Északmagyarország, 1961. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-22 / 19. szám
10 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Vasárnap, 1961. január R1. Újításokból ötvenmillió forint megtakarítás A Lenin Kohászati Művekben 1958-tól évről évre jelentősen fejlődött az újító mozgalom. 1958-hoz viszonyítva tavaly például hétmillió forinttal nagyobb volt az újítások gazdasági eredménye. Az utóbbi három évben pedig a bevezetett 2872 javaslat kereken ötven millió forint hasznot eredményezett a vállalatnak. Az újítók is tekintélyes összeghez jutottak: 1958-tól 1960-ig több mint hárommillió hatszázezer forint díjat kaptak. Az új évben az eddiginél is több segítségre számítanak az újítók részéről. Ezért a gyár vezetősége már korábban összeállította az ez évi újítási feladatterveket. A mintegy kétszázötven feladatot magában foglaló könyvecskét eddig mintegy 800 példányban juttatták el a dolgozókhoz. Az újítások kidolgozásának megkönnyítésére — a Diósgyőri Kohászati Egyesület közreműködésével — bevezetik a havonkénti műszaki tanácsadó szolgálatot. HIRDETÉSEK ÁLLÁS Lakatosokat, hegesztőket, fűtésszerelőket és vízvezetékszerelőket felvesz a BÁÉV. Épületszerelő Üzem. Jelentkezés az üzemvezetőségen Miskolc, Üteg u. és Szekeresz u. sarok. Tüzér-laktanya mellett. 372 A Szerencsi Gépállomás marós szakmunkást keres. Fizetés kollektív szerint: 378 Felvételre keresünk február 1-i határidővel műszaki ellenőri beosztásba építőipari technikumi végzettséggel rendelkező és gyakorlattal bíró építész-technikust. Illetménye: kollektív szerint. Jelentkezés: Gyógyszertári Központ, Miskolc, Kazinczy utca 17. sz. alatt a személyzeti vezetőnél, gyakorlati évek és szakképzettség igazolásával. 391 Két szakképzett férfi dekoratőrt és egy szakképzett férfi grafikust azonnalra felveszünk. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Miskolc, Széchenyi u. 36. Telefon: 34-249. Miskolci Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat 420 _________________ ________ A Megyaszó és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet az újcsanálosi 7. számú vegyesboltjába gyakorlattal rendelkező boltvezetőt keres azonnali belépéssel. Jelentkezés személyesen vagy írásban, a központi irodában, Megyaszón, Sztálin tér 2. sz. alatt. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. 450 Vizsgázott kazánfűtőket állandó munkára alkalmaz a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Miskolc, Besenyői u. 10. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. ___________ Felvételre keresünk műszerészt, aki óra- és irodagépek javításához szakmai gyakorlattal rendelkezik. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Miskolc, Besenyői u. 10. 451 A Harsány és Vidéke Körzeti Fmsz a harsányi italboltjába szakképzett, vagy a szakmában jártas italboltvezetőt keres. Jelentkezés a Szövetkezet irodáján önéletrajzzal. 410 Ganz Jendrasik 4-es kőzúzógépre vidéki munkahelyre nehéz gépkezelői vizsgával rendelkező gépészt felvesz a KPM Közúti Igazgatóság. Miskolc, Győri kapu 23. 428 Kapus és hivatalsegéd munkakörbe házastársakat keresünk megfelelő cserelakással. Ajánlatokat a Hirdetőben Iskol jeligére kérjük.__________________________407 Képesített termelőszövetkezeti könyvelő, 35 éves, több éves gyakorlattal, állást változtatna február 1-vel. Információképes. Levelei „Tsz-könyvelő” jeligére a miskolci Hirdetőbe. 