Észak-Magyarország, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-20 / 92. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 Politika— emberközelben S­zázezrek közös élmé­nye volt az elmúlt hetek jelölő- és az el­múlt napok választási gyű­lésein, hogy az elnökségek, vagy a hallgatóság soraiban a láthatóakon kívül látha­tatlanok is jelen megszólaltak. Költőket idéz­voltak, tek meg előadók és felszó­lalók, néha, az ügy és alka­lom ünnepélyességét eme­lendő, egy-egy versmondó. A múltról szólva legtöbben József Attilát idézgették, aki vádlóan mutatott rá a hatalom bűvöletében élő törvényhozókra, s a nemzet pusztulására. S vágyát is idézték arról a korról, ahol a dolgozó nép okos gyülekezetében hány­­ják-vetik meg száz bajunk és — tették hozzá: örö­meinket, meg ezernyi ter­vünket is. A legfelemelőbb, egyben legbiztatóbb élmény az volt, hogy az idézők ér­zékelhetően nemcsak az or­szággyűlést és nemcsak a tanácsokat tekintették dolgozó nép okos gyüleke­­­zetének, hanem magukat a jelölőgyűléseket is. Ma már kevesen hangoz­tatják — hisz nyitott kapu­kat döngetnének —, hogy a döntést hozó okosok támasz­kodjanak az emberek szá­zainak, ezreinek vélemé­nyére, méghozzá a döntés megszületése előtt. Hiszen köztudott volt például, hogy a helyi ötéves tervek kidol­gozásának határidejét azért tolták ki az első fél év vé­gére, hogy a jelölőgyűlések részvevőinek véleményei, javaslatai — legalábbis a megvalósíthatóak — kaphassanak bennük, helyet a választópolgárok éltek is ez­­­­el a lehetőséggel. Negyed­­millióan (a megjelentek tíz százaléka) szólaltak fel a je­­lölőgyűléseken! S nemcsak a jelölt személyéhez szóltak hozzá. Ahhoz is, de tenni­valókat is adtak útravalóul a jelölteknek. Sok rögtön felajánlkoztak helyen segí­tőül is a tervek végrehaj­tásához; szellemi energiát, fizikai munkát, forint-hozzá­járulást egyaránt megaján­lottak egy-egy kon­krét cél szolgálatában. Ilyen demokratikus köz­szellemben, ilyen magatar­tásra nem is lehet máskép­pen válaszolni, mint ahogy a jelöltek többsége teszi. A választási gyűléseken sok jelölt már azt is elmondja, mi az, amit vállalni tud, s mi az, amit csak később lát megvalósíthatónak. jelöltek nemcsak a nép so­­­raiból jönnek, hanem a nép­ben is élnek, képviselik igényeit, s velük együtt igyekeznek a vágyakat való­sággá munkálni. Politika­i emberközel­ben. így is van ez rend­jén, így természetes. Van világos, milliók közreműkö­désével kimunkált program­juk: a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszu­sa népünk helyeslésétől kí­sérve meghatározta a tenni­valók országos körvonalait. A Hazafias Népfront pedig munkára hív mindannyiun­kat, akik szeretjük ezt a ha­zát, hogy közösen, nemzeti összefogásban teljesítsük ezt a programot. Ez vala­men­­nyiünk elé azt a követel­ményt állítja, hogy jó haza­fiakhoz méltóan, nagyobb igényességgel, hatékonyab­ban dolgozzunk az­ élet minden területén. M­illiók együtt-politizá­­lása nem új jelenség közéletünkben. Ám ezekben a hetekben, hóna­pokban a korábbinál is töb­ben értették meg, látták be, hogy az államélet, a szó­ I etatista demokrácia fejlesz­­­­tése a szocializmus teljes­­ felépítésének egyik közpon­ti feladata. S ezen úgy kell munkálkodnunk, hogy egy­szerre erősödjék a központi hatalom, fokozódjék a kor­mányzati szervek munkájá­nak hatékonysága, ugyan­akkor növekedjék a helyi szervek önállósága, a taná­csok