Északmagyarország, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-08 / 7. szám

4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Apátián nemzedék A XX. pártkongresszuson igen sok szó esett fiatalokról. Több felszólaló foglalkozott vele. Szólt róluk többek között — természetesen — Méhes Lajos, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára is. Elmondta, hogy amikor elért sikereinket számba vesszük, arra az izgalmas kérdésre is választ kell adnunk, hogyan formálta pártunk, rendszerünk a jövőt az emberek gondolkodásában és erkölcsében, hogyan készítjük fel a fiatalokat arra, hogy apáink küzdelmét folytatva győzelemre vigyék a szocializmus ügyét. A későbbiekben idézte azt a lenini megállapítást, amely szerint minden kor ifjúsága szükségszerűen másképpen kénytelen a szocializmushoz közeledni, nem azon az úton, nem abban a formában, nem olyan viszonyok között, mint apáik. A kongresszussal nagyjából azonos időpontban mutatták be a premier-mozikban a magyar filmművészet egyik legújabb, nagyszerű alkotását, Szabó István filmjét, az Apá-t. Ennek a filmnek tulajdonképpen nincs története. Egy fiú áll a központjában, akinek eszményképe az Apa. Az Apa, akire már ő nem is emlékszik, hiszen alig néhány éves volt még, amikor közvetlenül a felszabadulás után árván maradt. Az ismeretlen apa magasztosul eszményképpé benne, mert hiszen gyermeki lélekkel is szükségét érzi, hogy valakit kövessen, valaki példaként álljon előtte, és amikor már fogékony gyermekké vált, az iskolában hamis hősök tiszteletére is megtanították (később ezek bálványdöntéséhez is asszisztált). Káoszt érzett serdülő fiatalember maga körül, és minél inkább kaotikusnak érezte az őt körülvevő világot, annál inkább hiányzott neki az igazi eszménykép. Ezért tudott hinni kizárólag az önmaga teremtette hősben. Apában, holott felnőve már maga is tudta, hogy Apa becsületes, egyszerű emberke volt, de nem volt hős, nem volt benne semmi hősi, ami eszménnyé válhat. Tudta mindezt. De az önmaga építette légvárat nem tudta és nem is akarta lerombolni, hiszen kellett az eszménykép, kellett a példa, kellett a hős, akire feltekint. A fiú becsületes, szorgalmas, csendes ember. Nem különösebb teremtmény. Amikor 1956 őszének szennye végigsöpör az országon, már egyetemista. Hamar el tud riadni ordítozó társaitól, szóhiszen a kokárdás hangoskodókban sem találja meg a gyerekkora óta keresett hőst, a példát. Ugyanebben a JJ szerepel egy filmben lányka is- Nagyjából egykorú a fiúval, Anninak hívják. Tiszta szerelem szövődik közöttük, Anni is apátion. Apját 1944-ben meggyilkolták a fasiszták, csak azért, mert származása az akkori kegyetlen törvények szerint kifogás alá esett. Ez az apátlanul, anyátlanul felnőtt lányka pedig sokszor nem tudja, be kell-e vallania apját, vagy letagadni és helyette ártatlan hazugságként valami más, „kevésbé kompromittált' apát teremteni magának. Érzékeny, sebzett lelkű teremtés, mint az apátlanok legtöbbje. De nemcsak ők apátlanok, nemcsak Szabó István filmjében találunk apátlan fiatalokat, akik időközben már felnőtté serdülnek, azok az apátlanok. Nemcsak akiknek nem él az apjuk, hanem azok is, akiknek szülei kiskorukban hazudtak, akik kispajtásaikkal sem beszélhettek otthoni életükről, akik letagadni kényszerültek szüleik magatartását, vagy származását, akik kettős nevelést kaptak (s ilyenek még ma is akadnak!), akik cinikussá váltak a talmi hősök „tiszteletétől”, s már nehezebben fogadják el a valódi hősöket is. Ők is a mi társadalmunk továbbépítői lesznek, s hogy miként építik majd, a mai felnőtteken múlik. Mindnyájunknak