498 Egy fiatal, 18 éves leány elhelyezkedne háztartásban családtagként. Gyermekszerető 474” jeligére a Magyar Hirdetőbe. 474 ADÁS-VÉTEL Uj kétszemélyes rekamié eladó. Hatvanötösök u. 13. sz.____________________ Sötét hálószobabútor eladó. Megtekinthető délután 4—6-ig. Miklós utca 8. 1/2. Katona.__________________________________483 Stingl gyártmányú, rövid, körpáncélos zongora igényesnek eladó. Abaujszántó, telefon 31.____________________ 531 Eladó teleháló. vaskályha, délelőtt 11-ig, este 6-tól. Győri kapu 13.. emelet. 500 240 kg-os hízott sertés eladó. Szirma, Erkel Ferenc u. 19. 499 Dió kombinált szekrény eladó. Visinszkij u. 57. sz. 497 Világos hálószobabútor eladó. Anna u. 70. sz. _________ 492 Sötét hálószobabútor eladó. Vöröshadsereg útja 5., 2. ajtó. 526 Az ÉMÁSZ üzletigazgatósága 8—10 éves gyakorlattal motorszerelő, vagy lakatos, vagy villanyszerelő segédlevéllel is rendelkező, miskolci lakosú gépkocsivezetőket, felvesz. Lánctalpas vontatóhoz miskolci lakosú vezetőt alkalmaz. Érdeklődni lehet: Miskolc, Baross Gábor u. 24. sz., munkaügyi osztályon. 418 350-es oldalkocsis DKW jó állapotban, olcsón eladó. Tizeshonvéd u. 27. sz. (Javítóműhely.) Kétszemélyes rekamié, 2 db fotel, 4 db szék és kerek asztal, teljesen új eladó. Béke tér 17., udvarban. 489 Eladó igényesnek két új zárt fotel. Rácz György u. 3. I. emelet, jobbra. Kovács._____________________________ 488 Teljesen új panofixbélésű férfi télikabát igényesnek eladó. Érdeklődni: György utca 7., újságárusnál.______ Dózsa 449 AZONNAL PÉNZNEZ JUT! Használt könyvekért, sorozatért előnyös árat fizet az Antiks t> Könyvesbolt. Színház mellett. Meleg '"talpbélés férfinek, nőnek és gyermeknek kapható Graffjedinál. Visinszkij u. 73. sz._______ 429 Skoda Spartak kifogástalan állapotban eladó. Megtekinthető Miskolc, Fazekas u. 3. Vasárnap, 22-én 10—13 óráig. 443 Eladó Bösendorfer zongora, estélyi tüllruha és külföldi nagybaba. Zöldfa utca 31. sz.____________________ 515 Renault személygépkocsi kifogástalan állapotban eladó, vagy nagykocsira cserélhető. Diósgyőr, Bodrogi Zs. u. 3. 436 Kifogástalan bécsi hangversenyzongora és egy príma, fokozott üzemképes Pannónia motorkerékpár eladó. Miskolc, Zöldfa utca 37., balra 3^ajtó._________________491 Nyolchónapos törzskönyvezett német boxer eladó. Tanácsháztér 13., Fazekas. 524 20 mázsa takarmánybükköny, lőcsös szekér, bontásból 3 ajtó és 3 ablak eladó. Felsőzsolca, Arany János u. 67. sz.____528 200 kg-os hízott sertés és marhatrágya eladó. Szentpéteri-kapu 35._____________463 Eladó egy teljesen új hálószobabútor, matraccal, rekamié, 2 konyhaszék, villanymelegítő, varrógép, kerek asztal. Érdeklődni lehet: vasárnap, vagy este 7-től. Segesdiné, Miskolc, Benke József u. 1. 457 Vennék kifogástalan csukott, vagy szélvédő« fekete Duna oldalkocsit. Horváth Gyula, Rudabánya._________ 446 Harmónium eladó. Alkalmi vétel. Kertész Károly, Aszaló._____________________343 Saját termésű egri bor állandóan haitható. Borsvezér utca 8. sz.____________ 369 Zongora, rövid, páncélszerkezetű, páncéltőkés, asztal, piros kötött ruha eladó. Megtekinthető 10—1-ig, délután 4—6-ig. Tárkányi utca 11., magas földszint 1. 430 Két darab vaskeretes acélsodrony ágybetét eladó. Kinizsi utca 40. sz._________432 Eladó Singer süllyesztő.«, előre-hátra varró női varrógép. Madarász Viktor u. 13. sz., ajtó 1.___________________________434 Eladó teljesen új férfi irhabunda és zipozáras bőr félkabát és 41-es cipő. Tizeshonvéd utca 41. sz.