy, mint megannyi más közönséges bűnügy, minél hamarabb lekerüljön a nyilvánosság napirendjéről. Hogy süllyedjen el minél mélyebbre az emberi feledésben e csúf és szégyenletes csetepaténak emléke is, s ne zavarja tovább a társadalmat abban, hogy a maga érdeklődését inkább a komolyabb problémákra összpontosítsa. De jogállamban, alkotmányos államban addig képtelenség napirendre térni egy bűnügy felett, amíg azt a törvény szellemének és betűjének megfelelően el nem intézték. Bármennyire szeretnénk épületesebb jelenségeket tárgyalni, mint egy veterán ifjúnak a nemzeti kegyelet harmóniája ellen vezényelt záptojásos rohamát, naivitás volna azt hinni, hogy az eféle ügy meg nem történtté válik, ha hallgatnak róla. Annak, hogy nyugodt lelkiismerettel hallgathassunk, nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy a rend fenntartására és a bűntettek megtorlására hivatott tényezők olyan értelemben intézzék azt el, amelyet a büntetőtörvénykönyv előír, amikor kimondja, hogy „ha valamely csoport nyílt helyen, akár személyeken, akár dolgokon követ el erőszakot, mindenik tagja három évig terjedhető börtönnel büntetendő“.* Ezzel szemben mi történt? A háromévi börtönnel büntethető cselekmény tettese megjelent a rendőrségen. És ott a rendőrtisztviselő azzal a nyájas tanácscsal fordult részben hozzá, részben a sértettekhez, hogy — hököljenek ki. Szelíd bölcseséggel kérdezte a «felektől», hogy nem lehetne-e megegyezni, barátságos megállapodásra jutni. Ha hihetünk a tudósításnak, e derék emberbaráti kísérlet főképpen Kémeri Nagy úr intranzigenciáján feneklett meg, ő nem tárgyal, ő nem egyezkedik! Mondanunk sem kell, hogy akár konciliánsabbnak méltóztatnék lennie, mint amilyen, akár pedig még büszkébbnek: ez a közvéleményt és a dolog érdemét vajmi kevéssé érdekelhetné. Utóvégre itt nem Kémeri Nagy úr magánvéleményéről van szó, de még csak nem is a Szent István bajtársi szövetség inzultált tagjairól. A jogrend, a köznyugalom, a polgárság egyeteme és a nemzeti érdek szempontjából vajmi kevéssé fontos, hogy melyikük mennyire véli vagy tudja sértve önérzetét. Az utca rendje, a polgárok testi épsége és mozgási szabadsága, a kegyeletes nemzeti ünnep hangulata és a nemzeti szimbólumokkal díszített zászló ellen elkövetett merénylet csöppet nem válnék enyhébbé és megbocsáthatóbbá azzal sem, ha a botrány aktív és passzív résztvevői «békésen megegyeznének». * Megdöbbentő, hogy ez az igazság egyáltalában magyarázatra és bizonyításra szorul. Megdöbbentő, hogy a rendőrség ilyen könnyedén elsiklik mellette. A rendőri tisztviselő az egyeztető és áldást osztogató békebíró attitűdjével fordul a szégyenletes utcai botrány okozói felé. Hát azt hiszik-e, hogy a közrend ellen elkövetett súlyos sérelmeket ilyen szelíd személyi egyeztetéssel lehet jóvátenni és elintézni?. Miért nem javasolják mindjárt, hogy a lovagi becsületügyi kódex szabályai szerint „intézzék el“ a hivatalból üldözendő bűncselekményt? Milyen szép is volna, ha innen is, onnan is bajvívó lovagokat sorsolnának ki, akik aztán vívóteremben mérhetnék össze szablyájukat annak eldöntésére, hogy helyes-e záptojással tüntetni az országzászló körül a nemzeti szabadság és polgári jogegyenlőség vértanúinak emlékünnepén ... -is Nem látják-e végre, hová vezet az a „békebírói“ tétovaság és lagymatagság, amellyel a polgári rend, nyugalom, a társadalmi béke ellen indított rohamok egy részét kezelik? Már maga az október 6-i náci tüntetés lefolyása is beszédes jeleket szolgáltatott erre. Nem egy merénylet fordult elő, nem egyszer kísérelték meg a kegyeletes ünnep botrányba fullasztását. Háromszor sikerült a rendbontóknak köveikkel és záptojásaikkal rajtaütniük az országzászló és a Batthyány-mécses elé járuló ifjakon. De ne is csodálkozzunk ezen, ha a rendbontók azt tapasztalják, hogy nem közönséges bűnözőknek tekintik őket, hanem