Észak-Magyarország, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-26 / 149. szám

2 Molotov elvtárs sanfranciscoi nyilatkozatának külföldi sajtóvisszhangja New York (TASZSZ) Az amerikai közvéleményre nagy hatást gyakorolt V. M. Molotov elv­társnak az ENSZ jubileumi ülésén elhangzott nyilatkozata. Mint Dono­van, a New York Herald Tribune sanfranciscoi tudósítója elismeri, a „hallgatóságnak tetszettek V. M. Molotov békéltető és baráti megnyi­latkozásai. A New York Times szerkesztőségi cikkében rámutat, Molotov nyilat­kozatát „alátámasztják a nemrégi­ben megtett békés szovjet gesztusok és azok az engedmények, amelyek lehetővé teszik a nagyhatalmak leg­magasabb színvonalú értekezletét”. A New York Herald Tribune szer­kesztőségi cikkében elismeri, hogy a szovjet javaslatok megfelelnek a népek béketörekvéseinek, bár ki­jelenti, hogy ezek a törekvések „ép­pen a szovjet politika javát szolgál­ják”. Ugyanakkor az Egyesült Államok bizonyos köreiben a V. M. Molotov nyilatkozatában foglalt és a nemzet­közi feszültség elhárítására irányuló javaslatok — mint ahogy az kifeje­zésre jutott a sajtóban — ingerült­séget, dühöt, zavart keltettek. A New York Herald Tribune tudósító­jának nem tetszik, hogy a Szovjet­unió „barátokat igyekszik szerezni a világ néhány részén". Néhány amerikai szemleíró lelep­lezve, hogy az amerikai vezető kö­rök nem kívánják megoldani az or­szágok között fennálló nézeteltéré­seket, eleve kibékíthetetlenn­ek ne­vezik ezeket. A New York Post szerkesztőségi cikkében többi közt a következőket írja: az amerikaiak önmagukat csap­ják be, ha lebecsülik Molotov be­szédének „potenciális vonzóerejét”, mert „Ázsiában Csang Kaj-Sek kér­dését illetően kevesen vállalnak szo­lidaritást az amerikai állásponttal". „Európában az emberek milliói, köztük a Hitler utáni Németország legjobb erői félnek Németország újr­­af­elfegyv­erzésétől. PRÁGA A Rudé Pravo vezércikkében hangsúlyozza, hogy V. M. Molotov megmutatja az ENSZ főhivatását: megmenteni a jövő nemzedéket a háború borzalmaitól. BÉCS Valamennyi bécsi lap nagy fi­gyelmet fordít V. M. Molotovnak az ENSZ jubileumi ülésszakán tett nyi­latkozatára, különösképpen kiragad­va a nyilatkozatban foglalt és a nemzetközi kérdések békés rendezé­sére irányuló javaslatokat. Az österreichische Neue Tages­zeitung azt írja, hogy V. M. Molotov nyilatkozata „elrontotta bizonyos amerikai körök hangulatát". (MTI) A franciák megsértették a genfi egyez­ményt Hanoi (Új Kína)­­ A lefolytatott vizsgálatok eredmé­nyeképpen a vietnami nemzetközi fegyverszüneti bizottság június 17-én arra a végkövetkeztetésre ju­tott, hogy vietnami politikai foglyok fogvatartása Quang Tri börtönben a francia fél által indokolatlan és a genfi egyezmény megsértését jelenti — közli a vietnami tájékoztató iro­da. A bizottság rámutat, hogy a fran­cia hatóságok elismerték: 110 olyan embert tartanak fogva politikai fo­golyként, aki a háború alatt tevé­keny ellenállást fejtett ki. A fog­lyok egyikének sem adtak lehetősé­get arra, hogy megfelelő igazság­ügyi szerv előtt védekezhessék — közli a bizottság. A vietnami nemzetközi fegyver­szüneti bizottság hangsúlyozza, hogy a foglyok ellen emelt vádak nem megalapozottak, nem támasztják azokat megfelelően alá sem tanult nyilatkozatai, sem az írásos bizo­nyítékok. A bizottság ezért a foglyok szabadonbocsátását követeli. . ................