szól a kongresszus határozatában olvasható Útmutatás: „Szocialista jövő megkívánja, hogy a társadalom fokozottabb felelősséget vállaljon az ifjúság neveléséért’’. Méhes Lajos elmondotta a kongresszuson többek között azt is, amikor az ifjúságnak a jövő feladataira történő felkészítéséről szólt, hogy bármilyen fontos, mégsem vezethet kellő eredményre, hacsak a múlt ismertetésére fordítjuk erőnket. együtt nagyobb energiát Ezzel kell fordítanunk rá, hogy a mát és a holnapot tegyük érthetőbbé az ifjúság számára. Nagyon fontos ebben a „csak” és az „ezzel együtt”. A múltat, az utolsó 25 évet úgy kell bemutatnunk, hogy a mai fiatal is megtalálja abban az igazi hősöket. Felfedezze, megismerje és megszeresse azokat, akik életüket áldozták ennek a társadalmi rendnek megteremtéséért, akik rend munkálói voltak a kezedettől, s tisztelje azokat, akik szürke közkatonaként munkálkodtak szocialista rendünk megteremtésén és természetesen ezzel együtt ismerje meg a jövőt. Például fiataljaink számára Ságvári Endre ne csak tananyag legyen, ne csak olyan történelmi személy, akiről tanulni kell, hanem szinte köztünk élő példa, akit úgy mutatunk be az utánunk jövő generációnak, hogy mindenképpen eszményt lásson benne. Legyen eszménykép Kuliéh Gyula, Kilián György, Pesti Barnabás és a többi ifjú kommunista hős, és legyenek példák a ma is köztünk élő ekkori harcosok, jelenünk és jövőnk munkáiéi. Csak példaként említjük meg itt Nógrádi Sándor életpályáját, de igen sok kortársunkat állíthatjuk követendő példakéntjaink elé. És példaként fiatalkell állnia a diósgyőri Papp Vincének, a Ki minek mestere? vetélkedő második helyezett fiatal esztergályosának. Legyenek példaképek a Ki miben tudós? különböző ágazataiban sikeresen szereplő, maximális tudásról és érdeklődésről számot adó ifjak. És legyen gondunk arra is, hogy ifjaink ne álnok, rózsaszínű képet kapjanak a jövőről, amely csalfa módon hamis álmok szövögetésére ad alkalmat, hanem jelenünket és társadalomépítésünk perspektíváját az ifjúság igényeihez mérten vonzó formában, de mindenkor a realitás talaján maradva vázoljuk fel előttük napról napra, így készítsük fel őket eljövendő életükre. Segítsünk leküzdeni a hamis ábrándokat, a régi polgári nevelés csökevényeként még köztünk lévő hitet, amely szerint a középiskolai képesítés, valamint a felsőoktatásban nyert diploma valamiféle könnyebb életbe szóló belépővel azonos. Tanulmányaik során a dolgos, munkás életre készüljenek fiataljaink minden fokon, minden rendű és rangú iskolában, tanulóintézetben. Legyünk hozzájuk őszinték, soha ne érje az iskolai és iskolán kívüli nevelőt a félrevezetés, a lakkozott jövő csillogtatásának vágya. Legyen a mi felnőtt társadalmunk élete példakép. És a szülői ház nevelése álljon szoros összhangban társadalom nyújtotta neveléssel és igényekkel Méhes Lajos azt javasolta, hogy állítsunk lelkesítő célokat a fiatalok elé. Bővítsük ezt célt a lelkesítő példákkal is. a Alijának fiataljaink előtt igaz, követendő hősök, és egyik ifjúnak se kelljen önmagának hős apát hazudnia, ne juthasson eszébe egyetlen fiatalnak se, hogy „vállalhatja-e” apja származását, és ne kelljen soha egy fiatalnak sem keserűen, vagy cinikusan kiábrándulnia azokból a hősökből, akiknek tiszteletére nevelték. Benedek Miklós Érdekes megoldás a falusi iskolák vízellátására Az encsi járás községeinek általános iskoláiban hosszú idő óta gondot okoz a vízellátás. Kézmosásra eddig a legtöbb helyen csak egy zománcos kannában, vagy egy lavórban tárolt víz szolgált. Az ivóvizet a diákok otthonról hozták üvegekben, kulacsokban A vízkérdés