Északmagyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXV. évfolyam, 280. szám Ara: 1 forint Szerda, 1969. december 3. Miskolc: az ifjúság ÍRTA: VAJDA GÁBOR H­ejőcsabától Diósgyőrig — új épületeivel és lakónegyedeivel, egyetemi városával, megújult gyáraival és azóta született üzemeivel — nem­csak nagyobb, hanem egé­szen más is a mai Miskolc, mint a negyedszázad előtti. A felszabadulás huszonötödik évfordulóját megelőző napok­ban néhány órát tölthettem csak falai között, de ennyi is elég volt hozzá, hogy fe­jemet kapkodva a csodálko­zástól, megállapítsam, men­­nyire más, mint volt, men­­nyi új vonással, színnel gaz­dagodott. Előzőleg tizenkét éve jár­tam itt utoljára. Akkor ez­rekkel együtt, a temetőbe vezetett az utam, Szabó La­jos ezredesnek adtuk meg a végtisztességet. Az utca név­­avató ünnepségén Fekete Mi­hály leplezte le az emlék­táblát, amely Szabó őrmes­ternek, a leventékből lett, 1944-es ifjú nemzetőrök pa­rancsnokának emlékét örökíti meg. Az Avason pedig, ahol akkor még nem nyúlt az ég felé a tv-torony, az azóta szintén meghalt Kubányi Je­nő bácsi emlékeztetett egy­ baklövésre: huszonöt év előtt, novemberben nem osztottuk el az illegális plakát betűit. Mi lett volna, ha megtalál­ják a németek? Szerencsére, nem találtak rá, megértük a felszabadulást, de azért ké­sőbb is jobb lett volna vigyázni, megakadályozni baklövést, tévútra­ lépést, ügyelni, hogy töretlenül ha­ladjunk előre utunkon. Huszonöt esztendő alatt sok mindent megszépít és elkop­tat az emlékezet, részletek elhalványulnak, régi epizó­dok újabbaknak adnak he­lyet, arcok, nevek, városké­pek összekeverednek. 1944 óta Sátoraljaújhelytől Kaposvárig és Győrtől Békéscsabáig be­jártam az országot, Jokoha­­mától Belfastig két földrész sok városát, egy azonban el­­homályosíthatatlanul világos maradt: Miskolc volt az ifjú­ság. Világos, pedig villany sem volt, amikor a Széchenyi utca és az Erzsébet tér sar­kán, az édességboltban kézi­­nyomda gumibetűiből készí­tettük Nemes Évával az első MOKAN-röpcédulákat, no­vember elején. Petróleum­­lámpa mellett szó végeztük a direktívákat és felhívásokat Rácz Zoltánék Toronyalja ut­cai lakásán. Szabados Gizi lábbal hajtotta a kis tégely­sajtót a Werbőczi utcai nyomdában (a történelmi igazságszolgáltatás adta az­után Dózsa György nevét az utcának), ahol az első, igazi nyomtatott röplapok készül­tek. Amikor pedig egész íves, nagy plakáton adtuk hírül a városnak, hogy elérték Diós­győrt az első szovjet katonák, nyomdászok egész csapata vállalta a kockázatot, és kéziszedők is segítettek haj­í­tani a nyomógép nagy kere­két. A Szabad Magyarország elődei voltak a röplapok, mint ahogyan decemberben két és négy oldalon, olykor csomagolópapíron vagy ró­zsaszín, sárga, zöld, plakát­papíron megjelenő lap a je­lenlegi Észak-Magyarország elődje volt. Fel sem szaba­dult még a gyertyafénynél város, amikor körmöltem papírra az első szám vezér­cikkét (a lap címét kapta cí­méül vagy fordítva: a vezér­cikk címe döntötte el az új­ság címéről folytatott vitát?) egy avasi barlangban, és más­nap már a szovjet csapatok parancsnokságának a város lakosságához intézett