* -------------------------­ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG Magyar-indonéz diplomáciai kapcsolatok felvétele A Külügyminisztérium Tájékozta­tási Főosztálya közli: Az indonéz kormány nendelhi követsége útján tudomására hozta a Magyar Népköztársaság kormá­nyá­­nak, hogy Indonézia kész felvenni a diplomáciai kapcsolatot a Magyar Népköztársasággal. A Magyar Népköztársaság kormá­nya örömmel üdvözölte az indonéz kormány ezen lépését, amely hozzá­járul a nemzetközi kapcsolatok ki­­szélesítéséhez és megfelel a két nép kölcsönös érdekeinek. (MTI) forradalom történetének dicső oldala A Patyomkin páncélos hajón kiütött felkelés ,r­á ötven évvel ezelőtt, 1905-ben a forradalmi eszmék már széles kör­ben elterjedtek a matrózok között. Az oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt matrózbizottága fel­­­­kelést készített elő a feketetengeri flottánál. A Patyomkin nevű pán­céloshajón is megalakult a szociál­demokrata csoport. A csoportnak Grigorij Nyikityics Vakulencsuk volt a vezetője, aki kapcsolatban állt az OSZMDP szevasztopoli mat­­­­rózbizottságával. A forradalmi munkában tevékenyen részt vett A. Matjusanko, I. Sesztyigyeszjatij és a páncéloshajó többi matróza. A páncéloshajó volt tengerészei sok feszültséggel teli levélben szá­moltak be magáról a felejthetetlen eseményről, a Patyomkin hajón ki­ütött felkelésről. I. P. Sesztyigyeszjatij például le­írja, hogy Tol hadnagy, e szenve­délyes monarchista a lázadás ki­törésekor fel akarta robbantani a páncéloshajót. A matrózok lefog­ták a tisztet. Ekkor Tol Matjusen­­kova a felkelők vezetőjére fogta pisztolyát, Sesztyigyeszjatij azon­ban idejében kiütötte kezéből a fegyvert s a golyó célt tévesztett. J. Gudnyikov fűtő a következő­ket írja: „Azon az emlékezetes na­pon a kazánnál dolgoztam ... Egy­szerre csak kiáltásokat hallok: „Fegyverbe!” Ezután lövöldözés következett. Tudtam, hogy meg­kezdődött ... Fogtam a puskát s a többiekkel együtt hozzáláttam a tisztek lefegyverzéséhez. Ekkor se­besültem meg.” A forradalom vörös zászlaja ** 1905 június 27-én, ötven év­vel ezelőtt kúszott fel a Patyomkin árbocára. A fellázadt matrózok megválasztották forradalmi szervü­ket — a hajóbizottságot —, amely­ben A. Matjusenko, I. Licsev, I. Sesztyigyeszjatij, P. Alekszejev és mások, összesen harmincan kaptak helyet. A páncéloshajón azonban nem volt tapasztalt, tekintélyes és bátor vezető. Grigorij Vakulencsuk ilyen vezetőnek számított volna, de őt a felkelés első perceiben meg­ölték. A páncéloshajó átállása a forra­dalom oldalára váratlanul érte a cári hatóságokat. Ogyesszában ki­hirdették az ostromállapotot, csa­patokat vontak össze. A feketeten­geri hajóraj parancsot kapott, hogy számoljon le a lázadókkal. J­únius 30-án a feketetengeri flotta hajói megközelítették a fellázadt páncéloshajót. Ezen a napon folyt le a „néma ütközet". A cár hadihajóinak matrózai nem voltak hajlandók fellázadt társaik­ra lőni. A Patyomkin azonban, mi­vel szén-, ivóvíz- és élelmiszer­készlete kifogyott, kénytelen volt Constanta román kikötőbe menni. A Patyomkin matrózait a szél­rózsa minden irányában szétszórta a sors. Volt, aki Svájcba ment sze­rencsét próbálni, mások Bulgáriá­ba, Kanadába, Ausztráliába, az Egyesült Államokba kerültek. Bár­mennyire is bolyongtak, mindenütt hazájukra, családjukra, szeretteik­re gondoltak. Az Oroszország felé vezető út azonban zárva állt előt­tük. S ha a honvágy egyiküket­­másikukat mégis hazavitte, ott börtön és kényszermunka várt rá­juk. A Patyomkin hősei azonban nem hiába ontották vérüket, nem hiába gyötrődtek nyomorban és számkivetésben. Az ügy, amelyért harcoltak, 1917 októberében diadal­maskodott. A Nagy Októberi Szó­ évfordulójára cialista Forradalom győzelme után a börtönökből és száműzetésből, a kényszermunkából és a külföldről hazatérő matrózok a szovjet hata­lomért vívott harc tevékeny részt­vevői lettek. A szovjet nép elismeréssel adó­zott a Patyomkin matrózainak for­radalmi érdemeikért és munkájuk­ért. 1936-ban a Szovjetunió Köz­ponti Végrehajtóbizottsága dísz­oklevéllel tüntette ki őket. Többen kormánykitüntetéseket kaptak. A Patyomkin páncéloshajó egy­­kori matrózai, akik dicső ol­dallal gazdagították az első orosz­­országi forradalom történetét, haj­lott koruk ellenére erejükhöz mér­ten ma is mindent megtesznek ha­­ svára és dicsőségére. 