Esti Ujság, 1939. május (4. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-02 / 99. szám
4 Varsó, május 1. Beck ezredes külügyminiszter pénteken, május 5-én, nagy beszédet mond, amely,ben ismerteti Lengyelország külpolitikai helyzetét. Ezt megelőzően a lengyel kormány eluttatja Moltke varsói német nagykövetnek a legutóbbi német emlékiratra adandó válaszát, amelyben leszögezi álláspontját a lengyel-német megnemtámadási szerződés felmondása ügyében. A német memorandum és a lengyel válasz szövegét még Beck ezredes nagy beszéde előtt nyilvánosságra hozzák. A külügyminiszter a beszédet vagy a parlament két házának plenáris ülésén mondja el, vagy pedig a szenátus külügyi bizottságában. Moltke varsói német nagykövet, aki már több mint egy hete Berlinben tartózkodik, előreláthatóan hétfőn vagy kedden érkezik vissza Varsóba. A lengyel lapok továbbra is kitartanak az eddigi álláspont mellett és azt írják, hogy Lengyelország nem járulhat hozzá Danzig elcsatolásához, mert ez a város a Visztula tor kólában fekszik és ennek a lengyel folyónak az életteréhez tartozik. sa A lengyel külügyminiszter pénteken expozét mond Az Esti Újság olvasói fedezik Kovács Ferenc tanulási költségeit Másfél órával az Esti Újság felhívása után együtt volt a kért összeg Az Esti Újság szombati számában rövid cikkben beszámoltunk Kovács Ferenc hatodikos elemista nagy gondjáról; havitte pengőre volt szüksége ahhoz, hogy tanulmányait folytathassa. A cikk visszhangjáról viszont az alábbi levélben számolunk be. Kedves Kovács Ferenc, örömmel közöljük veled, hogy másfél órával az Esti Újság megjelenése után egy magát megnevezni nem óhajtó úr jelentkezett szerti« - cv- — i—-.»—fc, <0.1» -» -Wi,a kesztöségünk portásánál és százhúsz pengőt helyezett egy borítékba a következő levél kíséretében: „Kovács Ferenc VI. elemista számára, magyar testvéri szeretettel, N. N. Kovács Ferencet pedig arra kérem, tanulja meg, hogy ki volt vitéz jákfai Gömbös Gyula.” * Apró legényke vagy Kovács Ferenc, te egyelőre csak nagy szerencsédnek örülsz, mi azonban valami másnak is: annak, hogy a te egyévi tandíjadat Gömbös Gyulára való hivatkozással tette le az ismeretlen adakozó. És most, hogy teljesülnek vágyaid, hogy ennek a százhúsz pengőnek és a többi adománynak segítségével kielégítheted tudásszomjadat, mesélünk neked valamit Gömbös Gyuláról — első, röpke leckének. Tudod, az úgy volt Ferkó, hogy amikor már nagyon el volt keseredve minden igaz magyar, jött valaki, aki úgy szerette a fajtáját, mint előtte nagyon kevesen. Amikor kezébe vette a kálváriát járó magyarok sorsának intézését, mindenkit elöntött az ő nagy hite. Még a pénzt is. Pedig az nagy dolog Ferkó. Az országba visszatért az életkedv és az a nagy melegség, amely szívéből áradt: átjárta az ország minden zugát. Kezdett átalakulni a magyar élet. Úgy értsed ezt, hogy felétek is néztek, hozzátok is lenyúltak a segítő kezek. Kezdtek benézni a tanyaházak ablakain és törődni kezdtek veletek, Kovács Ferkó. Egyre többen — aztán mindenki. Amikor pedig már-már úgy volt, hogy meggyógyítja a magyar sebeket, beteg lett és sohasem tudott többé meggyógyulni. .. Szomorú ez az első, rövid lecke, Ferkó, de mire megnősz, még szomorúbbnak fogod találni. De viszont vigasztalónak, hogy azért mégsem halt meg. Látod, hogy itt van, hiszen most is ő segített rajtad■ és segített tavaly, amikor kilenc magyar testvéred fedél nélkül maradt Pécelen Akkor is az ő szelleme nyitotta ki a kopott és fényes tárcákat és alig három hét alatt házat építettünk kilenc árvának. Még egy mondatot, Ferkó, mielőtt utadra bocsátunk, ezt a lapot, az Esti Újságot ma is ő szerkeszti. Érted-e ezt? Ha nem értenéd, mire az Élettől kapod a leckét, a nadrágod is megnő, meg te is, már nagyon is érteni fogod. . p 120.