felhí­vása került mellé, az első szám első oldalára. Villany még mindig nem volt, a nagy nyomdagépet még mindig ké­zierővel hajtották (most már, mert ezt is történelmi igaz­ságszolgáltatásnak tartottuk: letartóztatott nyilasok), de la­punk — úgy éreztük — min­den villanynál erősebb fényt áraszthat a fejekbe. Nyomdá­szok, diósgyőri vasasok, nem­zetőrök, az ellenállás vezetői és résztvevői, tekintet nélkül éveik számára, mind ifjúi lel­kesedéssel vállalták a ve­szélyt­­ az előző hetekben, és nem ismertek fáradságot a következő időszakban sem. Az ifjúság, az új élet kezde­te volt az az idő mindan­­­nyiunknak. S­okan nincsenek már közöttünk akkori bajtársaink, elvtárs a­Ferenc ink közül. A Barbai életét kioltó golyó megkeserítette a szabadság első napját, Szabó Lajost el­­lenforradalmárok ölték meg 1956-ban. Meghalt Urbancsok Mihály, akinek lakásán a nyomda őreiül kijelölt nem­zetőrök találkoztak Fekete Pállal, és meghalt Fekete Pál is, aki rendelkezésünkre bo­csátotta a vezetése alatt álló nyomdát. A télen temettük el Naményi Gézát, aki rádió­hírekből szerkesztette a Sza­bad Magyarország első szá­maiba a beszámolót a végé­hez közeledő háború csatái­ról és a világ más esemé­nyeiről. Büszkén és szeretettel őriz­zük emléküket, de ne sorol­juk tovább a halottak nevét, mint ahogyan az élők sem nevük emlegetésében, hanem az ország, a nép sorsában akarják látni tetteik jutal­mát. Huszonöt év görön­gyös útjain az a tudat tar­tott meg bennünket hűség­ben és helytállásban, mellő­zésben és megbecsülésben egyaránt, hogy helyes útra léptünk, amikor vállaltuk a fasizmus elleni harcot — né­pünkért, az emberiségért, magunkért. A kommunista párt felhívására, lelkiismere­tünk szavára hallgatva vál­laltuk, igaz, ifjúi lelkesedé­sünkben a valóságosnál kö­zelibbnek és könnyebbéig el­érhetőnek véltük a célt. A tapasztalatok, a sorsfordulók, hibák és tévedések, köztük saját hibáink ellenére ne­gyedszázad története mégis­, csak megerősít abban, hogy a célkitűzés helyes volt, a cél elérhető, ha nem is olyan gyorsan, nem is olyan kön­­­nyen, mint gondoltuk. Napjainkban, amikor visszahúzó, tévútra csábító a hatásokat leküzdve új gaz­dasági módszerekkel erősít­jük a munkásoknak, és pa­rasztoknak, a népnek Lenin tanítása szerint a demokra­tizmus maximumát biztosító szocialista társadalmi rendet, gyakran eszembe jut egy kérdés. Az öreg Gerevich, néhai miskolci újságíró és vívómester tette föl, amikor a Szabad Magyarország első vezércikkét olvasta a Pan­nónia kávéházban: — És mondd, ti igazán komolyan gondoljátok a demokráciát? — Nem él már ő sem, a Pannónia sem létezik már, de ha ma kérdezné, ugyan­úgy hittel, s az akkorinál több tapasztalattal ugyanazt válaszolnám: igen, egészen komolyan gondoltuk. Annál inkább, mert eltávolítottuk azokat, akik nem komolyan gondolták, s mert sok és sokféle tapasztalat győzött meg róla, hogy másképp nem is lehet. E­z a tanulság — ne­gyedszázad többi ta­pasztalatával és hu­szonöt esztendő min­den alkotásával, megannyi eredményével együtt — szi­lárd alapja a mának és a holnapnak. Erőt, tudást ad ahhoz, hogy igazán élni tud­junk a szabadsággal, védjük