Észak-Magyarország, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-21 / 44. szám
Vitorlás hajót épített gyufaszálból Kubik József, a Szolnoki Cukorgyár fiatal raktárosa. Festő, műköves, kőfaragó, kőműves és segédmunkásokat azonnali hatállyal felvesz a Miskolci Építőipari Szövetkezet, Miskolc, Szeles u. 8. Albérleti hozzájárulást biztosítunk vidéki dolgozók részére. ÉSZAK - MAGYARORSZÁG 2 Kádár János látogatása a Duna Inter-Continentálban Kádár János több párt- és állami vezető — Nyers Rezső, Fehér Lajos, Németh Károly, valamint dr. Fekete Károly, az V. kerületi Pártbizottság első titkára és Csehik Ferencné, a kerületi tanács elnöke — társaságában látogatást tett a Duna Inter-Continental szállóban. A vendégeket Szurdi István belkereskedelmi miniszter, Finta József és Kovácsi László tervezőmérnökök, valamint Réder György, a szálloda igazgatója fogadta. Tanácskozás a pedagógusokról Pénteken tanácskozásra jöttek össze Budapesten a kuturális ágazat felügyeletét ellátó megyei vb-elnökhelyettesek és a Pedagógusok Szakszervezetének vezető funkcionáriusai. A Benczúr utcai pedagógus vendégotthonban rendezett találkozón ott volt Lugossy Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes és dr. Kurucz Imre, az MSZMP KB osztályvezetőhelyettese is. Péter Ernő főtitkár vitaindítójában egyebek közt arra hívta fel az elnökhelyetteseket: ösztönözzék a nem függetlenített szakszervezeti tisztségviselőket — a mintegy 15 000 társadalmi aktivistát — az eddiginél intenzívebb munkára. Segítsenek abban, hogy az igazgató legyen valóban az iskola egyszemélyi felelős vezetője. Gondoskodjanak róla, hogy fokozottabban érvényesüljön a pedagógusok erkölcsi megbecsülése, s a részükre biztosított bérkeretet sehol ne használják fel más célokra. Szocialista brigádok vetélkedője Kövesden Hazánk felszabadulásának 25. és Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére indított szocialista munkaversenyben a üzemek, ktsz-ek mezőkövesdi és tsz-ek szocialista brigádjai arra törekednek, hogy a jó gazdasági eredmények mellett kulturális vállalásaikat is eredményen teljesítsék. E munkában most igen értékes segítséget nyújtott a mezőkövesdi művelődési központ azzal a kezdeményezéssel, hogy február 20-án este a művelődési ház színháztermében 128 mezőkövesdi szocialista brigád 500 tagjának ajándékműsort adott. A műsorban fellépett a „ház” tánczenekara Fügedi István vezetésével és a Matyó együttes, mely bemutatta új műsorát „Borsodi képek” címmel. Ezt követően került sor az est igen színvonalas és nagyon értékes egyéb műsorára, vagyis a szocialista brigádok vetélkedőjére. Erre benevezett 10 szocialista brigád, melyeket külön 3—3 fős versenyző csapatok képviseltek. A vetélkedő szervezői nagy gonddal állították össze a kérdéseket és a feladatokat. Ezek a kérdések főleg három téma köré csoportosultak: hazánk és Mezőkövesd felszabadulása és 25 éves fejlődése; Lenin élete, munkássága és forradalmi hagyománya; egyes brigádok speciális kérdései saját üzemük életéről. Szerepeltek még az általános kérdések között szórakoztató, vidám kérdések is. Az igen nehéz, komoly felkészülést és tudást igénylő kérdésekre a versenyzők gyorsan és pontosan válaszoltak. Az esten a 128 brigád képviselői jól szórakoztak és szórakozva tanultak is. A szocialista brigádok kulturális tevékenységét segítik elő a helyezés alapján elnyert díjak is. A csoportos színházbérletek, a közös, ingyenes kirándulások, a színház, és múzeumlátogatások azt hogy a brigádok szolgálják, kulturális vállalásaikat teljesíteni tudják. Ez egyben azt is jelenti, hogy tovább él a kapcsolat a mezőkövesdi üzemekben tevékenykedő