Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-18 / 219. szám

- ÉSZAK - MAGYARORSZÁG 2 Nő a munkásosztály képzettsége Húszezer új szocialista brigád — A munkásosztály nagy tömegei magasabb szakmai és politikai képzettséget sze­reznek — állapította meg a IX. pártkongresszus határo­zata, majd kiemelte, hogy a szocialista brigádmozgalom szép eredményei a munkás­­osztály fokozódó aktivitását, növekvő öntudatát bizonyít­ják.­ Bár az egyes munkásréte­gek között politikai öntudat­ban, igényeikben, szakmai képzettségben még jelentős eltérések vannak, a IX. párt­kongresszus óta eltelt négy év alatt tovább nőtt a mun­kásság felelősségérzete, szak­mai felkészültsége, kezdemé­nyezőkészsége. Mint a SZOT- ban elmondották, számszerű­ségében és tartalmában to­vább fejlődött, új vonások­kal gazdagodott a szocialista brigádm­ozgalom. A IX. párt­kongresszus óta több mint húszezer új szocialista bri­gád alakult, s ma már or­szágszerte százezernél is több brigád egy és negyedmillió tagja versenyez a szocialista cím megszerzéséért, vagy megtartásáért. A mozgalom­hoz eddig a bérből és fize­tésből élő dolgozók egyhar­­mada csatlakozott, példamu­tatásuk nagy hatással van további százezrekre is, akik formaiag nem vesznek részt a mozgalomban.­ Munkásban, képzettségben, dialista brigádok között is na­gyok még a különbségek. Az élvonalba az a húszezer bri­gád tartozik, amely a szoci­alista címen kívül a jó mun­ka elismerését kifejező kitün­tetések valamelyikét is el­nyerte, köztük az a több mint kétezer aranyérmes brigád, amely több mint nyolc éve vesz részt a szoci­alista brigád­mozgalomban, minden esztendőben példás munkával és magatartással megerősítve kitüntető címét. A SZOT-ban különösen azt tartják figyelemre méltó eredménynek, hogy a mozga­lom mindinkább megszaba­dul formális vonásaitól, felajánlások a népgazdaság, a a kollektíva és az egyén szá­mára hasznos eredmények­ben realizálódnak. Sok ezer­nyi példáját adják a brigá­dok felelősségérzetüknek. A vasiparban több ezer szocialista brigád kapcsoló­dott be a „dolgozz hibátla­nul” mozgalomba, amelynek lényege, hogy a hibátlan munka feltételeit is megte­remtik. Más szakmákban is kialakultak e mozgalom kü­lönféle változatai. A ruha­iparban „selejtet ne adj to­vább”, a textiliparban „leg­jobb reklámunk a kiváló mi­nőség” — jelszavakban fo­galmazták meg legfőbb cél­jukat, a hibátlan munkát, s követendő azoknak az építő­brigádoknak a kezdeménye­zése is, amelyek garancia­­levéllel szavatolják munká­­juk kifogástalan minőségét.­­ Bár számszerű adatok nem állnak rendelkezésre, a fel­mérések szerint az országnak alig van vállalata, ahol a munkásság jelentős része ne képezné tovább magát. Meglehetősen hosszú idő szükséges ahhoz, hogy a ki­bontakozó gazdasági reform a vállalatok belső mechaniz­musát is az új követelmé­nyeknek megfelelően alakítsa át, itt is azonban a szocia­lista brigádok az úttörők. Egész sor olyan vállalatnál is jogot kaptak a szocialista brigádok az önelszámolásra, a munka önálló beosztására, a részlegen belüli minőségel­lenőrzésre, a fegyelem ellen­őrzésére, ahol egyébként a vállalat vezetői még idegen­kednek a decentralizálástól, a jogkörök leadásától.­­ A brigádok eredményeit erkölcsileg is, anyagilag is fokozottan megbecsüli a tár­sadalom. 