Észak-Magyarország, 1960. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-01 / 283. szám

Világ proletariat egyesültetek? ^ ftmmmmmk A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XVI. évfolyam 283. **dm 5« fillf$01^ 1960 K­álság­os helyzetben 21 venezuelai kormány November 25-e óta szüntelenül folynak a tüntetések Caracas­ban. Megfigyelők véleménye szerint egy­re válságosabb a kormány helyzete, amelynek tekintélyét veszélyeztetik a zavargások. A felkelők gyülekező helye az egyetem, amelynek önkormányzati joga folytán a rendőrség nem hatol­hat be az épületbe. Az AP közlése szerint Francisco de Venanzi rektort Betancourt elnök kedden magához rendelte. A rektort az elnöki palotá­ba elkísérte a professzorok tanácsa is. A Betancourttal folytatott meg­beszélésről részleteket nem közöltek. A keddi nap folyamán a műszaki főiskola épületében elbarikádozott diákok és a rendőrség között tűzharc folyt A lövések hangjából arra le­hetett következtetni, hogy mindkét részről egyaránt használtak revol­vert és puskát. Az egyetem épülete közelében lévő Miguel Caro középis­kola diákjai támadást intéztek a ke­rület rendőrségi épülete ellen. Az elnöki hivatal őrségének két gép­fegyverét küldték a helyszínre, hogy a rendőrök visszaszoríthassák a tá­madókat. Az iskola mellett a felke­lők felgyújtottak egy autót és egy teherautót. A fővárostól körülbelül 70 mér­föld­nyire fekvő Maracay városából is érkeztek jelentések zavargásokról, amelyek következtében kedden be­­v­ötik az üzleteket. Maracaibo városában ismeretlen személyek bombát dobtak a Panora című lap helyiségeibe, majd elmene­kültek. Sebesülés nem történt. (MTI) A kubai külügyminiszter levelet intézett az ENSZ főtitkárához Havanna (Új-Kína) A kubai lapok kedden közölték azt a levelet, amelyet Raul Roa ku­bai külügyminiszter intézett az ENSZ főtitkárához. A levél­­megállapítja, a kubai kormány ragaszkodik ahhoz a kéréséhez, hogy az Egyesült Álla­mok ellen emelt vádjait az ENSZ- közgyűlés vitassa meg. Kuba eluta­sítja az Egyesült Államoknak azt a lehetetlen állítását, hogy Kuba kö­teles az Amerikai Államok Szerve­zete elé terjeszteni egy másik ameri­kai állammal való vitáját Helytelen dolog összefüggésbe hozni az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, az Amerikai Államok Szervezetének nyilatkozatát és egy úgynevezett jó­­szolgálati bizottság felállítását. A levél hangsúlyozza továbbá, hogy az Eisenhower-kormány nem nyújtott más választási lehetőséget Kubának, csak a behódolást, vagy a vereséget. Ezzel az agressziós és megfélemlítésre irányuló politikával szemben a kubai forradalmi kor­mánynak nincs szüksége kitalált vá­dakra ahhoz, hogy igazolja, miért mozgósítja a népet és miért hoz vé­delmi intézkedéseket. Kuba nem követ el agressziót, csak védi magát, amikor megszerzi a védelemhez szükséges fegyvereket bármely pia­con, ahol azokat megkaphatja. (MTI) A francia szenátus tölögyi bizottsága leszavazta De Gaullet Mint az AP jelenti, a francia sze­nátus külügyi bizottsága kedden 18 szavazattal 15 ellenében és egy tar­tózkodással elutasította De Gaulle­­nak a francia nukleáris fegyveres erők megteremtéséről szóló tervét. Mint ismeretes, a tervet hétfőn már a pénzügyi bizottság is elvetette. A szenátus szerdán foglalkozik máso­dik olvasásban a francia elnök ter­vezetével. Ú­jabb provokáció a népi Kína ellen Peking (Új-Kína) Egy amerikai felségjelzést viselő katonai repülőgép szerdán Kuang­­tung tartomány felett megsértette Kínai Népköztársaság légiterét A kínai külügyminisztérium szó­vivőjét felhatalmazták, hogy erélye­­­sen tiltakozzék az újabb amerikai­ provokáció miatt (MTI) Leopoldvilleben