Esti Ujság, 1939. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

6 ÚJÉVI BOHEMIA Irta: DÖVÉNyi NAGY LAJOS Ma reggel a vilamoson lestem el ezt a beszélgetést: — Tudod, nagyon szeretem a malacot, de csak, ha jó ropogósra sütötték s olyan a bőre, mint a grigála... Emlékszem, ta­valyelőtt egy budai korcsmában ettem ilyen k­edvemre való malacot, még most is számban érzem az izét! Elhatároztam, hogy az idén is oda megyünk. A múlt esztendőben az asszony addig rágta a fü­lemet, míg elcipelt egy kávéházba s ott végig kellett hallgatnom a pendliző éneke­seket, humoristákat, akik úgy jöttek, mintha a szél fújta volna, őket s úgy is mentek el, hogy az utolsó szót, az utolsó trillát már csak az ajtóból hajintották vissza a közönségnek ... Hát nekem ebből elég volt! Én malacot akarok enni , in­kább belementem abba, hogy az asszony új ruhát csinálhasson Szilveszterre. Pufókképű, régimódiéin kipödört bejuszú, városi bundás bácsi magyarázta egy szil­veszteri programját egy aktatáskás úr­nak, aki megértően bólogatott, de kifeje­zést adott annak a nézetének, hogy ő a hizlalt kappannt jobban szereti, mint a ma­lacot s valószínűleg azt is vacsorázik. — A babona ugyan azt tartja, hogy nem ülik szárnyast enni, mert az elka­parja az új esztendő hasznát, de én fü­tyülök az etajt a mende­n­ondákra, így diskuráltak bélcességesen■ míg a sárga kocsi döcögött velük a körúton. Bi­zalmasan egymáshoz hajoltak, mintha va­lami nagy titkot beszéltek volna meg, de mindenki rájuk figyelt. Az arcok mo­solyogtak, volt, aki megértően bólintott s akadt, aki megnyalta a szája szélét is, mikor az aktatáskás bő magyarázatba kez­dett afelől, hogy is kell sütni a kappant, mert az az igazi, ha egy kis majoránnával megfűszerezik. Általában így reggel a villamosokon nem, szokott könnyelmű témákról szó esni. Az emberek álmatlanok, komorak még nyolc óra tájban, kis gondokkal küzdenek, szájuk ize is keserű, de a Szilveszter még a legzordabb családapákat, a gyomorbajo­sokat, meg a zsugoriakat is megvaditja. Nálunk a házban például a, szo­mszéd lakó egész esztendőn keresztül ki nem mozdul, de a házmester bizalmas közlése szerint Szilveszterkor reggelig lumpol valahol, kapunyitás után jön haza, kabátja gomb­ján három-négy színes lufibalonnal, hóna alatt gumimalaccal s fején akkora piros fezzel, hogy az egyiptomi király is meg­irigyelhetné. Tetszett már észrevenni, szíves olvasó, hogy az ember az új esetendő előtti napon tökéletes bohémmé válik ! Mintha a naptár utolsó lapja egyúttal azt is jelentené, hogy vége van a tüzelő­gondoknak, a kosztpénz­­problémáknak, sohase jön többé a részle­tes ember s ami kis pénzt a markába tud kaparintani, azt elszórja, mint a pely­vát ! Képencsiókolja a fekete köntvénysep­rőt: egy pengő. A vak koldusnak, aki cso­dáló­osképpen másként köszöni meg az öt­­venfillérest, mint a húszast, a körúton dü­löngélve, öt pengőt nyom a markába s azt mondja: — Boldoguljon maga is, apám! A kávéházi ruhatáros is szép borravalót kap. A papa, aki rendszerint bicskanyitó vinkót rendel más alkalmakkor, most pezsgőt parancsol s hetykén, mint egy tiszteletbeli szolgabíró, utánakiált a pin­cérnek, hogy mindenki hallja a