Észak-Magyarország, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-28 / 74. szám

ÉSZAK MAGYARORSZÁG 2 A hivatalos látogatáson Iránban tartózkodó Podgorni­j szovjet államfő és az Iráni sah között megkezdődtek a tárgyalások, a két országot érintő gazdasági és politikai kérdésekről. Képünkön: Podgornij (balról második) és az iráni sah (jobbról a ne­gyedik) tanácsadóikkal a tárg­alóasztal mellett. 10 millió A Magyar Likőripari Vállalat Budafoki Likőrgyára háromféle konyakot készít: a Lánchíd, a Metro és a Budafok elnevezésű fajtákat. A gyár évi termelése tízmillió palack, melynek mintegy 96 százalékát a MONXMPEX exportálja. A kiváló minősé­gű magyar konyakfajták évtizedes hagyományok alapján, s­ m­ai ízlésnek megfelelő­en inkább szárazabb változatban készülnek. A gyár a termelés majdnem minden mozzanatát gépesítette. Műszaki konferencia az LKM-ben Március 26-án, csütörtökön és 27-én, pénteken tartották meg az év első kibővített műszaki konferenciát a Le­nin Kohászati Művekben. A jubileumi munkavállalások megvalósítása végett nagyon fontos munkaértekezlet for­mabontással kezdődött. Dr. Énekes Sándor vezérigazgató a szokásos vitaindító helyett az egyes szakágak igazgatóit, illetve vezetőit kérte fel az eredmények és a legfontosabb tennivalók ismertetésére. Bozsik Pál gazdasági igaz­gató azokról a legszüksége­sebb tennivalókról szólott, amelyek a gazdaságosság, a nyereségtömeg növelését közvetlenül befolyásolják. Zámbó Pál vezérigazgató-he­lyettes — a több mint 10 ezer termékféleséget gyártó — a diósgyőri kohászat berende­zéseinek állapotát vázolta, il­letve a legszükségesebb tech­nikai változtatások szükséges­ségét ismertette. Szaniszló Imre, a gyár termelési főnö­ke hangsúlyozta: továbbra is programszerűen kell termel­ni, hogy pontosan, időben ki­elégíthessék a megrendelő­ket. A munkaerő- és bérgaz­dálkodási helyzetről Mihók Rudolf szociális és munka­ügyi igazgatóhelyettes tájé­koztatta a konferencia rész­vevőit. A szakosított vitaindítók, s a minden részletre kiterjedő felszólalások azt is tükrözték, hogy a Lenin Kohászati Mű­vekben jól kezdődött az év, sok tartalék áll még rendel­kezésre. Gutman József Bábok­ és a bábjáték A mezőkövesdi járási pe­dagógiai hónap során, ame­lyet a szocialista munkais­kola jegyében rendeznek meg, tegnap, március 27-én nyitották meg a művelődési központ ifjúsági klubjában az óvodai bábkiállítást. A legkisebbek nevelésében az elmúlt években egyre jelen­tősebb szerepet kap a báb­játék, így nem mindegy, mi­lyen bábokkal dolgoznak az óvónők, hogyan hasznosítják a bábjáték adta lehetősége­ket. Éppen ezért, a kiállítás megnyitása után a bábjáték­nak az óvodai képzésben el­foglalt jelentőségéről és sze­repéről tartottak előadást a járás óvónői részére. ..... Szomorú ese­ményre emlékez­­ő..........tek pénteken Ököritófülpösön. Hatvan évvel ez­­­­előtt, 1910. már­ 118131 cius 27-én tör­tént, az akkori j­­ Ököritón az a 1311V tűzkatasztrófa, amelynek ember esett 312 ál­dozatul. Húsvét férfj­a vasárnapja volt, XytMt­s a községben . , m táncmulatságot rendeztek egy ha­­­t,u­nalmas, nád- és szalmatetős csűr­­i.. ... ben. A közremű­ködő két zenekart a csűr két végén, a bejárati ajtóknál, egy méter magas dobogón he­lyezték el, így csak az oldal­ra nyíló kiskapu volt nyitva, s az is befelé nyílt. A csűr mennyezetét