Északmagyarország, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-02 / 177. szám

Szombat, 1969. augusztus 2. Községről községre Ismeretlen barlangbirodalom Tíz település szövetkezete Hárommillióért új iskola Miért kevés a pedagógus? Betonjárdák, portalan utak küszöbléc Svédországnak Aránylag nem nagy telepü­lés, lakóinak száma még az 1300-at sem éri el, de már évtizedek óta fontos szerepet játszik a Bódva-völgy felső szakaszán levő kis falvak so­rában. Lassan húsz éve lesz, hogy megszűnt járási székhely lenni, mégis amolyan körzeti székhelynek számít. Földrajzi fekvése gyönyörű. Egyik ol­dalról a sietős Bódva folyócs­ka, s azon túl a Cserehát utol­só nyúlványai, a félig már le­bányászott Esztramos-hegy, a falu mögött karsztosodó he­gyek magasodnak. A Kerek­hegy, a Dúsa, az Ácskő, s a gyönyörű bükköseivel, hegyi rétjeivel csalogató Szabó-par­lag a legideálisabb kiránduló­­helyek. Szádvár felé is itt ve­zet az országos kék túra út­vonala, s a hegyek mélyében egy csodálatos, de a nagykö­zönség számára még feltárat­lan barlangbirodalom. A bátor barlangkutatók, akik már be­jutottak e föld alatti világba, azt állítják, hogy egykor majd Aggteleknél és Jósvafőnél is több látogatót vonzanak az it­teni valóságos cseppkőcsodák. De maradjunk csak a mánál, Bódvaszilas jelenénél, amely­ben Kosik Mihály, a környék megyei tanácstagja ajánlkozik szíves kalauzuk Útközben de­rül ki, hogy ez a község min­den örömét, minden gondját­­baját jól ismerő, s a jövőjéért sokat, lelkesen cselekvő fia­talember párttitkára is Szil­as­nak, munkaköre pedig a kör­zeti általános szövetkezet ve­zetése. Tíz község tartozik a szövet­kezethez. Szinte valamennyi kis, alig néhány száz lelkes te­lepülés, de az üzlet, az ital­bolt már mindenütt szép, kor­szerű. A szakosított bódvaszt­lasi üzletekre lehetnek a leg­büszkébbek. Valamennyi ra­gyog a tisztaságtól. A nemrég még csak italboltként műkö­dő, kis étterem — amelyet alig 220 ezer forintból alakítottak ki — nemcsak tisztaságával, de étlapjával is meglepetésül szolgál. Négyféle leves, kilenc készétel, hétféle frissen sült napi kínálat. A szövetkezet még az idén 117 ezer forintot fordít az üz­letek további csinosítására, felszerelés korszerűsítésére, ha minden jól megy, akkor egy törpe benzinkutat is léte­sítenek. És valami a jövő ter­veiből: új ABC-áruház fel­építése Bódvaszilason, s egy sertéshizlalda megteremtése valahol a környéken. Bódvaszilas legújabb büszke­sége a vadonatúj, emeletes is­kola, amelyen most végzik az építők az utolsó simításokat. Augusztus 20-án avatják fel ünnepélyesen a hárommillió forintos létesítményt. De megyei tanácstag és Nagy Jó­zsef, a községi tanács vb-elnö­­ke elárulják, hogy az örömük­be egy kis üröm is vegyül. Hat községből 380 felső tagozatos diák jár majd ebbe az új is­kolába, s jelenleg még csak hét pedagógusa van a község­nek. Megoldatlan ugyanis pedagógusok lakásproblémája. A jelenleg még az erdészet tu­lajdonában levő, volt Koós­­féle kastélyban — amely nagy­részt kihasználatlanul, üresen áll —, három pedagóguslakást is ki lehetne alakítani. Ehhez csak mintegy 70 ezer forintra lenne szükség. Nagyon remé­lik, hogy nem ezen a jelen­leg még hiányzó 70 ezer forin­ton fog múlni, hogy lesz-e szeptemberre elegendő tanerő az új iskolában. A korszerű üzlethálózat, sok, nagyon szép, új lakóház, a az egész községre jellemző ta­karos tisztaság mellett az utak és a járdák állapota a legkel­lemesebb