Esti Ujság, 1938. május (3. évfolyam, 98-122. szám)

1938-05-28 / 120. szám

Mengelberg A Dohnányi Hangversenyévad végén mégegyszer magas­ra lobbant az igazi művészet lángja Mengel­berg, a kitűnő holland dirigens és a mi nagy­szerű, Dohnányi Ernőnk jóvoltából. Mind a kettő egyaránt hőse volt a szerdai rendkí­­vüli filharmóniai Beethoven-estnek, amelyet áhitatos lélekkel hallgatót végig a Városi Színházat zsúfolásig megtöltő, kitűnő kö­zönség. Mengelberg ezúttal is eletében volt: pálcája alatt heroikus lendülettel szárnyal­tak fel az Egmont-nyitány melódiái és ki­váló remeklés volt a VII. szimfónia mesteri interpretációja is, amelynél — hogy tisz­tünkhöz híven vállaljuk a ünneprontás ódiu­mát is — csak a schereo-tétel zavarosan széteső, a trió-részt indokolatlanul meg­­nyújtó, modoros értelmezést találtuk hatás­­vadászóan művészietlennek. Az ilyen kilen­gésekre a zseniális mester azonban úgy lát­szik — so,fitos — néha kapható. Kimagasló élménye volt ennek az estnek Dohnányi ihletett Beethoven játéka, aki az Esz-dúrverseny koncertszólamát az annyi­szor megcsodált nemesfényű tónusban, elő­kelően magasrendű értelmezésben, varázsos szépségben keltette életre. (T. D.) «6» ott isii (ijséf smUéaa Sebestyén Mihály és Horváth Árpád színigazgatój­ nem k­értek jövőre koncessziót az. Országos Színész Egyesület az új sze­zonra kiadta a koncessziókat a folyamodó vidéki színigazgatóknak. A névsorban ol­vashatjuk valamennyi ismertebb nevű vi­déki igazgató nevét, a színészegyesület vé­­leményezte is valamennyi tavalyi színigaz­gató folyamodványait. Két név azon­ban hiányzik a listából. Nem kért koncessziót Sebestyén Mihály, a mis­kolci színigazgató, valamint Horváth Ár­pád, a debreceni színház bérlője.­­ Értesülésünk szerint Sebestyén Mihály csak a jövő tanácsülésre nyújtja be kérvényét, mivel a miskolci színház bérletének ügye közötte és a szintén pályázó Ka­r­d­o­s Géza között jelenleg fellebbezés alatt áll. Erre való tekintettel Sebestyén két hét haladékot kért. Ugyancsak nem kért koncessziót Horváth Árpád debreceni igazgató sem. A hall­gatása élénk feltűnést keltett, mivel eddig senki nem tudott arról, hogy Horváth jövőre nem szándékozik meg­tartani a Debreceni színházat. □ □□ A Magyar Csupajáték sikere A Művész Színházban estéről-estére foko­zódó sikerrel kerül színre Paulini Béla Magyar Csupajáték­. A maga nemében új­szerű, eredeti és megragadó produkcióról már a kritika megállapította, hogy nem múlik el nyom nélkül a magyar színházi életből. A kongresszus alkalmából Buda­pestre gyűlt Idegenek az élén járnak annak a közönségnek, amely estéről-estére megtölti a Művész Színházat és sűrű tapsokkal tün­teti ki az előadott hangulatos és tréfás ké­peket, amelyekhez kilenc fiatal zeneszerző írt muzsikát és kilenc festőművész tervezett díszletet. Valószínű, hogy a folyton foko­zódó érdeklődés hosszú időre szóló sikert biztosít a Magyar Csupa játéknak. ­ Szabadtéri játék Janus Pannoniusról Bercenig Anselm Károly, a jónevű szegedi fiatal író, aki tavaly a dóm-téri játékokon nagy sikert aratott, Fekete Mária című játé­kával, új szabadtéri darabon dolgozik. Janus Pannoniusról ír szabadtéri színjátékot Berceny. A Janus Pannonius valószínűleg a pécsi dóm előtt kerül majd színre, mert előadására ez a hely alkalmas leginkább. CW3 Az Operabarátok ünnepi vacsorája a firenzei szereplők tiszteletére Az Operaház firenzei sikere alkalmából vasárnap rendezendő Ünnepi előadás után, amelynek műsorán a firenzei szereposztás­ban Respighi dalműve, A Láng szerepel, a Magyar Operabarátok Egyesülete a hivata­los