Északmagyarország, 1967. július (23. évfolyam, 154-178. szám)

1967-07-30 / 178. szám

▼asternap, 1961 JfiHm 30, ÉSZAKMAGYARORSZAG Családi-KOR ■iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Horgoljunk blúzt A blúz minden időben csi­nos és kellemes viselet. Most, hogy a horgolás asszonyok, leányok kedvenc időtöltése, s a horgolt blúz, ruha az öltöz­ködésben divattá vált, az alábbi modelleket ajánljuk. Szabásminta Fehér csomagolópapírt 10 cm-es kockákra osztunk, s belerajzoljuk a blúz szabás­mintáját, úgy, hogy az eleje hosszát, a derék- és csípő-, valamint a mell­bőséget a sa­ját méreteink szerint kezdjük el horgolni a blúzt. Horgolási minta Első minta: négy kétráhaj­­tásos pálca, nyolc láncszem. Ismét négy kétráhajtásos pál­ca stb. Második sorában négy pálcára ismét négy pálca, a már négy láncszem ráhajtás nélkül leszúrva. Ismét négy láncszem, pálca. E két sor váltogatja egymást Második minta: egyszerű nettminta. Három levegő­szemmel, egyráhajtással, lyu­kakat horgolunk. Háromlábas egyráhajtásos pálcikákkal hor­­gáljuk meg a mintát. Harmadik minta: két pálca,­ két láncszem, két pálca, négy­ láncszem, két pálca, két lánc,J szem stb.... Tetszés szerinti dolgozhatunk, egy, vagy két­ráhaj­tással. Választhatunk hozzá színes­ zefír szálból fonalat. Egy, vagy két finom gyapjú blúzt­ horgolhatunk. Ha kártolt fo­nalat vásárolunk, ajánlatos­ ugyanolyan lánc-cérnát is­ venni, hogy a fonal formatarí­tását biztosítsuk. Dolgozha­­­tunk fehér vagy emrü Gyöngy-­­perlé-fonállal. Kitűnő mosó-­ blúzt kapunk így. De használ­hatunk selyemfényű Mátra-1 fonalat is, ebből különleges, horgolt blúzunk lesz, ha színes­ fonalat választunk. 9 Ki figyel oda? ! A Ludas Matyiban láttam­­ a múltkor egy jellemző ké­­­­pet: keresik a főnököt. Nincs I benn. Hol van? Kiment mo­­­solyogni. Varga Jenő közgaz­­­­dász-szaktekintélyünk egy­­­­kor nemhiába mondta­­ Moszkvában: nekem csak­­ egy lap kell Pestről. Abból mindent megtudok. A Ludas Matyi. Vezető állásban levő pesti barátom meséli: öregem, tu­dod miért kellett nekem az előző vállalattól megválnom, ahol a főnök helyettese vol­tam? Nem. Mert még nem szoktam meg, hogy megfelelő „álarccal”, a szigor, a mogor­vaság álarcával járjak be­osztottaim közül. Barátsá­gos voltam mindenkihez, így aztán kihasználtak, átvertek, lejárattak. JÓKEDVÜNK ELSŐ SZÁ­MÚ KÖZELLENSÉGE címmel Mesterházi Lajos fejtette ki ezt az elmúlt év végén. Kénytelen vagyok idézni őt, olyan jól tapintott rá a kérdésre. Fiataloknak — mondja — azt ajánlanám: végezzék munkájukat öröm­mel, hivatástudattal, de óva intem őket attól, hogy ez meg is lássák rajtuk. Még nem jutottunk el fejlődé­sünkben, szocialista építé­sünkben odáig, hogy az örömmel végzett munka ál­talánosan elfogadott legyen. Mert hát, miért is örül olyan nagyon az illető munkájának? Nem tehet ne­­­ki? Akkor rakjunk rá még többet. Jókedvűen, kön­­­nyen végzi — bogarásszuk csak meg — valami mm stimmel itt. Keresetével is elégedett? Nincs se munka­helyi, se családi baja, bos­­­szúsága? Nem természetes. Most aztán, kedves olvasó, hogy mászom ki ebből a ká­tyúból? Mert hiszen második bekezdésemnek föltétlenül az a logikus következtetése: legyünk bizalmatlanok, zár­kózottak, akkor ..nem vernek át”. S a továbbiaknak mi a