___________________442 Jókarban lévő gyermekágy és tanulópad eladó. Érdeklődni: Zombor bútorfestő, Széchenyi u. 3. 482 12 személyes ezüst evőeszköz eladó. Érdeklődni 14-198 telefonon. 480 Hízott sertések eladók. Martintelep, Balassa utca végén. 479 Eladó kifogástalan állapotban lévő Wartburg szgk. Megtekinthető 10—13 óráig. Szentpéteri-kapu 6. sz.__________________473 GÁZ 67 típusú személykocsi eladó. Bíró, Erdőbénye. 467 Használt rádiót, hanglemezt, lemezjátszót vesz és elad Használt Rádiókereskedés,_Szeles_u. 24._________ 450 kisméretű új kombinált szekrény eladó. Csabai-kapu 35. sz. 440 200 kg-on felüli hízott sertés eladó. Jókai utca 5. sz. 441 Üzembiztos Tátra 57 ÍB. személygépkocsi eladó. Vászonfehérítő u. 9. 425 Fotelágy, újdonság, egy- és kétszemélyes, ágyneműtartóval is. Epedával, patent szerkezettel. Minőségi jótállással. Kérjen tájékoztatót Vida kárpitostól, Budapest, Majakovszkij utca 70. sz. 371 INGATLAN Eladó kis családi ház Debrecenyi u. 19. szám alatt. Főposta mellett. 456 . Feszty Árpád u. 73. számú egyszoba összkomfortos ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: 4. sz. Ügyvédi Munkaközösség, dr. jZsotér. 454 Házhelyek eladók, gyümölcsföldkär-betelepítve Martintelepen, a Tömöri utcában. Érdeklődni: n. ker., Hatás u. 7. sz. Lövey. 445 Családi ház tervezését, építését felelősséggel vállalja Dobos, Borsvezér u. 26. Vegye igénybe díjtalan szaktanácsomat típus-, vagy egyéni díjtalan tervezésre. Telefon: 14-815. Azonnali beköltözéssel kétszobás, összkomfortos ház eladó. HL, Temető u. 13. ___________________________________ _97 Eladó előszoba, szoba, konyha, spejzos ház fizetési kedvezménnyel. Diósgyőr, Tatárdomb, Üllő utca 12. Érdeklődni lehet szombaton és vasárnap. 474 Beköltözhető kétszobás családi ház, ebédlő- és hálószobabútor eladó. Szekeresz utca 14. 487 Miskolcon, Oprendek Sándor utca 46. számú villaépület beköltözéssel, 970 négyszögöl szőlővel eladó. 494 Lakatos u. 1. számú ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Vörösmarty utca 75. sz Zelenák. 455 Elcserélném egy szoba komfortos, emeleti, déli fekvésű lakásomat SelyemI. réti hasonlóra, vagy lakókonyhásra. Erdélyi u. 8., II. b. Le„ 1. a. (Kilián mellett.) (Csiszárik), ______________ ngg Eladó egy szoba-konyhási gyümölcsfákkal beültetett porta. Érdeklődni: Ziliz, Asztalos Pálnál, Fő utca. 485 Forrásvölgyön Major utca 12. sz. házhelyek eladók. Cím: 521 Borsodszirákon, a Rákóczi utca 15. sz. alatt 8x12-es csűr épület, betonblokk lábakon, deszka fallal, cseréptetővel, jó állapotban eladó. 465 Beköltözhető családi ház eladó. Mátyás király utca 31. sz.________________475 Házhelyek Árok utcán eladók. Érdeklődni Major utca 25. sz. alatt. 592 Jókai utca 27. számú ház, részekben is. eladó. Érdeklődni Jókai utca 35. sz. 303 Elcserélném egy szoba, komfortos, Kilián! lakásomat két szoba, vagy háromszobás, vagy lakókonyhás hasonlóra, megegyezéssel, bárhol. Erdélyi u. 8., I. 1b. I. em. 1._________________________________448 Háromszobás összkomfortos ház eladó. Két szoba azonnal beköltözhető. Egyszobás cserével az egész. Dayka Gábor ut** 3. szám.________________________________417 Beköltözhető családi ház eladó. Diósgyőr, Szervezet u. 9.__________________394 Egyszobás lakást keresek költségmegtérítéssel. Dayka Gábor u. 3. ______ 418 Kazincbarcika, Újvárosi egy szoba, garzon lakásomat elcserélném miskolci hasonlóra, vagy egy szobáért. Érdeklődés: Hőerőmű beruházási osztály.