Északmagyarország, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-05 / 179. szám
Baleset a vízen Tokajban augusztus 2-án, szombaton szokatlan balesetnek lehettek tanúi a strandon fürdőzők. Nagy Károly, 41 éves tokaji lakos, tanító, beúszott a bólyákon túl, a Tisza nyílt vizére. Hanyatt fekve lebegett azon a szakaszon, amely a Tokaji községi Tanács szárnyas hajójának útvonala. Itt ütötte el a hajó. Nagy Károly rögtön a víz alá merült, s azóta sem találták meg. A balesetet látta a szerencsétlen ember felesége, és még sokan a strandolók közül, s integetni, kiabálni kezdtek a hajó felé. Az meg is állt. Többen a vízbe ugrottak keresni az áldozatot, de hiába. A baleset ügyében a vizsgálat még tart. ÉSZAKMAGYARORSZÁG Közlekedési balesetek Ittasan vezetett , életveszélyesen megsérült Csépányi Bárdos Lajos somsályi lakos Kolaricska Pál vájárt szállította motorkerékpárján Hódoscsépány belterületén augusztus 3-án, vasárnap kora délután. Csépányi előzőleg alaposan felöntött a garatra, s a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott. A Széchenyi utca 49. számú ház előtt az enyhén balra ívelésű kanyarban jobbra sodródott, és elütötte az előtte szabályosan haladó Árvai János, Miskolc, Kabók Lajos u. 41. szám alatti lakost A baleset következtében a motorkerékpár vezetője, Csépányi Bárdos Lajos 8 napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes, az útpadkán haladó Árvai János és Kolaricska Pál, a motorkerékpár utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. Elvakította a reflektor Ittasan vezette EZ 96—18-as rendszámú motorkerékpárját Virágh József, tibolddaróci lakos augusztus 1-én. Tibolddaróc és Bükkábrány között egy balra ívelésű kanyarban szembehaladt vele egy erősen kivilágított jármű. Fényétől Virágh elvakult és a jobb oldali árokba szaladt. A motorkerékpáron egy utas is volt. A baleset következtében csak a motorkerékpár vezetője sérült meg. Vezetni tanított — igazolvány nélkül ' Begala András kazincbarcikai lakos oktatói igazolvány nélkül tanította motorkerékpározni Lukács Lajos, miskolci, 19 éves fiatalembert Kazincbarcikán. A Mező Imre körút és a Zalka Máté utca kereszteződésénél Lukács Lajos összeütközött Csábrági József kerékpárossal. A kerékpáros felborult, a motoros felszaladt a gyalogjáróra, és elütötte Szekér Lajos, 55 esztendős kazincbarcikai lakost. Szekér Lajos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. Csábrági József könnyebb sérüléssel megúszta az összeütközést. A balesetet okozó két fiatalember ellen a rendőrség megindította a vizsgálatot. Nem adta meg az elsőbbséget Kazincbarcikán egy másik baleset is történt Cl 74—22-es rendszámú személygépkocsijával Csiszár Gyula elütötte Révész Balázs kerékpárost. A baleset azért következett be, mert a személygépkocsi vezetője nem adta meg az elsőbbséget — egyenrangú útkereszteződésnél — a jobb kéz felől érkező kerékpárosnak. Révész Balázs nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett ••Ügyeletes riporterünk jelenti „Invázió“ a boltokban Ezren várták a nyitást 30 százalékkal magasabb val A tegnapi napnak kétségkíaz engedményes vásár megnyitása volt a szenzációja. Már kora reggel hosszú sorok álltak az üzletek előtt. Miskolcon a villanyrendőr melletti konfekcióboltban a nyitás után alig fél órával be kellett zárni az ajtókat, amíg valamit fogyott a tömeg. Az ózdi Centrum előtt ezer „vevőjelölt” Áruház várta az üzlet nyitását. Itt is alaposan felkészültek a várható forgalomra: 12 kisegítő eladót vettek fel, több ideiglenes eladóteret hoztak létre és három pótpénztár is segített. A forgalom délutánra valamivel kisebb lett, de így is rekordra számítanak; mintegy 800—850 ezer forint az első vasárnapi bevétel. Ez az összeg 30 