következtetése? Ne mulas­sunk örömöt, mégha netán úgy is volna, mert rögtön akadnak, akik megkeserítik, s akkor az is szertefoszlik. Történelmi és gazdasági adottságokban kutatom en­­­­nek az öröm-ellenségnek — már ahol föllép — a gyöke­reit. Török, tatár, német és jó uraink úgy megkínoztak, hogy csak akkor éltünk, ahogy éltünk, ha panaszkod­tunk. Ha titkoltuk, mi van, ha dugtuk az örömöt. Akkor talán, a véka alatt egy ki­csit melegített, egy kicsit világított. DE MA? Miért kell egyes helyeken titkolni egy pré­miumot, egy előlépést? Tu­dom. Sok jó közösség van, ahol közösen tudnak örülni egymás eredményeinek. Az egyéninek is, a közösnek is. De tegyük szívünkre kezün­ket, hány olyan még, ahol valóban hely van titokban kell és lehet csak örülni bi­zonyos eredményeknek. És mi lenne ennek az oka? Mes­terházi rámutat bizonyos okokra: közösségi érzésünk, szocialista tudatunk nem fej­lődött úgy, mint precíziós gépeink, szerszámaink. Az egyéni érdekeltség és a kö­zös célok nem hangolódtak még úgy össze, hogy a kö­zös javakból jutó egyéni eredmények ne szüljenek sandaságot, irigységet. Az egyéni érdekek is, mintha jobban ki lennének élezve. Mint az éhes föld, úgy nyeli az igény a több és több tér­Talán az új gazdasági mechanizmusban is a leg­fontosabb működtető az em­ber, s az ő törvényeit és vé­delmét, örömének törvényes támaszát a lélek mérnökei, a mesést. S ez szüli aztán sanda irigységet, a türelmet­­­lenséget is. MERT, HOGY RÓZSA SÁNDOR, mikor lovát ug­ratta s a tanyai kovács felé közeledett, ha nagyon jól ment sora, nem is igen kö­szönt, csak úgy odabökött ujjával a pörge kalaphoz, s parancsolta a Figyelte is ám a patkolást. Kovács, s ha néha úgy közeledett, hogy nagy jó napot kiáltott előre, akkor tudta, hogy baj­ban van a betyár, s ö puccei­­zott be titokzatos hallgatás­ba. Mintha egy kicsit ma is így volna. Mintha a köszönést nem emberi megbecsülés, ha­nem az érdekek és anyagiak szövevényes egyenlege igaz­gatná. S HOGY MOST MÁR ki­másztam a magam vájta ká­tyúból, mérnökre van szük­ségem. A lélek mérnökére, költőre. S nem akármilyen korú, hanem a legfiatalabb nemzedék költőjére, Baranyi Ferencre. Fiatalok hordják zsebükben harmadik verskö­tetét, melynek címe: AZ A MERÉSZSÉG. S a vers, ami­vel a léleknek ez az ifjú mér­nöke kihúz a kátyúból, a „JÓHISZEMŰSÉGRŐL” szól. költők kellene, hogy meg­fogalmazzák BTK paragra­fusként. De ki figyel oda? TÁTRAY BARNA Rejtsük véka alá az örömöt? A „jóhiszemű” jelzőt naponta megkapom, mint makacs, de jó gyerek a szelíd szemrehányást, ki tiszta szívvel sérti meg az illem értelmetlen szabályait, remélvén, hogy dicséretet s nem feddést kap érte. Ám a dicséretben is csöpp elmarasztalás van, akik megintenek halvány haraggal azt mondják: jóhiszemű, s azt értik — féltéssel vagy kár­örömmel —, naív bolond, majd ráfizetsz csú­nyán még... De én hiszem olyan bolond idők hamaros érkezését, mikor a félbenyelt s szó lesz a felelőtlen, ki nem mondott jogos panasz­ért büntetés jár. A jóhiszeműség nem lesz mindig mosolygott, gyerekes kórtünet, ha a „bolondok” úgy megfertőzik fátyolos világunk minden parány atomját, hogy még a délibáb is pironkodva rezeg maja a nyári levegő nap tiszta pára­vásznán, . . . mivel az emberek közt még e derűs és tetszetős hamisság mását