továbbra is feszült a helyzet Leopoldville (MTI) Az AFP leopoldvillei jelentése sze­rint Lubamba kongói miniszterelnök — útban Stanleyvillebe, a kongói keleti tartomány fővárosa felé — szerdán reggel állítólag 50 kilomé­terre Kikwlt városától szülőfalujá­ban, Katakokombéban tartózkodott ELISABETH VILLE. A nyugati hír­­ügynökségek jelentése szerint tovább halad a katangui Manono felé az ENSZ kongói rendfé­rtartó erőinek az a gépkocsi-oszlopa, amely hétfőn délben — mint jelentettük — tűz­harcba keveredett a baluba­ törzs har­cosainak egyik csoportjával. A gép­kocsi-oszlop csak nehézségekkel tudja útját folytatni, mert — feltehetően balálra partizánok — csapdákat ástak a gépkocsi-oszlop még hátralévő út­vonalán. BRAZZAVILLE. Alig két napja hangzott el Kaszavubu kongói elnök­nek korábbi állásfoglalását megha­zudtoló, köpönyegforgató kijelentése „Kongó egységének megvédéséről”, amikor Kongó egységének másik árulója. Csembe szerdán Brazza­villé­ben sajtóértekezletet tartott. Előbb azt fejtegette, hogy Kongó nem egy­séges állam, hanem csupán a belga gyarmati rendszerben egyesített terü­let, amelyet „nem lehet központilag kormányozni” — részei lépjenek szo­ros gazdasági és kulturális szövet­ségre, sőt javasolta, hogy ezt a szö­vetséget terjesszék ie Közép-Afrika minden országára. A vázolt terv csattanója csak ez­ Kongó természeti kincsekben gazdag Katanga tartománya úgynevezett „miniszterelnöke”. Kongó független­ségének érvénybelépése óta minden erejével igyekszik a belga gyarma­tosítók uralmát visszaállítani Katan­­gában és ezért már régóta mester­kedik Katanga­­szakításán Kongó­tól, most egy lépéssel tovább ment. „Felajánlotta”, hogy Katanga — ahol változatlanul az imperialista­tate tartja kezében a gazdasági helyzetet — kölcsönöket nyújt „Kongó más részeinek”, de csak azzal a feltétellel, hogy az egyes tartományok nem Kongó részei, hanem csupán külön­­külön igazgatott országok, valamiféle Csembe terve napnál világosabban árulkodik: kiagyalója szeretné egész Kongóra, sőt ha lehet Közép-Afrika minden országára kiterjeszteni im­perialista gazdáinak uralmát. Amikor kérdéseket intéztek hozzá, ismételten kijelentett®, hogy „nem hajlandó” fogadni Katangában az ENSZ békéltető bizottságát, de a kongói kerekasztal-értekezleten sem vesz részt, ha azon megjelenik Lu­mumba. Kongó törvényes miniszter­el nö­ke, ÚJ-DELHI. Nehru Indiai miniszter­elnök részt vett az indiai parlament képviselőházának szerdai ülésén, ki­jelentette: „Kongóban fennáll a pol­gárháború részeivé” párosulva ,,a külső erők beavatkozásának” veszé­lyével. Egy órás klinikai halál után is­ életre tudják kelteni­­ az embert . Több mint háromezer szovjet ál-­­lampolgár köszönheti megmentését? a haláltól Vlagyimir Nyegovszkij­ professzornak, aki kidolgozta az em­­­beri szervezet életrekeltésének mód-* szereit A professzor módszereit is­? kérésén alkalmazzák a szülészetnél,? a baleseteknél nyújtott orvosi segít­? Bégnél. ? Laboratóriumában a klinikai ha-? tás időtartamát sikerült már öt-hat? percről egy órára növelni. A tudó­­­sok úgy érték ezt el, hogy a szerve-­­zet életrekeltésének komplex mód-? szerét mesterséges lehűléssel kap-* csolták össze. A professzor a TASZSZ? tudósítójának beszámolt az e téren? elért újabb sikerről. Kutyákon vég­* zett­ kísérletek bebizonyították, hogy? még messzebb ki lehet tolni a kli­­­nikai halál idejét. A kísérleti állap? tok két órán át voltak a klinikai ha-? l?l állapotában. Utána életrekeltet-­ ték őket és a kutyák életműködése? teljesen visszatért. * Vegyészek az acélműlaborban Felelősségteljes munkát végeznek az acél gyártása közben a vegyészek ia. Nem kevésbé függ az