Esti Kurir, 1937. november (15. évfolyam, 249-272. szám)
1937-11-19 / 263. szám
Zsabka-kaland ruhában a soproni pályaudvar éttermében Kínos s Elég az izgalmas eseményekben bővelkedő magyar diák- mozgalomban is ©gyedül álló eset fogláBioz+atja a Túrni- Bajtársi Szövetség vezetőségét. Az ügy köz- pontjában Zsabka Kálmán, a már multban is gyakran szerepelt diák* vezér áll. aki legutóbbi vidéki «.táborozása» alkalmával: viharos ösz- szeütközésbe került Sopron önérzet tes, legitimista érzetem ifjúságával. Az eddig beérkezett jelentések szerint ugyanis Zsabka, aki szokása szerint most is zsiuóros magyar ruhában és csizmában jelent meg tőbbedmagúvat e táborozáson, a soproni összejövetelt ktfv»töen, néhány barátjával együtt beiért a pályaudvari vendéglőbe, ahol route tozuí kezdett. Erről a mulatságról másnap Bihary László, a soproni legitimista ifjúság egyik vezetője élesen támadó cikket irt. V cikk megjelenése után Zsabka íovagias elégtételt kért Bihary Lászlótól, de ugyanakkor három 'Furul-alvezér is éles támadást intézett az egyik lapban Bihart} eile», akit azzal vádoltak, hogy tulajdonképpen a Turult becsmérelte Zsab- I« ellen írott cikkében. Mindezek titán most Biharg László Sopron legitimista érzelmű polgársága nevében tiltakozik a tu- lulisták vádja ellen, hogy »szivéhez közelebb áll a pajeszas, kaftdnos galíciaiak alakja, mint « maggat- ruhás uj honruentő,ké\ — Igenis, elítélem azt a gondolkodást — mondja —, amely ni- nóros magyamiluibnn utcai botrányokat rendez, sárbatiperv* g kirúlyhüség s zűr, máriás lobogóját S még jobban lejáratják, meggy alázzák a tiszteletreméltó tnagyarrubát akkor, midőn zsinór««, csizmás, lokosos mokúny- ságnkban Berlin leié kacsintgat- nak politikai (törtjükben, olyan «megváltó» eszmékópiákért, «melyektől egy világ választja el « magyar lelkiséget! — Mivel pedig Ugvlátszik, nekik ez a bang túl •akadémikus«, (már mint á Turul Sopronba rándult vezéreinek);, megírjuk szárazon: gyászosan fura dolog magyar ruhában felajánlkozni ama mai német uralmi rendszer csatlósául: aeszmehar- dáránh, a melt} magáénak követeti a magyarországi sváb népszigetek«^ integritásunk rovására. > Biharg Lászlónak ez az újabb nyilatkozata érthető izgalmat váltott ki a Turulban, ahol most — értesülésünk szerint — megindult a vizsgálat, hogy tulajdonképp ni történt a soproni vasútállomás éttermében és csakugyan elhangzottak-e azok a súlyos kijelentések, amelyeket a soproni legitimista ifjúság a táborozáson résztvett filmlistáknak imputál. A világbajnoki sakkmérkőzés Hága, november 18. A sakkvilágbajnoksdg 18. játszmája tegnap, szerdán este eldöntetlenül végződött. Ezt a játszmát kedden kezdték és Euwe-rc kedvezőbb állásban szakították félbe, tegnap azonban Aljechinnek sikerült az állást kiegyenlítenie és a küzdő főlek a 62. lépés után remisben egyeztek meg. A sakktorna állása tehát jelenleg: Atjechin 10 pont, Euwe 6 pont. Atjechin 2., 6,, 7., 8., 10. és 14. játszmát nyerte, Euwe az 1., 5., 18. és 17.