50-ik Vasárnap^1955^jank­^^1JL A béke-világtalálkozó tanácskozásai Helsinki (TASZSZ). A helsinki béke-világtalálkozó pén­tek délutáni ülésén felszólalt D’Ar­­boussier (Francia-Nyugatafrika) a francia parlament volt tagja. Gab­riel D’Arboussier Fekete—Afrika népeinek politikai, gazdasági és tár­sadalmi problémáival, az afrikai né­peknek a szabadságért és független­ségért küzdő mozgalmával foglalko­zott. Kijelentette, hogy a nemzetközi enyhülés, a tömegpusztító fegyverek eltiltása, a leszerelés nagyjelentősé­gű lenne az afrikai országokra néz­ve. Ostap Dluski, a lengyel nemzet­gyűlés külügyi bizottságának elnök­­helyettese kijelentette, hogy a világ népeit egyesíti együttes törekvésük az atomfegyver eltiltására és az új­ háború elhárítására. Hangsúlyozta, hogy a Lengyel Nép­­köztársaság kormánya békés politi­kát folytat és a különböző politikai rendszerű államok békés egymás mellett élését kívánja. A német kérdésről szólva hangsú­lyozta: a lengyel nép barátságot kí­ván az egész német néppel, egységes, demokratikus és békeszerető Német­ország megteremtését kívánja. D'Astier de la Vigerie, francia nemzetgyűlési képviselő a békemoz­galom sikereiről szólott. Az ülés utolsó szónoka Heriberto Jara (Mexikó) volt miniszter arról beszélt, hogy az amerikai imperialis­ták az úgynevezett gazdasági és egyéb „segítség” ürügyével kifosztják a latinamerikai országokat. Orszá­gainkban azonban — mondotta *—« növekszenek a béke erői és nem engedjük, hogy az új világháború előkészítésének amerikai arzenáljá­vá változtassanak bennünket. A helsinki béke-világtalálkozó résztvevői szombaton nem tartottak teljes ülést. A küldöttek a csütörtö­kön megalakított hét bizottság ta­nácskozásain vettek részt. A béke-világtalálkozó legközelebbi plenáris ülésére vasárnap délelőtt kerül sor. (MTI.) KÜLFÖLDI HÍREK FUCSON (Új Kína). A fucsieni­ tér­­ség partvédelmi egységeinek és Fu­­csien tartomány kikötő-igazgatóságá­nak hozzávetőleg összeállított statisz­tikai adatai szerint Csang Kaj-Sek hadihajói vagy repülőgépei ez év ja­nuár 24-e és június 21-e között ki­lenc alkalommal öt angol kereskedel­mi hajót tartóztattak fel vagy vettek tüzelés alá Fucsien tartomány part­menti vizein.* BELGRÁD (MTI): Nehru indiai miniszterelnök megérkezése előtt a belgrádi városi népbizottság két ta­nácsa ülést tartott és ezen a jugo­szláv főváros díszpolgárává avatta Dzsavaharlal Nehrut. LONDON (MTI). Az angol alsóház pénteken tárgyalta első olvasásban az osztrák államszerződés ratifikálá­sáról előterjesztett törvényjavaslatot. A ratifikálási eljárás valószínűleg a jövő héten fejeződik be. A francia nemzetgyűlés elnöksége elhatározta, hogy ideiglenesen július 12-re tűzi ki a ratifikálási vitát. * BERLIN (MTI): A bonni kormány­koalíció pártjai pénteken tanácskoz­tak Adenauer kancellárral. E tanács­kozáson egységesen amellett foglal­tak állást, hogy az önköltségekről szóló törvényjavaslatot még július 15-ig, a szövetségi gyűlés nyári szü­nete előtt meg akarják szavaztatni. Hétfőn kezdődnek az egyetemi felvételi vizsgák Az 1955/56. tanév egyetemi és fő­iskolai felvételi vizsgáit június 27- től július 7-ig tartják. A felvételi vizsgák során mintegy 13 ezer felvé­telre jelentkezett ügyében döntenek. A legtöbb egyetemen és főiskolán a felvételi vizsgákra érkezők elszál­lásolásáról gondoskodnak. Az egyes jelentkezők írásbeli és szóbeli vizs­gáit a miskolci Rákosi Mátyás ne­hézipari műszaki egyetem kivételé­vel ugyanazon a napon tartják. A vizsgákon a kérdések és feladatok az adott szak szempontjából legfon­tosabb anyagrészeket tartalmazzák. A vizsgaanyag nem terjed túl a kö­zépiskolai tananyagon. A pályázók felvételéről, továbbá a felvettek tandíjbesorolásáról és a szociális juttatásokról a vizsgabizott­ságoktól kapott anyag alapján a felvételi bizottság a felvételi vizs­gák lezárása után dönt.