Esti Kurir, 1937. október (15. évfolyam, 223-247. szám)

1937-10-10 / 230. szám

,1937 október 10 Rendőrség mint békebíró Nekünk fáj legjobban, hogy m­ár harmadszor vagyunk kény­telenek ezen a helyen foglal­kozni Kémeri Nagy Imre urnak és társainak október 6-iki viselt dolgaival. Minden becsületes ér­dek azt­ követelné, hogy ez az ügy, mint megannyi más közön­séges bűnügy, minél hamarabb lekerüljön a nyilvánosság napi­rendjéről. Hogy süllyedjen el minél mélyebbre az emberi fele­désben e csúf és­ szégyenletes csetepaténak emléke is, s ne za­varja tovább a társadalmat ab­ban, hogy a maga érdeklődését inkább a komolyabb problé­mákra összpontosítsa. De jog­államban, alkotmányos államban addig képtelenség napirendre térni egy bűnügy felett, amíg azt a törvény szellemének és betűjé­nek megfelelően el nem intézték. Bármennyire szeretnénk épülete­sebb jelenségeket tárgyalni, mint egy veterán ifjúnak a nem­zeti kegyelet harmóniája ellen vezényelt záptojásos rohamát, naivitás volna azt hinni, hogy az eféle ügy meg­ nem­ történtté vá­lik, ha hallgatnak róla. Annak, hogy nyugodt lelkiismerettel hallgathassunk, nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy a rend fenntar­tására és a bűntettek megtorlá­sára hivatott tényezők olyan ér­telemben intézzék azt el, amelyet a büntetőtörvénykönyv előír, amikor kimondja, hogy „ha va­lamely csoport nyílt helyen, akár személyeken, akár dolgokon kö­vet el erőszakot, mindenik tagja három évig terjedhető börtönnel büntetendő“.* Ezzel szemben mi történt? A háromévi börtönnel büntethető cselekmény tettese megjelent a rendőrségen. És ott a rendőr­­tisztviselő azzal a nyájas tanács­csal fordult részben hozzá, rész­ben a sértettekhez, hogy — hö­köljenek ki. Szelíd bölcseséggel kérdezte a «felektől», hogy nem lehetne-e megegyezni, barátsá­gos megállapodásra jutni. Ha hihetünk a tudósításnak, e derék emberbaráti kísérlet főképpen Kémeri Nagy úr intranzigen­­ciáján feneklett meg, ő nem tár­gyal, ő nem egyezkedik! Mon­danunk sem kell, hogy akár konciliánsabbnak méltóztatnék lennie, mint amilyen, akár pedig még büszkébbnek: ez a köz­véleményt és a dolog érdemét vajmi kevéssé érdekelhetné. Utó­végre itt nem Kémeri Nagy úr magánvéleményéről van szó, de még csak nem is a Szent István bajtársi szövetség inzultált tag­jairól. A jogrend, a köznyuga­lom, a polgárság egyeteme és a nemzeti érdek szempontjából vajmi kevéssé fontos, hogy me­lyikük mennyire véli vagy tudja sértve önérzetét. Az utca rendje, a polgárok testi épsége és moz­gási szabadsága, a kegyeletes nemzeti ünnep hangulata és a nemzeti szimbólumokkal díszített zászló ellen elkövetett merénylet csöppet nem válnék enyhébbé és megbocsáthatóbbá azzal sem, ha a botrány aktív és passzív részt­­vevői «békésen megegyeznének». * Megdöbbentő, hogy ez az igazság egyáltalában magyará­zatra és bizonyításra szorul. Megdöbbentő, hogy a rendőrség ilyen könnyedén elsiklik mel­lette. A rendőri tisztviselő az egyeztető és áldást osztogató békebíró attitűdjével fordul a szégyenletes utcai botrány oko­zói felé. Hát azt hiszik-e, hogy a közrend ellen elkövetett súlyos sérelmeket ilyen szelíd személyi egyeztetéssel lehet jóvátenni és elintézni?. Miért nem javasolják mindjárt, hogy a lovagi becsület­ügyi kódex szabályai szerint „intézzék el“ a hivatalból üldö­zendő bűncselekményt? Milyen szép is volna, ha innen is, on­nan is bajvívó lovagokat sorsol­nának ki, akik aztán vívóterem­ben mérhetnék össze szablyáju­­kat annak eldöntésére, hogy helyes-e záptojással tüntetni az országzászló körül a nemzeti szabadság és polgári jogegyenlő­ség vértanúinak emlékünne­pén ... -is­ Nem látják-e végre, hová ve­zet az a „békebírói“ tétovaság és lagymatagság, amellyel a pol­gári rend, nyugalom, a társa­dalmi béke ellen indított roha­mok egy részét kezelik? Már maga az október 6-i náci­ tünte­tés lefolyása is beszédes jeleket szolgáltatott erre. Nem egy me­rénylet fordult elő, nem egyszer kísérelték meg a kegyeletes ün­nep botrányba fullasztását. Há­romszor sikerült a