— . p 120.— * Kovács Ferenc nevében köszönjük az alábbi adományokat: N. N............................. Hutter és Lever cég . Felajánlások: Turul Szépműves Czéh kétévi tandíjpótlék . Egy arisztokrata kétévi, tandíj és évenkint öltöny Egy szegedi kollégium gondnoka .... Dr. K. B. acélgyár üzemfőnök, félévi segély B. V.-né egyévi segély B. J. egy évig . . . Huszonnévente akciónkat ezzel le is zárjuk. Isételten köszönetet mondunk az adakozóinak, akiknek nevét nem közölhetjük mert ezvolt kifejezett kívánságuk. Külösfi köszönetet Imondunk a Hutter és Lever ■égnek,amely felajánlotta, hogy Kovács Ferentk»ílmanyának befejezése után azon t0nuicalmassa. összesen . . p 240.— tan. P 240.— . P 120.— . P 60.— . P 120.— . P 120.— . P 111.0.— ■v z idős n et, ha Mantegazzának, a női test és é les tudósának e három előírására ügyel igyekezzék megtartani bőrének frisseségét, magjának harmóniáját, szemének fiatalos énkségét!” Ez könnyen elérhető, ha az idsztési és anyagcserezavarokat kiküszöböl- s vonzó ják. Vedelfce meg orvosát és tanácsa szerint Alison. 4—6 hetes tavaszi kúrát a Miralaubertos gyógyvízzel, mely gyógyít, üdít megelőz, s jódos tartalma folytán az érelmeszesedést is megakadályozza. tsü Udláp Keddi 1939 május 2 Részvétlenségbe fulladt a szociáldemokrata majális A ligetben mozgalmas má£us elseje volt: négy embert összeszurkáltak Rég nem volt olyan jó hangulatú május elseje, mint az idén. A délutáni zivatar cseppet sem befolyásolta ezt a kedélyt, sőt alkalmat adott az embereknek, hogy valamelyik vendéglőbe meghúzódjanak és eső után még jobb, emeltebb hangulatban járják a látványos bódékat. Az orgonavirág illata szinte betöltötte a ligetet, mindenki kezében volt egy csokor a finomszagú májusi virágból. Azt hisszük, hogy viráglopásban az idei május 1. vezet. Papírcsákós, trombitásfelnőtt gyerekek hancúroztak a ringlispil körül és az ugrató csónakban A céllövöldék is nagyszerű üzletet csináltak. Legnagyobb sikere azonban két ,,srác”-nak volt, akik a cirkuszi birkózóversenyen felbuzdulva, rögtönzött meccset rendeztek egymás közt és úgy döngették a földet, hogy no. Persze a közönség jegy és fizetés nélkül drukkolt a bajnokoknak és csak akkor lépett közbe, amikor az egyiknek már vérzett az orr és a másik pedig kihullott fogát kereste a porban. Az idén rekordtömegek voltak a Városligetben az ünnepélyes megnyitáson. A Nemzetközi Vásárról kilóduló ezrek mind látogatást tettek a tavaszt ünneplő Ligetvárosban. Hajnalban még mindig szóltak a trombiták, visítottak a ringlispil hívei és durrogtak a céllövölde flóberjei. A ligeti nyitány kitűnően sikerült. Vasárnapra teljes készenlétet rendelt el a főkapitány a főváros egész területére. Az intézkedésnek az volt az egyik oka, hogy a szociáldemokrata párt népünnepélyt rendezett a Hűvösvölgyben, azonkívül arra is lehetett számítani, hogy a Városligetben, ahol május elsejére nagyobb közönség gyűl össze, esetleg verekedések lesznek. A szociáldemokrata párt hűvösvölgyi majálisa részvétlenségbe