Észak-Magyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-01 / 282. szám

Világ­ proletárjai egyesüljetek ! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIII- évfolyam 282 szám Ára 60 f­­­11 év 1957 december 1. vasárnap Csaknem 200 kisgyű­rsen ismertették már a kommunista­ és munkáspártok békekiálványát Borsod megyében A kommunista és munkáspártok békefelhívásának megjelenése után nyomban munkához láttak a Borsod megyei békebizottságok. Célul tűz­ték ki, hogy minden emberrel meg­értetik: „Hatalmasak a béke erői. Meg tudják akadályozni a háborút, meg tudják őrizni a békét”. Azóta a városokban és falvakban, az üzemek­ben és bányákban kisgyűléseken is­mertetik a történelmi jelentőségű nyilatkozatot. A békeharcosok és a népfront-bizottságok tagjai eddig csaknem 200 ilyen kisgyűlést tartot­tak, amelyeken több mint 10 ezer dolgozó vett részt. Számos vidéken — így például Ormosbánya és Me­zőkeresztes környékén — a kisgyű­lések mellett, a­­családokat is iselkke­resték a békeharcosok, hogy­ megbe­széljék a béke, további erősítésének kérdését. Máshol pedig a kisgyűlé­­seket élménybeszámolókkal színesí­tik. Ezeken a Szovjetunióban járt bé­keküldöttek mondják el feledhetetlen emlékeiket. Egyedülálló minőségi eredmény: 230 selejtmentes acéladagot csapoltak Borsodnádasdon A borsodnádasdi elektróacélműben szombaton délelőtt a 230-ik selejt­­mentes adagot csapolta le Érsek Jó­zsef elektróolvasztár brigádja. Az Érsek-brigád november­i tiszteletére tett felajánlásában 100 adag kiváló minőségű elektroacél csapolását vál­lalta, majd annak teljesítése után 200-ra módosította felajánlását. A kiváló brigád, melynek eredménye egyedülálló, elhatározta, hogy év vé­géig 300 adagot csapol selejtmente­­sen. Ezzel a kiváló dolgosi címet is elnyeri. -poo- Egy újítás bevezetésével felére csökkentik a csapolócsatornák samottégla felhasználását Diósgyőrött A diósgyőri martinacélműben csa­poláskor az izzó acélt egy kemencé­ből egyszerre kétágú úgynevezett »nadrágcsatornán­« két üstbe öntik. Az eddigi tapasztalat szerint a ke­mence csapolónyílásától az üstig el­készített csatorna samottégla anya­ga a forró acéltól részben, de gyak­ran teljesen hasznavehetetlenné vált, kicserélésre, javításra szorult. Az üzem két műszaki dolgozója, Szikla­vári János és Juhász János az ed­digi­ csapolócsatorna méretein módo­sításokat hajtott végre s az egyik kemencénél újítás­a­k szerint építet­ték meg a csapolócsatornát. Az újí­tás szerint épített csatornán már a hetedik csapolást végzik anélkül, hogy a csatornán bármiféle javítást kellett volna végezni. A sikeres kí­sérlet után egy másik kemencénél is megkezdték az új módszerű csatorna építését s folyamatosan rátérnek a többi kemencéknél is az újítás alkal­mazására. Az újítással szerény számítások szerint is felére csökken a­ csapoló­csatornákhoz használt samottégla szükséglet, így évenként jóval több mint egy millió forint megtakarítás érhető el. -poo- Tovább szélesítik a folyadéksugaras csiszolás alkalmazását a DIMAVAG-ban A kisebb méretű süllyesztékek élettartamának növelése érdekében a DIMAVAG Gépgyárban az idén be­vezették a folyadéksugaras csiszo­lást. Az új módszer sikeres alkalma­zása nyomán elhatározták, hogy jö­vőre tovább szélesítik a folyadéksu­garas csiszolás használatát s ezért olyan gépet készítenek, amelynek se­gítségével a nagyobb, 4—5 tonna sú­lyú süllyesztékek megmunkálását is elvégezhetik. A gép tervei már ké­szülnek s jövőre már használatba is veszik. A fárasztó kézierővel végzett munka további kiküszöbölésén felül több mint százezer forint megtaka­rításra is számítanak a folyadéksu­garas csiszolás szélesebb körű alkal­mazása révén. Társadalmi munka a hősök tiszteletére (Tudósítónktól.) A II. kerületben lévő Oprendek Sándor elvtársról elnevezett párt­­szervezet vezetősége és tagsága még márciusban elhatározta, hogy az ellenforradalom idején a prole­­tariátusért, a hazáért meghalt hő­sök emlékére emlékművet állít. Az emlékmű úgyszólván teljesen ön­kéntes társadalmi pénzadomány alapján meg is épült. 