-et, a többi nyolc döntetlen volt. A 19. játszmát Eindhoven városban, szonbaton, 20-án délután kezdik meg. —• Ezüstlakodalom Blau Jenő, a Magyar Wolt ram-lámpagyár főtiszt- viselője és neje szü(. tírossmaim Szerén (Szinyelipóc) e hó 10-én tartják párásságuknak 23 éves évfordulóját. Főispáni értekezlet volt a belügyminiszternél Az uj főispánok kinevezése óta Szélt József belügyminiszter ma délelőtt 11 órára hívta össze az első főispáni értekezletet. Ezen az értekezleten részié: esen megvitat, ták a közigazgatási és a törvényhatóságok összes időszerű kérdéseik Riessersee Budapesten A többszörös német bajnokcsapatnak, a Spart Club (Ucssersee- nek a Budapesti Korcsolyázó Eggtet hokicsapatával tartandó két mérkőzése iránt igen nagy az érdeklődés. A német csapat összeállítása a következő: Kapus: Egginger, hátvédek: Leng, Braumiller, első csatársor: Lang, dr. Strobl, Wiedemann, második csatársor: Gassner, Wild, fteinbold, tartalék: Späth. KARÁCSONYI SÍTÚRÁK Á DOLOMITOKRA DECEMBER 19 - JANUÁR 2 W. N B. M5. u. tusm EODTUVA D'AMPEZZO P 272,31MSI7HWA . . . . . P 323.ORTMSKÍ ......................................P 262.ST A CMST1XA. . . . P 230.SEÍ.VA ....... P 222.PASSO Dl SELLA . . P 222.ÚTLEVÉL NEM KELL! ÉJSZAKÁI UTÁZÁS NINCS! ELLÁTÁS A VONATON IS! Kérjen íetviIágozStáetéeproepehta»tse ESTI KURÍR UTAZÁSI IRODÁJÁTÓL Budapest, Vi Vilmos csárzár-ut 34. szám. — Telefon: 12-34-65 ÜTI KURÍR Wwytmbr ff ■I A FIFA gondoskodik Meisl gyermekeinek neveltetéséről Milánó, november 18, A Gazetta dello Sportban Mauro Ügyvéd, az olasz sportvezér nyilatkozik • legutóbbi FIEA-kongresszusrél. Amikéi! a pénztári és a titkári jelen, lést elfogadtuk — mondotta Mauro — « legfontosabbnak a*» «ártottam, hogy « FIFA scgélypéaztárt alakítson, amelyből támogatni fogjuk azt « RéesPénteken bajnoki mérkőzés lesz Budapesten, « Szeged FC n Nemzetivel játszik. A meccset azárt hozták előre, mert a Nemzetit vasárnapra meghívták Zágrábba. A Nemzeti a HASK-kal mérkőzik. Tudvalevő, bogy a HASK megnyerte Jugoszlávia őszi bajnokságát $ Így a Nemzetinek nem lesz könnyű dolga a horvát fővárosban. A Szeged FC—.Vcmrdt-mérkö- zést nagy érdeklődéssel kísérik Szegeden, ahol a Nemzetit a liga egyik legjobb formában lévő együttesének tartják a Kispesttel együtt. A Nemzeti az utóbbi időben szép eredményeket ért el. A Hungária 0:2-ről egyenlített, a Phöbus 0:4-ről 3:4-re javított s ebből a körülményből Szegeden azt a következtetést vonják 1c, hogy a Nemzeti egyfclidős csaPrifi, november 48. 'Az Anglia ellen készülődő csehszlovák válogatott labdarugócsapat szerdán délután mérkőzés keretében a Szürkét«« FC együttese ellen JQ;4 (31), arányban győzött, A kemény, fagyos, havas pályán a SOM főnyi közönség előtt leját- saott mérkőzésen a magyar együttes játéka tetszett a prágai közönségnekAa izgalmas és változatos játékot Vogel vezette. A Szürketaxiban a középcsatár helyén Németh, a jobbösszekölőben Takács II. játszót!, egyébként a magyar együttes a már jelzett felállításban játszott. A csehszlovák válogatott összeállítása a következő volt: Bechet-Burger, Daucjk — Vodjcka, Boueek, Kblski Riha, Seemahn, Stloukal, Nejedly, Puc. A második félidőben Stloukal helyett Kloc játszott, középcsatár pedig Seemann volt. A csehszlovákok kezdték a játékot, de a magyar csapatnak már az első percben kedvező helyzete volt. Takács II. 3 kapu elölt azonban elcsúszott. A 8. percben sarokrúgás volt a Stärke- taxi kapuja előtt: Puc labdája Nejedéhez kerijlt, aki