­­ A fel­vételi bizottság háromféle dönt­­tést hozhat: felvételt nyert, vagy eredményes felvételi vizsgát tett, de férőhely hiányában nem nyert fel­vételt; v­égül: felvételi vizsga elég­telensége folytán elutasítva. A fel­vételi bizottság döntéséről a jelent­kezőt a döntéstől számított három napon belül értesítik. A felvételi bizottság elutasító dön­tése ellen az értesítés kézhezvételétől számított öt napon belül az elutasí­tott fellebbezhet az egyetem rekto­rához, ahol egy kar van, a kar dé­kánjához, illtve a főiskola igazgató­jához. A rektor döntése ellen az érdekelt öt napon belül felülvizsgálati kérel­met nyújthat be az oktatásügyi mi­nisztérium elosztó- és iskoláztatás­ügyi osztályához. (MTI) NEMZETKÖZI SZEMLE A teaserelés kérdése és a közvélemény ereje Az elmúlt hét nemzetközi esemé­nyei széles skálán mutatták meg, hogy a közvélemény ereje, a béke­mozgalom ma már mennyire meg­határozó tényezője a világpolitiká­nak. Nem véletlen, hogy az időtájt, amikor a nagyhatalmak külügymi­nisztériumaiban lázasan készülőd­nek a jövő havi kormányfői érte­kezletre, éppen akkor kezdte meg a tanácskozásait Helsinkiben a min­den eddiginél átfogóbb béke-világ­találkozó. A nyugati sajtó nem egy cikkben ismerte be, hogy éppen a közvélemény ereje kényszerítette a washingtoni, londoni és párizsi kor­mányfőket a genfi útra és éppen ezért a béketalálkozónak most már nem elég csak követelnie a tanács­kozásokat — hiszen ez befejezett tény —, hanem követeléseket kell kitűznie a megtárgyalandó kérdések körét illetően. Az elmúlt időszakban, amikor a diplomáciai lépések valósággal egy­mást követték, nem egy nyugati kommentátor szögezte le keserűen, hogy kormányaik mindezideig nem álltak elő semmiféle építő prog­rammal a genfi értekezletre, ugyan­akkor, amikor a Szovjetunió egyik javaslatot a másik után teszi. Ez a tény még élesebben tűnt szembe most, az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének jubileumi közgyűlésén. Az ENSZ éppen az a szervezet, amely­nek elsőrendű feladata kutatni a módokat és a lehetőségeket a nem­zetközi biztonság és az államok kö­zötti bizalom helyreállítására és most, amikor a nagy változások nap­jait éljük, a jubileumi közgyűlésen — ahogyan azt a párizsi France Soir is írta — a nyugati küldöttek „csak szóvirágokkal teletűzdelt aka­démiai felszólalásokat mondottak.“ Ilyen helyzetben csak természetes, hogy még jobban feltűnt, megint a Szovjetunió az, amely kezdeményez, széleskörű programot terjeszt elő a nemzetközi problémák megoldására. Ezt a programot V. M. Molotovnak, a Szovjetunió külügyminiszterének nyilatkozata foglalta magában. A Combat azt írta, hogy „ez a beszéd széles témakörével és pontos fogal­mazásával csattanós válasz volt Eisenhower elnöknek két nappal előbb elhangzott színtelen és ködös beszédére“. A nyugati hírmagyarázók keserű szájíze érthető. Az a hét pont, ame­lyet Molotov terjesztett elő, lénye­gében sűríti mindazt a sok kérdést, ami mostanában megoldásra vár. A legnagyobb nyugtalanságot azonban éppen az okozta, hogy a program tökéletesen egybevág a közvélemény követeléseivel és így a nyugati kor­mányoknak Genf előtt előrelátható­lag még sok nehézséggel kell szem­­benézniök. A londoni Times kieme­li, hogy „a nyugati miniszterek be­ismerik, aggasztja őket a szovjet ja­vaslatok propaganda-értéke“. A pá­rizsi Le Monde washingtoni tudósí­tója szerint „Molotov beszédének nagy propaganda hatása lesz a vi­lág közvéleményének széles rétegei­re, különösen Ázsiában". E beisme­rés értékét még az sem csökkenti, hogy Molotov javaslatát „propagan­dának” igyekeznek