Észak-Magyarország, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-01 / 154. szám

f AZ MDF BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS­­ MEGYEI TANÁCS LAPJA XII. évfolyam, 154. szám 1956 július 1. Üdvözöljük a nemzetközi szövetkezeti napot V­ilágszerte ma ünneplik meg a nemzetközi szövetkezeti napot. A nemzetközi szövetkezeti mozgalom legfontosabb alapelve a béke és a baráti együttműködés.. Ennek szellemében készültek erre a napra megyénk földművesszö­vetkezetei és kisipari termelőszö­vetkezetei is. Több mint 125 ezer földművesszövetkezeti tag és a kis­ipari termelőszövetkezetek több mint 15 ezer dolgozója tekint ma vissza a megtett útra, az elért ered­ményekre. A magyar szövetkezeti mozga­lom a felszabadulás óta eltelt­­ esztendő alatt igen jelentős ered­ményeket ért el. A szövetkezetek munkája megyénkben is elősegí­tette a szocializmus építését, a me­zőgazdaság szocialista átszervezé­sét, a dolgozók áruval való ellátá­sát és kulturális nevelésen keresz­tül is hozzájárult az életszínvonal emeléséhez. Az eredményekre való visszapil­lantás és az új feladatokra való felkészülés mellett megyénk szö­vetkezeti mozgalmának sok tízezer harcosa egy jogos kívánságának is hangot akar adni a mai napon. A nemzetközi szövetkezeti nap al­kalmával tízezrek hangoztatják azt a jogos kívánságukat, hogy a Magyar Szövetkezetek Országos Szövetségét, a több mint másfél­­milliós szövetkezeti tagság képvise­lőjét vegyék fel a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségébe. A ma­gyar szövetkezetek már számos esetben fejezték ki készségüket az­iránt, hogy vállvetve akarnak dol­gozni valamennyi ország szövetke­zeti mozgalmával. Készek arra, hogy a különböző szövetkezeti mozgalmakkal szilárd gazdasági, kereskedelmi és kulturális k­apcso­­latok­at építsenek ki. A magyar szövetkezetek min­­den kétséget kizáróan meg­felelnek azoknak az alapelveknek, amelyekre a nemzetközi szövetke­zeti unió tevékenysége felépül. Szövetkezeteink a legszélesebb demokrácia elvei alapján működ­nek. Semmi sem indokolja tehát, hogy ez a több mint másfélmillió tagot számláló mozgalom kívül ma­radjon a nemzetközi szövetség ka­puin. A kérés tehát jogos s amikor ma ismételten elhangzik — a sá­rospataki nemzetközi szövetkezeti napon és a különböző ünnepsége­ken, — a szövetkezetek dolgozói bíznak abban, hogy megha­lgatás­ra is talál. Napjainkban gyakran esik szó szövetkezeti mozgalmunkról, — amellyel, be kell ismernünk — nem mindig foglalkoztunk érdem­legesen. Sokszor megfeledkeztünk arról, hogy megyénkben is a föld­művesszövetkezetekből sarjadtak ki az első termelőszövetkezetek, amelyeknek legtöbb esetben a föld­művesszövetkezeti vezetők álltak az élére. A földművesszövetkezeti mozgalom­ bebizonyította életké­pességét. Politikai nevelő munká­ja mellett ez a mozgalom a falu áruellátása, a falu és a város kö­zötti áruforgalom megjavítása te­rén érte el a legnagyobb eredmé­nyeket. A földművesszövetkezetek­nek megyénkben már közel 1500 különböző boltjuk van. Minden községben megtalálható a földmű­vesszövetkezet felvásárló helye, majdnem minden termelőszövetke­zetnek jó kapcsolata van a föld­művesszövetkezettel, amely a falu termelvényeit gyorsan eljuttatja a városi dolgozók asztalára. U­­gyanilyen elismeréssel kell szólni a kisipari termelőszö­vetkezetek munkájáról. A sokszor bizony mostohagyermekként ke­zelt kisipari termelőszövetkezetek sokezer dolgozója komoly hírnévre tett szert az elmúlt esztendőkben. A sátoraljaújhelyi szabó ktsz. ké­­szítményeit országszerte keresik. A kisipari ktsz-einkben készült ci­pők, ruhák, népművészeti holmik nemcsak a belföldi, de a külföldi piacokon is hírnevet szereztek a magyar iparnak. Éppen ezért — különösen az utóbbi hónapokban — jogosan hangzik el ktsz-eink ré­széről az a kérés, hogy az állami szervek fokozottabban biztosítsák különböző nyersanyagokkal való ellátásukat. Hiszen a falvak és a városok áruellátása szempontjából egyre nagyobb jelentőségük van vidéken a helyi ipart jóformán egyesegyedü­l képviselő kisipari termelőszövetkezeteknek. A rossz nyersanyagellátás az oka például annak, hogy a több mint 1500 tag­gal dolgozó különböző