Esti Kurir, 1937. november (15. évfolyam, 249-272. szám)
1937-11-12 / 257. szám
1937 november 12 * ! Elszomorító... Lehetetlen szomorúság nélkül gondolni arra a perre, amelynekvádlottjaként vitéz Málnási Ödön történetíró, érseki líceumi tanár a bíróság elé került. Függetlenül pere büntetőjogi részétől, azt kell mondanunk, hogy ha a tiszta értelemnek ítélkező fóruma volna, amely a logikai képtelenségeket büntető rendelkezésekkel sújtja, akkor Málnási Ödönt elmarasztalhatná a történelmi szakismeretekkel súlyosbított zavarosság sorozatos bűntetteiben. Elszomorító látni, hogy egy tanult ember gondolatvilágában ilyen ziláltan, kuszáltan boglyosodnak össze jobbról-balról kapott értesülések és elgondolások foszlányai, szélsőjobbról-szélsőbalról eltanult jelszavak. Hogy valaki, aki állandóan aláhúzza katolikus meggyőződését, ilyen mélyen merülhet a vér és faj keresztényellenes mítoszába. Hogy a Habsburg-párt rehabilitálására és a nemzeti ellenállások szociális leértékelésére törekvő „labanc" történetírás egyik legszélsőségesebb művelője azokkal áll össze rohamosztagos karlendítő gyakorlatra és záros határidőn belül való országboldogításra, akiknek minden Habsburg „koronás hóhér“ és minden legitimista bécsi lakáj. Málnási Ödön, aki saját állítása szerint inkriminált történelmi munkáját azzal kezdte meg, hogy estétől reggelig és reggeltől estéiig egyfolytában zokogott a nemzet sorsán elvonult ájtatosságában, nem átalja magát olyan mozgalom szolgálatára odaadni, amely e nemzet egész organikusan, történelmileg kialakult tudatát, alkotmányos be- rendezkedését, erkölcsi vagyonát elrúgná, csakhogy külföldi parártésuralmak intézkedéseit fesztelenül és gondolattalanul lemásolhassa.* „Aki népbarát, azt kommunistának mondják, aki haladó, azt zsidónak“ — idézi helyeslően Szekfü Gyulából, de ő maga azoknak élcsapatába kéredzkedik, akik a népjogok kiterjesztésére és a társadalmi haladásra irányuló leghiggadtabb alkotmányos törekvést is nemzetrontásnak minősítik, akik bolsevista izű jelszavakkal szerveznek antibolsevista frontot és akiknek legfőbb szenvedélyük a nekidühödött zsidózás. A történelmi adatok sokaságában a legtisztább, legnemesebb hagyományokat, a legkiemelkedőbb tényeket szem elől téveszti, de szívós makacssággal csüng azon az elképzelésen, hogy a magyar történelem minden szakaszán a „turániak“ megtaposták és elnyomták az „ugorokat“. Amikor mindenki tisztában van azzal, hogy a faji elemeket még az eleven emberek vérképletéből és csontalkatából sem lehet megbízhatóan kianalizálni, ő kétely és gátlás nélkül szortírozza szét a félhomályba vesző múlt alakjait is turániakra, ugorokra és idegenvérűekre, olyan bizonytalan föltevések és szórványos emlékek alapján, amelyekből még egy történelmi jelmezes balett hitelének biztosítására sem futná. És miközben szakadatlanul az elnyomott és megtaposott „ugor“ népért vérzik a szíve, jó lelkiismerettel szolgálja azt a legsötétebb, legvadabb reakciót, amely a nép akaratának érvényesítése helyett néptipró parancsuralomra törekszik, a megmerevített törzsek és kasztok társadalmi rendjének felújítására. Elszomorító arra gondolni, hogy akadnak, akik ezt a szellemet a magyar történelem «őszinte» szemléletének fogadják el, ahogy Málnási Ödön könyve címlapján hirdeti. Elszomorító, hogy az értesüléseknek és az önkényes, naiv elképzeléseknek ebből a kusza tájából szállíthatnak szellemi táplálékot a felnövekvő ifjúság számára. Málnási Ödön egyszerre három tevékenységű területen: a tudományos irodalom, a tanítás és újabban a napi politika területén terjeszti szakismereteinek teljes fegyverzetével a zűrzavart. De a legszomorítóbb, hogy az ő esete nem egyedülálló eset, csak példája annak, hogy kicsiny ellenállóképességű lelkeken át milyen irányba terelik a társadalom szellemi, iskolai és politikai nevelését a bizonytalan értelmű, hangzatos parancsuralmi importszólamokkal. És mégis meg kell mondanunk, hogy az eszmék és tények tisztázása szempontjából nem tartjuk szerencsésnek azt az irányt, amely perének tárgyalásában érvényesült. Irányról beszélünk, mert hiszen nem egyedülálló esetről van szó itt sem. Magas méltóságot