Észak-Magyarország, 1960. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-28 / 151. szám
Öt éves a debreceni Kodály-kórus öt évvel ezelőtt Sárospatakon adta első hangversenyét a Debreceni Zeneművészeti Szakiskola leánykórusa, amely később a nemzetközi sikereket elért híres Kodály-kórussá fejlődött öt év alatt a kórus 180 önálló hangversenyt adott. Részt vett a nlangolleni és az arrezzoi nemzetközi énekkari versenyen, s mindkét alkalommal első díjat nyert. A jubileum alkalmából a Kodálykórus hétfőn ünnepi hangversenyt adott Debrecenben. (MTI) Mednyánszky naplója, Caravaggio kötete és más jelentős művek a Képzőművészeti Kiadónál Többszázezer budapesti és balatoni képeslapot hoz forgalomba rr vrrurrl. A nyári hónapokban ismét jelentős kiadványokkal gazdagítja az olvasók könyvtárait a Képzőművészeti Kiadó. Most jelent meg Mednyászky László naplója, amelyet kiváló festőművészünk eredetileg görögül és németül írt. A realizmus mesterei sorozatban napvilágot lát Katonáné Czobor Ágnes kötete a 350 évvel ezelőtt elhunyt Caravaggióról. Készül a Magyar rajzművészet című kötet is, amely a 12. századbeli kódexekben fellelhető rajzoktól napjainkig követi e művészeti ág hazai fejlődését. A közeljövőben jelenik meg Genthon István: Magyarország művészeti emlékei című munkájának második kötete, amelyben az ország északi részének, a Duna és Tisza közének és a Tiszántúlnak a műemlékeit veszi sorra a szerző. A vállalat százezerszámra adja ki az ország üdülőhelyeit ábrázoló képeslapokat, amelyek minősége követi az igények növekedését. A magyar fővárosról hat, a Balatonról és partjairól tizenkétféle új színes levelező, lap is forgalomba kerül, többnyelvű magyarázó szöveggel. A szegedi szabadtéri játékok alkalmából két újabb hangbarázdás levelezőlap jelenik meg a boltokban; az egyik a Hunyadi László szabadtéri előadásából mutat be jelenetet, a gramofon tányérjára helyezve pedig Erkel művének toborzója csendül fel, míg a másikon közölt kép a szegedi városi tanácsházát ábrázolja, a hangbarázdákból pedig Dankó Pista: Eltörött a hegedűm ... című nótája hallható. Felkészült a vállalat arra is, hogy a Dunakanyar fejlesztésével párhuzamosan az ottani üdülőhelyekről új, szép kivitelű képeslapokat készítsen. Az ízlés fejlesztését és az ismeretek gyarapítását szolgálják a vállalat kiállításai, melyeket a múzeumok központi propaganda irodájával közösen szervez — a Siófoki Múzeumban jelenleg a képeslevelezőlap fejlődését ismertetik, ez a kiállítás aztán Szegedre kerül. A rajzművészet mestereinek alkotásait — reprodukciókon — júniusban Nagykanizsán, júliusban Kőszegen, a festészet legjobb alkotásait szintén reprodukciókban bemutató tárlatot pedig Keszthelyen lehet megtekinteni a nyári hónapokban. (MTI) Üdülőhelyeken tartják a jövő havi lottósorsolásokat A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság elkészítette a lottósorsolások következő havi menetrendjét. E szerint júliusban öt húzást tartanak, egyet a fővárosban, négyet pedig üdülőbe-Július 1-én kettős sorsolást rendeznek a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az esedékes 27. heti nyerőszámokat és a júniusi tárgynyereményeket sorsolják. Július 8-án Balatonlellén. 15-én Hajdúszoboszlón. 22- én Balatonfüreden. 29-én pedig Harkányfürdőn sorsolják a lottót. (MTI)