megoldására érdekes elképzelés született, melynek valóra váltását a közeljövőben kezdik meg. A Diósgyőri Gépgyár tanműhelyének fiataljai vállalták, hogy az iskola megfelelő helyére egy 40 literes tartályt szerelnek fel, és ezt csapokkal ellátott mosdótálakkal kötik össze. A csapokon folyó víz nemcsak kézmosásra, hanem ivásra is alkalmas lesz. Előzetes számítások szerint tartályt naponta egyszer kell a majd feltölteni. A víztartályokat és a csapokat a járás 30 legfontosabb iskolájában szerelik fel, munkát teljes egészében a diósgyőri fiatalok végzik el társadalmi munkában. A szerelést a tervek szerint még januárban megkezdik, Körzeti könyvtárak az encsi járásban Az encsi járásban, Baktakéken, két évvel ezelőtt körzeti könyvtárat létesítettek függetlenített vezetővel, egy több ezer kötet befogadására alkalmas, szép épületben. Ez a központi könyvtár rendszeresen cseréli, frissíti a kisebb falusi könyvtárak köteteit. Az elképzelés jól bevált és a tapasztalatokat felhasználva, most még két helyen létesítenek ilyen körzeti könyvtárat: Fancsalon és Halmajon. Fancsalon már felújították erre a célra a kastélyt, melynek két szobáját rendezik majd be könyvekkel. Halmajon ugyancsak az idén szeretnék kialakítani a körzeti könyvtárat. Nyitray Péter: Az idő lásd... — Édesanyámnak -Lásd ide jutottam végül is az út elejére !- és konok dühöm és konok éltem láthatatlan bilincsébe léve > életem megszabatott, mint a kör végső pontját a kezdet adja meg de mit tehet aki egyedül van és mégis millió kézzel és karral ölelne ölne túlnő magánya csontig szorító korlátjain Az idő lásd megsokszorozott engem is éveket vett könnyű szappanbuborékokat de éveket is adott s ahol járni tanultam a gerendák meghajoltak a korom megvastagodott ám tavaszonta most is a kertekbe virágot plántál aki tudja hogy szívós a föld s önmagát szépre jóra kibontja s ima kertecskék a gyár körül a fű kizöldül bármi mostoha salak rossz felhő fojtogatja így remélek én napra nap egyre bevallom fájok is szenvedek de tudom aki láng és korom közt növekedett idáig acél lesz bicska vagy kasza gyógyító kés serénységre az minden most már a sebek egészséget adnak hegedt emlékeket ) szeretetre hajt a magány s melegségre a fagy. £rpfmű nem fér el 180 t’.CiíSiU oldalon. A 80 éves Münnich Ferencé legkevésbé. Viharos út című könyvében a legjellemzőbbeket idézi válogatott emlékei közül. A magyar munkásmozgalom nagy öregei között nemcsak korban rangidős, hanem élményekben és megélt viharokban is bizonyára nehéz lenne őt követni. Könyve így nemcsak olvasmányos, hanem egyben szemtanú alkotta forrásmű. Elvezet az értelmiségi családból származó diáktól, az első világháború hadifoglyainak szibériai garnizonjain át az orosz forradalom, a Nagy Október tüzéig. A tűz itt frontvalóság. Münnich Ferenc: Viharos száezernyi magyar vörösgárdista fegyvert a szovjet hatalom győzelméért. Honfitárs munkások és parasztok, volt hadifoglyok egységeit vezeti a forradalom zászlaja alatt az oroszországi polgárháború frontjain, olyan időkben, amikor a „ferencjózsefi" monarchia vezetői itthon még abban reménykednek, hogy ők nyerik meg a háborút. A könyv ízesen és érzékletesen idézi hazatérését, az osztrák—magyar hadsereg összeomlása után. A kaland, ahogyan hazaér egyéni, de a táj, amelyen átvonul, történelmi. Olyan felejthetetlen részletekkel, mint „Bródi állam”, a galíciai kisváros, ahol kettős hatalom „uralkodott": az ukrán és a zsidó „hadsereg”, akik ugyan nem ismerték el egymást, de minden hasznot hozó üzletet közösen kötöttek, és ezen az alapon a két „kormány” kifogástalan „diplomáciai