acél Jórai­csése az ő munkájuktól is. Fontos: a gyors, megbízható, pontos elemzés! — Képünkön az acélműlabor „A" műszakjának vezetője, Mertusz Nándor és Erdődi Károly­né acélelemzést végeznek. Sapovalenkó elvtárs látogatásai Miskolcon Szergej Grigorjevics Sapovalenkó elvtárs, a Szovjet Tudományos Aka­démia pedagógiai intézetének osz­tályvezetője, kedden reggel a mis­kolci Földes gimnáziumba látogatott. Részt vett egy orosz órán és egy fi­zikai mérésgyakorlaton, majd a XVI. Autójavító Vállalathoz látoga­tott el, ahol a Földes gimnázium IV. éves diákjai második éve folytatnak gyakorlati munkát. Hosszasan elidő­zött a vállalatnál és elbeszélgetett Váradi igazgató elvtárssal. Nagyon megnyerte tetszését,­ hogy a gyakor­latra járó diákokkal elméleti órán személyesen a vállalat igazgatója foglalkozik, ismeri a diákokat és jól megszervezi gyakorlati foglalkozá­saikat. Délután a Ságvári utcai általános iskolában két foglalkozást nézett meg, az egyiken — egy fiúosztályban — dobozokat készítettek, a másik osztályban pedig kislányok sütöttek. Lapovalenkó elvtárs elmondta, hogy ő már nagyon sok helyen járt, de ilyen maradandó élményben ritkán volt része, mint amit ezek az általá­nos iskolások nyújtottak. A Ságvári utcai iskolában tett lá­togatás után megtekintette a tapol­cai tavas barlangfürdőt, este pedig egy megbeszélésen m­ondta el tapasz­talatait, amelyen részt vett többek között Galló Ferenc elvtárs­, a városi tanács vb. elnökhelyettese. Tóth Má­ria elvtársnő, a művelődésügyi osz­tály vezetője. Lapovalenkó elvtárs tegnap Sáros­patakra látogatott A Dana mint hűtőház Víz alatt tárolják az almát és a zöldségféléket Két kiváló kertészeti szakember, Fejes Sándor és K­rés­eh József, Sza­bó Ambrussal, a Műanyagipari Ku­tató Intézet mérnökével együtt ér­dekes eljárást dolgozott ki a téli­alma és a zöldségfélék vízalatti tá­rolására. A szabadalomként bejelen­tett eljárást az idén már 12 helyen alkalmazzák, hogy szélesebb körű tapasztalatokat szerezzenek. A költséges hűtőházépítés helyett a Duna, a Tisza, a Balaton és a ha­lastavak vizében a jégpáncél alatt kívánják a romlástól megőrizni az almát és a zöldségféléket. A víz hőmérséklete ugyanis a jég alatt phusz 4 fok körül van. Műanyagzsák­ban, vagy tartályban süllyesztik le a tárolandó árut és a hűtést minden berendezés nélkül a víz látja el Megoldották már a lesüllyesztett gyümölcs és zöldség megfelelő szel­lőztetését, a kiemelés módját is. Mi­vel a víz alatti tárolás költségei a hűtőházi tárolásnak csak töredékét teszik ki, lehetőség nyílik arra, hogy nagymennyiségű gyümölcsöt és zöld­séget raktározzanak és tél végén, s tavasszal hozzák forgalomba. A 12 tárolóhelyen az idei télen két­hetenként emelnek ki egy-egy zsá­kot, hogy az alma és a zöldség mi­nőségét ellenőrizzék. (MTI) Egy elmaradt beszámoló margójára Délelőtt tíz óra nem éppen a legalkalma­sabb időpont arra, hogy tanácstagi beszá­molók meghallgatására üljön be az ember. Még ha a háziasszo­nyokra gondolunk, ak­kor sem — ezek az órák a nem dolgozó asszonynak éppen a legszükségesebb órái: főzni kell, takarítani, bevásárolni, hogy úgy várja a lakás a csalá­dot, mint egyébkor. No, és esik az eső... A tanácstagok ezt is megemlítik, azt mond­ják, „az időjárás sem a legkedvezőbb", de ez már nem is úgy hang­zik, mint egyik mentő­­körülmény, hanem in­kább mint valami erőtlen kísérlet az ön­megnyugtatásra. Hogy esik az eső,az valóban azt jelenti, hogy „az időjárás nem a legkedvezőbb", de nem jelenti azt, hogy ennek valami­­ köze lenne a csaknem üre­sen maradt teremhez, ahol — a reális szá­mítás alapján — 4—500 embernek kellett vol­na végighallgatnia a tanácstagok