és erősítsük, s az ifjúság megőrzött lendületével, aka­raterejével teljesítsük köte­lességünket. Békét, haladást felvirágzást akaró, ezért dol­gozó és a testvéri népekkel együtt ezért küzdő n­épünk és a népek közösségében. Diósgyőri kohászok jubileumi vállalása a szocialista munka vállalata címért A Lenin Kohászati Művek vezérkara tegnap összesítette a dol­gozók vállalásait, és a mai napon, 1969. december 3-án, Mis­kolc felszabadulásának negyedszázados évfordulóján jelenti be csatlakozását a jubileumi versenymozgalomhoz. Vállalatunk min­den becsületes dolgozója — olvashatjuk a vállalásban — őszinte megelégedéssel és büszkeséggel nyugtázhatja azokat az ered­ményeket, amelyeket az elmúlt 25 év alatt elértünk. A párt, a HNF, a SZOT, a KISZ felhívása * nyomán felszabadulásunk negyedszá­zados, Lenin születésének 100. és a gyár 200. évfordu­lója alkalmából olyan válla­lásokat tesznek, amelyek megvalósításával kiérdemel­hetik „A szocialista munka vállalata” címet. Ennek érde­kében 1970-ben az ideihez vi­szonyítva 20 ezer tonná­val több nyersvasat, 50 ezer tonnával több acélt, 10 ezer tonnával több hengerelt készárut, 6 ezer tonnával több hidegen alakított terméket adnak. A hazai és a külföldi igé­nyek figyelembevételével ja­vítják a gyártmányösszeté­telt. Megkülönböztetett fi­gyelemmel kezelik az orszá­gos programokat, így például a járműprogramban részt ve­vő 12 nagyvállalattal szocia­lista szerződést kötöttek. A többlettermelést az országo­san előírtnál nagyobb száza­lékban a termelékenységből akarják biztosítani. A gyárban jelentős műsza­­ki fejlesztést, illetve nagy be­­ruházásokat valósítanak meg. 1970-ben helyezik üzem­be a Borsodi Ércelőkészí­­tő második lépcsőjét, az új bugacsiszolót. Az automatikus berendezé­sek megkönnyítik a dolgozók munkáját és egészségesebbé teszik azt. Ugyancsak a dol­gozók munkájának megkön­­­nyítése érdekében fokozzák a kisgépesítést. Az idén meg­kezdték az új nemesacél­hengermű építését és jövőre törekszenek az építés idejének lerövidítésére. Számos intézkedést valósí­tanak meg a dolgozók egész­ségének védelme, a baleseti források csökkentésére, munkakörülmények javításá­a­ra. A jövő évben 110 millió forintot fordítanak dolgozók szociális, jóléti­­ és egészségügyi igényei­nek jobb kielégítésére, így többek között öltöző­ket építenek, bővítik a védőételek választékát, 40 hűtőgépet szereznek be a­­ meleg m­unkahelyeken dolgozók friss ivóvízzel való ellátása érdekében. A lakáshelyzet javítására 45 lakást felújítanak, korszerű­sítenek, segítik a magánépít­kezőket. Az üzemi demokrácia to­vábbfejlesztése érdekében "to­vábbfejlesztik a gazdasági vezetés, valamint a dolgozók közötti szocialista viszonyt, valamint az emberi kapcso­latokat. Az egyszemélyi ve­zetés hatásköri növelésével párhuzamosan erősítik, széle­sítik az üzemi demokráciát Egy óra Nógrádi Sándorral (3. oldal) A társadalom „megmozdul’ (4. oldal) Ott van a Nap (5. oldal) Ismét barátok között (3. oldal) Történelem a falakon (5. oldal) Ötvenezer orsó... (8. oldal) A második város (3. oldal) Az első vezércikk (6. oldal) Így készült a Szabad Magyarország (6. oldal)

Next