sem találja. (Bárányt F­: Az a merészség) ♦I#♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ t ** I0Xl [UNK] ♦ ♦ ♦ ♦ * *0 ♦ [UNK] ♦ [UNK]Iif [UNK] ♦:*♦ **i * iI * if ♦ ♦ :*i : * * ♦ is *őa Milyen legyen a lakástextil? A lakás belső hangulatát gék színe, mintája. Köztudott, döntően befolyásolja a bútor- hogy a régi stílusú lakbérön­­huzat, a függöny, s a szőnye­­dezés a sötét bútorokhoz a Férfiaknak — kánikulában Hosszú időn át a férfiak számára a nyári nagy meleg­ben maradt a zakó, az ing és a nyakkendő, míg a nők len­ge blúzokban, szellős nyári ru­hákban járhattak. Amióta di­vatba jött a kiving, a férfiak­nak sem kínszenvedés a ká­­nikul­a. A divat változásainak kö­vetkezménye, hogy a férfiak is színesebben öltözködhetnek: ma már senkit nem lep,meg, ha egy fiatal embert kockás, virágmintás vagy Op-arl min­tás kivingben lát. A kivingek nagy előnye, hogy szellős, könnyű, jól mos­ható anyagból készülnek. Vi­selésük kényelmes, nem kell a nadrágba gyűrni és a rajta levő 2—3 zseb elegendő arra, hogy a nélkülözhetetlen apró­ságokat, zsebkendőt, apró­pénzt, napszemüveget, igazol­ványt elhelyezzük benne. Sok változata ismert a ki­­vingeknek: „Debora”-ra ke­resztelték a tarkán szőtt, sö­tét tónusú kockás kivinget, a „Lala” világos pasztell színek­ben, csíkos mintával készült. A rövid ujjú kiving, a „Fres­kó” például igen jól hasz­nálható hétköznapi viseletként munkába és sporthoz, kirán­duláshoz, nyaraláshoz. A hosszú ujjú változat — zakó helyett — este is jól öltöztet bordó, a zöld és a barna bú­torhuzatot tartotta ízlésesnek. Az utóbbi években a lakás belső díszítésében, s a bútor­színekben is a világos, derűs színek kerültek előtérbe. A Bútorért, a Lakástextil Vállalat, az Iparművészeti Ta­nács közös bemutatót rende­zett az új lakástextilekből. Halványszürke és narancsszín, mélylila és citromsárga, sima, mintás anyagok sorakoznak egymás mellett. Pécsi László, a Lakástextil Vállalat terve­zője elmondotta: — Gyáraink évente 9 millió négyzetméter lakástextilt ké­szítenek. A minták és színek alkalmazkodnak ahhoz, hogy a hazai bútoripar 60 százalék­ban ma már modern formájú bútorokat gyárt Vannak ter­mészetesen klasszikus bútor­szövet minták — például a színes damaszt —, amelyek a stílbútorok kárpitozásához szükségesek. A törekvés mégis az, hogy az új bútorszövet szép színárnyalatokban, poliészteres szálerősítéssel készüljön, mert így kellemes színű, ugyanak­kor kopásállóbb, s könnyebben tisztítható. — Tisztelt bíróság! Mint ke­resetemben is kifejtettem: vál­ni kívánok feleségemtől. Az ok, hogy nejem teljesen elhi­­degült tőlem ... Nem, nincse­nek konkrét bizonyítékaim, de ezt az ember megérzi, kár, hogy a tisztelt bíróság nő, így nehezebben érti meg szem­pontjaimat. Tízéves házasok vagyunk. Ennyi telt el, megértésben, szeretetben, boldogságban. dolog körülbelül egy éve kez­­­dődött ... Elöljáróban azonban el kell mondanom, hogy imádom csirkecombot. Mikor elvettem a Elvirát, anyám ezt elmondta neki. Akkor az álnok lesü­tötte a szemét és áhítatosan rebegte, hogy ez direkt sze­rencse, mert ő ki nem állhat­ja a csirkének a combját, csak a hátát, meg legfeljebb szárnyát tudja megenni. Akkor­a éreztem, hogy minket az isten is egymásnak teremtett, éppen olyan,, mint az anyám. Minden