pereskedő gentlemaneknek, akiknek ügyét a rendőri békebíró engesztelő halksággal óhajtja elsimítani, vagy amatőr boxolóknak, akiket egy-egy „menet“ után szakszerű segédlettel locsolnak fel, hogy vidáman folytathassák a nemes mérkőzést. Ne csodálkozzunk tehát azon sem, hogy néhány órával a békéltető kísérlet után már orvul megtámadta és megkéselte a Szent István bajtársi szövetség egyik tagját három nyilas suhanc. Ha a rendzavarást és a véres erőszakoskodást bocsánandó gyermekcsínynek vagy érdekfeszítő lovagi tornának tekintik, akkor ne is reméljék, hogy elmegy tőle a kedvük azoknak, akik bátorságukat és tettrekészségüket a nagyobb tehetséget és több műveltséget követelő működési területen nem tudják kitombolni. * Várjon az illetékesek, akikre a rend biztosításának feladata hárul, nem hajlandók ezt tudomásul venni? Mi a véleménye a dolgok alakulásáról az igazságügyminiszter úrnak, aki olyan szép szavakkal tett hitet a magyar jog eszményei és tradíciói, deák ferenci szellemisége mellett? Várjon azt hiszi-e, hogy az a Deák Ferenc, aki követi mandátumát dobta oda a körülötte kiontott vér miatt, szintén ilyen egykedvűen és tétlenül szemlélné az erőszakoskodások tombolását? És várjon a rendőrfőkapitány, aki beiktatásakor olyan bölcs és nemes szavakkal jelölte meg a rendőrség legfőbb teendőjét a köznyugalom erőteljes biztosításában, összeegyeztethetőnek tartja-e ezzel a rendőrtisztviselőnek a rendzavarók iránt mutatott békebírói hajlandóságát? Az a sajtó pedig, amely a kormány jóvoltából magyar adófizetők pénzén tengeti létét, úgy vél-e ezért megszoglalni, hogy makacsul hallgat a polgárság rendje és nyugalma ellen elkövetett merényletekről? Szép, szép, ha „nem csinálnak reklámot“ a zavargóknak, de talán mégis túlzás ezen a címen megfosztani őket attól a reklámtól is, amelyet a büntetőtörvénykönyv vonatkozó szakaszainak rideg alkalmazása minden bűncselekmény elkövetője számára jelent. ESTI KURÍR SELYEMPIZSAMÁS NŐI HOLTTEST A MÚZEUMBAN Három éve nem tudják agnoszkálni egy országúti gyilkosság áldozatát London, október 9. (Az Esti Kurír tudósítójától) Az ausztráliai Sidney orvosi egyetemének múzeuma évek óta különös szenzációval foglalkoztatja a közvéleményt és most már az ausztráliai parlamentben is szóba került a múzeum nevezetessége. A közvélemény általános érdeklődését ezutal nem tudományos felfedezés vagy orvosi csoda foglalkoztatja, hanem egy holttest, amelyet három éve üvegszekrény alatt alkoholban őriznek az orvosi egyetem múzeumában. A holttestet nem orvostudományi szempontból helyezték el a múzeumban, hanem a hatóságok utasítására preparálják a professzorok, úgy hogy még ma, három év után is olyan állapotban van, mint amikor megtalálták Sidney és Albury városok között az országúton. Tomahawk és benzin A holttestet olyan állapotban konzerválták, ahogy 1934-ben megtalálták. A fiatal, szép nő holttestén elegáns pizsama van, arca rózsás, ajkain még látszik a rúzs, amelyet akkor tett ajkára, amikor utolsó útjára indult; hosszú szempillái beárnyékolják fekete szemeit. — A látogató szinte várja, hogy megmozduljon, fölkeljen és elhagyja börtönét — írja az újságíró, aki meglátogatta az üvegbura alatt őrzött női holttestet. 1934-ben egy autóvezető találta meg az ismeretlen fiatal leány holttestét az országúton. A nő sárga szatin pizsamát viselt, ugyanazt, amelyben örök álmát alussza a múzeum üvegszekrényében, de a pizsama egyik nadrágszára, amelyet benzinnel öntöttek le, elégett. A nő fején mély seb tátongott, amelyet az orvosok megállapítása szerint tomahawkkal ejtettek rajta. A hatóságok széleskörű nyomozást indítottak a meggyilkolt nő személyazonosságának kiderítésére és a gyilkos kinyomozására. A holttestet preparáltatták és közszemlére tették ki az egyetem múzeumában. A kormány nagyösszegű jutalmat tűzött ki a gyilkosság felderítőjének és a közvélemény