fulladt, alig pár ember gyűlt össze a hűvösvölgyi Nagyréten, de azokat is szétverte a délutáni eső. A Városligetben azonban és egyéb helyeken sok dolga akadt a rendőrségnek. Több mint húsz helyen volt verekedés, ezenkívül a főváros több részén szurkálások is történtek. Az első verekedést Angyalföldről, a Szigeti utca 5. szám alatt levő vendéglőből jelentették. Itt egy tíztagú társaság szólalkozott össze és közülök valaki Somogyi Vilmos 26 éves szabósegédet hasbaszúrta. A fiatalembert életveszélyes állapotban vitték a Rókus-kórházba. Az egyik ligeti vendéglőben három napszámos Vasinkó János, Györki Ferenc és Kraváli Géza összeszólalkoztak. Vasinkó János veszekedés közben kést rántott elő és két barátját összeszurkálta. Vasinkót a főkapitányságra állították elő, a két sérültet kórházba vitték a mentők. Csidei János 28 éves kőmüvessegéd ittas állapotban nagy botrányt rendezett. Egy rendőr igazoltatni akarta, mire a részeg ember mellbevágta a rendőrt, összekötözve a főkapitányságra vitték, ahol hatóság elleni erőszak címén indult meg ellene az eljárás. Hasonló körülmények között került a lóversenytérről a főkapitányságra Molnár Péter 26 éves iparossegéd is, aki ittas állapotban egy rendőrt hasbarúgott. Stiller György 19 éves gyárimunkás ittas állapotban összeszurkálta Svebics József gyárimunkást, akit a mentők a Horthy Miklós-kórházba vittek. Stillert a rendőrség őrizetbe vette. Angyal Zoltán szerelő és ifj. Palásthy József hentes egy ligeti szórakozóhelyen ittas állapotban botrányt rendeztek és fizetés nélkül akartak eltávozni. Amikor az ügyeletes detektív igazoltatni akarta a két garázda embert, megtámadták és a detektív csak nagy nehezen tudta őket leszerelni. Mind a két ember a főkapitányságra került. Hétfőn hajnalban a Bocskay út 127. sz. alatt lévő vendéglőben tömegverekedés volt és mintegy harminc ember vett részt a verekdésben. A verekedők közül Gabovácz Mátyás 25 éves mázolósegéd lefogta az odaérkező rendőrt, úgyhogy percekig nem tudjdott intézkedni. Ezalatt a verekedők elmenekültek. A mázolósegédet hatósági közeg elleni erőszak címén őrizetbe vették. Robbantószerek jogosulatlan tartása miatt zárt tárgyaláson elítélt a törvényszék nyolc vádlottat Nagyszabású bűnügyben hozott a büntetőtörvényszék zárt tárgyaláson ítéletet. Ezzel kapcsolatosan a törvényszék ötös tanácsának elnöke, dr Szűcs Jenő, a következő közlést tette:• Engedélyt adok annak a közlésére, hogy a budapesti királyi törvényszék ötös tanácsa zárt tárgyaláson ítéletében bűnösnek mondotta ki Kiss György magántisztviselőt, Luther Márton cipészt, Hajdú Dániel munkást, Kiss József újpesti városi tisztviselőt, Poller Pál MABI-tisztviselőt, Láng Gyula cipőfelsőrészkészítőt, ifj. Tóth Sándor műszaki tisztviselőt, robbanószerek jogosulatlan tartásával elkövetett bűntettben, illetve vétségben, azonkívül Kiss Györgyöt, Luther Mártont, Iharosi Mihály kereskedősegédet sajtórendőri vétségben, valamint államfelforgatásra irányuló vétségben. Továbbá bűnösnek mondotta ki Pólyák Jenő negyvenkétéves lakatossegédet robbanószerek jogosulatlan tartásával elkövetett vétségben és ezért Kiss Györgyöt kilenc hónapi, Luther Mártont egyévi, Hajdú Dánielt hét hónapi börtönre, Kiss Józsefet és Poller Pált négy-négy hónapi fogházra, Láng Gyulát két hónapi fogházra, ifj. Tóth Sándort hat heti és Iharosi Mihályt egy hónapi fogházra ítélet. Az ítélet jogerős.