115 II. kerü­leti dolgozó, szak- és segédmunkás 3056 társadalmi munkaórát dolgo­zott, ami pénzben kifejezve mint­egy 29 726 forintot jelent. Az el­végzett munka pénzértéke, vala­mint az önkéntesen adományozott összeg meghaladja a 80 000 forin­tot. A hősök tiszteletére állított em­lékmű felépítéséhez jelentős anya­gi támogatást adott a Lenin Ko­hászati Művek, a DIMAVAG, a Nehézszerszámgépgyár, a Hejőcsa­­bai­­Cementgyár és a Mályi Tégla­gyár. A társadalmi munkában kima­gasló teljesítményt ért el Koios Flórián II. kerületi tanácstag, va­lamint Szaszák Béla, Bánvölgyi Béla, Ilovszky István, Sólyomvári Mihály, Lőrincz István és Teschler Győző. Rajtuk kívül még sok dol­gozót illet dicséret. Munkájukért köszönetet mon­dunk városunk minden igaz, a hő­sök emlékének tisztelettel adózó polgárának nevében. A francia nemzetgyű­lés bizalma­ szavazott a kormánynak Párizs (MTI) A francia nemzetgyűlés a szom­batra virradó éjszaka kétszer is bi­zalmat szavazott a kormánynak. El­fogadta az algériai kerettörvény ja­vaslatát 269 szavazattal 200 ellené­ben, 277 szavazattal 200 ellenében pedig magáévá tette az algériai vá­lasztójogi reformról szóló törvény­­javaslatot. Az algériai kerettörvény és a választójogi reform ellen sza­vaztak a kommunisták, a haladók, Mendes-France radikálisai és a pou­­jadtisták. A jobboldali függetlenek egy része tartózkodott a szavazástól. Az Humanité kiemeli, hogy a kor­mánytöbbség már 67-re olvadt le. A lapok általában rámutatnak a vita viharos lefolyására. A Liberation szerint a radikális Gaillard minisz­terelnök támogatásával a túlzó gyar­matosítók álláspontja diadalmasko­dott. -poo- Vw A szebb Miskolcért A szovjet—magyar gazdasági kapcsolatok főbb jellemvonásai Mi az igazság a Miskolci Nemzeti Színház ügy­ében DV1K—Újpesti Dózsa 2:21 Hazaérkezett Bugádéból a magyar par­amenti kü­döttség Több mint kéthetes bulgáriai lá­togatásáról szombaton reggel érke­zett meg a magyar országgyűlés kül­döttsége. A megérkezéskor Vass Ist­­vánné a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársá­nak: — Csodálatos volt az utunk. Végig­jártuk az egész országot. 11 megyé­ben voltunk és felkerestük a na­gyobb városokat. Megtekintettünk különböző üzemeket, termelőszövet­kezeteket és állami gazdaságokat. Nagyon jól éreztük magunkat és különösen jól esett látnunk a bolgár nép lépten-nyomon megnyilvánuló szeretetét a magyar nép iránt. Ennek egyik jele volt, hogy a gyűlésekre, amelyeken részt vettünk, rendkívül nagy számmal jöttek el az emberek. Sok személyes ismeretségre és hasznos tapasztalatra tettünk szert, mint országgyűlési képviselők. Al­kalmunk nyílt közvetlen baráti meg­beszélést folytatni a bolgár nemzet­­gyűlés vezetőivel és a politikai élet számos kiválóságával. (MTI) Az Al Álam az ifni helyzet alakulásáról Rabat (AFP) Az Al Álam, az Isztiklal lapja szombati számában részletesen be­számol az ifni helyzet fejleményei­ről. Tudósítónk jelentése szerint:­­a harcok elkeseredetten folynak Szidi Ifni egész övezetében. A harcolók bekerítették a spanyol katonákat, s marokkói lobogó leng a felszabadí­tott területeken­«. »Spanyol hadihajók ágyúikat Ta­­berkiktre és -­a környező részek felé irányították. Úgy látszik, el akarják pusztítani ezt a partrészt, hogy elő­készítsék a Kanári szigetekről ér­kező katonák partraszállását.