szocialista brigádok és a járási művelődési központ között. Azért, hogy a kapcsolat még élőbb legyen, bejelentette a művelődési központ igazgatója, hogy minta-brigádfoglalkozásokat szerveznek folyamatosan egy-egy jól dolgozó brigád részére. És ezekre a foglalkozásokra meghívnak tapasztalatcsere céljából más brigádokat is. Makó József Mezey István kiállítása Tegnap, február 20-án délután nyitották meg Sajóbábonyban a lakótelepi Ifjúsági klubban Mezey István első önálló kiállítását Rendkívül nagy érdeklődés kísérte a fiatal grafikus első nagyszabású bemutatkozását. S ez nem véletlen. Évek óta itt él Bábonyban, előbb az általános iskolában tanította a rajzot, most pedig az ÉMV-ben dolgozik. A barátok, ismerősök, tanítványok és munkatársak mellett ott voltak a község lakói és vezetői is. Bábonyban szívesen fogadják a képzőművészet jelentkezését. A fiatal Mezey István megérdemelte ezt a figyelmet. Már eddig is szép sikerrel szerepelt különböző kiállításokon. Első önálló jelentkezését pedig több, figyelemre méltó grafika is reprezentálja. Érződik még alkotásain az útkeresés, a kifejezésmód kutatása. Ezért van az, hogy formailag rendkívül sokrétűen dolgozik. Talán akkor van leginkább otthon, amikor pusztán, néhány vonallal fejezi ki gondolatait. Az egyszerűség, ebben az esetben nem szegényíti a gondolati tartalmat. Témája közvetlen környezete, az ember. S ha művészi ars poeticájáról beszélnénk, akkor úgy fogalmaznánk meg: a másik ember szemével akarja látni a dolgokat, bele akarja élni magát gondolatvilágába. Érett művész számára is hatalmas feladat ez. Nyilvánvaló, hogy Mezey Istvántól még nem kérhetjük számon e művészi hitvallás maradéktalan „beváltását”. Képei, fiatalos lendülete és tehetsége azonban reményt nyújt arra, hogy a megelőlegezett bizalomnak a későbbiekben is megfelel. Kiállítását, amelyet március 18-ig tekinthetnek meg az érdeklődők, Nagy József, az Arnót Általános Iskola igazgatója nyitotta meg. Cs. A. konai-amerikai találkozó Varsóban pénteken délután tartották meg a kínai-amerikai nagyköveti tárgyalások soron következő, 136. ülését Az ülés színhelye ezúttal az amerikai nagykövetség épületében volt A megbeszélések az eddigiekhez hasonlóan, most is zárt ajtók mögött kerültek sorra. Témakörük és napirendjük ismeretlen. Stoessel amerikai nagykövet és Lej Jang kínai ügyvivő egyhónapos szünet után találkozott újra. • Rablók az áruházban Pénteken reggel három ismeretlen fegyveres ember hatolt be Frankfurt egyik áruházába, megsebesítettek Géppisztollyal egy személyt, majd 400 ezer márkánál nagyobb értékű zsákmánnyal elrobogtak. Száz éve született Lenin A Központi Lenin Múzeumban Moszkvában a Központi Lenin Múzeum 23 termében több mint 10 ezer kiállítási tárgyat helyeztek el A múzeum közelmúltban történt rekonstrukciója után felújították a kiállítási tárgyakat is. A termekben első ízben állították ki azt az 500 új pártdokumentumot más anyagot, amelyek teljes sobb képet adnak Leninről, jobban megvilágítják a kort, amelyben élt. Átalakítása után a múzeum kétszeresére növekedett, 10 új teremmel gazdagodott. Ezekben a termekben tematikus kiállítás nyílik, amely a múzeum alapanyagát egészíti ki. Az egyik közülük: „Vlagyimir Iljics Lenin és a mai kommunista és munkásmozgalom”. Ez számos okmányt, fényképet és dokumentum-filmtöredéket tartalmaz. Két termet a következő kiállítások foglalnak el: „V. I. Lenin Lengyelországban” és „V. I. Lenin a német munkásmozgalomban”. Ezeket a kiállításokat lengyel és német barátaink készítik. Ez a termet az Uljanov-család emlékét őrző kiállítási tárgyaknak tartottak fenn. A kiállítási terület egy részét