környé­ken: — De vizes üvegben, hogy feltűnő ne legyen!... Isten tartsa meg ezt a jók­edvünk­et s szájunkon a mosolyt, amivel hajnali öt órakor összeakaszkodunk egy vadidegen emberrel a MuSsolni-téren, megrázzuk a kezét, mintha egész karját ki akarnánk szakítani a helyéből s úgy mondjuk neki: — Boldog új esztendőt.. . mutatja, hogy milyen lakásuk volt Petőfiék­­nek Pesten. Körülbelül négy szobás lakásuk lehetett. A legérdekesebb Petőfi dolgozószobájának a berendezése, amelyből sok mindenre lehet következtetni, így megtudjuk, milyen képek függtek a falon, kiderül az is, hogy 160 könyvből áló könyvtára volt a költőnek. Petőfi bútorait összesen 151 forint 53 krajcárra becsülték , elrendelték, hogy az ingóságokat raktá­rozzák be az Újépület egyik helyiségébe. Ez azonban nem következett be, mert a nagy­­sarlói csata után az osztrák sereg visszavo­nult s április 23-án a főváros a budai vár kivételével ismét a honvédcsapatok kezére került. Amikor Petőfi május 9-én ismét Pestre jött, megtalálta bútorait, de július 3-án feleségével együtt ismét el­hagyta a fővárost, Bem táborába ment, ahonnan többé sohasem tért vissza. Hogyan árvereztette el Haynau a „pártütő" Petőfi ingóságait 1850-ben Petőfi és Szendrey Júlia életének ismeretlen részletei kerültek napvilágra Irodalomtörténeti nagyjaink közül senki­nek az életével nem foglalkoztak olyan rész­letesen, mint Petőfi Sándoréval és a hosszas évtizedes kutatások u­tán joggal hihetjük, hogy a költőre vonatkozó adatok már mind napvilágra kerültek. Épp ezért tarthat kü­lön érdeklődésre számot az a tudományos kutatómunka­, amelyet Dere József az Orszá­gos levéltár tisztviselője nemrégen fejezett be s amelynek eredményeként hiteles okmányok alapján Petőfi Sándor és Szendrey Júlia életének eddig isme­retlen részleteivel ismerkedünk meg. Idáig csak szakkörök foglalkoztak az újab­b érdekes adatokkal, de a nagyközönség még nem ismeri az országos levéltár kuta­tás eredményét, amely Petőfi életének azt a részét világítja meg, amikor a fleödö vagyo­nát, mint „pártütő”-ét elkobozták, bátorait le­foglalták és a legtöbbjét el is szverették, S használni, amelyet a lég­in utánoznak, ha siker­­üs. Biztos, enyhe, fújt­­­adalommentes hatás jellemzi az pici hashajtó drag­­dtat. Este 2—3 szem Artirrt révévé, reggel­ra kellem­es búsért biztosit. Amikor Windischgrätz altábornagy 1849 január 5-én bevonult Budára, rövidesen hozzáláttak a „pártütők és felségsértők” el­fogásához és vagyonuk elkobzásához. A le­­tartóztatandók névjegyzékében Petőfi neve az 51-ik helyen állott. Gerő József megtalálta azt a körözőleve­let, amelyet a császári királyi pesti ke­rületi főtörvényszék főügyészsége bocsá­tott ki Petőfi Sándor ellen. Ez a szem­élyleírás több pontban eltér Petőfi más személyleírásától, a többi között az az érdekessége is, hogy a költőről azt állítja, hogy — Erdélyben született. A köröző tevé­len Petőfi személyleírása — magyar fordításban — a következő: Petőfi Sándor költő, harmincéves, Er­délyben ismeretlen helyen születet (!), re­formátus vallású, nős, alacsony, sovány termetű, barna arcú, felfelé fésűlt fekete hajú, magashomlokú, fekete szemöldökű, ugyanolyan szemű, széles