viszonyt” tartott fenn. A viharos II "XI " Magyar Tanácsköztársaság Vöröshadseregének főparancsnokságán Münnich Ferenc politikai megbízott. A bukása után a fordulatok és emlékek átívelnek a bécsi emigrációhoz, a Kárpát-Ukrajnában végzett illegális munkához, majd a berlini letartóztatáshoz. Innen Moszkva az irány, és röviddel ezután a spanyol Űt polgárháború feledhetetlen harcterein tűnik fel Münnich Ferenc, nemzetközi brigádokban, spanyol hadosztályok élén, az utánpótlást szervezve, agitálva és visszavonulva. A francia internáló táborokból a szovjet kormány menti ki, de nincs megállás. Hitler megtámadja a Szovjetuniót és Münnich Ferenc Sztálingrádnál harcol. A háború hátralévő részén, a győzel mái, éveiben a moszkvai rádió mai gyár adásának vezetője lesz, a viharos úton, a békéért harcolt a háborúban, és a forradalom győzelméért a békében. Könyve a súlyos idők legnehezebb realitásaiban is anekdotázó és könnyű anekdotáiban fia. Stílusában egyszerű is reaszíneket kever, egyénisége és törekvései így válnak világossé a történelmi háttér bonyolult kulisszái előtt. A kor sűrű közegében, a politika fórumán vagy illegalitásban, vereségben és győzelemben, koncentrációs táborban vagy mikrofon előtt biztosan mozog, viszi magával társait és elvtársait. Tulajdonképpen innen írásának varázsa, a vonzás, amely nem nyugton az olvasót a hagyja könyv utolsó soráig. Nemcsak egy nagy élet színeit hanem a kor dokumentumait is hitelesen vetíti a történelem vásznára. K. L I Veng Vasárnap, 19 ó, JanuÁr S Referálás az ember bűnéről - színpadon Bemutatóra készül a Miskolci Nemzeti Színház Haecker híres mondását sokszor idézték már. A Miskolci Nemzeti Színház új bemutatójának, a lelkiismeretet megrázó, Harc a szalamandrákkal című Capek-regény színpadi változatának próbáján óhatatlanul felidéződik az immár klasszikus aforizma: „A világkatasztrófa sok célt szolgálhat. Többek között azt is, hogy alibit igazoljunk isten előtt. Ádám hol voltál? — Én kérem? A világháborúban.” De mi lesz az alibi, egyáltalán nem éljük túl ha a világkatasztrófát? Ha ránk szabadul a víz, a tűzhányók sokasága? Ilyesfajta víziókkal viaskodik férfias, felelősségteljes küzdelemben Karel Harc a szalamandrákkal Capek című regényében, amelyet Pavel Kohout, a világhírű cseh színpadi szerző fogalmazott drámává. Ennek a nagylélegzetű, erős szavú műnek próbái folynak most a Miskolci Nemzeti Színházban. Orosz György, a darab rendezője higgadt tónusban vezeti a próbát; a gyakori ismétlések nem ingerlik a csaknem száz személyt megmozgató együttest. Óramű ponttossággal kell mozdulnia díszletnek, színésznek, s ugyanilyen pontosan kell megszólalni a magnónak, megindulniok a vetítőgépeknek. A bemutató előtt néhány nappal jól érzékelhető: a Szalamandrákat csak ilyen nagy, technikailag is tökéletes színpadon lehet megvalósítani, mint amilyen a miskolci. A mű ironikus bevezetővel indul lelkiismeret-felkavaró útjára. Plakát-dobpergéssel hirdeti: „A világ pusztulása műszaki okok miatt megismételhetetlen.” S mi, nézők máris tudjuk, a fantasztikus zenés színpadi játék olyan élményt kínál, amely napjaink nagy problémáihoz, az emberiség létkérdéseihez vezet el bennünket A darab rendezője már hónapok óta készül a formailag is rendkívül gazdag mű bemutatására. Amint mondotta, a Capek-adaptáció nagy feladatok elé állít színházat és színészt egyaránt. A játék nem öncélúan épül a színpadi technika legújabb vívmányaira. A változó ember megmutatásának nem mond ellent, hogy egy színház milyen technikai variánsokkal jut el a célig. A végeredmény a fontos. A mostanában olyan sokat