körök bevonásával társasvacsorán ün­nepli meg a Firenzében diadalt aratott mű­vészeink kiváló teljesítményét Wertheimer Elemér visszavonul a színigazgatástól A budapesti színigazgatói fronton ér­dekes változás történik a jövő szezonra. Wertheimer Elemér, a Magyar Szín­ház és Andrássy Színház igazgatója nem szándékozik a jövőben aktíve részt venni a színigazgatásban és ki­lép a két színházat bérlő Kft-től A Magyar Színházat, mint ismeretes, k­ét esztendővel ezelőtt elárverezték és akkor a tulajdonjogot a Wertheimer­­család szerezte meg. Marton Sándor tár­saságában- A színházat korlátolt felelős­­slátga társaság vette bérbe a tulajdonosok­tól, s ennek a Kft.-nek a tagjai Werthei­mer Elemér, Bródi Pál és Marton Sán­dor színdarabügynökök. Ugyanez a Kft. bérli egyébként a Wertheimer-családtól a Magyar Színház kamaraszínházát, az Andrássy Színházat is, amely szintén a Wertheimer-fizikók tulajdona. A színházbérlő Kft. a szezon végén felbomlott. Wertheimer Elemér már hónapok óta be­tegeskedik és jelenleg is az egyik szana­tórium lakója. Marton Sándor a jövőben kizárólag a darabok menedzselésével fog­lalkozik és ő se szándékszik a jövőben színházüzletben részt venni. Wertheimer Elemér és Marton a jövő színházi évtől kezdve nem lesznek tagjai a Magyar Szín­ház kft.-nek. A két színházat valószínűleg a harma­dik bérlő-igazgató, Bródi Pál fogja vezetni egyedül. Marton Sándor a jövőben főleg külföl­dön szándékozik a színdarab-üzletet foly­tatni. Fia, Marton György, a bécsi Mar­ton Verlag tulajdonosa, még az Anschluss előtt Parisba költözött és ott nyitott da­rab elhelyező irodát. Marton Sándor jelenleg Amerikában van és értesülésünk szerint Newyork­­ban, illetve Londonban fog színdarab ügynökséget felállítani. Budapesti irodája azonban változatlanul megmarad. Wertheimer Elemér visszavonulása két­ségtelenül a szezonvég legérdekesebb ese­ménye. Az új szezon alighanem egyéb meglepe­tésekkel is fog szolgálni. A pesti színházi front szeptemberre bizonyos mértékben átalakul. Wertheimer visszavonulása azonban csak a színház igazgatásában jelent passzivi­tást, Wertheimer változatlanul tulajdo­nosa marad a két színház épületének. Ki hová szerződik? Más esztendőkben ilyenkor már úgy­szólván valamennyi pesti színház társulata kompletten várta az új szezont, az idén azonban a szerződte­tések csak most má­jus végén kezdődtek meg. Az elkövetke­zendő napokban, akár új rovatot is nyit­hatnánk ezen a cí­men: ki hova szerző­dik? Nagy változások nem lesznek, egy se- Páger Antal rég érdekes szerző­dés azonban kétség­telenül megváltoztatja a fővárosi színházi világ arcát. Legkevesebb változás a Nem­zeti Színháznál lesz. Alig néhány névről suttognak a jólértesültek. A magánszínházi fronton legtöbb érdek­lődés a Páger—Bulla—Ráday-trió hová­­szerződését kíséri. Páger értesülésünk sze­rint nem, szerződik sehova, a jövőben csak egyes szerepekre köti le magát. Minden valószínűség szerint a Vígszínházon kívül régi színházában, a Belvárosi Színházban, illetve a Művész Színházban is játszik egy vagy két szerepet. Bulla Elma és Rádai két színház, a Víg és a Belvárosi között haboznak, aláírt Szerződése még egyiknek sincs. Kevés változás lesz a Magyar Színház­nál, míg a Városi Színház alighanem törzs­társulatot szervez jövőre, mivel most már bizonyos, hogy Föld Aurél a Royal Orfeu­mot is megtartja az új szezonra. Itt a terv az, hogy a műsor első felében kabarét, a másik felében pedig varietét játszanak. Millos Aurél komponálja Az úrhatnám polgár balettjét A Nemzeti Színház ezévi utolsó felújítása Moliére