orrú, szabályos szájú, jó fogazatú, egy kissé hegyes dró, sötét bajuszú. Beszél, németül, magyarul és oldhul a rendszerint csupasz nyakkal jár.” Petőfit természetesen nem tudták letar­tóztatni, mert még 1848 szeptemberében Er­dődre utazott. Lakásuk berendezését s egyéb ingóságukat az öreg Petrovicsék Zöld kert­ utcai (ma Reáltanoda­ utca) lakására szállították. A cs. kir. budai kerületi pa­rancsnokság megbízta Mukits János ügyészt Petőfi Ingóságait írják össze, hogy majd árverés útján értékesítsék az állam ja­vára­ A mostani kutatás során meg is találták Petőfi, bútorainak tejtá­rát, amely érdekesen Vasárnap, 1939 január. Elárverezik a „pártütő“ bútorait Amikor a Haynau vezetése alatt álló osztrák sereg újra elfoglalta a fővárost, a cs. kir. pesti ker. főtörvényszék ügyészsége nyomban elrendelte, hogy kutassák fel Pe­tőfi ingóságait. Meg is találták a Kerepesi­ út 7. szám alatti Boráros-féle házban, ahová Kozmovszky Antal a Marcibányi há­zak gondnoka, ahol Petőfiék utoljára laktak, azért raktározta be az Ingóságokat, mert Petőfiék a Szent Jakabtól Szentmihályig terjedő fertályra járó 46 forint lakásbért nem fizették meg s ezért a gondnok másttok adta ki Petőfiék lakását. Az ügyészség ismét leltárt vett fel és a Pester Zeitungban meghirdették Petőfi­ Sán­dor ingóságainak az elárverezését s az árverést a Redout-épületben 1850 ja­nuár 31-én meg is tartották. Az árverésen 313 forint folyt be. Szendrey Julia kiigényli bútorait Szen­drey Júlia 1850 tavaszán, amikor Pestre jött, megtudta, hogy bútorait elko­bozták, elárverezték, mire az ügyészséghez folyamodványt adott be. Ez a kérvény szintén most került elő Dere József kutatásai nyomán. A kérvény szövege a következő: tekintetes Cs. Kir. Arsadalmi Ügyész­ség! Mialatt otthonomtól távol voltam, az diadalom a lakásomban talált s a Petőfi Sándor tulajdonának vélt ingóságokat el­kobozta s részben el is adta. Köztudomású dolog, hogy férjem a ve­lem kötött házasság előtt, — ami általá­nosan, de főként magyar írók esetében szokásos volt — vagyonnal egyáltalán nem rendelkezett s ezért kérdéses ingóságokat ő nem szerezhette, hanem igenis abból a pénzből szereztette, amit nekem a szeren­csés vagyoni helyzetben lévő atyám a férj­­hezmenetelemkor juttatott. Természetes tehát, hogy az én pénzemen ily módon vásárolt ezen tárgyak férjem tulajdonát nem képezték s épp­en ezért az álladalom részéről nem voltak elkobozhatók. Igaz ugyan, hogy az említett ingósá­gokra vonatkozó tulajdonjogok­at írásos bizonyítékokkal igazolni nem tudom, en­nek az oka azonban az, hogy e tárgyak vásárlásakor nem gondoltam arra, hogy valaha is abba a helyzetbe kerüljek, hogy az említett tárgyakhoz való igényjogosult-­ságomat ki kell mutatnom. Egyébként még ezen írásbeli bizonyítékok hiányában is inkább mellettem szól, az az igazolható tény, hogy fér­jhezmenetelemkor egy je­lentékeny pénzösszeget kaptam, amelyen az ingóságokat vásárolhattam s vásárol­tam, mint a férjem tulajdonjoga mellett, akiről általánosan tudott volt, hogy egé­szen vagyontalan lévén, ezen tárgyakat meg nem szerezhette. Egyébként, azt hiszem, meg kell jegyez­nem, hogy férjem nem tartozott azon egyé­nek közé, akik