beszámo­lóját. Egyszerre öt ta­nácstag készült erre a napra, s igaz, hogy ta­lán másfajta szervezés okosabb lett volna, az is igaz, hogy délelőtt tíz óra nem a legalkal­masabb időpont a ta­nácstagi beszámolók megrendezésére — de végül mégiscsak arról van szó, hogy ezek a tanácstagok választó­iknak akartak beszá­molni a végzett mun­kájukról, a sokféle problémáról, amelyet sikerült megoldani, s arról, hogy mi mindent tett és készül tenni a város a lakóiért S ezekre a dolgokra nem voltak kiváncsiak az emberek!? Valahol lakunk, ott utca, közvilágítás, is­kola, orvosi rendelő, játszótér, és­­ tudja még felsorolni, mi minden van, mind­ezekkel rengeteg prob­léma lehet, s azontúl, hogy ma már jó gaz­dák kezében van a város, mégiscsak kel­lemes és megnyugtató tudni, hogy egy em­ber, a közeli lakótár­sak közül valaki, külön is foglalkozik ízelünk. Tudjuk ezt, el is me­gyünk, fel is keressük a tanácstagot, abban a pillanatban, amikor szükségünk van rá, amikor valamiben se­gítségét kérjük. És — amint az üresen mara­dó terem bizonyítja — utána rögvest elfelejt­jük, nem tartjuk olyan fontosnak, hogy dél­előtt tíz órakor elmen­jünk meghallgatni. A tanácstagot — akit mi választottunk, akihez annyiszor bekopogtunk meghallgatás végett. De­­most másról van szó — most nem sür­get a szükség, most nekünk kellene meg­­hallgatni őt, most nemcsak a mi egyéni ügyünkről lenne szó, hanem sokkal inkább a közös ügyekről. Most otthon maradunk, vagy elmegyünk más­felé... Kivéve azokat, akik mégis ott voltak, s ki­véve azokat, akiknek halaszthatatlan dolguk volt délelőtt tíz órakor , mindenki elgondol­kodhatna ezen egy fce-Felteszem, hogy az eső senkinek sem jut eszébe, mint mentőkö­­rülmény. S általában: mentőkörülmények és önigazolások helyett inkább az lenne jó, ha a választók belátnák: a tanácstagok a beszá­molót is őértük tart­ják, s hogy azok az ő egyéni problémáik el­intézése fejében kér­hetnek egy kis érdek­lődést, jóindulatot, fá­radságot a közügyek , amelyek egyben saját ügyük ist — iránt... Az eddiginél olcsóbb tűzállóanyag gyártását kezdik meg Diósgyőrött­ hászati Művek kemenceépítő gyár­­részlegében a mádi ásványbánya ter­mékéből, a kvarcitból készítik. A gyártás az eddigi technológiával­­ meglehetősen költséges volt, mert a­­ felhasználandó kvarc­it mintegy fe­llől előbb égették, majd utána púder Xfinomságú porrá őrölték, s csak az­ Xután dolgozták fel. Az égetés költsé­ Xges folyamatának elkerülésére a így árrészleg műszaki dolgozói csak­ Xnem egy éve laboratóriumi, majd a kisüzemi méretekben kísérletsoroza- X tokát végeznek. A­ dolgozók kitartó Xmunkáját siker koronázta. A mádi Xkvarcit és a sárisápi kvarcithomok­­megfelelő arányú keverékéből — az X égetés elhagyásával — jó minőségű Xszilikatéglát állítottak elő. A gyártá­­­si eljárás egyszerűsítésével, illetve­­az új módszer alkalmazásával az [előzetes számítások szerint a szilika-­­ tégla előállítási költségét tonnánként ]csaknem háromszáz forinttal csök­­­kenthetik. A sikerrel zárult kísérle­ttek alapján a Lenin Kohászati Mű­­­vek kemenceépítő gyárrészlegében ,az új eljárás szerint még az idén ♦ megkezdik az üzemszerű szilikatégla­­gyártást. Ennek gazdasági hasznát ♦egy évben csupán a Lenin Kohászati X Művekben több mint egymillió fo­­­rintra becsülik. Tekintve azonban, ♦hogy a diósgyőri kemenceépítő­­ gyárrészleg a budapesti Kerámia­­ Tűzállóanyag Gyár részére évenként több ezer tonna szilikatégla alap­anyagot, félkészterméket is készít, így a megtakarítás ennek az összeg­nek a kétszeresénél is többre vésze­Az ipari kemencék, berendezések fontos és nélkülözhetetlen tűzálló­­anyagát, a szilikatéglát a Lenin Ko-

Next