komédiája, Az úrhatnám polgár lesz, amely Sophoie­es Elektrájával egy estén kerül színre. A A Moliére-darab próbái már megin­dultak, a címszerepben Gőzön Gyulával. A közeli napokban kezdik próbálni Az úrhat­nám polgár balettjeleneteit is. A koreográfia elkészítésére Millos Aurélt kérte fel a szín­ház, aki legutóbb a Magyar Csupajátékban ért el nagy sikert. Millos komponálja és ta­nítja be a Moliére-vígjáték táncos jeleneteit. eöb Vizsgaelőadáson kerül színre A balga szűz Az Országos Színészegyesület színészképző iskolája szombaton, május 28-án délután fél négy órai kezdettel az Andrássy Színház­ban vizsgaelőadást rendez. Henry Bataile háromfelvonásos színműve, A balga szűz ke­rül színre, Ábrányi Emil fordításában. Az előadás rendező tanára dr. Galamb Sándor, az iskola igazgatója. A főszerepeket Kondor Tibor, Vértes Edit, Ador Eta, Agai Emil Kobák Elemér, Hotti Ida és Kiss József játsszák.­ ­«*#» (•) Shirley Temple magyar ruhája. A Fox Filmgyár­­hollywoodi stúdióiban magyar énekmesterne, Major Erzsébet tanítja be az énekszerepeket. A most készülő Heidi című filmhez Shirley Temple egy dalát tanította be és a kis sztár olyan könnyen és remekül tanulta meg énekes szerepét, hogy mesteré­től egy gyönyörű matyómintás nyári ruhát kapott ajándékba. N­B8 VHR legszebb útjai: az Norvégia ♦ Izland ♦ Spitzbergen ■ rxwfili.mi­i)!i ilJJUlulfli-W1 a void legérdekesebb és legtsztozatosabb tája! /. Skócia— Izland—Nordkap—Norvé fjordok Julius 13—Augusztus II. Végig a norvég fjordokon a Nord­­kapra Julius 1—19 7/. Végig a norvég fjordokon a Nord­­kapra Julius 19—Augusztus 6­­. Norvég fiordok— Nordkap - Spitz­­bergák Augusztus 5—29 1497.-... r 119.­.. p H30.­to, p H­ibi jelentkezést || ne halogassa most mér ma kérjen irodánkból illusztrált prospektust Utazási iroda: Ifill, Jdzsel-krn 5. T. 14­44 Jöjjön velünk színházba az Esti Újság kedvezményét színházjegy irodája útján Színház­jegy Irodánk VTIL, József­ körút A hétköznapokon és vasárnap reggel 9 órától este 9 óráig áll olvasóink rendelkezésére. Telefonrendelés: 140-000 144-401. KEDVEZMÉNYES ÁRUSÍTÁSUNK E HÉTRE: 27. PÉNTEK: Vígszínház: Fűszer és csemege. Terézkörúti Színház: Kacagó esték. Royal Színház: Rivers-vendégjáték. Belvárosi Színház: Nincsenek véletlenek. Andrássy Színház: Tavaszi esték. Kamara Színház: A hit győzelme. 28. SZOMBAT: Magyar Színház: Nem leszek hálátlan. Royal Színház: Rivels-vendégjáték. Andrássy Színház: Tavaszi esték. Kamara Színház: d. u. és este: A hit győzelme. 29. VAS.ytNAF, délután: Vígszínház: Fűszer és csemege. Andrássy Színház: Tavaszi esték. Magyar Színház: Szűz és s gödölye. Royal Színház: Rivels-vendégjáték. este: Magyar Színház: Nem leszek hálátlan. Művész Színház: Magyar csupajáték. Andrássy Színház: Tavaszi esték. Royal Színház: Rivers-vendégjáték. Belvárosi Színház: Nincsenek véletlenek. Te­réz körú­ti Színház: Kacagó esték. Kamara Színház: A hit győzelme. Heti színházi műsor Operaház (d. u. 3 és este fél 8 órakor) péntek: nincs előadás; szombat (8): Díszelőadás; vasárnap: A láng (Népmfiv.) Nemzeti Színház (4, 8) péntek, szom­bat, vasárnap este: A nagy világszínház. Nemzeti Kamaraszínház (4, 8) péntek, szombat, va­sárnap este: A hit győzelme. Városi Színház (8) szombat: Missa Salemnis, Vígszínház (’,44, 8) Egész héten minden este: Fű­szer és csemege. * Magyar Színház (’44, 8) szombat, vasárnap d. u. A szűz és a gödölye; péntek (7): Díszelőadás; Az Úr katonái; vasárnap: Az Úr katonái. Belvárosi Színház (4, 8) Minden este és vasárnap d. u.: A kapu előtt és Nincsenek véletlenek. Művész Színház (4, 