­« »Másrészről pénteken spanyol ka­tonai repülőgépek felderítő körutat végeztek a bekerített területek fö­lött. A ledobott bombák nem okoz­tak kárt. A harcosok által ejtett fog­lyok száma nap-nap után nő.« »Legújabb tangeri értesülések sze­rint spanyol hadihajók újabb katoná­kat és hadianyagot szállítanak Ifnn­­be, a felszabadító mozgalom elfojtá­sára.­­ (MTI) -poo- Amerikai lapok intézkedéseket sürgetnek Eisenhower újabb megbetegedése miatt A Washington Evening Star és a Washington Daily News sürgeti a kongresszust, tegyen lépéseket, hogy ne állhasson elő olyan helyzet, ami­kor a beteg elnök esetleg nem ké­pes olyan gyorsan felgyógyulni be­tegségéből, amint most Eisenhower elnök tette. A Washington Daily News a többi között hangoztatja, reméli, hogy a januárban összeülő új kongresszus vi­lágos figyelmeztetésnek fogja tekin­teni az elnök újabb betegségét, »bár­mennyire enyhe lefolyású legyen is az.« A New York Post felszólítja Eisen­hower elnököt, hogy »az ország, a­ saját személye és tisztelői iránti méltányosságból« mondjon le. A lap szerint Eisenhower »tovább már nem állíthatja magáról azt, hogy elnök, akárhány orvosi jelentés kibocsátására kényszerítse is őt »együttese«, illetve bár­mennyi hi­vatalos szertartást legyen is kényte­len végigcsinálni felgyógyulásának bebizonyítására.­ (MTI) Washington (Reuter) Az amerikai sajtót továbbra is élénken foglalkoztatja Eisenhower elnök megbetegedése. Pénteken Cipruson megjelentek az EOKA újabb röpcédulái Nicosia (AFP) Digenisznek, a Ciprus önrendelke­zéséért küzdő mozgalom vezetőjének aláírásával pénteken Cipruson meg­jelentek az EOKA újabb röpcédu­lái. ,Mindaddig folytatjuk harcunkat az angol konzervatívpárti kormány ellen, amíg nem teljesíti követelé­seinket! — hangoztatják a röpcédu­lák. Erőszakkal sohasem lehet ben­nünket legyőzni! Követeléseink teljes kielégítése előtt nem lehet teljes tűz­szünet sem! A ciprusi görögök és az anyaorszá­giak megőrzik egységüket ebben a harcban, s mi továbbra is Makariosz ------------------------—poo érsek utasításait , követjük, aki kezé­ben tartja a ciprusiak sorsát” — hangoztatják az EOKA röpcédulái. (MTI) -------------—......— poo A Német Szociáldemokrata Párt parlamenti csoportjának alelnöke jószomszédi viszonyt kíván a keleti országokkal Frankfurt (DPA) Herbert Wehner, a Német Szociál­demokrata Párt szövetségi gyűlési csoportjának alelnöke pénteken Frankfurtban kijelentette, hogy a Szövetségi Köztársaság létesítsen jó­szomszédi viszonyt a keleti orszá­gokkal. »Szomszédok vagyunk és meg kell találnunk a Szovjetunióval is a jószomszédság formáját« — mondotta Wehner Frankfurtban egy szociáldemokrata alkörzet küldött­­értekezletén. A szociáldemokrata pártnak minden erővel elleneznie kell Adenauer kancellár ama törek­vését, hogy a külpolitikából a Kelet elleni ideológiai harc eszközét ková­csolja. (MTI) El kellett halasztani egy amerikai interkontinentális ballisztikus rakéta kitörését San Diego (Reuter) A San Diego Union című lap je­lentése szerint egy Atlas-típusú in­terkontinentális ballisztikus rakéta megsérült és ezért szombatra kitű­zött kilövését elhalasztották. A lap szerint nem lehetett értesülést sze­rezni a rakéta megsérülésének ter­mészetéről, de hozzátette, hogy a ja­vítási munkálat eltarthat több mint két hétig is. Az Atlasz-típusú rakéta kilövésének két korábbi kísérlete júniusban és