százalékkal magasabb, mint a korábbi években. A miskolci Centrum Áruházakban a cipőfélék, a női ruhák és férfinadrágok voltak az első nap slágerei. Mint megtudtuk, a következő napokban sem kell félni, hogy eltűnnek az olcsó ruhák, cipők. Szinte minden cikkből nagy mennyiség van még raktáron. A három miskolci Centrum Áruház az engedményes nyári vásár első napján a déli órákig, félmillió forintot árult. Részlet a budai várból- Tudósítás a táborbó! Az utóbbi hetekben rendszeresen kapunk levelet a hosszúhegyi Asztalos János KISZ- építőtáborból. Most legutóbb a hatodik turnus lányai írtak. „Július 28-án kezdtük meg a munkát a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban. A sör egyik alapanyagát, a komlót szüreteljük. A tábor lakói (a miskolci középiskolák lányai) 10 fős brigádokban dolgoznak munkaversenyben. A munka után kinek ne esnék jól a szórakozás, a felüdülés? Erről természetesen mi magunk gondoskodunk. A sort tábortűzzel kezdtük, ahol hangulatos, humoros műsort adtunk elő. A jó hangulat egyébként is jellemző a délutánokra, amikor a tábort felveri kultúr- és sportrendezvények a zsivaja.” A Kossuth, a Herman Ottó Gimnázium és a Villamosipari Technikum lányai Budapest - Moszkva A moszkvai rádió felkérésére félórás zenés összeállítást készítenek a Magyar Rádió munkatársai. A műsort augusztus 20-án, alkotmányunk 20. születésnapján sugározza majd a moszkvai adó Zenés séta Budapesten címmel. Az ünnepi alkalomra készülő műsorban megismerkedhetnek majd a szovjet hallgatók fővárosunk számos nevezetességével, így a többi között az Országházzal, a Citadellával és a Margitszigettel. A tárgyalóteremből Bartók Gyula, a Farkaslyuki Bányaüzem dolgozója a múlt évben üzemi balesetet szenvedett, s ezt követően a bizottság 50 százalékos rokkantságot állapított meg. Ebben az évben a szerencsétlenül járt bányászt a MÜCSÖ-bizottság újra felülvizsgálta, s kitűnt, hogy szépen gyógyul, a rokkantsága már csak 30 százalékos. Az új felülvizsgálat eredményének azonban Bartók Gyula nem örült, sőt, bosszankodott, hogy ennyivel kevesebb lesz a rokkantsági pénze. Reklamált, s több alkalommal megfordult az SZTK-ban is. Egy alkalommal a főorvos egyedül hagyta egy pillanatra a szobában. Ezt kihasználta Bartók Gyula, s az asztalon levő bélyegzőt egy üres papírra nyomta. A többi már könnyen ment. A főorvos nevében levélben utasította az illetékeseket, az 50 százalékos rokkantsági járadék kifizetésére, illetve az elmaradottak pótlására, mert — mint írta —, a korábbi felülvizsgálat megállapítása téves volt. A bányaüzemnél azonnal intézkedtek, s még abban a hónapban kifizettek neki 440 forintot. A levél azonban gyanút ébresztett bennük. Magyarázatot kértek az SZTK-tól, s napokon belül kiderült a csalás. Ezzel azonban még korántsem merült ki Bartók Gyula ténykedése. Nem sokkal az eset után elment a körzeti orvoshoz, aki alaposan megvizsgálta és munkaképesnek találta. Az álbeteg reklamált, majd elment. Kis idő múlva újra visszament a rendelőbe, „lehordta” az orvost és távozott. Egy fél óra múlva megint berúgta az ajtót. Megpofozta az orvost. Csak az ápolónővel együttesen tudták eltávolítani a rendelőből. Talán megbánta tettét, mert néhány nap múlva levélben kért bocsánatot. Az Ózdi Járásbíróság Bartók Gyulát csalási kísérlet, okirathamisítás és hivatalos személy elleni erőszak miatt mondta ki bűnösnek, öthónapi szabadságvesztésre ítélték és 500 forint kár megtérítésére kötelezték. Enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott elmebeli fogyatékosságát. Az Ózdi Kohászati Üzemek földgázfogadó állomás területén egy fiatalkorú gyerek gyümölcsöt szedett a fáról, szolgálatban levő iparőr észre vette, s a gyereket eltávolította az üzem területéről. B. B. fiatalkorú