meglepetés a Bódva­­szilast járó idegen számára. Minden utcájuk portalanított, bitumen borítású és sehol sem hiányzik a járda. — Aránylag kevés forintból sikerült teljesítenünk a lakos­ságnak ezt a jogos kívánságát — magyarázza a tanácselnök. — Az út- és járdaépítés zömét maga a lakosság végezte el társadalmi munkában. Az el­múlt évben 181 forint volt az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke, az idén 107 fo­rintnál tartunk, de az év vé­géig ennek legalább duplája lesz a végösszeg. A községfejlesztés egyik kö­vetkező lépése lesz a fogorvo­si rendelő és lakás felépítése, majd a törpe vízmű, azaz a vízvezeték-hálózat kiépítése. Bódvaszilas férfi lakossága és fiatalsága zömmel az elég tá­vol eső szénbányákba, a szom­szédos tornaszentandrási mész­kőbányába, a vasúthoz, a mis­kolci drótgyárba és az építő­iparba jár dolgozni. A Béke Termelőszövetkezet így főleg az asszonyokra és az idősebb generációra számíthat csak. Bárdos István, a tsz elnöke és Fialka József főagronómus mégsem panaszkodnak. Az e elmúlt 3—4 esztendőben sokat fejlődött, erősödött az eléggé mostoha vidéken gaz­dálkodó termelőszövetkezet. Négy éve 14 forint 80 fillért fizettek egy-egy munkaegy­ségre. Az elmúlt évben már 62 forintot ért minden mun­kaegység. Igaz, ebben benne van már a részesművelésű nö­vényekért kapott juttatás ér­téke, de így is többszörösére nőtt a tagság jövedelme. Az idei 70 forintos terv is reális­nak mutatkozik. A jobb, jövedelmezőbb gaz­dálkodás alapja a gépesítés, a korszerűsítés volt. Három év alatt mintegy hárommillió fo­rintot ruháztak be. Egy 60 és egy 50 férőhelyes istállót, 32 vagonos magtárt, 15 vagonos kukoricaszárítót, gépszínt, gépműhelyt építettek, bognár­műhelyt és fűrészüzemet lé­tesítettek, erőgépeket, két kombájnt, magtisztító gépet, esztergapadot és más műhely­­felszereléseket vásároltak. Különösen nagy jelentősége van fűrészüzemüknek, amely­nek termelése már eléri a 600 ezer forintot. Ebben a kis üzemben válik értékessé a tsz saját erdeiből kitermelt fa. Jelenleg például az ÉRDÉRT útján küszöblécet, bükkdesz­­kát szállítanak svédországi megrendelésre. Panaszuk csak a szabályo­zatlan, mintegy 300 hold ter­mését károsító Bódva folyócs­kára és a hegyi patakokra van. Négy esztendeje évi 25 200 forint hozzájárulást fi­zetnek a vízgazdálkodási tár­sulatnak, s nagyon remélik, hogy a helyi vízfolyások ren­dezésénél valami hasznuk is származik majd abból, hogy tagjai a társulásnak. Pozsonyi Sándor Bódvaszilas ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 I. Az utóbbi időben az üze­mek, vállalatok számára olykor talán sok gondot, töprengést okozó, de társa­dalmi vonatkozásban örven­detes jelenség mutatkozik: a munkaerőhiány. Az okok, tendenciák és a tennivalók elemzése érdekében szer­kesztőségünkbe ankétra hív­tuk meg a legilletékesebbe­ket: az üzemek, vállalatok, illetve a tanács személyze­ti, munkaügyi vezetőit. So­rozatunkban az elhangzot­takat, lyosoda a vitában kikrista­állásfoglalásokat summázzuk. Pár évvel ezelőtt a vállala­tok, üzemek a­­ dolgozók fel­vételét illetően aránylag ké­nyelmes helyzetben voltak. A mezőgazdaság — különösen Szabolcsból — ontotta a fel­szabaduló munkaerőt, bőven volt tartalék a gyárkapuk előtt. Más vonatkozásban — a különböző intézkedések révén is — monopolhelyzetben vol­tak a vállalatok, megakadá­lyozhatták, korlátozhatták az elmenéseket. A reform a vállalatoknak nemcsak a gazdálkodásban