a Lenin személyéhez fűződő képzőművészeti és népművészeti alkotások töltik meg. Itt láthatjuk a Leninnek adott ajándékokat, a Lenin-témákról készült jelvények és emléktárgyak egész kollekcióját. Látható a múzeumban az „Élő Lenin” című dokumentumfilm is. A 20-as évek filmoperatőrjeinek az a szerencse jutott osztályrészül,hogy filmre vehették V. I. Lenin életének egyes mozzanatait Mihail Romm és M. Szlávinszkaja rendezők 1948-ban először készítettek hanggal és felolvasott szöveggel kísért filmet, az összegyűjtött anyagból, „Filmdokumentumok Vlagyimir Iljics Leninről” címmel. Vlagyimir Iljicsről összesen 38 filmfelvétel készült. Ezekből 20 maradt meg az archívumokban. Az új Lenin-datawnen turnéímét egyedülálló képsorok egészítik ki. Egy amerikai operatőr a külföldi tudósítókkal történt találkozás idején készített felvételt Vlagyimir Iljics Leninről. Lenin egy fonott karosszékben ül, s minden feszélyezettség nélkül, közvetlenül beszélget. A kísérőszövegből megtudjuk, hogy a beszélgetés angol nyelven folyt. Egy másik képsor: Lenin találkozása Christiansen amerikai közgazdásszal. Ezek az egyedülálló, ritka képek először szerepelnek filmben. A 40-es években francia filmesek szerezték meg a pozitívot, amely nagyon rossz állapotban volt. Most speciális módszerekkel sikerült új életre támasztani ezeket a felvételeket. A Központi Lenin Múzeumot naponta háromezren keresik fel A múzeumban megnyitása óta több mint 30 millió ember fordult meg. Ez meggyőzően bizonyítja azt a határtalan szeretetet, amelyet a szovjet emberek és a többi ország dolgozói Lenin iránt éreznek. Szombati 1970. febr. 21. Párbeszéd Brüsszelben BULGÁRIAI útját követően és svédországi látogatása előtt Péter János magyar külügyminiszter látogatást tesz Brüsszelben, Belgium fővárosában. A bulgáriai tárgyalások arra nyújtottak alkalmat, hogy egy testvéri szocialista országgal közösen egyeztessék az álláspontokat a kétoldalú kapcsolatok és az európai biztonság kérdéseiben. Svédország ugyanerre a semleges országok viszonylatában ad majd lehetőséget. A belgiumi hivatalos tárgyalásoknak azért van különleges jelentőségük és érdekességük, mert Belgium egyike azoknak a NATO-országoknak, amelyek — természetesen a NATO szervezetével egyeztetve — aktív szerepet vállaltak a keletnyugati együttműködés, az európai biztonság és konkréten az európai biztonsági konferencia lehetőségeinek felkutatásában. Ami Magyarországot illeti, hivatalos külügyminiszteri nyilatkozat szögezte le, hogy hazánk fontos feladatának tartja az új biztonsági rendszer kidolgozásában való részvételt — „ha kell, kezdeményezően is”. A belgiumi látogatás tehát ebből a szempontból úgy értékelendő, mint a magyar diplomácia sorozatos európai erőfeszítésének egy része. Mégpedig olyan szakasza, ahol az atlanti blokk nézeteit közvetítő diplomáciai partnerrel kerülünk szembe. AZ EURÓPAI konferencia vonatkozásában a fő vitakérdés alighanem a témák meghatározása és a konferencia jellegének lesz. Emlékezetes, tisztázása hogy a szocialista országok felhívása lehetőséget prágai az európai biztonsági adott értekezlet előkészületeinek meggyorsítására. Az erőszakról való lemondásról és a gazdasági-kulturális együttműködés elmélyítéséről szóló megállapodások indítványozásával pedig gyakorlati napirendi javaslatot is tett. Az eddigi belga nyilatkozatok alapján úgy tűnik hogy a belga tárgyalófél nemcsak más, nem teljesen tisztázott napirendi kérdéseket is be akar iktatni, hanem azt is szükségesnek tartja, hogy a napirendi témák tekintetében már a nagy konferencia összehívása előtt előzetes elvi megállapodások szülessenek. Ehhez Brüsszel szerint