vitatott technikai bravúrok halmozásának világában nem a technika „sűrűségét” érdemes felpanaszolnunk, hanem a gondolat szegénységét. Az eredeti, a nagyszerű gondolat szinte minden bravúrt elbír, gondolatiságánál fogva a szalamandra is A színház mindig is „komplex” műfaj volt, hiszen már a görögök is ötvöztek táncot, dalt, kórust és prózát. A mi világunktól sem idegen az ötvözés, a színpad és a film, azonos műfajon belül ma már nem összebékíthetetlen. Érdekes példaként említhető meg a híres leningrádi színházi rendező, Tosztogonov kísérlete, aki a Megbilincseltek című film forgatókönyvéből írt színpadi játékot, meghagyva a két műfaj ölelkezési lehetőségét. Capek harminc esztendővel ezelőtt megjelent regényében, a gyíkokhoz hasonlatos csúszó-mászó szalamandrákat a javában tomboló fasizmusra értette. Favei Kohout a hatvanas évek elején írta át művet, s a témát a kialakult a erőviszonyok és a világpolitikai „koordináták” szerint dolgozta át, alakulása szabad asszociációt biztosítva ezzel a nézőnek, de gondolatait mindig az irányba terelve, hogy a szalamandrák nevében és fogalmában az antihumánum O #» testesüljön meg. Ebbe belegondolható az újjáéledő fasizmus, az atomprobléma, világ dolgaitól elforduló „semalegesség” és a pacifizmus is. Kohout az atomkérdéstől az önmaga pecsenyéjét sütögető kispolgár jellemrajzáig sok mindent el tud mondani, olyasmit is, ami jelen pillanatban gondjaink legfontosabbika. A kis és nagy emberek vélt és jelentősnek tartott érdekei nem lehetnek annyira jelentősek, hogy ne jusson figyelem az emberiséget fenyegető veszélyre. Az embernek önmagát kell humanizálnia, hogy elűzze feje felől a viharfelhőket . A Harc a szalamandrákkal című fantasztikus játék zenéjét Jan F. Fischer szerezte. Orosz György rendező személyesen járt utána Prágában a zenei anyagnak. Ugyanott jutott hozzá több nélkülözhetetlen „kellékhez” is. A rendezőnek sikerült megszereznie azokat a filmkópiákat, amelyek normál és keskeny változatban az eredeti játékhoz készültek. Egyszerre három vetítőgép is működik majd a miskolci színház színpadán; három képernyőn korabeli filmek jelennek meg, a szkeccsektől a híradókon át a színes filmek jelentkező életképekig. Miskolcon is készítettek filmet, az előadás során ezek is vászonra kerülnek. Tizenöt songok, táncok, tagú zenekar, szavalókórusok (ez utóbbiban a világ ügyeiért felelős kvarterek kara támasztja fel az antik formát) segítik kibontakoztatni a magvas mondanivalót. A díszleteket és jelmezeket Wegenast Róbert tervezte; öt köbméter faanyagot építettek be a forgószínpadra, s több mázsa vasszerkezetet. Száznyolcvan jelmez készül az előadásra, mert a neves szereplőgárda (egy-egy színész négyet szerepet is játszik) sokszori öltözködést is igényel. Hogy mennyire jelentős, és mennyire bzereti, piscatori színvonalon álló mű a Szalamandrák, azt a világ színpadéit! meeroute kozn érdeklődés is bizonyítja. Ebben az esztendőben tűzte műsorára a Beton Nemzeti Színház, az egyik moszkvai színház, ezenkívül az NSZK és Nyugat- Németország több színháza. Csehszlovákiában jelenleg kilenc színház játssza a nagyhatású művet. Hév hírlik; a „’‘UW'*» hei v*^*éri menet'-ez'k Pavel Kohout és Jan w. Fischer is. Jogos a nagy érdeklődés, mert a ..vitán teljes pusztulásáról” szóló helyszíni közvetítés a felelősséget érző emberek számára sokat mond; emberek, ne legyünk lelki szegények! Ne üljünk a tűzhányón, amíg megéget! Csak az állat hal meg fejét kard alá téve. Az ember harcoljon, amíg van előtte út! Aki tétovázik, annak vége. Emberek! Harcoljuk meg a szalamandra-háborút: Párkány László