rendbontók­nak köveikkel és záptojásaikkal rajtaütniük az országzászló és a Batthyány-mécses elé járuló ifjakon. De ne is csodálkozzunk ezen, ha a rendbontók azt ta­pasztalják, hogy nem közönsé­ges bűnözőknek tekintik őket, hanem pereskedő gentlemanek­nek, akiknek ügyét a rendőri békebíró engesztelő halksággal óhajtja elsimítani, vagy amatőr boxolóknak, akiket egy-egy „menet“ után szakszerű segéd­lettel locsolnak fel, hogy vidá­man folytathassák a nemes mér­kőzést. Ne csodálkozzunk tehát azon sem, hogy néhány órával a békéltető kísérlet után már orvul megtámadta és megkéselte a Szent István bajtársi szövetség egyik tagját három nyilas su­­hanc. Ha a rendzavarást és a véres erőszakoskodást bocsá­­nandó gyermekcsínynek vagy érdekfeszítő lovagi tornának te­kintik, akkor ne is reméljék, hogy elmegy tőle a kedvük azok­nak, akik bátorságukat és tettre­­készségüket a nagyobb tehetsé­get és több műveltséget köve­telő működési területen nem tudják kitombolni. * Várjon az illetékesek, akikre a rend biztosításának feladata há­rul, nem hajlandók ezt tudomá­sul venni? Mi a véleménye a dol­gok alakulásáról az igazságügy­miniszter úrnak, aki olyan szép szavakkal tett hitet a magyar jog eszményei és tradíciói, deák fe­­renci szellemisége mellett? Vár­jon azt hiszi-e, hogy az a Deák Ferenc, aki követi mandátumát dobta oda a körülötte kiontott vér miatt, szintén ilyen egyked­vűen és tétlenül szemlélné az erőszakoskodások tombolását? És várjon a rendőrfőkapitány, aki beiktatásakor olyan bölcs és nemes szavakkal jelölte meg a rendőrség legfőbb teendőjét a köznyugalom erőteljes biztosítá­sában, összeegyeztethetőnek tart­ja-e ezzel a rendőrtisztviselőnek a rendzavarók iránt mutatott bé­kebírói hajlandóságát? Az a sajtó pedig, amely a kormány jóvoltából magyar adófizetők pénzén tengeti létét, úgy vél-e ezért megszoglalni, hogy maka­csul hallgat a polgárság rendje és nyugalma ellen elkövetett me­rényletekről? Szép, szép, ha „nem csinálnak reklámot“ a za­vargóknak, de talán mégis túlzás ezen a címen megfosztani őket attól a reklámtól is, amelyet a büntetőtörvénykönyv vonat­kozó szakaszainak rideg alkal­mazása minden bűncselekmény elkövetője számára jelent. ESTI KURÍR SELYEMPIZSAMÁS NŐI HOLTTEST A MÚZEUMBAN Három éve nem tudják agnoszkálni egy országúti gyilkosság áldozatát London, október 9. (Az Esti Kurír tudósítójától) Az ausztráliai Sidney orvosi egyetemének múzeuma évek óta különös szenzáció­val foglalkoztatja a közvéleményt és most már az ausztráliai parlamentben is szóba került a múzeum nevezetes­sége. A közvélemény általános érdek­lődését ezutal nem tudományos felfe­dezés vagy orvosi csoda foglalkoz­tatja, hanem­­ egy holttest, amelyet három éve üvegszekrény alatt alko­holban őriznek az orvosi egyetem mú­zeumában. A holttestet nem orvostudományi szempontból helyezték el a múzeum­ban, hanem a hatóságok utasítására preparálják a professzorok, úgy hogy még ma, három év után is olyan álla­potban van, mint amikor megtalálták Sidney és Albury városok között az országúton. Tomahawk és benzin A holttestet olyan állapotban kon­zerválták, ahogy 1934-ben megtalálták. A fiatal, szép nő holttestén elegáns pizsama van, arca rózsás, ajkain még látszik a rúzs, amelyet akkor tett aj­kára, amikor utolsó útjára indult; hosszú szempillái beárnyékolják fekete­ szemeit. — A látogató szinte várja, hogy­ megmozduljon, fölkeljen és elhagyja börtönét — írja az újságíró, aki meg­látogatta az üvegbura alatt őrzött női holttestet. 