önkormányzati tevé­kenysége, és mind aktí­vabb legyen a lakosság részvétele a tanácsok mun­­­­kájában. Úgy is megfogal­mazhatnánk ezt a gondola­tot, hogy tegyük folyama­­­­tossá, állandóvá a milliók politizálását, azt az aktivi­tást, amelyet a dolgozók ezekben a hetekben tanúsí­tanak. Adjuk össze okos gondolatainkat a döntések­hez — minden szinten igény­lik is ezt. S a döntések vég­rehajtásához adjuk össze tettrekészségünket. Magunk­nak is, népünknek is ez­­ válik hasznára. K­omszomol-küldöttség Miskolcon Négytagú szovjet Komszo­­mol-,vajdo„iság encezart teg­nap délet­t Miskolcra. A delegáció vezetője Viktor Pribitkov, a Komszomol Köz­ponti Bizottsága ifjúmunkás osztályának helyettes vezető­je, tagjai: Válja Marozova, a moszkvai autógyár dolgo­zója, a Komszomol KB tag­ja, Igor Tolsztouhov, a Kom­szomol Jaroszlav megyei bi­zottságának első titkára és Szása Zakkisz, a minszki traktorgyár Komszomol-tit­­kára. A vendégeket elkísérte Miskolcra Moravcsik Attila és Kéri András, a KISZ KB ifjúmunkás osztályának mun­katársai. A delegáció délelőtt KISZ Borsod megyei Bizott­a­ságára látogatott, ahol Ha­vasi Béla, a KISZ megyei bizottságának titkára fogadta őket, s tájékoztatta a szovjet testvérszervezet tagjait a Borsod megyében zajló KISZ-munkáról. A küldött­ség április 14. óta tartózko­dik hazánkban, s ez idő alatt sok helyre ellátogatott Ma­gyarországon. A négy szovjet fiatal járt a Budapesti Szá­mítógépgyárban, a Külkeres­kedelmi Minisztériumban, a vasas-sza­kszervezetnél, az Ikarusz székesfehérvári üze­mében, Veszprémben, a Ba­kony Műveknél, és elsősor­ban a gazdasági reformmal kapcsolatos általános gazda­ságpolitikáról, valamint Kommunista Ifjúsági Szövet­­­ségnek ezzel kapcsolatos ál­lásfoglalásáról, a megvalósí­tásban való részvételéről ér­deklődött. — Öt nap alatt sok he­lyütt jártunk, sok érdekes találkozón vettünk részt — mondta Viktor Pribitkov, a küldöttség vezetője. — Be­nyomásaink nagyon jók. Azt tapasztaltuk, hogy az új gaz­dasági rendszer bevezetése hatással volt a KISZ-szerve­­zetek tevékenységére is. Mindenütt konkrét feladatok­ról szóltak az elvtársak. Ar­ról is meggyőződhettünk, hogy a KISZ VIII. kongres­­­szusára való felkészülés is konkrét vállalásokban, fel­adatokban nyilvánul meg. Örvendetes, hogy a vezetők mindenütt nagy figyelmet fordítanak az ifjúság­ nevelé­sére. Viktor Pribitkov elmondta még, hogy kialakultak már a Komszomol és a KISZ együtt­működésének formái, de a kapcsolatok nagyszerűségéről­­ nemcsak a delegációcserék győzték meg, hanem a ter­melőüzemek együttműködése is, és példaként említette meg a Bakony Műveket és a sátoraljaújhelyi ELZETT- gyárat, amelyek a Zsiguli gépkocsihoz gyártanak alkat­részeket. — Sok közös problémánk van a magyar fiatalokkal — mondta végezetül a delegá­ció vezetője —, most azt néz­zük meg, milyen közös, pers­pektivikus kérdéseink van­nak. A Komszomol-küldöttség tegnap délután Leninváros­­ban folytatta a tapasztalat­­gyűjtést, ahol is a Tiszai Ve­gyikombinátba látogatták. Mint ismeretes, a TVK „ole­finprogramja” is szovjet ko­operációval valósul meg. A delegáció ma Heves megyé­­­ben folytatja útját. Egerben Finomszerelvénygyárba, Visontán pedig a Gagarin Hőerőműbe látogatnak el. VILÁGHÍRADÓ A kelet-pakisztáni felkelők egyik harcosát ábrázolja fel­vételünk, Csuadanga utcáin. A központi kormány jelenté­se szerint egyébként a várost harc nélkül kiürítették az önálló bengál államot kikiál­tó felkelők. Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével magyar szakszervezeti küldöttség ér­kezett hétfőn Párizsba, hogy részt vegyen a Szakszerve­zeti Világszövetség főtaná­csának szerdán a francia fővárosban kezdődő ülés­szakán. Dr. Siaka Stevens minisz­terelnök hétfőn Sierra Leonét köztársasággá nyilvánította. Sierra Leone, A Reuter washingtoni je­lentése szerint Nixon viet­nami politikájának kongres­­­szusi bírálói vasárnap beje­lentették : széles körű kam­pányt kezdeményeznek az Egyesült Államok indokínai légi és földi beavatkozása el­len. Az elnök saját pártján belül Paul McCloskey repub­likánus képviselő állt a „Buktassuk meg Nixont!” mozgalom élére. • L. F. Iljicsov, a Szovjetunió külügyminiszter-helyettese, a határkérdések rendezésével foglalkozó szovjet—kínai tár­gyalásokon részvevő szovjet küldöttség vezetője és V. Sz. Tolsztyikov, a Szovjetunió pekingi nagykövete hétfőn visszaérkezett Pekingbe Moszkvából, ahol részt vett az SZKP XXIV. kongres­­­szusának munkájában. • Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök hétfőn Kremlben tárgyalásokat foly­a­tatott Ahti Karjalainen finn miniszterelnökkel, aki a szov­jet kormány vendégeként hivatalos látogatáson tartóz­kodik Moszkvában. 9 Katasztrofális romlik az amerikai mértékben munka­­nélküliek helyzete — állapít­ja meg a New York Times című amerikai lap. Tavaly az állástalanok átlagosan 62 napig nem tudtak elhelyez­kedni, idén februárra ez a szám 73-ra emelkedett. Hétfőn a szovjet főváros magyar mintabe­mutató ter­mében megnyílt az Elektro­­impex kiállítása. • Az MSZMP Központi­­ Bi­zottságának meghívására áp­rilis 15—19. között Magyar­­országon tartózkodott a Perui Kommunista Párt küldöttsé­ge, Jorge Del Prado-nak, a párt főtitkárának vezetésével. • A Honvédelmi Minisztéri­um és a Magyar Partizán­ Szövetség meghívására hétfő délután hazánkba érkezett Zalka Máténak, a legendás hírű Lukács tábornoknak a leánya, Natal­ja M. Zalka, és unokája, Mása. • Gyenes András (jobb oldalt) külügyminiszterhelyettes és Li Dong Szon, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ma­gyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete hét­főn a Külügyminisztériumban ünnepélyes keretek között ki­cserélték a két ország között a polgári, család­jogi és bűn­ügyi jogsegély tárgyában tavaly ősszel Phenjanban létrejött szerződés megerősítő okmányait 1971. április 20., kedd A világ új erőfényező­je E­­­mlékezetes, hogy amikor a múlt esztendőben elő­ L Egyiptom, Líbia és Szudán együttműködéséről volt szór felvetődött az arab államszövetség gondolata, szó. Közben azonban Szudánban bizonyos belpolitikai nehézségek támadtak, amelyek véglegesen ugyan nem vetették el, de gyakorlatilag késleltetik a csatlakozás megvalósulását. Ezzel szemben, ugyancsak belpolitikai okokból — Asszad hatalomátvételével változás történt Damaszkuszban, az ország külpolitikája hajlékonyabbá vált, és közelebb került a többi arab államhoz — Szíria lett a most alakuló hármas arab államszövetség harma­dik tagja. A tagállamok illetékes politikai és állami szervei a közeljövőben ratifikálják majd az államszövetségről Benghaziban aláírt megállapodást, majd szeptember else­jén népszavazás véglegesíti az eseményt az érintett or­szágokban. Miközben az államszövetség tagjai külön-külön meg­őrzik majd