elmesélte ezt apjának, aki másnap lakásán kereste fel az iparőrt. Arra kérte, mutassa meg, hol történt és mesélje el az esetet. A gyanútlan iparőr, Orha János, eleget tett a kérésnek, s elindult az apával a helyszínre. Útközben a gyermek és az apa egyik ismerőse is csatlakozott hozzájuk. A helyszínre érve, a gyermek apja arcul ütötte az iparőrt, aki elszédült és a földre esett. Amikor fel akart állni, a gyerek apja térden rúgta, majd egy ággal ütni kezdte. Egy másik, szolgálatban levő iparőr sietett a segítségére. Orha János nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az Ózdi Járásbíróság gyorsított eljárással tárgyalta az ügyet. A vádlottat kéthónapi szigorított börtönbüntetésre ítélték. A védő enyhítésért fellebbezett. Az év elején az Ózdi Járásbíróság Budai Béla 19 éves fiatalembert garázdaságért hathónapi javító-nevelő munkára ítélte, melyet az Ózdi Kohászati lézernek durvahengerművében lett volna köteles eltölteni. A javító-nevelő munkára kötelezett fiatalember május 27-én nem jelent meg a munkahelyén, s több mint két hétig távol volt az üzemtől. Csak a második felszólításra jelentkezett újra munkára. Igazolatlan mulasztását azzal indokolta, hogy édesanyja megbetegedett, a kórházba vitték, s neki kellett három kiskorú testvérére felügyelni. Július 19-én újra nem ment dolgozni, s 27-től szintén nem jelent meg munkahelyén. Távolmaradásának okát csak vállrándítással tudta igazolni. A hátralevő két hónap javító-nevelő munkát az Ózdi Járásbíróság átváltoztatta egy hónap szabadságvesztésre. Van még, aki a munka helyett a börtönt választja... T. I. — Megpofozta az orvost — Megverte az iparőrt — Munka helyett a börtönt választotta * * "s * <1 * zJ * mm Becsomagolják a kenyeret mi Megjelent a belkereskedelminiszter rendelete, amely előírja, hogy Budapesten és a megyeszékhelyeken szeptember 1-től, más városokban január 1-től tilos csomagolás nélkül kenyeret kiszolgálni. Az egész és vágott kenyeret úgy kell csomagolni, hogy a papír a kenyér teljes felületét fedje. A csomagolásért nem szabad különdíjat felszámítani. A rendelet az állami, a szövet- AUTOMATA KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT Augusztus 20-án, reggel 4.30 órától 21-én reggel 4.30- ig, teljes 24 órán át ad műsort a rádió automata közönségszolgálata. Ez a szokatlanul hosszú adás nem egyszerűen a műsoridő meghosszabbítása, hanem a szórakoztató osztály nagyszabású vállalkozása, s gyakorlati próbája a rádió szórakoztató programjainak kereti és a magánkereskedelmi üzletekre egyaránt vonatkozik. A minisztérium illetékes főosztálya közli a kenyércsomagoló papírok szabványméretét is. Eszerint a kétkilós kenyeret legalább 47,5x55 cm-es, az egykilóst legalább 47,5x35, a félkilós kenyeret pedig 38x32 cm-es papírba kell csomagolni. A nagykereskedelem gondoskodott a kenyér csomagolásához előírt méretű papírról. NAGYDÍJAT KAPOTT A TOKAJI ASZÚ A szegedi VII. országos őszibarack- és borkiállítás díjait nemzetközi zsűri ítélte oda. A 105 fajta borral versenyző gazdaságok közül nagydíjra érdemesítették Magyar Állami Pincegazdaaság tokaj-hegyaljai üzemének tokaji aszúját, valamint Csongrád—Szolnok vidéki üzem pusztamérgesi rizlingjét. Nagydíjat kapott még a Magyar Likőripari Vállalat koktélcsaládja. Járművek Azt hihetné a jámbor ember, hogy a vasárnap olyan munkaszüneti nap, amikor a dolgozók többsége pihen. Aztán, ha vasárnap délután kimegy Tapolcára, rájön, hogy tévhitben élt. Ugyanis az Anna-szálló előtt, ahol az autóbusz is megfordul, van egy lánckorlát az úton, meg egy tábla, no és egy bácsika, aki a lánckorlátot időnként kinyitja. A tábla azt adja tudtul, hogy a járművek átmenő forgalma tilos és csak szolgálati kocsik mehetnek tovább. Az