edid­aliter megidéztettek. Az egyedüli bűne csak az volt, hogy a fel­kelő seregben, mint honvédtiszt szolgált. Az eddigi gyakorlat szerint ennek azonban nem volt vagyonelkobzás a következménye, hanem olyan egyének esetében, mint a fér­jemé is, akik nem voltak előzőleg a cs. kir. hadseregbe tisztek, az eddigi tapasztalat szerint, a cs. kir. hadseregbe való besoro­­zás a következménye. Ha tehát nem is ismertetnék el ezen tu­lajdonjogom ezekre a tárgyakra,­­ abból a körülményből, hogy a férjem ellen más vád, mint csak az, hogy a fölkelő seregben tiszt volt, nem hozható fel, s azt követ­keztethetem, hogy az a vétke, amellyel tu­lajdonelkobzás nem jár, még mindig meg­engedi, hogy a még természetben meglévő tárgyakat és az eladottakért befolyt össze­get a magam részére igényelhessem. Végül kötelezem magamat, hogy a ki­szolgáltatandó tárgyak értékét és a kész­kiadásokat az Emich Gusztáv könyvkeres­kedő úr „Cautió nyilatkozat”-ával biztosí­tom ki az álladalom biztosítása céljából nyilatkozatában kötelezi magát arra, hogy azon esetben, ha minden valószínűség sze­rint a segesvári csatában elesett férjemmel, Petőfi Sándorral szemben a vagyonelkob­zás mégis kimondatnék és igy a lefoglalt tárgyakra a­z én bejelentett igényem, mint indokolatlan elutasíttatnék, az ezen tár­gyakért megállapított becsértéket, valamint a kiszolgáltatandó pénzösszeget az állam­nak visszafizeti. A fenti indokok alapján a még termé­szetben lévő tárgyak, valamint az eladot­takból befolyt összeg kiszolgáltatását kérve, maradok a tak. cs. kir. áll. ügyészségnek" Pest, 22. juli. 1850. alázatos szolgálója Petőfi Sándorné született Szendrey Julia. természetes ..j'e esetleg kisebb fedi többször bevére­­­gítséget nyújt. Ké­t belek petyhűdtségén alapuló szakszo­­m­lások kezelésében a széebevált, tisztán i­ József” keserűvíz —­­okba felosztva, naponta " 'fan igen nagy se­­reg orvosát. Pákh Albert követelése Ezt a kérést azért nem intézték el, mert közben Pákh Albert is az ügyészséghez fordult és elmondotta, hogy Ingóságait Petőfi Sán­dornál helyezte el, köztük jogi könyveit is,­­ igy az ő tulajdonát képező tárgyakat is el­árverezték s ezért kérte, hogy árverési összegből kárát térítsék meg. Piáknak csakugyan meg is ítéltek öt­vennégy forintot. Amikor Petőfiné ezt megtudta, Pákh kérését megtámadta, azt hangoztatva, hogy Pákhot „csak a rozzant íróasztal illeti meg”. Végül is úgy döntöttek, hogy az árverésen befolyt összeget fizessék id Petőfinknek és az el nem adott bútoro­kat, könyveket, valamint Szendrey Jú­lia kétszáz kottáját adják vissza. A képeket csak azzal a feltétellel adta ki az ügyészség, hogy Szendrey Júlia a francia forradalomban szereplő emberek képeit csak lakásának könyvtárszobájá­ban tarthatja... — Északafrika egyre jobban elzsidóso­­dik. Rómából jelentik: A statisztikai ki­mutatások szerint Északafrika egyre in­kább elzsidósodik. Lybia olasz gyarmaton ezidő szerint 23.000 zsidó él, nagy részük a gyarmat székhelyén, Tripoliban. Sokkal nagyobb a zsidók száma azonban az északafrikai francia gyarmatokon. Ma­rokkó, Algír és Tunisz zsidó lakossági meghaladja a háromszázezret is. SZERELEMMEL PREMIER, I ma U TV

Next