esetleg előkészítő konferenciák sorozatára is szükség lenne. Az eddigiekből látnivaló, hogy az európai biztonsági konferencia ügyében még igen komolyak a vélemény- és nézetkülönbségek. Kétségtelen azonban, hogy a belgiumi látogatás hozzájárulhat ezek csökkentéséhez, minthogy a belga külpolitika — és személyesen Harmel külügyminiszter — az utóbbi években igen érzékenyen reagált az európai és nemzetközi helyzetben bekövetkezett változásokra és több ízben felvetette a NATO szerepének felülvizsgálását. A MAGYAR tiszteri látogatás külügymiküszöbén elmondható, hogy kétoldalú kapcsolataink Belgiummal kielégítően fejlődnek. A kétoldalú gazdasági megállapodások is előrehaladást mutattak. A leglényegesebb kérdés természetesen az, hogy Belgium, mint a Benelux gazdasági unió és a Közös Piac tagjai miképpen egyezteti össze a Közös Piac alapvetően diszkriminációs gazdasági irányvonalát szocialista országokkal kialakított kapcsolatok fejlesztésével. A jelek és a tények azt mutatják, hogy a belga partnerek a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban is keresik e két ellentmondó irányzat szintézisét. Ítélet Vámosi József és társai ügyében A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdetett dr. Vámosi József és négy társa ügyében. A háborús bűntett miatt felelősségre vont vádlottak 1944-ben a sátoraljaújhelyi csendőrparancsnokságon teljesítettek szolgálatot, dr. Vámosi József csendőr főhadnagy mint szárnyparancsnok, Borbély Viktor, Benedek Áron, Csűri Pál és Bíró Lajos mint csendőr tiszthelyettesek. Ebben az időben a sátoraljaújhelyi börtönben több száz magyar és délszláv politikai foglyot őriztek, akik az őket fenyegető kivégzés miatt 1944. március 22-én kitörést kíséreltek meg. Közülük 50—60 főnek sikerült a környéken levő erdőségekbe és hegyekbe menekülni. A politikai foglyok dr. Vámosi József üldözését csendőr szárnyparancsnok irányította, aki beosztottjainak olyan parancsot adott, hogy a menekülőket a feltalálás helyén lőjék agyon. Dr. Vámosi parancsa alapján beosztottjai 15 politikai foglyot lőttek agyon. A Legfelsőbb Bíróság — amely fellebbezés folytán tárgyalta az ügyet — háborús bűntett miatt dr. Vámosi Józsefet 15 évi, Borbély Viktort 6 évi, Benedek Áront 9 évi, Csűri Pált 8 évi és Bíró Lajost 5 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A turista provokátorokról A Novosztyi szovjet hírügynökség kommentátora, J. Danov, „Egy per tanulságai” címmel foglalkozik a külföldi turistaprovokátorok moszkvai perével Megállapítja, hogy ez a per újból felhívja a figyelmet arra az égető problémára, amely utoljára az 1968-as csehszlovák események idején merült fel a szocialista országok kommunista és munkáspártjai előtt. A „pszichológiai hadviselés” kereteiben végrehajtott akciókról, az aknamunka gondosan kidolgozott rendszeréről van szó, amelyet az imperialista Nyugat hírszerző szolgálatai alkalmaznak a szocialista rendszer elleni harcban. A bírósági tárgyalás anyagából ismeretesek a „turisták” moszkvai provokációs tevékenysége: szovjetellenes tartalmú röpíratokat szórtak szét különböző nyilvános helyeken. Legnagyobb csodálkozásukra azonban a jelenlevő szovjet polgárok nem kezdték nyomban szavalni a röpiratok jelszavait, nem tapsolták meg a provokátorokat, hanem átadták őket a rendőrségnek. Az ezt követő bírósági tárgyaláson az illetők beismerték, hogy olyan nyugati szervezetek megbízásait teljesítették, szoros kapcsolatban amelyek állnak az imperialista hírszerző szolgálatokkal. „A pszichológiai háború” akcióinak vel a NATO összeegyeztetésevezérkarának egyik különleges „politikai tanácsosokból álló bizottsága” foglalkozik.