Esti Ujság, 1940. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1940-09-20 / 216. szám

AZ ESTI ÚJSÁG SPORTJA Kama Déva II. nyerte a Panno­­nia-díjat Ügető a Szent Gellért -díjat Hétköznap ellenére rekord közönség rándult ki csütörtökön a tattersalli ügetőversenypá­lyára. A fő programnak minden alkalommal nagy közönségsikere van, így volt csütörtö­kön ia. Három érdekes esemény került csütörtö­kön lebonyolításra. Főszám az ötezer pengős összdíjazású Pann­onia-díj volt, melyben a pá­lya legjobb nemzetközi lovai találkoztak. A kilenc nevezett közül Katinka és Kuno nem indultak, ezért két 16 rajtolt. A főverseny iz­galmas és változatos lefolyású volt. Jósnő a rajt után hibát hibára halmozott s már az els­ő száz méter után elvesztette minden esé­lyét, így nyerhetett a francia Import Kama Déva II. idejét, utolsó futásától eltekintve megjavítva. A helyeket Dávid és Demeter foglalták el. ítélet: Könnyen nyerve. Idő: 24.8! A Szent Gellért-díj volt a műsor második nagy eseménye, melyben mindössze három kétéves vett részt. Ugyanis a kimagasló esé­lyű Balaton Expresst nem lehetett „pályára hozni“ A kétévesek őszi nagydíját Ügető nyerte nagy stílusban. Istállótársa Újvidék lett második, ügetőt nyerőnek jelöltük. A nemzetközi hendikepet kisebb meglepe­tésre Layock Williams nyerte Bakafántos és Ond ellen. A Simkó ló hatalmas javulást hozott, amit a bennfentesek tekintélyes ösz­­szegű fogadásokkal „támogattak“. Ez a fran­cia ló már sok pénzébe került előzőleg a fo­gadóknak. A kettesfogatú űrkocsis versenyt Izgal­mas küzdelem után a reál favorit Gall­ier—Újdonság fogat nyerte az Eszter fe­kér fogat ellen. A győztes fogatot Kos­suth ar régen a látott nagy ambícióval hajtotta, amiért a közönség zajosan meg­tapsolta a népszerű űrkocsist. Háromévesek versenye vezette be a műsort. Itt Ár­on nyert nagy pronzs kíséretében. Re contra Romeo lett második, Lila harmadik. A Szamos díj elmaradt a sportszerűség na­gyobb dicsőségére. Virilis ellen ugyanis nem állott ki hét benevezett ellenfele. Ezért kell a kötelező starterlista, hogy ilyen és hasonló esetek ne fordulhassa­nak elő. A 34-es alapú hendikepben Leo — Nestor — Zarándok volt a befutó. Búfelejtőt tisztá­talan ügetés miatt verseny közben diszkvalifi­kálták, amit a versenyintézőség megafonon közölt a közönséggel. A Monori díjban Sza­bolcs lett első, Sári bíró második, Cirill E. harmadik, Csipkerózsa és Agyafúrt sehol! Majd legközelebb jönnek. A mechanikus hen­dikepben Csongor csak rekordjavítással tu­dott nyerni Zivatar D. és Bicskáé ellen. A Kallinka ló ezzel a formával már régen nyer­hetett volna. A Hidegkúti díjban Dáma fölénnyel nyert Bokréta és Dáma H. ellen, míg a műsor utolsó futamában, a 36-os alapú hendikepben Alom nagy javulást hozva, végigvezetve nyert Nikla és AU ellen. Ez a futam rendkívül gyanús volt, é­s a közönség szerint Alomra „rátolták” a ver­senyt. Mi nem hisszük ezt, annak dacára, hogy a befutó kvóták feltűnően csekélyek voltak. SZOMBATON DŐL EL. TRISSOTIN ÉS HUNCUT KÖZÜL MELYIK A JOBB. Rendkívül érdekes eseménye van a Lovar­­egylet szombati műsorának. A hagyományos Széchenyi díj kerül lefutásra s a nyolcezer pengős díjnak nagy jelentőségeit ad Trissotin és Huncut találkozása. A mezőnyt Berna­dette és Bakchich egészítik ki. Eredetileg a Leger előfutamának szánt Széchenyi díj az idén betölti hivatását, mert két kitűnő három­évesünk itt „vizsgázik” kondíció tekintetében a nagy­díj előtt. Figyelemmel a távra (2800 méter), Trissotin fölényes győzelmét, várjuk. Trissotint ugyanis három font túlsúllyal nép­szerű trénere, Balogh lovagolja, ezért nem kétséges a rekorder nyerő hároméves győ­zelme. Kedvezményes jegyek FINN-MAGYAR atlétikai viadalra jegyirodánkban kaphatók. József­ körút, és Ifjefon: fi-M­ISL Kitanultuk-e a finn hosszútávfutó iskolát ? A szombat, vasárnapi finn-magyar at­létikai viadalon érdekes élményben lesz része a közönségnek. Látni fogja, hogy a világhírű finn távfutők egymást segítik verseny köz­ben és szinte legendás az a bajtársias­­ság, az egyéni dicsőségről való lemon­dás a közös cél, a finn győzelem érde­kében. A finnek egymást váltják a ve­zetésben és amelyik frissebb az igyek­szik maga után húzni a másikat és kemény irammal lerázni az idegen ellenfelet. A finn távfűtő egyedül szinte csak fele értékű harcos. Ezt bizonyítja az utóbbi években itt járt távfutók (Höckert, Lehtinen és Virtonen) példája. Egyik sem tudott győzni Budapesten, pedig ezek közül az első kettő olympiai bajnok és világrekorder, Virtonen pedig olympiai helyezett volt. Most azonban egészen megváltozik a helyzet, 5000 m-en Maki és Pekuri, 10.000 m-en pedig Pek­uri és Tuominen mutatják be a finn távfutó taktika magas iskoláját. A mi két világhírű távfutónk, Eden János és Szilágyi Jenő kijárták már a finn iskolát. Legutóbb az országos baj­nokság 10.000 m-es futamában mutatták be, hogy ők is ismerik a finn módszert. A kétnapos viadal legérdekesebb ver­sen­yszároa kétségkívül Kelen és Szilágyi küzdelme lesz a Turn távfűtő óriásokkal. Ha a finnek segítik egymást, a mi fiaink ugyancsak egymás­ért küzdenek. Kelen éppen Helsinkiben mutatta meg a nyáron oroszlánkörmeit, Szilágyiról pedig köztudomású, hogy a 10.000 m-es versenyek specialistája. Bi­zonyítja ezt a három egymásután orszá­gos csúccsal nyert magyar bajnoksága. Két évvel ezelőtt Helsinkiben ugyancsak országos rekordot futva előzte meg a finn Tamilét. Az 5000 m-es futás szombaton lesz, a 10.000 m-re vasárnap kerül sor. Finnek, akiket nem tudunk legyőzni A versenyző neve és versenyága alatt a legjobb eredményét közöljük. A velük szem­ben induló magyar versenyzők: CSERNA (190) és GÁSPÁR (186), HIDAS (15.1) és SZABÓ dr. (15.2), ZSUFFKA (410) és KOVÁCS (382), valamennyi alatta van a finnek teljesítményének. Annál szenzációs­abb lenne viszont, ha ezek közül a számok közül valamelyikben nyerni tudna magyar versenyző. NICKLÉN magasugrás 197 cm. SUVTVUO 110 m. gát 14.9 mp. LAHDESMAKI rúdugrás 115 REENTEKA rúdugrás 412 Három középcsatár és egy kullancs beszél Érdekes, rövid véleményeket hallottunk a vasárnapi mérkőzések csillagaitól, akik­kel a pesti utca nagy rohanásában talál­koztunk. Egy rövid perc alatt, villamos­átszállás közben kaptuk el a szavakat, mondatokat, amelyek a két, vasárnapi nagy mérkőzéssel foglalkoznak. Két középcsatár véleménye A csepelszigeti nagy viadal két közép­csatárával beszéltünk, így vélekednek a nagy mérkőzésről: FINTA: — Jó pajtások vagyunk Korányival, de azért vasárnap kétszer negyvenöt percig azon leszünk, hogy egymást mentül töké­letesebben kijátsszuk a pályán. Korányi jó játékos, talán a legjobb kullancs az ellen­feleink között. Mégis bízom, hogy csatár­társaim segítségével legyőzöm. Még egy dologban bízom: hogy vitéz Ginsery kapi­tány úr be fogja látni: legjobb válogatott csatársor a komplett Fradi-csatársor. SZABADKAI: — Még nem is biztos, hogy játszom. Ki akarnak hagyni. Nem, nem azért mon­dom, hogy becsapjam az ellenfelem. Pol­gár ,Jarumi“ ügy sem■ fél tőlem. Igaz, én sem félek tőle. Nem szoktam félni. Hogy mi lesz az eredmény? Hogyan tudjam én azt előre ! Majd vasárnap este megmon­dom. A Ferencváros minden esetre hozza ki a szerencséjét is, mert szüksége lesz reá.­­ Az Elektromos-Újpest laj»r«iutcai ta­lálkozását is két válogatott-jelölti küz­delme fogja érdekessé tenni Jakemi és Zsengellér, mindkettő a If^ijpnyjpe^^tje Magyar Lovaregylet VERSENYT TART1 a jugoszlávok ellen. Zsengellér az Újpest középcsatára. Pákozdi az Elektromosban most kullancsot játszik, így vélekednek:­ ZSENGELLÉR: — Nem tudom, mi lesz az eredmény, de hogy az Újpestnek győznie kel, az bi­zonyos. Még egyet!