színes papírsza­lagokkal vonták be, a világí­táshoz színes lampionokat használtak, ezekben gyertyát és petróleumlámpát égettek, s dróttal erősítették fel a te­tőgerendákhoz. Este 9 órakor az egyik lampion kigyulladt. Egy hu­szár kardjával odacsapott, hogy a lámpatartó-zsinórt el­vágja. A lámpa azonban nem esett le, csak eltört, és a szét­fröccsenő lángtól a mennyezet alatti gyúlékony anyag tüzet fogott. Pillanatok alatt az egész csűr lángba borult. Pá­nik tört ki. Az emberek egy­mást taposva rontottak az aj­tónak, amit eltorlaszoltak. Sokan kintről akartak beha­tolni, hogy mentsék hozzátar­tozóikat Húsz percig tartott a drámai küzdelem, az élet­­halálharc, s ezalatt a csűr­i tűz martaléka lett, s alóla 288 halottat emeltek ki, a se­besültek közül április 21-ig még 24 személy halt bele sé­rülésébe. Huszonegy községben gyá­szoltak. A legtöbb halottja — 236 — ököritónak volt. A tűzvész áldozatai közül Ökö­ritón 126 embert közös sírban temettek el, s a csűr helyén emlékművet állítottak. Per Athénben Az athéni katonai bíróság pénteken kezdte meg 35 ne­ves személyiség perének tár­gyalását A vádlottak vala­mennyien értelmiségiek — egyetemi tanárok, jogászok, nyugalmazott katonatisztek —, a rendszer megdöntésére szőtt összeesküvéssel vádol­ják őket. Péntek reggeltől szigorú biztonsági intézkedéseket hoz­tak a katonai bíróság épülete körül, a tárgyaláson kisszá­mú hallgatóság vehet csak részt Bombázás tévedésből Amerikai B—52-es nehéz­­i bombázók pénteken a kam­­­­bodzsai határ közelében fcé­l vedésből bombákat szórtak Chau Doc tartományban egy dél-vietnami tanyára. Tizen­­­­két polgári személy megsebe­sült, három közülük súlyosan — jelentette a saigoni ame­rikai parancsnokság, amely az ügyben megindította a­­ vizsgálatot. Óvodai nap Mezőkövesden A negyedszázados évfor­dulóra szervezett ünnepség­­sorozat keretében március 27-én óvodai napot rendeztek Mezőkövesden. Délelőtt 10 órakor nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott dr. Bakkai Tiborné, a Kecske­méti Felsőfokú Óvónőképző Intézet tanára A bábjáték jelentősége az óvodai neve­lésben cím­mel. Részt vett az előadáson Braun István, a járási pártbizottság propa­ganda- és művelődésügyi csoportvezetője, valamint Dusay Dénes, a járási tanács vb-elnökhelyettese is. Az elő­adást követően a járásban dolgozó óvónők bábjáték-be­mutatót tartottak saját készí­tésű bábfigurákkal. Erre az óvodai napra a mezőkövesdi járásban mű­ködő valamennyi óvoda be­mutatta a legjobban sikerült bábfiguráit, melyekből kiál­lítást rendeztek. Az óvodai nap elérte célját. Makó József Szombat, 1970. márc. 28. Elhunyt Blaha Béla­­ A Szakszervezetek Országos Tanácsának és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége mély fájdalommal közli, hogy Blaha Béla elv­társ, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának elnöke, a Bányaipari Dolgozók Szak­­szervezete elnökségének tag­ja, hosszas betegség után, március 27-én elhunyt. A Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Bányaipari Dél­Blaha Béla 1915. október 29-én Hódoscsépányban szü­letett. bányászcsaládból 1945 januárjától a bányász-szak­szervezet királdi csoportjá­nak elnöke. 