1971. január 1-től az eddigi elismeréseken kívül magas állami kitüntetést is kaphatnak az arra legérde­mesebb brigádok, a vállala­toknak pedig lehetővé teszik, hogy a jó munkát anyagilag is fokozottan jutalmazhassák. Kádár János fogadta Ján Markót Kádár János, az MSZMP KB első titkára csütörtökön fo­gadta a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Jan Marko csehszlovák külügyminisztert. A találkozáson Pé­ter János külügyminiszter, Vincze­ József, hazánk prágai nagykövete és Frantisek Dvorsky, Csehszlovákia budapesti nagykövete is jelen volt. Fock Jenő, a Minisztertanács el­nöke ugyancsak csütörtökön, hivatalában fogadta Jan Mar­ko csehszlovák külügyminisztert. Hazánkba látogat az Indiai Köztársaság elnöke Az Indiai Köztársaság el­nöke, V. V. Giri és felesége, szeptember 21-től október 7- ig hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban, Bulgáriában és Magyarországon. Az el­nök és kísérete szeptember 21-én érkezik a Szovjetunió­ba. Abba Eban, nyilatkozata Abba Eban, izraeli külügy­miniszter csütörtökön Tel Avivból New Yorkba ural­tában rövid látogatást tett Londonban. Elindulása előtt Tel Avivban nyilatkozott tűzszünet Izrael által történt a megsértésével kapcsolatos amerikai megállapításokról, de csak annyit mondott, hogy „azok nem változtatnak sem­mit azon a súlyos problé­mán, amit az egyiptomi ra­kétafegyverek felállítása okoz”. Golda Meir asszony, izrae­li miniszterelnök New York­ba érkeztekor szerdán kife­jezte azt a reményét, hogy Nixon elnökkel „jó tárgyalá­sokat folytat majd”.’ üdvö­zölte a katonai kormány megalakulását Jordániában. Péntek, 1970. szept. 18. Binh asszony kezdeményezése N­em akármilyen volt ez a csütörtök a párizsi Ave­nue Kiéberen levő palota tárgyalótermében, és nem csupán „egy a sok közül” volt az a 84. ülés. Jelentőségét már az is sejtetni engedte, hogy hosszabb távollét után visszaérkezett a francia fővárosba Nguyen Thi Binh asszony, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminisztere, s a várakozást fokozta, hogy ezen az ülésen Binh asszony már részt is vett. A várakozás nem volt hiábavaló. A DIFK külügymi­nisztere újabb nagy jelentőségű javaslatokat terjesztett elő, figyelemreméltóan kiegészítve kormányának koráb­ban előterjesztett, és ma is érvényes 10 pontos javasla­tát. Nyolc pontban összegezte a külügyminiszter-asszony az új javaslatokat. Közöttük talán az a legjelentősebb, hogy amennyiben az USA hajlandó 1971. június 30-ig Dél-Vietnamból valamennyi csapatát (s a többi külföldi ország seregeit is) kivonni, akkor a népi felszabadító erők tartózkodni fognak a visszavonuló csapatok elleni támadásoktól. Binh asszony új javaslatai foglalkoznak a foglyul ej­tett katonák problémájának rendezésével, a saigoni új, koalíciós kormány, illetve a dél-vietnami általános vá­lasztások kérdésével, Vietnam majdani újraegyesítésével, a tűzszüneti és a békeegyezménnyel. Reális javaslatok ezek. A vietnami nép érdekeit épp úgy figyelembe veszik, mint az amerikai nemzetét. Nem kétséges, hogy az USA békeszerető erői ezek után újabb offenzívát indítanak annak érdekében, hogy a Fehér Ház és a Pentagon vezető köreit rávegyék a mindkét fél számára ésszerű békekezdeményezés elfogadására. Vita a napirendről Az ENSZ Politikai Bizott­sága szerdai ülésén megtar­totta a közgyűlés 25. ülés­szakának Tekintettel napirendi vitáját, arra, hogy az idén jubileumi ülésszakot tartanak, több küldöttség ja­vaslatára az eredetileg 108 pontból álló előzetes napi­rend néhány kérdésének