sátoraljaúj­helyi v­ktsz-ek kiváló minőségi munkájuk­­mellett, mennyiségileg még ma sem tudják kellőképpen ellátni a piacokat. A szövetkezeti dolgozók mai ün­nepén, a nemzetközi szövetkezeti napon az elért eredményekért di­cséret illeti a földművesszövetke­zetek és a kisipari termelőszövet­kezetek minden becsületes dolgo­zóját. A dicséret mellett azonban nem szabad megfeledkezni a még előforduló hibákról, a szövetkeze­tek előtt álló feladatokról sem. Mindkét szövetkezeti szektorban az eddigieknél sokkal jobban, ér­vényre kell juttatni a szövetkezeti demokráciát, biztosítani kell az alapszabály szerinti működést. Természetesen ehhez nagyobb se­gítséget, — illetve önállóságot — kell kapniuk a szövetkezeti, felsőbb szervektől, a Szövosztól és a Mé­szövtől, az Okisztól és a Kiszövtől. Növelni kell a szövetkezetek és azok vezetőinek önállóságát, elő­segíteni­­ az önálló kezdeményezé­sek kibontakozását. A második ötéves terv során­ még több és nagyobb felada­tot kell megvalósítaniuk mind a földművesszövetkezeteknek, mind a kisipari termelőszövetkezetek­nek. A földművesszövetkezetek egyik legfontosabb célkitűzése kell, hogy legyen — a falusi áruellátás és a paraszti­­term­ékek értékesíté­se mellett — az, hogy a szövetke­zeti formák egyszerű elterjesztésé­vel,­ a termelőszövetkezeti­ mozga­lom első állomásai legyenek. A kisipari termelőszövetkezetek­nek elsősorban arra kell töreked­niük, hogy mind jobban szolgálják a lakosság közvetlen áruellátását, megjavítsák a javító és szolgálta­tói tevékenységet. Egyik jelentős feladatuk a hulladékok és a helyi anyagok feldolgozása, az exportot növelő és az importot csökkentő kisipari árucikkek termelésének kiszélesítése. El kell érniük, hogy a lakosság minden ktsz-t bizalom­mal keressen fel, abban a biztos tu­datban forduljon hozzájuk, hogy a ktsz-ek dolgozóitól jó árut, jó mun­kát, kifogástalan szolgáltatást kap. A nemzetközi szövetkezeti na­pon az ünnepelt és ünneplő, eredményeikről számot adó és új terveket kovácsoló szövetkezeti dolgozókat vezérelje az a tudat, hogy munk­ájuk kiszélesítésével, megjavításával, hazánk erejét nö­velik, saját maguk, minden dolgo­zó életszínvonalának emelését szolgálják. Szovjet kormánykü­lönttség érkezett Lengyelországba Varsó (PAP) Pénteken Mihajlovnak, a Szovjet­unió kulturális ügyei miniszterének vezetésével szovjet kormányküldött­ség érkezett Varsóba, hogy megkösse a Lengyelország és a Szovjetunió közötti kulturális együttműködésre vonatkozó egyezményt. (MTI) Az MDP Központi Vezetőségének üdvözlete a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságához A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának, . . Peking Oraga Elvtársak! A Magyar Dolgozók Pártja és egész dolgozó népünk nevében forró elvtársi üdvözletünket küldjük kínai testvérpártunk megalakulása har­mincötödik évfordulója alkalmából. Pártjuk több évtizedes tevékenysége a szüntelen harc története Kína népeinek a gyarmati elnyomás alóli felszabadításáért, a nemzeti függetlenségért, a kínai forradalom győzelméért. Dolgozó népünk mély együttérzéssel és őszinte rokonszenvvel kí­sérte és kíséri a nagy kínai nép hősies küzdelmét, amelyet a Kínai Kommunista Párt vezetésével a marxizmus-lenínizmus szellemében ha­­zája felvirágoztatásáért, szebb és boldogabb jövőjéért, az ázsiai és a világbéke megőrzéséért, a szocializmus ügyének végső győzelméért folytat. Ehhez a harchoz kívánunk az Elvtársaknak további kiemelkedő si­kereket. Forró kommunista üdvözlettel: a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége .­­ (MTI) A Balaton partján Boros Ilona és Kéri Kornélia legkedvesebb szórakozása, hogy a mó­lón gyönyörködnek a magyar tengeren tovasikló hajókban. Meteorológiai Intézet jelenti: Fel­hős idő, zápor, zivatar. A hőmérsék­let alig emelkedik. Vajon mit­­ csinálnak üdülő dol­gozóink ilyen kedvezőtlen időben? Erre ad választ képes riportunk az üdülőhelyekről. A vonatról leszállva ismerős ar­cot pillantunk meg. Miskolci! Amint kiderül, Kéri Kornélia pere­­cesi lakos, a DIMÁVAG Gépgyár darukezelője. Örömmel hallja tő­lünk, azért jöttünk, hogy helyzet­­jelentést adjunk a balatoni nyara­lásról, híreket vigyünk haza az itt üdülő borsodiaktól. Kéri Kornélia már másodszor pihen Siófokon a Vasas üdülőben. Nagyon jól érzi magát, sokat szórakozik. Az ottlétet még kellemesebbé teszi számára, hogy együtt lehet barátnőjével, Bo­ros Ilonkával, aki szintén a Dr.