adott nagyobb önállóságot, ha­nem egyben biztosította a sza­bad alkalmazási, a munka­­vállalási lehetőségeket is. A vállalatok tartottak tőle, hogy a korábbi korlátozások erősen visszaütnek, más vonatkozás­ban pedig a dolgozók bizonyos mértékű munkanélküliséggel számoltak. Ám az elmúlt más­fél év azt mutatja, hogy a gaz­daságirányítás új rendszere nem „termelt” nagyobb tarta­lékot, hanem férfi munkaerő­ben elnyelte a meglevőt is. Szende Béla, az Északma­gyarországi Vegyiművek főosz­tályvezetője: — Legnagyobb problémánk, hogy nincs elég szakképzetlen dolgozónk, segédmunkásunk. Két-három éve még a kapu­nál jelentkeztek. Most mi ke­ressük őket. És bár a létszá­mot illetően nem sok ember kellene, de így sincs elég je­lentkező. Balázs Ferenc, a DIGÉP sze­mélyzeti főosztályának vezető­je: — Nálunk elég nagymérvű a munkaerőhiány. 200 új dolgo­zóra lenne jelenleg szüksé­günk. De ennél is jobban ag­gaszt bennünket a jövő; nem látjuk biztosítottnak az után­pótlást. Soós István, a Borsodi Ve­gyikombinát munkaügyi elő­adója: — Ebben az évben indul a PVC II. üzemünk. 796 új em­ber kell ehhez. Ha hozzáves­­­szük a fluktuáció révén bekö­vetkező hiányt is, összesen 1396 új munkaerőre van szük­ségünk. Sztupák József, a Miskolci városi Tanács V. B. munka­erő-gazdálkodási osztályának vezetője: — 1965-ben férfi munkaerő­ben volt tartalék. 1965—67-ben a kereslet és a kínálat egyen­súlyba került. Az utóbbi év második felétől a munkaerő­­hiány növekvő tendenciájú. A vállalatok jelzései alapján je­lenleg Miskolcon 3000 új férfi­dolgozóra lenne szükség. A részvevők arról szóltak, hogy az üzemekben — bele­értve a MÁV-ot is — elég nagy a fluktuáció és — a szeren­csés körülmények között fek­vő és bizonyos mértékben mo­­nopolisztikus helyzetet élvező Ózdi Kohászati Üzemek kivé­telével — ez növekvő tenden­ciájú. A December 4. Drót­­művekben például az összlét­­számnak 40, és a munkáslét­számnak majdnem 50 százalé­ka cserélődött ki. A Borsodi Vegyikombinátban tavaly dolgozók 17 százaléka ment el az előző évi 14 százalékkal szemben. — Nálunk a dolgozók lét­számának körülbelül 30 száza­léka „mozog” — közölte Klá­rik János, a Lenin Kohászati Művek munkaerő-gazdálkodá­sának főosztályvezetője. — Ta­valy még amennyi ember el­ment, annyi jött is. Az idén 1350 ember számolt le eddig és csak 1200 embert tudtunk felvenni. És kik mentek el? Tapasztalataink szerint ebben a fiatalok vezetnek. Az elme­nők 48 százaléka a 25 évnél fiatalabb korú. Nehezen ra­gadnak meg az új emberek. Ezt jelzi, hogy az elmenők 39 százaléka olyan, aki egy évet se dolgozott le a kohászatban. S ami a szakmákat illeti, eb­ben nem a meleg-, hanem a hidegüzemiek vezetnek. És hidegüzemekből már nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek is elvágyódnak, elmennek. Csalogatjuk egymás embereit — állapítja meg keserűen —, s ennek mind a vállalat, mind a népgazdaság látja a kárát. Ez a „csalogatás” többnyire tisztességes. Olyan tendencia kezd kialakulni, hogy a válla­latok a különféle szociális és egyéb juttatásokkal, csökken­tett munkaidő bevezetésével, különféle kedvezmények nyúj­tásával igyekeznek megtartani a dolgozókat, vonzóvá tenni az üzemet, a vállalatot Ez jó, egészséges, és kívánatos. De Miskolcon és a miskolci já­rásban valójában olyan hely­zet alakult ki, hogy az egyik üzem a másik rovására vehet fel embert. És miután a gond mindenkit szorongat, így aztán gyakori a munkaerő-csábítás, amelyben