vasárnap csirkét vágtunk. Nekem jutott a két combja és a melle, ő ette a hátát, szárnyát és az aprólék­ját. Sosem szóltam érte, hadd egye, ha egyszer azt szereti. Az ember tisztelje házastársa ízlését még akkor is, ha nem egyezik az övével. Egy évvel ezelőtt történt. Későn mentem haza, a va­csorám az asztalon volt. Én sosem kívántam tőle, hogy megvárjon a vacsorával. Olyan enyhe szaloni-malém volt, de azt azért észrevettem, hogy a csirkepörköltben nincs comb, nincs melle húsa. Egy hatalmas csontos hát és két szárnya úszkál a piros szaft­ban. Már akkor sejtettem, hogy ez nyílt támadás. De az is eszembe jutott aznap, hogy egyszer ő is megkóstolhatja a combot is ... Bár az egyiket azért meghagyhatta volna. Nem vagyok önző, tessék el­hinni. Ha odaáll elém és azt mondja: — Te Jenő, én is megszeret­tem a combot, ezentúl egyik legyen a tiéd, a másik az enyém ... Hát tessék elhinni, beleegyezem, elvégre emberek vagyunk, nem igaz? De így? Se szó, se beszéd? Másnap azért nem tettem szemrehányást. Egy hétig nem Válóok szóltam hozzá. A következő vasárnap megint csirke volt. Ezúttal rizsesen. Imádom, rizsbe borsót kever a felesé­­­gem, meg húst... Természete­sen mindig két combot rejtett el a rizsben. Izgalmas műve­let nekiállni a rizshegynek és kibányászni belőle a combo­kat. Ezen az estén megint ki­csit későn mentem haza. A vacsora a szokott helyén. Nagy kupac rizs, benne zöld borsószemek... Látványnak is szép. Nekiülök, eszem lefelé rizst eszem, eszem. Előjön egy a szárnya, aztán a másik, aztán a püspökfalatja... De comb sehol. Érthető, tisztelt bíróság, hogy ekkor már megfogalma­zódott bennem a gyanú: ennek a nőnek van valakije. Annak adja a combokat. Csak erre gondolhatok kérem, miután ő az én szegény anyámnak megvallotta, hogy ki nem áll­ít­hatja a csirke combját Igen. Csakis a szeretőjének adja eze­ket a finom falatokat... Ekkor már nem lepleztem a sértettségemet. Egy hűtlen asszony ne várjon jó szót az­ embertől. Én nem vagyok naiv, kérem. Tudom, minden szerelemnek vége szakad egy­szer, nekem is voltak botlá­saim, kérem ... No, de ez több a soknál. Ez nyílt kihívás, durva árulás, még szerencse, hogy szegény édesanyám nem érte meg ... Azután nagyon rosszul él­tünk. Sosem emlegettem neki a csirkecombokat. Több­ször sütött rántottcsirkét, és újra nekem adta a combokat. Ekkor azonban én már óriási önuralommal, eltoltam magam elől, és azt mondtam: — Add a szeretődnek! Képzeljék el Megjátszotta, hogy sír. A comb ott állt na­pokig az asztalon. Azt hitte, hogy ezzel eltereli figyelme­met. Igen . .. Megismerkedtem Alizzal. Kedves özvegyas­­­szony. Hiába, az embernek hiányzik a gyengédség. Ő mindig nekem adta a csirke combját, mert ő is olyan, mint az én szegény jó édesanyám, isten nyugossza, ő is csak azt a jó csontos hátát szerette le­szopogatni ... Ennyit tudok előadni, tisz­telt bíróság, és kérem a válás kimondását, annál is inkább, mert Alizkám anyai örömök­nek néz elébe ... Ekkor a bíróság az asszony­nak adta meg a szót: — Én nem tudok mit mon­dani ... Én ... Tetszik tudni, hiszen a tisztelt bírónő is nő... Ez abban az időben volt, ami­­kor csak azt a fagyasztott Mi­­relit csirkeaprólékot lehetett kapni... ősz Fertőé Bordó, szürkecsíkos kiving. Három zsebbel, rövid ujjal

Next