megvitatását a következő, 26. ülésszakra halasztották. A Politikai Bizottság tagj­­ai úgy szavaztak, hogy az ülésszak napirendjére kell tűzni az ENSZ-alapokmány felülvizsgálatára vonatkozó javaslatok megvitatását. A résztvevők szavazat­­többséggel bevették a napi­rendbe a Kínai Népköztár­saság törvényes ENSZ-jogai helyreállításának kérdését. Az ENSZ-közgyűlés 25. ülésszakán részt vevő ma­gyar küldöttség első csoport­ja Rácz Pál külügyminiszter­­helyettes vezetésével megér­kezett New Yorkba Az ENSZ XXV. közgyűlése elnökévé Norvégia ENSZ- képviselőjét, Edvard Hamb­­rót választották meg. Képün­kön a közgyűlés új elnöke első sajtóértekezletét tartja. írta: Andrzej Zbych 94. Pont Brookot faggatta ez az idióta? És miért? Miért fontos neki, hogy miről beszéltek akkor éjjel? Csak nem közöttük keresi a merénylőt? — Erről a gazemberről mindent fel lehet téte­lezni, csak jót nem — hallotta az ezredes felhá­borodott szavait újra. S ha így van, márpedig ezen nemigen lehet vitatkozni, akkor könnyen előfordulhat, hogy Brunner pont őt gyanúsítja. Tulajdonképpen az nem mond semmit, hogy egyedül őt nem hallgatta ki. Talán éppen azért nem, hogy biztonságban érezze magát. Kloss már nem egyszer érezte magán Brunner vizsgálódó tekintetét, de úgy látszik, eddig ke­mény dió volt számára. Mindig megmosolyogta Brunnert, amikor ezzel a vizsgálódó tekintettel állt elébe. Szerette ezt a játékot, mert tudta, hogy a Sturmführer úgy jár vele, mint gyáva kutya a bátor emberrel. Brunner soha nem bírta ki Kloss tekintetét. Most azonban valami cselekvést sejtett Brunner szívélyessége mögött. Lehet, hogy Edit is velük dolgozik? Lehet, hogy őt dobták be, éppen őt dobták be ellene? Ezt a lehetőséget az első pillanatban elvetette, de aztán rádöbbent, hogy itt van példának az ő esete. Négy éve játszik közöttük, s eddig minden játszmája sikerült. Edit meg ráadásul nő, akit köztudottan több színészi tehetséggel áldott meg a természet. Ráadásul szép nő is, akinek még ő is szívesen hiszi el, hogy önmagáért szereti. Kloss mégis kitartott eredeti megérzése mel­lett: Edit nem lehet provokátor. Sokkal inkább valószínűnek tartotta, hogy Brunner valami nyomra bukkant, s szeretné belerántani őt egy szembesítésbe. Editet tehát felmentette gondolatban is. Akkor, szilveszter éjszakáján azt kérte a lánytól, hozza el neki azt a régi fényképet, s tegnap délután azt mondta Edit, hogy a 36-os fénykép nincs meg. Valahová biztosan eltette , szabadkozott a lány, s Kloss nem tudta eldönteni, hogy a fényképügyben igazat mondott-e, vagy hazudott. Hirtelenjében sok mindent nem értett. Azt sem, miért nem lakik egyedül Edit? Miért szál­lásolták el annál a lánynál, aki köztudottan Brunner szeretője? Brunner ... Brunner ... és megint csak Brun­ner — mondta magában Kloss. — Tehát ha vé­gigkíséri az ember az első fonalat, rádöbben, hogy az mégiscsak egy háló része, s a hálót Brunner szövögeti. Ha viszont Brunner neki szövi a hálót, mire való az ezredes és Schneider százados kihallga­tása? — meditált tovább. — A századossal éppen akkor találkozott, amikor Brunnertól jött ki. Láthatóan nagyon dühös volt. — Az a marha meghazudtolt engem — mondta dühösen Schneider. — Azt hiszi a barom, hogy két pohár konyak után azt tehet, amit akar. Egyenesen felháborító. — Mi történt? — kérdezte Kloss, s hagyta, hogy a százados jól kidühöngje magát. Nem is kellett biztatnia, mondta