betöltő bíró szájából hangzott el nemrég az az óhaj, hogy a bíróság ne köttesse meg magát a büntetőtörvénykönyv írott szakaszaival, igyekezzék inkább belátásának és emberi ítélőképességének minél nagyobb és szabadabb erejével megvédeni a társadalom érdekeit és értékeit. A mi meggyőződésünk ezzel szemben az, hogy ennek a védelemnek éppen az írott törvényszakaszok értelmében kell történnie és azon a határon belül kell maradnia, amelyet e szakaszok megszabnak. Máskülönben előáll az a helyzet, amelyre az utóbbi időben mind több példát láttunk, hogy a birói tárgyalás, melynek arra kellene irányulnia, hogy megállapítsa, hol történt törvényszegés — ehelyett átalakul szociológiai vagy történelmi vitává, amelyben a fölvetett kérdésekről kinek-kinek meglehet a maga jogosult magánvéleménye és amelyeket bírói ítélettel megoldani nem lehet. Hogy Kolonics barátja volt-e a magyar népnek vagy ellensége, hogy Mátyás király milyen uralkodó volt, hogy a történetíró elgondolásai és adatai helyesek-e, ez nem büntetőjogi probléma, ezen vitatkozhatik képzett történészeink szerencsére elég nagyszámú csapata, ha valamely munkát és állásfoglalást erre érdemesnek tart, ha pedig nem tart érdemesnek, akkor a bíróság sem köteles azt a közömbösség árnyékából kiemelni. A bíróságot ilyen esetben csakis az érdekelheti, hogy a valódi vagy állítólagos tények csoportosítása és a hozzájuk fűzött megjegyzések valóban izgatnak-e a törvényes védelemben részesülő eszmék és intézmények ellen, s valóban megrágalmazzák-e a nemzetet. Ha ilyen bűntény nem mutatható ki, akkor az igazságszolgáltatás szempontjából mindegy, hogy a tudományos igazság és tárgyilagosság rovására a vádlott milyen szellemi bűntényeket követett el — ha pedig kimutatható, akkor kivált fölösleges a tárgyalást olyan mederbe terelni, amelyben szakkérdések közül a laikusnak szakemberrel kell megmérkőznie, ha még olyan műveit és emelkedett gondolkozása is a laikus és még olyan zavarosfejű is a szakember. A tudományos irodalomnak is, az igazságszolgáltatásnak is megvan a maga nagyszerű hivatása, amelyet akkor tölthet be legtökéletesebben, ha pillanatra sem téveszti szem elől működési területének határait. ESTI KURÍR NEGYVEN ÉV ALATT EGYSZER FORDULT ELŐ A „LEGSZERENCSÉSEBB ESET’ Érdekes részletek a jubiláló osztálysorsjáték múltjából — Csaknem négymilliót keres évente az állam a sorsjegyeken A magyar osztálysorsjáték ma ünnepli negyvenéves jubileumát. Pontosan négy évtizeddel ezelőtt, 1897 november 11-én tartották meg Budapesten a legelső húzást Történelmi visszapillantás: egy Heintze nevű német állampolgár, aki saját hazájában különböző lutintervekkel foglalkozott, sorsjátékok szervezésével, bevándorolt Magyarországra. Itt szabadalmaztatta sorsjáték-tervét, részvénytársaságot szervezett, amelynek első vezérigazgatója Hazay Fülöp lett. Az új vállalat teljes címe Magyar Királyi Szabadalmazott Osztálysorsjáték Rt. A főelárusítók együtt jöttek be Hintze úrral. Mind németek voltak. Magyar ember eddig az osztálysorsjáték, a szerencse ilyenféle «fránya intézményét» nem ismerte. A legszerencsésebb eset Akkoriban a szabadalmazott, sorsjáték hat osztályból állt. A jutalom 600.000 aranykorona volt s a főnyeremény iOO.OOO korona. Negyven év alatt egyetlen egyszer történt meg az a bizonyos legszerencsésebb eset, mikor a jutalom összeesett a főnyereménnyel. Csupa szegény ember ütötte meg akkor a milliós főnyereményt. Tulajdonképpen ez a rendkívüli szerencsés eset népszerűsítette szélesebb körökben Magyarországon az osztálysorsjátékot. 