szeptemberben szintén nem sikerült. (MTI) A diósgyőri kohászok technikai konferencián beszélték meg az éves terv befejezésével és a jövő évre való felkészüléssel kapcsolatos feladataikat Az új év első negyedévében 11 százalékkal magasabb lesz a gyár termelési terve A diósgyőri Lenin Kohászati Mű­vek dolgozói a gyár művelődési há­zában technikai konferencián beszél­ték meg az éves terv befejezésével, valamint a jövő évre való felkészü­léssel kapcsolatos feladataikat. A mintegy ezer résztvevő jelenlétében megtartott összejövetelen Zám­bó Pál, a diósgyőri kohászat Kossuth-díjas főmérnöke tartott beszámolót. Zám­bó Pál beszámolójában ele­mezte az egyes üzemek munkáját, az év elején kitűzött feladatok vég­rehajtását, majd megállapította, hogy a gyár dolgozóinak jó munkája eredményeként a harmadik negyed­évben tovább csökkentették a ter­melési költségeket, így a diósgyőri kohászok eddig mintegy negyvenhat millió forint nyereséget értek el. Ha az év hátralévő részében — mondotta — tovább fokozzák ezt az eredményt, akkor lehetővé válik, hogy minden arra érdemes gyári dolgozó nyereség­részesedés címén megkapja a tizen­harmadik havi fizetést. Ezután is­mertette az ezévi termelékenységi javulást. Eszerint az 1956. évi har­madik negyedévvel szemben ez év azonos időszakában az egy ledolgo­zott órára eső termelési érték 4,6 százalékkal magasabb a tavalyinál. A dolgozók munkájának javulását mutatja a termelési terv teljesítésén felül az anyagkihozatal javulása is, így például a nagyolvasztóműben a kokszfelhasználás hat százalékkal csökkent, a martinacélműben is ke­vesebb betétet használnak fel a ta­valyinál, ugyancsak kisebb az anyag­felhasználás a hengerművekben is. Viszont kiküszöbölendő hibaként hozta fel az ötvözött anyagokkal való helytelen gazdálkodást. A se­le­jtcsökkentés terén is eredmények­ről számolt be, amennyiben a gyári összselejt a korábbi 2,4 százalékról 1,7 százalékra csökkent. A továbbiakban a műszaki intéz­kedési tervek sikeres megvalósításá­­ról, a munkaverseny eredményessé­géről, majd a munkavédelemmel kapcsolatos feladatokról beszélt. Be­jelentette, hogy az idén munkásvé­delmi beruházásokra egymillióhárom­­százezer forintot fordítottak, míg jö­vőre másfélmillió forintot irányoztak elő. Az újítómozgalom sikeres to­vábbfejlődésének eredménye, hogy a harmadik negyedévben mintegy hat­millió forint megtakarítást értek el újítások bevezetésével. Befejezésül közölte, hogy a jövő év első negyedévében az ez évi har­madik negyedévhez képest tizenegy százalékkal magasabb lesz a gyár termelési terve. A beszámoló után a konferencia résztvevői szakcsoportosításban kü­­lön-külön tárgyalták meg feladatai­kat. Az algériai nemzeti fel­szabadítási front elutasítja a kerettömnyt Newyork (AFP) Az algériai nemzeti felszabadítási front pénteken este közölte, hogy el­utasítja a francia kerettörvényt, mert Franciaország olyan megoldást akar Algériára erőszakolni, amely nem veszi figyelembe az ellene küz­ő­dő nép helyzetét. (MTI) Újabb összetűzés a kubai kormány­csapatok és a felkelők között Havana (MTI) Az AP jelentése szerint a kubai hadsereg főparancsnoksága pénteken közölte, hogy a kubai katonaság Bayamo közelében összecsapott a felkelőkkel. A harcok során állítólag „sok lázadót megöltek”. A közleményt már pénteken délben kiadták, de a cenzúra késleltette to­vábbítását. (MTI) ----------------------­ Meghalt Benj­amino Gigli, híres olasz operaénekes Róma (Reuter) Mint az Italia olasz hírügynökség jelenti, Benjamino Gigli, híres atttta operaénekes szombaton reggel, ö1 éves korában meghalt. (MTI)

Next