1946-tól az ózdi körzeti bányász-szakszerve­zet titkára, 1948-tól a Borsod megyei Pártbizottság ipari osztályvezetője, majd 1951- től a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára volt. 1967 januárjában vá­lasztották meg a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa elnö­kévé. Számos állami kitünte­tés tulajdonosa. Érdemeinek elismeréseként, 1965-ben, a Magyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tün­tette ki. Halálával igaz munkásszív­gozók Szakszervezetének köz­ponti vezetősége Blaha Béla elvtársat saját halottjának tekinti. Temetésére a szak­­szervezeti mozgalom vezetői­ből és a harcostársakból bi­zottság alakult. A temetés időpontjáról később törté­nik intézkedés. Szakszervezetek Országos Tanácsa, Bányaipari Dolgozók Szak­­szervezetének központi vezetősége szűnt meg dobogni. Élete a sokgyermekes bányászcsalá­dok nehéz sorsa volt. Tizen­négyen voltak testvérek, ■ mint közülük a legidősebb­nek, neki kellett először meg­fognia a csákány nyelét. Harcos volt, következetes és elvhű, szerény és egyszerű, nagyon szerette az embereket, a munkásság, a nép iránti fe­lelősség- és kötelességérzet hatotta át. 1944 decemberében belé­pett, a Magyar Kommunista Pártba kiemelkedő személyi­sége volt a társadalmi, a poli­tikai közéletnek Több évig tagja volt a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságának Éveken át, mint országgyűlési képviselő tevékenykedett választói ér­dekében. ď • • Ünnepi taggyűlések a megyében (Folytatás az 1. oldalról) vetődési Központban jubileu­mi díszhangversenyt ren­deznek a kitüntetett dolgo­zók tiszteletére, s erre szí­vesen várják a családtagokat is. Megemlékezések Ósdon Az ózdi, ünnepi taggyűlé­seken mindenütt megemlé­keznek Lenin születésének 100. évfordulójáról, mun­kásságáról Csütörtökön az ózdi városi­ üzemi Pártbi­zottság 26 alapszervezetében tartották meg az ünnepi tag­gyűlést s ezen a napon 338 párttagot jutalmaztak meg emlékéremmel. Tegnap, pén­teken 32 alapszervezetben tartották meg az ünnepi tag­gyűlést s további 375 párt­tagnak adták át az emlék­érmet Említésre méltó, hogy az I. kerületi alapszer­vezetben a tagság több mint 75 százalékát 86-ot a Pető­fi alapszervezetben a tagság 60 százalékát jutalmazták emlékéremmel. A taggyűlé­seket legtöbb helyen a KISZ- fiatalok részvételével tartot­ták meg, s a fiatalok itt vet­ték át a 10 éves KISZ-tag­­sággal járó emléklapot Április 2-ra a városban és az üzemben minden alap­szervezetnél megtartják az ünnepi taggyűlést s Ózdon összesen 862 párttag kap fel­­szabadulási jubileumi emlék­érmet A KISZ-fiatalok köszöntöttek Tegnap délután a miskol­ci ipari szövetkezetek párt-alapszervezetei közös ün­nepséget tartottak, a szövet­ség klubjában. Az ünnepi taggyűlésen dr. Balogh And­rás, az SZMT titkára mél­tatta a felszabadulás törté­nelmi jelentőségét, vázolta a 25 év alatt elért fejlődé­sünket. 29 szövetkezetkezeti dolgozónak, vezetőnek nyúj­tották át a jubileumi emlék­érmet a negyedszázados te­vékenység elismeréseképpen. Az ünnepségen szövetkezeti KISZ-fiatalok köszöntötték azokat az elvtársakat, akik 1945 óta tagjai a pártnak, s 25 éven át aktívan vesznek részt a munkásmozgalom­ban. A vonulatok taggyűlései A MÁV miskolci igazga­tóságának kultúrtermében szerdán, illetve csütörtökön megtartott ünnepi taggyűlé­seken hetvenhét vasutas dol­gozónak adták át a felsza­badulási jubileumi emlékér­meket. A szerdai taggyűlé­sen Makkai László, a vasút­üzemi pártbizottság titkára, csütörtökön pedig Moldován Gyula, a Miskolci Pártbizottság titkára városi mon­dott ünnepi beszédet. 