Északmagyarország, 1965. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-14 / 38. szám

A betegeket és a látogatókat is nevelni kell Segít a film és a magnószalag — Töltött káposzta, mint „lázcsillapító” — Füstölt karaj helyett könyvet A nagy múltú, több, mint százéves miskolci Semmelweis kórházban nemcsak eredmé­nyes gyógyítás folyik, hanem sokat törődnek a betegek, sőt a látogatók egészségügyi fel­világosításával is. Hetenként két alkalommal egészségügyi témájú keskenyfilmet vetíte­nek. Magnetofonszalagra vesznek fel számos, egészség­­ügyi témájú, felvilágosító elő­adást, és azokat lejátsszák az osztályok kórtermeiben. A lá­­­ogatási időt sok beteglátoga­t­­ó egészségügyi ismereteinek 'sütésére használja fel. A be­tgeknek A látogatásról című előadás hangzik el ezagnetofonszalagról, ilyenkor Hogy mennyire fontos az ilyen irányú felvilágosítás, arra ezernyi példával szolgálhat­nak az egészségügyi dolgozók. Létezik például olyan láto­gató típus, amelyik közbenjá­rót keresve, mindent elkövet, hogy látogatási időn kívül is bejusson a betegszobákba. Nem gondol rá, hogy a kór­ház munkája rendszert kíván, s a beteg túlzott zaklatása sem szolgálja a gyógyulást. Nem kell szégyellnie a látoga­tónak azt sem, ha a betegnek nem visz a kórházba külön­böző ételeket, italokat. A be­tegek a kórházban gyógyulá­sukat segítő ételeket kap­nak, sokszor Ugyanakkor a látogatók vetélkednek egymás­sal, hogy ki hoz több enni­valót. Biztatják a beteget, hogy csak fogyassza a sok hurkát, kolbászt, töltött ká­posztát. Pedig például a töl­tött káposzta nem a legjobb „lázcsillapító”. Elképzelhető, hogy milyen veszedelmes le­het az ilyen „gondoskodás” egy nemrég operált beteg szá­mára. Sokszor előfordul, hogy a látogatás után, hirtelen fel­szökik a beteg láza, és ami­kor az orvos kutatta az okát, előkerültek „rejtekhelyükről” a látogatók hozta nehéz, fű­szeres ételek, szeszes italok. A füstölt karaj helyett, bi­zony jobban teszik a látoga­tók, ha vágott virágot, jó könyvet hoznak a betegnek. Sajnos, még arról is elkel felvilágosító szó, hogy nem il­a­lik a beteg ágyára ülni és or­ra alá fújni a füstöt. A kórház egészségügyi, fel­­világosító munkájának felelő­se, dr. Pécsi Győző adjunktus újabb terveket is készített, amelyeknek segítségével verni lehet a betegeket és ne­a beteglátogatókat. A kórház bejáratánál és a folyosóikon felvilágosító táblákat fognak elhelyezni, ezenkívül egy ál­landó jelllegű egészségügyi felvilágosító kiállítás rendsze­resítésén is fáradoznak. Éber József Júlia szobor Rómeó nélkül Az örök szerelmesek városában, Veronában legutóbb élénk viszályt okozott egy helyi lap­nak az a javaslata, hogy állítsanak szobrot Júliá­nak és ezzel váltsák be az ígéretet, amelyet Shakespeare színművé­ben az ifjú pár halála után Romeo apja tesz. A városi tanács he­lyeselte az ötletet, vi­szont akadtak jónéhá­­nyan, akik felháborod­tak amiatt, hogy Júlia szerelmesét, Rómeót, ilyenformán hátrányos megkülönböztetés éri: állítsanak szobrot mind­kettőjüknek! A heves vi­tában Bruno de Cesco színikritikus a hölgyek pártját fogta, mondván, hogy „a veronai Ró­meók” lehetnének olyan lovagiasak, hogy az osz­tatlan dicsőséget Júliá­nak engedjék át. auHMMimHttwnHiimmiimmiuimHmHHHiitimtiiiKiimiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimiiiHiiifiiiiHiiiKuiiHHiniiiiiiiiumnHM *Magyarország 1945-1965” címmel albumot ad ki a Kossuth Kiadó A felszabadulásunk 20. évfordulójára tízezer példányban k­ezült, 800 képpel illusztrált 300 oldalas szép könyv az el­múlt húsz év alatt elért eredményeinket szemlélteti. A terv az, hogy négy-öt idegen nyelven további 6000 példányt jelen­tettek meg. Barkas Gyula műhelyvezető és Szalóki Sándor gépmester ellenőrzi az egyik ívet. ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Matyóföld Tsz tojóházában A mezőkövesdi Matyóföld más részére a tyúktojásokat, nyár. A tojóházban lévő 8000 Termelőszövetkezet baromfi- Nagy tojáshozamú húshibrid tyúk naponta mintegy 4­4 és gazdasága szállítja a putnoki fajtával folyamatosan lecseré­­li a mezőkövesdi keltető álló­ sík a megye baromfiállomá­félezer tojást ad. Sipeki Boriska baromfigondozó a baromfitelep egyik „sztárj­ával”. Két millió gazdasági épületekre A mezőcsáti Dózsa Termelő­­szövetkezetben az idén na­gyobb építkezésekbe kezdenek. A növekvő állatállomány jobb elhelyezésére tehénistállót és juh­hodályt, a nagy géppark részére pedig gépszint épít­nek. Ezenkívül hídmérleg, hi­­deg levegős szénaszárító és a központi tanya vízellátásának biztosítására hidroglóbusz épül a termelőszövetkezetben. Az építkezésekre összesen mintegy két millió forintot fordítanak. Új éttermet létesítenek Szendrőn Az elmúlt esztendőben több ezer hazai és külföldi személy­­gépkocsi utazott át Szendrőn. A Jósvafő—Aggtelek környéki cseppkőbarlangok és a Rakacai tó felé is erre vezet az autós kirándulók útja. Elsősorban az idegenforgalom következtében duplájára nőtt a szendrői föld­művesszövetkezeti kisvendéglő forgalma. A további igényeket a korszerűtlen kisvendéglő már nem tudja ellátni, ezért a köz­ségben az idegenforgalom cél­jainak is megfelelő éttermet, valamint cukrászüzemet létesí­tenek. A tervek szerint egy, a célnak megfelelő régi épületet vásárolnak meg, és azt alakít­ják át étteremmé, udvarán pe­dig szép sörkertet létesítenek. Vasárnap, 1965. február 14. ♦ ♦ ❖ Mi a pacsinko? A pacsinko közkeletű „szerencsejáték” Japán­ban. Kisméretű, falra akasztott billiárdhoz ha­sonlít. Egy acélgolyót kell „fellökni” a szögek labirintusán keresztül, valamelyik lyukba. Ha bizonyos lyukakba esik, a játékos több golyót nyer, s ezekkel foly­tathatja a játékot. Ha végképp­­ belefáradt, golyóiért bonbonokat, vagy cigarettát kaphat. Teljesen ártalmatlan játék lenne, ha nem vált volna valóságos iparág­gá és nemzeti őrületté. Egy évtizeddel ezelőtt Japánban 197 819 pa­­csinko-készülék volt üzemben, tehát 30 sze­mélyre körülbelül hét jutott. Azóta a készülé­kek száma megtízszere­ződött, s rendszerint a legszegényebb emberek költik rá a pénzüket. Jellemző, hogy Kiotó­ban a leghirhedtebb a pacsinko-kaszinók neve: Eldorádó, Las Vegas, New Chicago és Miami. Magnetofonszalag a jegygyűrűben Párizsi ékszerészek házasulandóknak olyan gyűrűket ajánlanak, amelyekben pici magne­tofonszalagot helyeznek a el. A szalagra felveszik boldogító „igen”-t, amelyet az új házasok az anyakönyvvezető előtt mondanak. !♦ X>*>*r [UNK] ♦ ♦ O Választanak az asszonyok a Bodrogközben A sátoraljaújhelyi járási nő­tanács irányításával megkez­­­dődött a községi nőtanácsok és termelőszövetkezeti nőbi­zottságok vezetőségének újra­választása Hegyközben, Hegy­alján és Bodrogközben. Az utóbbi években örvendetesen fellendült a járásban a nőtaná­csok élete, és ez a magyará­zata, hogy a mostani választá­sok iránt igen nagy az érdek­lődés. A vezetőségválasztó gyűlé­seken a titkárok­­ beszámolnak a nőbizottságok tavalyi mun­kájáról, a tsz-asszonyok közö­sen megvitatják a további fel­adatokat, majd megválasztják az új vezetőséget. A legtöbb községben, eddigi eredményes munkájukra való tekintettel, a régi elnököket, titkárokat erő­sítik meg továbbra is tisztsé­gükben. Programjukban elsősorban arra a fontos feladatra mutat­nak rá, amely a termelőszövet­kezeti főbizottságokra vár az új gazdasági évben a közös gazdaságok megerősítésében, a szép eredményt felmutató munkaversenyek kiszélesítésé­ben, az új termelési módsze­rek átadásában, továbbá a nők politikai és kulturális ne­velésében. A nőtanácsi választásokat a Nemzetközi Nőnap tiszteletére március 10-ig a járás minden községében lebonyolítják. ♦ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] « ► [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] ♦ [UNK] [UNK] [UNK] ♦ Walter Kaufmann 1924-ben született Berlinben. A náci üldöztetés elől 15 éves ko­rában Ausztráliába menekült és ott élt 1955-is. Ezenköz­ben sokféle munkát végzett: dolgozott egy gyümölcsgaz­daságban, dokkmunkás volt, később fényképész, a máso­dik világháború idején pe­dig harcolt a japánok ellen. Ezekben az években kezdte irodalmi tevékenységét, azóta is termékeny regény­- és novellaíró. Jelenleg az NDK fővárosában él. H­ajnali két óra volt, s hideg. A köd be­­szüremlett a Ruhr­­vidéki város pálya­udvarának kihalt­­ várócsarnokába, és sárga fá­tyolba burkolta a neoncsövek ♦ fényeit. Az utas, aki tizenhét év után érkezett haza kül­földről, most tévelygés nélkül t tartott a kijárathoz, mintha ▲ csak tegnap távozott volna. I csalóka biztonsággal. Szíve a Ttorkában dobogott, egyszerre ▲ ismerősnek, és idegennek lát­­­szott minden. Majd holnap ▼ reggel, ha megtalálja azt az ▼ asszonyt, akkor, de csakis ak­ikor próbálhat hidat verni a­­ múltjához. Odakint hosszú sorban áll­­­tak a taxik, az első kocsi veze­­­tője reménykedő pillantást vetett rá a lecsavart ablakból. Amikor észrevette az utast, aki idegen­ szabású öltönyében, bőröndöket cipelve tartott a kocsi felé, kiáltott: — Bitte sehr, mein Herr! — Vigyen egy olcsó panzió­ba, valahová itt a környéken. Tud ilyen helyet? — Natürlich, mein Herr. A panziós pizsamában nyi­tott ajtót, vacogott a hidegtől, de láthatóan örült a vendég­nek. — Szobát? — Natürlich, mein Herr. Pirkadatkor eleredt az eső, a cseppek egyhangú dobolása riasztotta fel álmából. Meg­mosdott, megreggelizett, az­után várt. A taxis a megbe­szélt időpontban csengetett érte. Keresztülhajtottak az eső­­áztatta városon. A kocsiban kellemes meleget árasztott a fűtőtest, a rádióból amerikai dzsessz szólt. Az új irodahá­zak, a ragyogó üvegablakokkal hivalkodó üzletek jócskán megváltoztatták a város arcu­latát. letházak Innen, a bankok és az­környékéről a há­ború utolsó maradványai is el­tűntek már. — Vigyen a Moltkestrasse végére. — Jawohl, bitte sehr. — A gyárnegyedig rövid volt az út, a taxióra jelentéktelen össze­get mutatott. A férfi busás borravalót adott a vezetőnek, amire az várakozóan fordult felé: — Óhajtja, hogy megvár­jam? — Egy óra múlva visszajön­ne ide a sarokra? — Natürlich, danke sehr. Kilépett a kocsiból a ned­ves járdára. Az út túlsó ol­dalán előtűnt három földbe süppedt házikó és egy törede­zett téglakerítés, amely mögött fészerek, dohánypajták húzód­tak. A füst alacsonyan szállt az esőben, s a zajok olyan tompán, erőtlenül jöttek a gyár felől, mintha nem tud­nák átszakítani a füst palást­ját. Látszatra semmi sem változott. De mégis: az innenső olda­lon az üres telek helyén va­laha bérház állt. Most fű nőtt a tető nélküli romok, a bomba­­lyuggatta faldarabok között. Közvetlenül a föld fölött, pinceablakon függönyök lóg­a­tak. Gyerekek bámultak rá az esőpettyezte ablakokból. Á­­tment az utcán, be­lökte a gyárkerítés melletti ház kert­kapuját és kopogott az ajtón. Feszülten várakozott. Az ajtót nyitó as­­­szony alig hasonlított az egy­kori cselédlányukra, alig em­lékeztetett arra a képre, me­lyet tizenhét éven át dédel­getve érzött magában. Sötét hajába őszes szálak keveredtek, karikás szemének fénye megtört, a szája sarká­ból mély vonás indult az álla felé. Ruhája elejét összemar­koló keskeny kezén, a vékony bőr alatt áttüntek a kék erek. S ő képtelen volt rámosolyog­ni, bármennyire szeretett vol­na. — Nem ismer meg? kérdezte lágyan. — Stefan vagyok. — Nem ismerem magát. — Kate! Az asszony ijedten nézett rá, s egyre jobban szeretett volna szabadulni tőle. — Mit akar tőlem? kis — Nem ismeri meg a maga Stefanját? Stefan Her­­mannt? — Óh! Szóval maga el! suttogta döbbenten, majd­­ a megrendülést hirtelen páni félelem váltotta fel. Berárd Walter Kaufmann: ILiOMILOoTum

Next