­* MÁVAG Gépgyár dolgozója. Ket­tesben vidáman telnek a napok, de persze még jobb volna, ha fürödni is lehetne. Szórakozásuk: hosszú sé­ták, röplabdázás, sétahajózás a Ba­laton viharosan hullámzó vizén. Az estéket tánccal fejezik be. • És most az építők üdülőjében vagyunk. Egyszerre öt miskolci elvtársnő is kérdezi: »Maguk is ide­jöttek üdülni?« Mi újság van Mis­kolcon? Néhány otthoni hírt köz­lünk velük »fatornyos szülőfalunké életéből, azután mi kérdezzük, kel­lemes-e az üdülés? Nagy Miklósné, a miskolci városi pártbizottság dolgozója már szinte fárasztónak tartja a sok alvást és evést. Mert bizony már egy hete itt van, de ezen kívül alig tehetett mást. Ami a legjobb lenne, a napo­zás és a fürdés, lehetetlen a rossz időben. Lovas Irénke, az Építőipari Vál­lalat dolgozója sokkal jobban érzi magát. Szenvedélyesen römizik és erre az idő is jó, csak egy «pana­sza« van. Nagyon jó a koszt! Már sokat hízott és­ fél, hogy még töb­bet fog hízni. Az építők üdülőjé­ben a szórakozni vágyók rendelke­zésére álló gyönyörű könyvtár, szép társalgó is kellemesebbé teszi az ittlétet. Érdekes tábla tűnik fel az egyik épület falán. A Lenin Kohászati Művek Siófokon lévő Béke üdülő­jének táblája. Gyönyörű nyári lak, amelynek továbbépítése most fo­lyik, hatalmas étkező és konyha­helyiséggel bővül. Két és félmillió forintos beruházással az épület va­lamennyi helyiségét rövidesen az üdülők rendelkezésére bocsátják. Itt pihennek egész évi fáradalmuk után a Lenin Kohászati Művek dolgozói. Közöttük találjuk Nyitrai Andort és fiatal feleségét, akik mézesheteiket töltik a magyar ten­gerparton. De találunk az üdülőben kohászokon kívül másokat is. Töb­bek között Kőfalvi Irénkét, az encsi járási tanács pénzügyi elő­adóját. Boldog, hogy idekerült, fő­leg annak örül, hogy megismerked­hetett a híres diósgyőri martiná­szokkal és hengerészekkel. A siófokiak minden estére más üdülőben tartanak táncestét. Eze­ken ismerkednek meg egymással az ország különböző helyeiről itt üdülő dolgozók.• A kohászati művek gyermeküdü­lőjébe is ellátogattunk. Balogh Sán­dor, a vasgyári fiúiskola nevelője 60 diósgyőri kohász gyermekével tölti szabadságát. Balogh elvtárs­nak Lázár Józsefné és Sír Pál ne­velő elvtársak segítenek a­­gyer­meksereg »félreirtásában«. Este van, búcsúznunk kell, indul a vonat. E pár óra alatt, amíg Sió­kon tartózkodtunk, láttuk, hogy a rossz idő ellenére a borsodi dol­gozók vidáman, boldogan élvezik szabadságukat, hogy hazatérve újult erővel láthassanak minden­napi munkájukhoz. Weisz József képes riportja Az Építőipari Vállalat üdülőjének miskolci vendégei a Balaton partján napoznak, de sajnos, csak egy-egy percre élvezhetik a napfényt. Ennek S­­­O F O­K ellenére azonban — mint a képen is látható —­ nagyon vidámak, s ki­használják a nyaralás örömeit. • Nagy Miklósné, Balogh Adámné és sei olvassák az Északmagyar­országot, otthoni híreket. Lovas Irénke nagy érdeklődés­­éért már egy hete nem hallottak Legalább csónakból élvezzük a vizet, ha már nem fürödhetünk, —­ mondják Nyitraiék, akik társaságukkal csónakágnak. Az ENSZ-főtitkár látogatása Rapacki lengyel külügyminiszternél Varsó (PAP) Dag Hammarskjöld, az ENSZ fő­titkára június 29-én elutazása előtt megbeszélést folytatott Adam Rapac­­kival, a Lengyel Népköztársaság kül­ügyminiszterével. A megbeszélésen jelen voltak a fő­titkár kíséretében lévő személyek, valamint a lengyel politikai élet több képviselője. (MTI) Bonn megegyezett Londonnal Berlin (MTI) A bonni kormány hivatalos közlése szerint abban egyezett meg az angol kormánnyal, hogy évi négyszázmillió márkával hozzájárul, a Nyugat-Né­­metországban állomásozó brit csapa­tok eltartási költségeihez. Bonn ugyanezen a címen az Amerikai Egyesült Államoknak 650 millió, Franciaországnak 287 millió márkát fizet­, jóllehet a párizsi szerződések rendelkezése értelmében 1956. május 5-e óta nem kellene hozzájárulnia a külföldi csapatok költségeihez.

Next