8) Münden este és vasárnap d. u.: Magyar csupajáték. Festi Színház (8) Minden este: Húsv­ét. Andrássy Színház (4,­­49) Minden este és vasárnap d. u.: Béreeffy-kabaré. Royal Színház (5 ég Akte 1 9) Mindennap: Rivels akrobat­od! Terézkörúti Színpad­­(45, 9) Minden este és va­sárnap d. u.: Kacagó esték. Fényes Cirkusz (4 és S-kor) Mindennap: Humoron Cirkuszrevü. Mozi BEMUTATÓ MOZIK: ÁTRIUM (T: 154024, 153034),­­ (46, (48, (410; szombat, vas. (44, (46, (48, (410 órakor. — Kétarcú ember (Harry Pies). CASINO (T.: 183102). Előadások: (46, (48, (410; szombat, vas. és ünnep­nap: (44 órakor is. — Rácsnélküli börtön. CITY (Tel.: 1111­40). Előadás: (46. Vi8. (410. Szombat, vasárnap és ünnepnap (44 órakor is. — Kékszakáll nyolcadik felesége (Claudetle Col­­bert). CORSO­­T: 18-28-18). (46, (48, (410; szombat, vasárnap (44 órakor is. — A zöld frakk (Elvira Popescu, Jules Berry). — Híradó. CORVIN (T: 138988). 1. (46, (48. (410. Vas. 2- kor is. (Első 1000 ly 40—80 1111.). K­risztus katonája. — rradók. — 24—29. d. 6. 10. (412. örök titok. BÉCSI (T: 121343. 125­­2). 6. 8. 10. szombat, sárnap 4 órakor is. H­azugság — asszony a Ved (C. Lombard). FORUM (T: 189­543, 3- 707. 188-528). — Ele­­ások kezdete. (46. (48. 10; szombat, vasár­­,p:­­44 órakor is. —­ereim!­ribort (Loretta KAMARA (T: 144-027, 135-967). 6, 8, 10. Szom­bat, vasárnap: 4-kor la — Hazugság — asszony a neved (C. Lombard). LLOYD FILMSZÍN­HÁZ (T: 111-994). — 4, 6, 8, 10; vasárnap 2 órakor is. — Fekete gyémántok (Jávor, Sze­­leczky). METRO (T: 112230). (46, (48, (410; szombat, vasár- és ünnepnap: (44, (46, (48, 10-kor. — Az oxfordi diák (Robert Taylor). OMNIA (1. 130-125). 8, (48, (410; szombat, vasárnap: 4, 6. 8. 10. — Lisieuxi kin Szent Teréz élete. PALACE­­T. 136523.) 11, 2, 4, 6. 8. 10. — Fe­kete gyémántok (Sze­­leczky, Jávor, Csortos). HÓVAL APOLLO IT: 141-902, 142-946). — Elő­adások: 6. 8. 10; vasár­nap: 4-kor is. — A zöld trokk (Elvira Popescu). RADIUS (T: 122-098). (46. V18,­­410. Szombat, vasárnap: (44 órakor 19. — Lisieuxi kis Szent Teréz élete. STUDIO (T: 140-840). Előadások kezdete: 4, 6, 8 és 10 órakor; vás. 2-kor is. — A zendai fogoly (Ronald Col­umn, Madelaine Caroll). URANIA (T: 146046): 2.­­45, 7,­­410. — A ke­reszt jegyében (Clau­­­dette Colbert). — Hír­adók. MÁSODHETES MOZIK ADMIRAL (T. 153707). (44, (45, (48, (410; vasár­lé ünnepnap: (42-kor Is. — Walewska grófnő (Greta Garbó). — Csü­törtök d. e. (410, (412. Száz férfi, egy kislány. ALKOTÁS CÍM: 155374). (44, (46, (48, (410; vas. (42-kor Is. — Az örök titok (Fédák, Harsányi). AKTRA (Ugocsa-u 10. T- 15-44-221.­­ Előadá­sok: (44, (46, (48, (410: vas. (42-től. — Marika (Szeleczky, Jávor). — Vas. d. e. 11 órakor: Fekete angyal. BUDAI APOLLO (T: 151-500). (45, (47. 9; van. 3, (46, (48 és ’/)10-kor. Az örök titok (Fedák, Harsányi). GLÓRIA (T: 144-800). (45, (47. 9; szombaton: (44. (46. (48. (410; va­sárnap (42 órakor is. Az örök titok (Fedák. Harsányi). PALOTA (Krisztina­krt 155. Tel.: 16­66­ 05). (44. (46. (48. (410; vas. 2-kor is. — Az örök titok (Fedák. Harsányi). PATRIA­­T: 145673). U. (42. (44. (48. (48. (410; vasárnap: 10. 12, 2. 4, 6. 8 és 10 órakor. — Walewska grófnő (Greta Garbó). — Első előadás mérsékelt hely­árakkal. PI­ÖNIK (T: 349-712). 11. 1. 3. 6. (48 és (410. — Helén doktorkisasz­­szony. — Híradók. TURAN (T: 128-401). (44. (46. (48. (410; vas. (42-kor is. — Walewska grófnő (Greta Garbó). — Híradók. — Vas. d. e. 11 órakor. Száz férfi, egy kislány. TISZTI KASZINÓ zártkörű filmszínháza). (46. 7. (4 10 órakor. ) 29-én: Zendal fogoly (Ronald Coliman)

Next