1934-ben egy autóvezető találta meg az ismeretlen fiatal leány holttestét az országúton. A nő sárga szatin pizsamát viselt, ugyanazt, amelyben örök álmát alussza a múzeum üveg­­szekrényében, de a pizsama egyik nadrágszára, amelyet benzinnel öntöt­tek le, elégett. A nő fején mély seb tátongott, amelyet az orvosok megálla­pítása szerint tomahawkkal ejtettek rajta. A hatóságok széleskörű nyomozást indítottak a meggyilkolt nő személy­­azonosságának kiderítésére és a gyilkos kinyomozására. A holttestet preparál­­tatták és közszemlére tették ki az egyetem múzeumában. A kormány nagyösszegű jutalmat tűzött ki a gyil­kosság felderítőjének és a közvéle­mény lázas érdeklődéssel kapcsolódott bele a nyomozás izgalmas munkájába. Háromezer személy tekintette meg ed­dig a közszemlére kitett holttestet, amelyet „a pizsamás leány“ néven ke­zelnek a hatóságok és az újságok. A pizsamás leányt eddig tizennyolc eset­ben ismerték fel,­ de kiderült, hogy nem azonos azokkal az eltűntekkel, akiket felismerni véltek benne. A sarki túra Az ausztráliai hatóságok értesítésére Franciaország, Anglia, Németország, az Egyesült Államok, Japán, Kína rendőr­­hatóságai is lefolytatták a nyomozást, hogy megállapítsák, nem­­ ezeknek az államoknak a területéről tűnt-e el a pizsamás leány. Ezek az államok 220 föl nem derített eltűnési esetet hoztak az ausztráliai rendőrség tudomására, amely megküldte a leány fényképét minden eltűnt hozzátartozóinak, de ennek a széleskörű nyomozásnak sem lett eredménye, a pizsamás lányt nem sikerült agnoszkálni. Legutóbb egy amerikai asszony je­lentette be a sidneyi rendőrségen, hogy a pizsamás leány holttestében fel­ismerte egy volt iskolatársnőjét, aki éppen abban az időben tűnt el rejté­lyes körülmények között, amikor a pizsamás leány holttestét megtalálták. Az amerikai hölgy barátnője 1934-ben egy kis jachton két fiatalember társa­ságában nagyobb sarki túrára indult, amelyről nem tért vissza. Heteken át tartó nyomozás megállapította, hogy ez a bejelentés is téves: az a hajó, amelyen a fiatal leány két kitérőjével a nagy túrára elindult, a Csendes­óceánon elsüllyedt és mind a három holttestet a partra vetette a tenger. Az ausztráliai kormány most föl­emelte a nyomravezető részére kitűzött jutalmat, de nem tartják valószínűnek, hogy valaha is meg tudják oldani a pizsamás leány rejtélyét. A sidney tartománygyűlésen is szóvátették már az ügyet, egyes politikusok hátrányos­nak ítélik a város különös nevezetes­ségének, a pizsamás leánynak további mutogatását. A hatóságok azonban egyelőre továbbra is közszemlén hagy­ják a holttestet és remélik, hogy eset­leg valamelyik távoli világrészből való turista mégis nyomra vezeti a hatósá­gokat. A pizsamás leány mindenesetre nagy sikert jelent az orvostudomány számára, amiért alkohol segítségével ilyen tökéletesen meg tudták óvni a holttestet az enyészettől. A fejen lévő sérülést viasszal tapasztották el az orvosok. A 39. magy. kir. osztály sorsjáték L osztályának a húzásai szombaton, 16-án délelőtt kezdődnek Akinek nincs még sorsjegye, siessen rendelni, vagy venni _ bármelyik faáruajtónál Hivatalos árakt i/«=3,501V4=7, v*=»14, vi=26 P Glückstahl Samu halála Súlyos vesztesége van a közélet­nek: Dr. Glücksthal Samu felsőházi tag, Budapest törvényhatósági bi­zottságának örökös tagja tegnap meghalt. Közéleti pályáját a mille­­nium éveiben kezdte. Egyike volt az OMKE megalapítóinak és fontos szerepet játszott a főváros politikai életében. 1903-ban került be először Buda­pest törvényhatóságába, ahol főkép­pen pénzügyi kérdésekkel foglalko­zott elsőrendű szakértelemmel. 1927-ben választotta meg a főváros közgyűlése felsőházi tagnak, 1931- ben pedig örökös törvényhatósági bizottsági tagnak. Elnökhelyettese és oktatásügyi elöljárója volt a Pesti Izraelita Hitközségnek, amelyben szintén rendkívül értékes munkás­ságot fejtett ki. Dr. Glücksthal Samut vasárnap délben fél kettő­ órakor, temetik a 7 ....... ............................... * A tengerészeti emlékmű leleplezésére érkezett „Birago“ osztrák őrna­szád a Dunán. hősök emlékoszlopának dohányut­cai udvaráról. Elhunytáról Karafiáth Jenő fő­polgármester megemlékezett a fő­város tegnap délutáni közgyűlésén, majd elhatározta a közgyűlés, hogy Glücksthal Samu emlékét jegyző­könyvben örökíti meg. — Árumintavásár Nagyváradon. A Nagyváradi Kereskedelmi Csarnok okt. 7—18. időben Nagyváradon nagyarányú árumintavásárt és kiállí­tást rendez, mely alkalomból díjmen­tes román vízummal és úgy a magyar, mint a román vasutakon nagy menet­­díjkedvezménnyel lehet utazni.

Next