sokszor jogilag megfoghatatlan módszereket ötlenek ki. Ilyen például, hogy az egyik válla­lat végzett ipari tanulói leve­let írnak a másik vállalat vég­zett ipari tanulóihoz, — akik egymást valójában sohasem látták —, és arról írnak, hogy az ő vállalatuknál mennyivel többet tudnak nyújtani a fia­tal segédeknek, mint a másik üzemben. Ennek ellensúlyozá­sára — nem éppen dicséret­re méltó módon — egyes vál­lalatok olyan megegyezést kö­töttek: nem veszik fel egymás embereit. Ez a megegyezés csődöt mondott, mert a szo­rongató gondok nyomán mind­két helyen „megfeledkeztek” a megállapodásról. Egyébként a komikus esetek, helyzetek egész sora alakul ki. Ebből az üzemből néhány dol­gozó átmegy a másikba, mert ott egy forinttal többet fizet­nek ki. Az ő helyükre pedig másik üzemből jönnek át, mi­vel azoknak meg itt ígérnek többet. Egy idő után mindkét üzem dolgozói visszavándorol­nak — újabb ráígérés révén — eredeti munkahelyükre. En­nek az üzemek látják a kárát. És azok a dolgozók, akik hűek az üzemhez, akik nem akar­ják ilyen manőverrel felvenni saját bérüket. Csorba Barnabás (Folytatjuk) • A munkaerő-mozgásról A TMK-műhelyben Antal István a sátoraljaújhelyi Fémlemezipari Művek esztergályos?.» n —áadarab beállítá­s közben. (Fotó: Sz. Gy.) Fő feladat: a nyereség növelése Műszaki-gazdasági konferencia az EMV-ben Nagyon őszintén és körülte­kintő értékelés alapján jelle­mezte az Északmagyarországi Vegyiművekben a vállalat első fél­ évben végzett munkáját Juza Károly igazgató a tegnap megrendezett műszaki-gazdasá­gi konferencián. Annak ellené­re, hogy a gyár súlyos gon­dokkal küzd, a hangvétel op­timista és bizakodó volt. Ugyanez mondható el a felszó­lalásokról is. Az ÉMV-ről általában min­dig úgy beszéltek, mint egy olyan vállalatról, amely évről évre kiválóan teljesíti felada­tait. S ez igaz is. Sajnos, ez az esztendő nagy próba elé állít­ja a vállalat vezetőit és dolgo­zóit egyaránt. Az a helyzet ugyanis, hogy az év első hat hónapjában nem a kitűzött terveknek és elképzeléseknek megfelelően haladhatott a munka, ami mindenekelőtt termelésben, a vállalati nyere­­­ség alakulásában mutatkozik. Az első fél évre tervezett 58 millió forintos nyereséggel szemben az elért szint 43 mil­lió forint, ami azt jelenti, hogy 15 millió forint nyereségkiesés­sel kell számolniuk. A mintegy 200 fajta alap­anyaggal dolgozó vállalathoz az év első hat hónapjában rendszertelenül, késve futottak be a megrendelések, emiatt ter­mészetesen lenn, az üzemek­ben, a munkahelyeken is — állandó készenlét mellett — le­lassult a munka üteme. Egye­dül a vállalati önköltségben mondható kedvezőnek a hely­zet. A vegyipari tevékenység­hez tartozó áruk előállításánál mintegy 10 milliós értéknek megfelelő megtakarítás mutat­ható ki. Érzékenyen érintette az ÉMV-t, hogy az exportterv­ben előírt kötelezettségeknek sem tudott minden tekintetben eleget tenni. Amikor az 1969. évi tervek elkészítésén fáradoztak, azt tűzték ki célul, hogy az év vé­gére 113 millió forint nyere­séget érnek el. Mind az igaz­gató, mind a felszólalók egy­értelműen amellett foglaltak állást, hogy a piaci igények­hez való kellő alkalmazkodás­sal, az anyagellátás folyama­tossá tételével, megfelelő anya­gi ösztönzés útján és helyes létszámgazdálkodással nemcsak a jelenleg hiányzó nyereséget tudják pótolni, de az év végé­re a kitűzött célt is elérhetik. T. F. EiKQSIIffiSfflnSlEllMiskolc, Paléczy o. 3. augusztus1 10-iß

Next