­­ Én válogatott sze­retnék lenni a jugo­szlávok és a néme­tek ellen is. Egyéb­ként a múlt vasár­nap a legjobb ma­gyar kullanccsal kel­lett birkóznom. Azt hiszem­, sikerrel, az az én sikeremmel végződön. IZAKOZDI: — Sajnos, rosszul rajtoltunk ebben a bajnokságban. Amit élkönnyelműsködtünk­­ a könnyebb mérkő­zéseken, azt helyre kell hoznunk a nehe­zebbeken, így a va­sárnapi, Újpest el­leni mérkőzésen. Zsengellér a legna­gyobb magyar lab­darúgó. Én azonban minden erök­.böl c* legteljesebb tudásommal fogok ellene és csatársora ellen küzdeni. A GAMMA „TANAR ÚR“ A Gamma ellenfele a BEAC-pályán a To­kod előkelő helyen álló csapata lesz. Váj­jon valóban olyan jó, annyit tud Tokod csapata? Erről fog vizsgázni vasárnap a bányász csapat Gamma „tanár úr“ előtt. A Törekvés—Haladás mérkőzés a Hun­­gária­ úti pályán lesz. A vasutas munkás csapat szombathelyi kollégáját, ugyancsak vasutas csapatot és régi riválisát látja ven­dégül. A Törekvés elkeserítően gyengén áll a tabellán. Vidéken a Szeged—Kispest, a DiMÁVAG —Szolnok és a SalBTC—BSzKRT mérkő­zések lesznek. Nicklén 194 cm. A stockholmi versenyen a Budapesten is szereplő finn Nicklén nyerte a magasugrást 194 cm-el. Nyilvánvaló, hogy a finn váloga­tott jó formában érkezik Budapestre. MA DÉLBEN ÉRKEZNEK A FINNEK Iaekkonen volt belügyminiszter vezetésével ma délben érkeznek finn testvéreink atlétái Budapestre. A Magyar Atlétikai Szövetség kiküldöttei: Sándor Alfonz és Tatár István Hegyeshalmon várták a finneket, hogy orszá­gunkba lépve, azonnal idehaza, valóban ott­hon érezzék magukat Magyarországon. Fi­gyelem jele és a szíves vendéglátás szimbó­luma az ízes, magyar gyümölcs, amellyel a finn vendégeket fogadják Hegyeshalmon. A legerősebb német válogatott jön Budapestre A német szakhivatal, illetve , a bimbahni edző Herberger csak annyiban marad el a magyar szövetségi kapitánytól, hogy ő nem­ huszas, hanem csak 15 főből álló keretet állí­tott össze Budapestre. Herberger kerete a következő: Klodt, John, Raftl kapusok, Zwolanovszky, Janes, Moog hátvédek, Kupfer, Schneider, Kitzinger fede­zetek, Lehner, Hahnemann, Conen, Binder, Pesser és Walter csatárok. Ezt a 15 játékost bárhogyan is „keveri” a német birodalmi edző, mindenképpen a leg­erősebb német válogatottat kapja. A néme­tek tehát nagyon komolyan veszik a buda­pesti mérkőzést október 6-án. a­M SÁROSI BÉLA SEM „SZTRÁJKOLT“ „Erdély ünneplése és a Ferencváros sztráj­­kolói“ címmel augusztus 31-i számunkban Sárosi Béláról írtuk, hogy „sztrájkolt“ volna az Elektromos mérkőzés előtti napokban. Erre vonatkozólag Sárosi Béla kijelentette: „ Nem áll, hogy sztrájkoltam volna, ellen­ben való az, hogy egyesületem vezetőségének a következőket jelentettem be: „Kötelessé­gemnek tartom kijelenteni, hogy a kívánt rendszerben nem tudok játszani, de h­a a csa­patba mégis beállítanak, úgy szívvel, akarat­tal, teljes tudással fogok játszani.“­­• Téves az is, hogy bárkivel is összevesz­tem volna az előbbi kijelentés miatt. Danholt munkában Többszáz főnyi érdeklődő előtt készül a Millenáris Sporttelep betonteknőjében a va­sárnapi Motorvezetéses Derbire Danholt, a dánok többszörös bukósisakos bajnoka. A szakértők szerint is megállapítható, hogy ilyen erős és gyors bukósisakos az idén még nem indult Budapesten. A magyar gár­da végre igazán m­éltó ellenfélre talál és, annál nagyobb lesz a dicsőségük, ha mégis sikerül céltudatos összedolgozással kiverekedni a győ­zelmet. A Motorvezetéses Derbi mellett három re­pülőbajnokság szerepel a vasárnapi nagy ver­seny műsorán. forduljon az IsU Szính­ázjegyirodájához VOL 5.

Next