a vezető gólt lőtte: 4:0, A magyar csapat heves támadással felelt és egy perc múlva a csehszlovák válogatott kapuja előtti sarokrúgás után Kovács labdája Kmely elé pattant, aki fejesgóllal kiegyenlített: 1:4, Változatos és crősiramu játék után A Királyi Magyar Automobil Club tegnap tartotta díjkiosztó vacsoráját. A dijak kiosztása után Landauer Eduard dr-, vezértitkár érdeke* beszédben vázolta a KMAC feladatait. * N’m *e a fontál, Jtofjr sok mben mar megalkotott Hugo MeUI-se- gélyalapot, amelynek az a célja, hogy Hugo Meisl gyermekeinek neveltetését biztosítsa. Ezt az indítványt cl Is fogadták- Jobban nem tisztelhetné a FIFA Meist emlékét, mint hogy hátra- maradottait segíti.., Meist Hugónak egyébként november 16-án, kedden volt az 56-ik születésnapja. pat * a második félidőt nem Igen bírja. Csatársora azonban gólképes és ha a Szeged-védelem nem lesz résen, a: első félidőben nagy előnyre tehet szert, Ezért a Szeged vigyázni fog arra, hogy a fekCit-fehér csatársor az első félidőben meglepetést ne okozzon. A Szeged FC a szegedi postások ellen _ V tréninget tartott és a tréninget a hideg idő ellenére is sokan nézték végig a csapat törzsr szurkolói feözül, A csapatot igy állították össze; Pálinkás — Szojka, Ries* — Gyuresó, Somogyi, Bcrtók — Bár- kényi, Bognár, Harangozó, Be, ree«, Nagy. .4 Szeged FC ma érkezik Budapestre. A mérkőzés a Hungária-uti pályán pénteken délután két órakor kezdődik. mindkét csapatnak több gólhelyzet? vo)t. A 80. percben Nejedéi á 41- percben ugyancsak Nejedly gólt rúgott: 8:4- Szünet után az uj fetillitásu csehszlovák válogatott csatársor góJkcpe- sehbnek bizonyult, A 3-ik percben See- main, a 4-ik percben Bika góljával, majd az 5-ik pereljen Seemann közvetlen közelről leadott lövésével a csehszlovákok mér 8:4 arányban vezettek, amikor a magyar csapat is magára talált. Kloc lesállásból elért gólját a bíró pem ítélte meg. A 10-ik percben Odri Darázsi szöktette, *ki Takácshoz továbbított s a jobböszsekőtő lövésével szemben a különben kitünően védő csehszlovák kapus tehetetlen volt: 6:3, A támadásba lendült magyar csapat továbbra is veszélyes volt és e 16-ik percben Miklósit 35 ro-es szabadrúgásból leadott bombalövés« a csehszlo- vák kapuba került: 8:3. 2 perccel később Seemann rúgta a csehszlovákok hetedik gólját s a 25-ik percben ugyan- csak Seemann a nyolcadikat: 8:3. A 3l-ik percben ez iramot jobban bíró csehszlovák válogatott Kloc révén volt eredményes: 9:3. A 37-ik percben Nejedly—Kloc ősszjátékbój utóbbi ismét gólt rúgott. Kutast ennél s gólnál megsérült- A 39-ik percben Takács II. góljával a Szürketaxi szépített az eredményen: 10:|. A 40-ik percben Kiszdi és Burger összecsapott, Kiszeü megsérült » nem is játszott tovább, A Szürketasi FC csapata ma r*ggel visszaérkezett Budapestre. senyt rendezzünk — mondott* —, hanem az, hogy komoly versenyekkel rukkoljunk ki. A KMAC lemondta a trrepversenjt, mert pem hajlandó a versenyzők életét veszélyeztetni. Ha a pályát megcsinálják, amint azt a főváros részéről Király tanácsnok kilátásba helyezte, akkor lemét mag lehet tartani * versenyt. j Itt az sutamobil nagydij ügy*. 