__________367 Elcserélném földszintes, vízvezetékes két szoba, konyhás lakásomat hasonlóra, vagy költségmegtérítéssel nagyobbra. Lehet emeleti is. özv. Hudákné, Zöldfa u. 29. sz. 431 Tapolcán, Kiss József u. végén 300 négyszögöl vill a telek eladó. Malinovszkij u. 8., TIT. em.. 3. _____________________________417 Eítv szoba félkomfortos lakásomat elterelném kétszobásra, költségmegtérítéssel. Kistábornok u. 34. H/l., II. em., 1. ajtó. (Kilián mellett.) 352 VEGYES ♦«mm«« Január 21-én és 22-én galambsz Laklítás Major utca 2. szám alatt Moszkvics hűtőberendezés átalakítást, kardántengely felújítást azonnal eszközöl Szepessy, Szeles u. 22. 493 Táskaírógépet bérbevennénk. Ajánlatokat levélben kérünk. Hőtechnikai Kutatóállomás, Egyetemváros. 462 Rádiójavítást gyorsan, garancia mellett végez Feld, 4. sz. Telefon: 36-306. Kazinczy u. 475 17-én elvesztettem irattárcámat. Megtalálóját kérem, küldje vissza. Benyákné, Zielinszki utca 3. sz. alá. 523 Idősebb nőt családtagként magunkhoz vennénk. Palóczy utca 19., Vasiszta.___1522 Tsz-ek, vállalatok, stb. figyelem! Istállóablakok, vasajtók, vasszerkezetek készítését vállalja a Tiszalöki Vegyesipari Vállalat. _ 488 Áramszolgáltató vállalatok, figyelem!!! Vasszerkezetek ívhegesztését vállalja a Tiszalöki Vegyesipari V.________________488 Lemezjátszó ,,Sasszé” négy sebességgel, új, eladó: Arany János u. 29., L_a. 483 Kis bécsi zongora eladó. Szinyei Merse u. 15. sz. Kolonics, Kilián Gimnázium mögött.________________________ 479 Rekamié, kétajtós ruhásszekrény eladó. Kinizsi u. 6., földszint 2. Malinovszkij utcai szövetkezeti lakás. .______ 476 Ruhásszekrény, kerékpár eladó. Széchenyi utca 33.. fsz. 1. 518 Eladó kárpitozott gumitúra.~Csabaikapu 10., földszint. Érdeklődni vasárnan egész nap. ' 49. Új női irhabunda, kisméretű, eladó. Tanácsház tér 9. Kiss fényképésznél. 505 Singer süllyesztő» varrógép eladó. Szeles utca 68. sz. sóé Szőrmebéléses bőrkabát férfi Igényesnek eladó. Huszár u. 41. részére 510 Felhívjuk a vállalatok és közületek figyelmét, hogy X. negyedéves építési anyag kötbéres utalványuk beváltása végett az állami TÜZÉP-telepet sürgősen keressék fel. Miskolci TÜZÉP Vállalat 487 Tudatom mindenkivel, aki merte, tisztelte és szerette, hogy isMÁTYÁS ANDRÁS cipész 82 éves korában meghalt. Temetése 23-án, hétfőn délután fél 3 órakor lesz a Közös temetőben a gör. kat. egyház szertartása szerint. özv. Major Jánosné 529 AUTOMATA BILIÁRDASZTALOK bérelhetők havi 300.— Ft Belkereserfslmi kölcsönző V. boltjában Miskolc, Széchenyi u. 66. Sz'C’C’C’foC'S’t' pályázatot hirdet szerencsi üzemébe gépészmérnöki állás betöltésére. Szükséges, hogy a pályázó legalább öt évi mérnöki munkakörben eltöltött szakmai gyakorlattal rendelkezzék. Felvétel esetén három szoba összkomfortos lakást biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatot Szerencsi Csokoládégyár személyzeti osztálya címre kérjük megküldeni. 319 A Megyei Semmelweis Kórház Igazgatósága pályázatot hirdet az üresedésben lévő rendelőintézeti gondnoki és ápolási díjbehajtás vezetői állásokra. Az állás javadalmazása az E 405 és az E 418 kulcsszámok szerint. Előnyben részesülnek a KALÁSZ könyvelői képesítéssel, miskolci lakással rendelkező munkaerők. A pályázathoz önéletrajzot kell csatolni és azt a Megyei Semmelweis Kórház Igazgatóságához, Miskolc, Csabai-kapu 9. sz. kell 1961. február 1-ig benyújtani. 