1917-ben a pénzügyminisztérium vette kezébe az osztálysorsjáték irányítását s a Pénzintézeti Központot bízta meg annak lebonyolitásával, König Gyula igazgatóval az élén. Az úgynevezett jó régi békeidőkben volt olyan év is, hogy 125.000 sorsjegy játszott. Prosperitás, vagyonok szép hízásának ideje volt ez... A kisemberek nyugodtan álmodoztak Fortuna bőségszarujáról, akkor nem volt létkérdés a főnyereményt megütni. Aztán jött a háború, utána az összeomlás, néhány évig szünetelt a játék. Mikor újra megjelentek a matrózruhás árvalányok a szerencsekerék előtt, az inflációs időkben «csupán» 60.000 sorsjegy játszott. Most az a tendencia, hogy a sorsjegyek számát 90.000-re növelik. Az időközben lecsökkentett nagy nyeremények összegét is felemelték. Megtudtuk, hogy maguk a pénzügyminiszterek tiltakoztak minden esetben az ellen, hogy a főnyereményeket leszállítsák. Mert hát mégis csak csábítóbb az, hogy valaki egymilliót, mondjuk majdnem egymilliót nyerhet a legeslegszerencsésebb esetben. Érdekes esetek Néhány nagy eset az elmúlt negyven év alatt: 1. Egy nagy újság vállalat vezére húsvét előtt megütötte a főnyereményt. Egyébként gazdag ember volt. A főnyereményt Nobel-díjszerűen kezelte. Húsvétkor valamennyi alkalmazottjának ötvenszázalékos „sonkapénzt" utalt ki belőle. Azóta kapják meg az alkalmazottak a vállalatnál minden húsvétkor havi fizetésük 50 százalékát. 2. A Bizánc-kávéház takarítónénikéje látszólag egyszerűen megnyerte a főnyereményt. Előzőleg azonban megálmodta a biztos számot. Szörnyen kuporgatott, hogy a megálmodott számot megvehesse. Megérte. Lánya pillanatnyilag földbirtokosnő. 3. Szegeden egy nyomdász évekkel ezelőtt ugyancsak a főnyereményt nyerte meg. A pénzt három év alatt elmulatta. Tönkrement a szerencsétlen. Általában a szerencseszabály az, mint ahogy a statisztika mutatja, hogy a nagy nyereményeket felváltva nyerik szegény és gazdag emberek. Nem is olyan régen egy igeis jó anyagi körülmények között élő fotográfushoz köszöntött be a főszerencse. Már akkor házai voltak a műtermei. Az egyes számú sorsjeggyel Ferenc József játszott. Általában a kis számok iránt nagy a kereslet. Van, aki esküszik a születési év számára. Kedvelt kabala sorsjegyszámban a saját telefonszám. A megálmodott szám se rossz. Majdnem életbiztosítás. A szakértők szerint. Nyerni viszont minden szerencse, balszerencse elemet kizáróan minden alkalommal csak egyvalaki tud: az állam. Évente közel négymilliót keres az osztálysorsjátékon. (kolozs) 7 Szabadlábra helyezték Richter Hildegardot A büntetőtörvényszék Krayzelltanácsa ma tárgyalta Weiser Salamon és Richter Hildegard artisták bűnügyét, akiket az ügyészség lopás, közokirathamisítás és orgazdaság címén vádolt. Weiser Salamon és Richter Hildegard — mint ismeretes — első gyanúsítottai voltak a ravaszul kitervelt váci utcai ékszerlopásnak, melynek ügyében kedden ítélkezett a Krauzellarpács és súlyos fegyházbüntetést mért a vádlottakra. Weiserék ellen ebben az ügyben az eljárás megszűnt, mert kiderült, hogy semmi közük sem volt ehhez a lopáshoz, ellenben vádat emelt ellenük az ügyészség Böhm és Neckert ékszerészek sérelmére elkövetett lopás miatt. Ez az ügy került ma a Krayzell-tanács elé. A mai főtárgyaláson a vádlottak ártatlanságukat hangoztatták. A sértettek nem is ismerték fel a vádlottakban azokat, akik őket megkárosították. Dr. Lukács királyi ügyész a lopás vádját mindkét vádlottal szemben elejtette: a törvényszék megszüntető határozatot hozott. Ezután közokiratamisítás miatt vonták a vádlottakat felelősségre. Weiser és Richter Hildegárd ugyanis — a vád szerint — hamis útlevelek segítségével Paksba szöktek. A közokirathamisítás vádjára vonatkozólag a vádlottak kijelentették, hogy a párisi bíróság már ebben az ügyben is ítélkezett felettük és fogházbüntetésüket ki is töltötték. Dr. Forgács Béla és dr. Lénárd Béla védők ezután becsatolták a vádlottak szabadulólevelét, amely igazolja, hogy mindkét vádlott a francia főváros egyik fogházában letartóztatásban volt. De miután az iratok francia nyelven íródtak, a törvényszék úgy határozott, hogy, hivatalos úton beszerzi, milyen címen ítélték el a vádlottakat és azután fog dönteni a közokirathamisítási ügyben. A törvényszék végül szabadlábra helyezte Richter Hildegárdot, ellenben Weiser Salamonnak — aki jelenleg jogerős büntetését tölti —a további fogvatartását rendelte el. . T. vidéki Előfizetőinkhez! " Mai számunkhoz postabefizetési lapot mellékelünk és kérjük annak felhasználásával a lejárt előfizetések szíves megújítását. A Kiadóhivatal. SALGÓTARJÁN!BEL amns meleg/zolgaltatAx kevéz tüzelőanyag fogyasztás KAPHATÓ MINDEN JOBB VA/KERE/KEDE/BEN FEKETE E/ ZOMÁNCOZOTT LUXU/KIVITELBEN. mH BUDAPEST - SALGÓTARJÁNI mL CÉPGyAR es VASONTO RT. l