4 maggar euiemobtllsmutrmh ér* deme, ha egyszer meg tudja rendtztii fi Grand Frízei és pem szégyene, emu-, kor nem tudja megrendezni! Potyái* bejelenthetni a Grand PrLret penl lehet, mert van nemzetközi szövetségi ahol a puszta bejelentés 2000 frankba kerül. H» « KMAC esélyt ját a megrendezés lehetőségére, amire egy« előre nem nyilatkozhat, be fogja jelenteni igényét a Grand Truste, z-d lehet arról, hagy * paggdijas per- eenyt vidéken rendezik meg. A külföld#« az idén számos halálos áldozatot követelt a versenyzés. Természetes hát, hogy a KMAC nem fog ros« terepen lelkiismeretlen ül versenyeket rendezni. Ki kell küizöbóhii azt a speciális betegséget is, hogy p nevetéseket hm lógatjuk, Mindenki nevezzen idejében) aki részt akar venni. A KMAC IWO fogja tétlenül nézni a nevezései körüli delhiiket. A inontekarlój esiUogturín a féokarouséláról kiderült, hogy ezüstpapirral havon! vltorlaváscon. Ezek komolytalan dolgok. Nem kelt mindenben másokat utánozni. Ha két fakir arra vállalkozik, hogy nyitott koraiban többezer kilométert randalíroz végig —3« fokoz hidegben, e* nem jelenti azt, hogy ntá- noziilvaló, hanem csak azt, hogy Ilyen különcök is vannak. Ezt I«« másolni kész őrültség rolni. A Balaton—Padenttt-verstnyl a jövő évre megreformálják, A verseng kétnapos lesz és mindegyik nap uggar- otyan nehéz lesz, mipt most ez egy. nap goit. 4s Idei kiírás az osztrákoknak kedvezett. A Katschbfrg helytelen értékelésére a KMAC az osztrák szövetséget előre figyelmeztette. Az osztrákok kénytelenek voltak a verseng ufón elismerni, hogy a KMACauiB igaza polt. Cseh lázas beteg, * Kardos a center A vasárnapi forduló esemény« N Hungária—Kispest-mérkőzés. A Kispest részlett pontok tekintetében a harmadik helyen áll és ha tartani tudja pozícióját, még KK csapat is lehet, A Phöbus ellent fölényes győzelme arra matat, hogy a Kispest jó utón jár. Purezeld, az aj tréner, mag« Bt Gatloulch tanítványa és Gallowleb Tibor nyomdokain haladva, igen jól kezeli a rendelkezésére álló játékos- anyagot. A Hungáriában Cseh lázas beteg éa igy az a helyzet, hogy a Kispest ellen Kardos lesz a középcsatár, Dudás a balösszekötő, Zlmjnyi a balfedez't. Kalmár játékáról szó gém lehet; egyelőre még a kiadatása sincs rendben. De egyébként sem tehetne őt minden átmenet nélkül barcbavetni olyan esős ellenfél ellen, mint amilyen mostanában a Kispest. Székely sipcsontját törte a Ferencváros tréningjén A Ferencváros tegnapi tréningjén súlyos szerencsétlenség történt: Székely, a Ferencváros kitűnő játékosa a lábát törte. A szeren, esetlenségnek részben a csúszó*, havas talaj az oka. Egy támadd* alkalmával ugyanis Székely lövő, helyzetbe került, Tihanyi, a tartalékkapus kifutott, mindketten elcsúsztak. Székely kétségbeesett kiáltása hallatszott: —■ Jaj a lábam... azt hiszem..• eltörött •,, Társat fel akarták emelni Székelyt, azonban hasztalan, Székelyt levitték az öltözőbe, telefonáltak « mentőknek, akik Székelyt bevitték a szanatóriumba. Dr. Kreise László megvizsgálta a beteget és konstatálta, hogy Székely n sipcsontjöt, törte. Székely törött lábát ma megröntgenezik, gyógyulása efőrtfáthta löan két hónapig tart. j „Egyfélidős” csapat-e a Nemzeti? Tetszetős játékkal rukkolt ki a Szürketaxi Prágában „A KMAC nem hajlandó a versenyzők életét veszélyeztetni” Dr. Landauer Eduárd beszámolója