elmúlt vasárnap délután három órakor tizennyolc kocsi állt a korlát mögött. Lámcsak, vasárnap is ilyen sok embernek akadt dolga Tapolcán, ráadásul olyan dolga, amihez szolgálati kocsival kellett kijönnie! Aztán megnézi a jámbor ember a kocsikat, s kitűnik, hogy közülük hat külföldi, amelynek utasai aligha szolgálati ügyben jöttek, a többi meg magyar magánkocsi, ami szintén a szolgálati út ellen szól. Másra már nem tud gondolni, mint hogy a szálló tele van autós vendégekkel. Meg arra is, hogy esetleg valakik be tudnak jutni e jó parkolóhelyre valami okos trükkel is. Igaz, más kocsik, például két olasz, meg egy lengyel, nem jutottak be, ezért elfoglalták a taxi standját, s a taxis az út közepén várakozott. Az igazság kedvéért, a tapolcai járművekről szólva, még azt is fel kell jegyezni, hogy a Miskolci Közlekedési vállalat a vasárnap délutáni csúcsforgalomban mintaszerűen oldotta meg a nagy tömegek szállítását. (b) HELYTÖRTÉNETÍRÁS A Hajdú-Bihar megyei Tanács kiadta Komoróczy György Hajdú-Bihar megye helytörténeti írása című tanulmányát, amelyet a további helytörténeti kutatások egyik kiindulópontjának tekintenek. SZAKADÉKBA ZUHANT Szakadékba zuhant egy kiránduló-autóbusz szombaton a Ngorongoro-kráter közelében. A kocsi kanadai utasai közül nyolcan meghaltak, heten életveszélyesen megsérültek. ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS Vasárnap délelőtt Petőfi Sándor halálának 120. évfordulója alkalmából szülőhelyén, Kiskőrösön megnyitották a Petőfi életútja című állandó emlékkiállítást. Az anyag nagyobb részét a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeum adta. Ide került át a költő szülőházában őrzött irodalmi hagyaték is. PÁLYÁZAT AZ ÉVFORDULÓRA A Gönci községi Tanács és a Kossuth Művelődési Ház pályázatot hirdet a község felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére. A pályamunkáknak a község felszabadulásának előzményeit, az ottani harcok eseményeit, és az azóta eltelt időszakban megtett fejlődést kell bemutatniuk. Az eredményhirdetést december 20-án, a gönci kulturális hetek záróünnepélyén tartják meg. A legjobb dolgozatokat jutalmazzák. A HŐSÉGBEN IS HELYTÁLLNAK A Lenin Kohászati Művek melegüzemeinek dolgozóit alaposan próbára teszi a hosszan tartó kánikula. A kinti 30 fok körüli meleggel szemben az üzemekben 60 fok fölötti hőségben dolgoznak a kohászok, a martinászok és a hengerészek. UDVARRENDEZÉSRE Csinosítják, rendbehozzák nyáron a Szerencsi Általános Iskola udvarát. A községi tanács 50 ezer forintot biztosított költségvetéséből erre a célra. NYOLC EMELET A Győri-kapui házgyári építkezésen az út felé eső legelső épület tetején már nyolc emelet magasságban dolgoznak a BÁÉV munkásai. Tehát már csak egy emelet hiányzik, hogy teljes magasságában álljon a hosszú lakóház. GÁTÉPÍTÉS A VASKAPUNÁL Jugoszláviában vasárnap bejelentették, hogy a Vaskapunál augusztus 7-én 10— 12 napra leállítják a dunai hajóforgalmat, amíg a Jugoszlávia és a Románia által közösen épített óriási erőművel kapcsolatos gátépítési munkákkal elkészülnek. Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezetőt 1 SZEMES ISTVÁN ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának tapis Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. Központ: 36-132 16-672 , 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitika) rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078 Belpolitika r -ovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadta: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Bajcsy-Zs. Felelős kiadója: 15. BÍRO PETER Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213 Terjeszt a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizetés lia egy hónapra 20 forint Index: 25055