lázas érdeklődéssel kapcsolódott bele a nyomozás izgalmas munkájába. Háromezer személy tekintette meg eddig a közszemlére kitett holttestet, amelyet „a pizsamás leány“ néven kezelnek a hatóságok és az újságok. A pizsamás leányt eddig tizennyolc esetben ismerték fel, de kiderült, hogy nem azonos azokkal az eltűntekkel, akiket felismerni véltek benne. A sarki túra Az ausztráliai hatóságok értesítésére Franciaország, Anglia, Németország, az Egyesült Államok, Japán, Kína rendőrhatóságai is lefolytatták a nyomozást, hogy megállapítsák, nem ezeknek az államoknak a területéről tűnt-e el a pizsamás leány. Ezek az államok 220 föl nem derített eltűnési esetet hoztak az ausztráliai rendőrség tudomására, amely megküldte a leány fényképét minden eltűnt hozzátartozóinak, de ennek a széleskörű nyomozásnak sem lett eredménye, a pizsamás lányt nem sikerült agnoszkálni. Legutóbb egy amerikai asszony jelentette be a sidneyi rendőrségen, hogy a pizsamás leány holttestében felismerte egy volt iskolatársnőjét, aki éppen abban az időben tűnt el rejtélyes körülmények között, amikor a pizsamás leány holttestét megtalálták. Az amerikai hölgy barátnője 1934-ben egy kis jachton két fiatalember társaságában nagyobb sarki túrára indult, amelyről nem tért vissza. Heteken át tartó nyomozás megállapította, hogy ez a bejelentés is téves: az a hajó, amelyen a fiatal leány két kitérőjével a nagy túrára elindult, a Csendesóceánon elsüllyedt és mind a három holttestet a partra vetette a tenger. Az ausztráliai kormány most fölemelte a nyomravezető részére kitűzött jutalmat, de nem tartják valószínűnek, hogy valaha is meg tudják oldani a pizsamás leány rejtélyét. A sidney tartománygyűlésen is szóvátették már az ügyet, egyes politikusok hátrányosnak ítélik a város különös nevezetességének, a pizsamás leánynak további mutogatását. A hatóságok azonban egyelőre továbbra is közszemlén hagyják a holttestet és remélik, hogy esetleg valamelyik távoli világrészből való turista mégis nyomra vezeti a hatóságokat. A pizsamás leány mindenesetre nagy sikert jelent az orvostudomány számára, amiért alkohol segítségével ilyen tökéletesen meg tudták óvni a holttestet az enyészettől. A fejen lévő sérülést viasszal tapasztották el az orvosok. A 39. magy. kir. osztály sorsjáték L osztályának a húzásai szombaton, 16-án délelőtt kezdődnek Akinek nincs még sorsjegye, siessen rendelni, vagy venni _ bármelyik faáruajtónál Hivatalos árakt i/«=3,501V4=7, v*=»14, vi=26 P Glückstahl Samu halála Súlyos vesztesége van a közéletnek: Dr. Glücksthal Samu felsőházi tag, Budapest törvényhatósági bizottságának örökös tagja tegnap meghalt. Közéleti pályáját a millenium éveiben kezdte. Egyike volt az OMKE megalapítóinak és fontos szerepet játszott a főváros politikai életében. 1903-ban került be először Budapest törvényhatóságába, ahol főképpen pénzügyi kérdésekkel foglalkozott elsőrendű szakértelemmel. 1927-ben választotta meg a főváros közgyűlése felsőházi tagnak, 1931- ben pedig örökös törvényhatósági bizottsági tagnak. Elnökhelyettese és oktatásügyi elöljárója volt a Pesti Izraelita Hitközségnek, amelyben szintén rendkívül értékes munkásságot fejtett ki. Dr. Glücksthal Samut vasárnap délben fél kettő órakor, temetik a 7 ....... ............................... * A tengerészeti emlékmű leleplezésére érkezett „Birago“ osztrák őrnaszád a Dunán. hősök emlékoszlopának dohányutcai udvaráról. Elhunytáról Karafiáth Jenő főpolgármester megemlékezett a főváros tegnap délutáni közgyűlésén, majd elhatározta a közgyűlés, hogy Glücksthal Samu emlékét jegyzőkönyvben örökíti meg. — Árumintavásár Nagyváradon. A Nagyváradi Kereskedelmi Csarnok okt. 7—18. időben Nagyváradon nagyarányú árumintavásárt és kiállítást rendez, mely alkalomból díjmentes román vízummal és úgy a magyar, mint a román vasutakon nagy menetdíjkedvezménnyel lehet utazni.