feltüntetni. Ezek után vizsgáljuk meg, mi e ja­vaslatok lényege. Röviden összefog­lalni meglehetősen nehéz, de nem járunk messze a leglényegesebbtől, ha a leghalaszthatatlanabb és a bé­ke, valamint a háború szempontjáb­i két legkomolyabb következmények­kel járó kérdést, a leszerelés problémáját emeljük ki. Molotov lényegében azt mondotta: a Szovjetunió­ az ENSZ leszerelési bizottsága elé terjesztett május 10-i javaslatával komolyan közeledett a nyugati hatalmak ál­láspontjához, amikor abszolút szá­mokban kifejezve egy-másfélmil­lióra javasolta csökkenteni a Szov­jetunió, a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok fegyveres ere­jét és ennek megfelelően hatszázöt­­venezerre Angliáét és Franciaor­szágét. A szovjet kormány megegye­zési készségét bizonyítja az is, hogy tudomásul vette: a leszerelés első sza­kaszában tiltsák el a tömegpusztító fegyvereket, de ha valamelyik álla­mot agresszió fenyegeti, amennyi­ben szükséges, a biztonsági tanács hozzájárulásával felhasználhassák a támadóval szemben. Ezek után jog­gal jelentette ki a szovjet külügymi­niszter, hogy a nyugaton a sor, nem tagadhatják meg a leszerelési ja­vaslatok megvitatását és majdan, elfogadása esetén, megvalósítását. De éppen ez az, amivel szemben különösképpen Washingtonban — enyhén szólva — passzív magatar­tást tanúsítanak. Az AFP washing­toni jelentése hangoztatta, az Egye­sült Államok nem hajlandó olyan alapon egymás mellett élni, hogy fel kell számolnia külföldi katonai támaszpontjait. Nem hajlandó ki­menni a kínai Tajvanról és az euró­pai biztonság „feltételének“ tartja, hogy az amerikaiak továbbra is Nyugat-Európában maradjanak. Da­vid Lawrence, a New York Herald Tribune szemleíróinak egyik leg­reakciósabbika is lényegében ugyan­ezt emeli ki és a szovjet leszerelési javaslatokat megkísérli a nemzetkö­zi megbékélésbe becsempészett trójai falóként feltüntetni. De ugyanez a reakciós Lawrence is kénytelen így keseregni: „sajnos minden alkalom­mal, amikor kritikusan vizsgálják az orosz javaslatokat, olyan hangok hallatszanak, hogy a szövetséges or­­­szágok azon szóvivői, akik bizal­matlanok a Szovjetunióval szembeni szükségszerűen egy megelőző hábo­­­rút szeretnének... A politikusok óvatosak, a közvélemény azonban helyesli az újabb és újabb enged­­ményeket...“ Íme tehát, megint a közvélemény ereje. Ez a közvélemény, amely ily erős, csak örömmel és megelégedéssel veszi tudomásul, ha a hatalmak szempontjai közelednek egymáshoz és ezzel elősegítik a leszerelés problémájának megoldásához oly­annyira kívánatos nemzetközi biza­lom megteremtését. Ebből a szem­pontból fogadta osztatlan rokon­­szenv N. A. Bulganyinnak, a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnökének és Nehru indiai miniszterelnöknek minapi közös nyilatkozatát. Ebből a nyilatkozatból is sok mindent lehet­ne kiemelni, de nem véletlen, hogy csaknem mindenütt, beleértve ter­mészetesen Indiát is, különös nyo­matékkal hangsúlyozták: India kormánya maradéktalanul magáévá tette a Szovjetunió lesze­relési programját. A nyilatkozat kö­zölte, hogy Bulganyin és Nehru „a legutóbbi szovjet leszerelési javas­latokat a béke ügyéhez való lénye­­ges hozzájárulásként értékelték“. Ezek után természetszerűen adó­dik a következtetés. Noha sok kér­dés vár rendezésre mind Európá­ban, mind Ázsiában, mind pedig a világ többi részében, a négy hata­lom kormányfőinek a genfi tanács­kozásra ott van a béke biztosításá­nak legfontosabb programja, a lesze­relés. Ha ezt megoldják, sokkal könnyebb lesz megközelíteni a töb­bi problémát is. Ahhoz, hogy a genfi tanácskozások eredményesek legye­nek, ismételten csak arra kell nyo­matékosan rámutatni: a közvéle­ménynek, a békem­ozgalomnak fo­kozottabban kell élnie hatalmas ere­jével, amit ma már nem becsülhet le senki sem.

Next