25 éve történt A Szovjetunió húsvéti ajándéka Az Észak-Magyaror­­szág pályázatán I. díjat nyert írás egyik feje­zete. AZ ÉHEZŐ ÓZDI mun­kás a nélkülözések közepette is bízott sorsának jobbra for­dulásában. Dolgozott és nél­külözött És a romok eltaka­rítása közben nem sokat lá­tott belőle, hogy amíg küz­dött, verekedett az ügyeske­dők saját pocakjaikat féltve harizsoltak, elvették mások szájából a betevő falatot is. A Szovjetunió — látva a nélkülözéseket — 1945 tava­szán 12 vagon búzát és 4 va­gon húst indított útnak hús­­vétra az ózdi dolgozóknak. And­ferov ezredes, a szövet­séges ellenőrző csapatok vá­rosparancsnoka tudatta ezt a pártok, s a Nemzeti Bizott­ság vezetőivel. Készültek az élelmiszer-szállítmány kiosz­tására. — Még az ünnepek előtt ki kell osztani, hogy mindenki kapjon, és legyen ünnep az ünnep — hangoztatta az ez­redes. — Lesz kenyér és hús is az ünnepekre — futott a hír szájról szájra, s örült min­denki a szovjet nép segítsé­gének. Az ünnep elmúlt, de a dol­gozók asztala üres maradt. Nem enyhítette ünnepi ebéd az éhséget. Sőt, a hústalan húsvéti nap fokozta a türel­metlenséget. — Legalább ne ígérnének — elégedetlenkedtek itt is, ott is. A városparancsnok felelős­ségre vonta a főjegyzőt és a kereskedelmi igazgatót, hová tették, miért nem osztották ki időben az élelmiszer-kül­deményt — Nem érkezett meg — váltig hangoztatták. A nagy mennyiségű húst és búzát a kohók érctároló bun­kerjában találták meg. A kommunista párt veze­tősége Várkonyban nagygyű­lést hívott össze, és ismertet­te a tényleges helyzetet A hús és búza kiosztásának el­mulasztásáért Fodor László kereskedelmi igazgatót, Szil­­vási főjegyzőt és Englender Ernőt tették felelőssé. Másnap az Olvasó Egylet­ben (Liszt­ Ferenc Műv. Köz­pont) a kereskedelmi igazga­tóság tartott nagygyűlést. — Félreértésről, a dolgok elferdítéséről van szó, a kül­demény kiosztása csak késik. Rágalom, becsületsértés, an­tiszemita megnyilvánulás —■ érvelt Fodor László, és a kommunista párt titkárának, Petrei Lajosnak az internálá­sát javasolja Egerbe. NEM KÖVETKEZETT BE. A kommunista és szociálde­mokrata érzelmű munkások körében fokozódott az elége­detlenség. A gyár kereskedel­mi osztályán újabb vissza­élés, csalás vált ismertté. Fo­dor igazgató Budapestre köl­tözött Németh Gyula Dokumentum­film és kitüntetés Kedves meglepetéssel kez­dődött Kazincbarcikán az az ünnepség, amelyen átnyúj­tották a jubileumi emlékér­met azoknak, akik 25 éve tagjai a pártnak. A vendé­gek a Radnóti Művelődési Ház előadótermében megte­kintették a budai önkéntes ezred harcairól szóló, nagy élményt jelentő dokumen­tumfilmet. Ezt követően a klubhelyiségben Szatmári Ferenc elvtárs, a BVK párt­­bizottságának titkára üdvö­zölte a vendégeket, majd Takács István elvtárs. Kazincbarcikai városi Párt- a bizottság tagja, a városi ta­nács vb-elnöke mondott üd­vözlő szavakat. E magas kitüntetést a BVK-ban 36 párttagnak nyújt­ották át, akiknek nevé­ben Képi Imre elvtárs mon­dott köszönetet az elisme­résért. A hivatalos aktust köve­tően baráti beszélgetésen ele­venítették fel az elmúlt ne­gyedszázad élményeit és ese­ményeit ami mind a dere­­kas helytállás, a mozgalom­ban végzett áldozatos mun­ka egy-egy volt és az ma is.dokumentuma

Next