467 Kérje mindenütt: boltban, cukrászdában, presszóban, vendéglőben! A Szerencsi Csokoládégyár gépészmérnöki oklevéllel, legalább öt évi szakmai gyakorlattal és Miskolcon állandó lakással rendelkező részére pályázatot hirdet üzemszervezői munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatot kérjük Szerencs, Csokoládégyár személyzeti osztálya címre megküldeni. M9 Két és M forintot költenek az ózdi kokszatban az idén munkásvédgifüi beruházásokra Az Ózdi Kohászati Üzemekben az idén két és félmillió forintot költenek munkásvédelmi beruházásokra. Ebből az összegből — többek között — az érctömörítő, valamint a villamostekercselő üzemben porelszívó, illetve szellőzőberendezéseket szerelnek fel az egészségesebb levegő biztosítására. Mintegy félmillió forint költséggel több üzemrészben öltöző mosdókat létesítenek. Az ivóvíz, illetve a védőitalellátás javítására hűtőberendezést és új szikvízkészítő gépét szereznek be. A hűtőberendezéssel a nyári meleg időben naponta 15 ezer liter hűtött szódavizet, illetve friss ivóvizet adhatnak majd a dolgozóknak. Január 26-án újra elkezdődik a gyermekbénulás elleni védőoltása Az Egészségügyi Minisztérium közli: a gyermekbénulásos megbetegedések száma az elmúlt évi védőoltás befejezése óta eddig soha nem tapasztalt alacsony szintre esett,. Míg a két utolsó járványos esztendőben — 1957-ben és 1959-ben — kétezerháromszázharmincnégy, illetve ezernyolcszázharminc bénulással járó megbetegedés volt, addig 1960-ban a bejelentések száma a negyvenet sem érte el. Ez a nagyarányú csökkenés elsősorban annak köszönhető, hogy az ország lakosságának mintegy 25 százaléka, közöttük a 14 éven aluli gyermekek 92 százaléka védőoltást kapott. Ezzel az eredménnyel Magyarország a gyermekbénulás ellen a legkorszerűbb módszerekkel küzdő országok élvonalába került, s joggal számíthatunk arra, hogy rövidesen elérhetjük a méltán rettegett betegség teljes felszámolását. Az elért eredményt csak úgy lehet megtartani és tovább fokozni, ha a bevált védőoltást mindazok megkapják, akik a tavalyi oltások óta érték el az oltási korhatárt, de azok is, akiknél a már megszerzett védettséget ajánlatos újabb oltással megerősíteni. Az Egészségügyi Minisztérium utasítást adott ki a gyermekbénulás elleni oltások folytatásáról. Az ország egész területén január 26—31 között újra elkezdődik a csecsemők és kisgyermekek gyermekbénulás elleni védőoltása. Ezúttal azokat oltják be, akik 1958. január 1. és 1960. november 30. között születtek. A védőoltáskor teába csepegtetett oltóanyagot adnak a gyermekeknek, hathetes időközönként, három alkalommal, ugyanúgy, mint az elmúlt évben. Minden szülő értesítést kap, hogy gyermekével mikor és melyik oltóhelyen jelentkezzék. (MTI) ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei bizottságának lapja. Felelős szerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztő Csala László Szerkesztőség Miskolc, Tanácsház tér 2. Telefonszámok: Titkárság: 16-886. Partrovat: 16-049 Iport rovat: 15-082 Mezőgazdasági rovat: 16-078. Kulturális rovat 16-067. Sport, hírek, levelezés: 16-046. Kiadja: Az Északmagyarországi Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Bíró Péter. Kiadóhivatal Széchenyi u. 15—17. Hirdetésfelvétel: 16-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Készült a Borsod megyei Nyomdában. Felelős vezető: Kárpáti György.