az, mint a vízfolyás. — Mindenáron azt akarta megtudni, miről beszélgettünk hazafelé, akkor éjjel. Hát ki az isten emlékszik vissza, hogy mólésan, két csinos nő társaságában miről beszélget szilveszter éj­szakáján ? — Csak ez érdekelte? — Nem. Arról is hosszasan faggatott, milyen körülmények között ismerkedtem meg Edittel. Elmondtam neki az akkori városparancsnok elleni támadás estéjén történteket, s azt, hogy Edittel tulajdonképpen akkor este ismerkedtünk meg, ott, a folyosón, közvetlenül a városparancs­nok felesége és kétéves gyermeke holttestének közelében. S egyszerre mintha más nem is ér­dekelte volna, megköszönte a beszélgetést, s át­tért apró fecsegésre. — Hát akkor mikor hazudtolta meg önt? — kérdezte Kloss. — Feltett egy kérdést, hogy Edit 1941-es el­utazása után hol találkoztam vele ismét. Mond­tam, hogy magánál, tegnapelőtt. Erre ő azt mondja, hogy nem igaz, mert Edittel találkoz­tam 1943-ban Kijevben is. Mondtam, hogy az kizárt dolog, mire ő azt mondja, hogy ez tény, ne hazudjak, mert erről kartonja van. Mondtam neki, az elképzelhető, hogy egyidőben voltunk Kijevben, de az kizárt, hogy találkoztunk vol­na. Kloss kombinált. Lehet, hogy Edit tud valamit Schneiderről, s most ezt használja ki Brunner .arra, hogy a századost gyilkossági­kísérlettel vádolja? Esetleg tényleg van Schneidernek ta­kargatni valója, Edit viszont tud erről, s a szá­zados ... Kevés a valószínűség ebben a lehetőségben — mondta magában, s ment tovább a lépcsőn. Brunner szobája felé. — Végre, Hans! Már azt hittem, hogy cser­ben hagyod öreg cimborádat — s Brunner tárt karokkal sietett Kloss felé. Hans viszonozta a kedvességet, de máris csatasorba állította éber­ségét. — Éppen telefonáltam hozzád az imént, hogy megkérdezzem, mi van veled, de egy bájos női hang azt válaszolta: éppen hozzám indultál. Egyébként nem is tudtam, hogy komolyan fog­lalkozol a mi kis Editünkkel. — Hát akkor most már tudod — mondta ne­vetve Kloss —, s hogy lásd, mennyire a bará­tomnak tekintelek, te vagy az első, akit az el­jegyzésünkre is szeretettel meghívok. — Nézd, Hans. A telefonközpontosok nem egé­szen csak telefonközpontosok, s ezt te is jól tudod. Lokátorkezelők is egyben, s igen könnyen előfordulhat, hogy egyik napról a másikra átve­­zénylik őket. Hallgasd meg hát öreg és tapasz­talt cimborád tanácsát... — Lelki tanácsok helyett inkább azt mondd meg, miről akartál velem beszélni ? (Folytatjuk) Kormány-átalakítás Líbiában Moamer el Kadhafi ezre­des, líbiai miniszterelnök át­alakította tizenhárom tagú kormányát és abban a kato­nai személyiségek létszámát az eddigi öt helyett nyolcra emelte. A kormányból eltá­volította Buszavi külügymi­nisztert, Seriha földművelés­­ügyi minisztert, Maheisi ipar­ügyi és Ramadan közlekedés­ügyi minisztert. Mind a né­gyen polgári politikusok. Az angol kormány rendkívüli ülése A brit kormány csütörtö­ki rendkívüli üléséről kiadott nyilatkozat hangoztatja, hogy az ammani harcok új veszé­lyeket jelentenek a túszként fogva tartott utasok szem­pontjából. Ebben az új hely­zetben az angol kormány azonnali lépéseket tart szük­ségesnek az érintett kormá­nyokkal folytatott tanácsko­zásokon. Tájékozott brit for­rások a következő intézkedé­sekről tudnak: a brit kor­mány felszólította a jordá­­niai kormányt, hogy gondos­kodjék a Jordániában tartóz­kodó brit állampolgárok biz­tonságának és vagyonának­­ védelméről.

Next