ENSZ-tagságukat, fővárosuk, címerük és zász­lójuk közös lesz, valamint elnökük is. (Valószínű, hogy Egyiptom elnökét, Anvar Szadatot bízzák meg majd ez­zel a tisztséggel.) Ezek fontos elemei ugyan az új szövet­ségnek, de inkább formaiak. Lényegesebbek a tartalmi jegyek és lehetőségek. Az ügy érdemi jelentősége, amelyről a nyugati hírügynökségek első kommentárjai is azt állapítják meg, hogy: „a szövetség megalakulása olyan erőtényezőt hozott létre a világnak ebben a térsé­gében, amely minden bizonnyal befolyással lesz a közel­­keleti konfliktus alakulására”. Tegyük ehhez hozzá: leg­alább ugyanilyen jelentőséggel bír az új államszövetség belpolitikai szempontból, az érintett három ország belső fejlődését illetően is. Bizonyos, hogy az EAK, amely egyébként, a legfris­sebb hírek szerint, Egyesült Arab Köztársaságról való­színűleg Egyiptomi Arab Köztársaságra változtatja majd a nevét, katonai pozíciói megerősödnek. Sokat jelentenek az Izrael elleni harcban — amennyiben esetleg újból a fegyverek veszik át a szót — a most már Szíriában is igénybe vehető támaszpontok. S még többet talán a lí­biai — az izraeli légierők hatósugarán kívül eső — hadi­bázisok. Az államszövetség fellépése a világpolitika színpadán is impozánsabb és jelentősebb lesz az eddigi, külön-kü­lön való jelentkezésnél, s amilyen arányban növekszik így a hármas szövetség nemzetközi tekintélye, súlya, olyan mértékben hat ez vissza majd az illető országok gazdasági, politikai és kulturális fejlődésére egyfelől, és növeli lehetőségeiket a közel-keleti konfliktusnak a BT határozata alapján való politikai rendezésére másfelől. Az SZKP KB május 1-i jelszavai .... ..vasárnapi moszkvai la­pos: közölték az SZKP Köz­ponti Bizottságának május 1-i jelszavait. A Központi Bizottság test­véri üdvözletét tolmácsolja a szocialista országok népeben, „fejlődjön és erősödjün a szocialista világrendszer, amely a nemzetközi mun­kásosztály történelmi vívmá­nya, döntő erő az antiimpe­­rialista küzdelemben, a bék­e és a társadalmi fejlődés tá­masza” — hangzik a 60 jel­szó egyike. — „Szocialista or­szágok dolgozói! Harcoljatok a barátság és az egység szi­lárdításáért, a kölcsönös test­véri kapcsolatok további fej­lesztéséért ! Legyetek éberek a szocializmus ellenségeinek cselszövéseivel szemben! Emeljétek magasra a prole­tár internacionalizmus zász­laját!” Az SZKP Központi Bizott­sága méltatta május 1-ét — a dolgozók nemzetközi szoli­daritásának napját, éltette a marxizmus—leninizmust, mint örök érvényű interna­cionalista tant, mint az im­perializmus ellen, a szocia­lizmus és a kommunizmus győzelméért vívott nemzet­közi méretű harc lobogóját. „Örökké éljen Vlagyimir Il­­jics Lenin neve és ügye!” A Szovjetunió dolgozóit a Központi Bizottság arra szó­lítja, hogy fordítsák minden erejüket a XXIV. pártkong­resszus történelmi határoza­tainak megvalósítására, a IX. ötéves terv feladatainak si­keres teljesítésére. A Központi Bizottság jel­szavai lelkes testvéri üdvöz­letüket tolmácsolják a hős vietnami népnek és harci él­csapatának, a Vietnami Dol­gozók Pártjának, Laosz és Kambodzsa hős hazafiainak, akik halált megvetve harcol­nak az amerikai imperializ­mus agressziója ellen, orszá­gaik szabadságáért és függet­lenségéért. A jelszavak fel­szólítják a világ népeit, kö­veteljék az Egyesült Álla­moktól a barbár indokínai háború beszüntetését. „Világ népei — hangoztatják a jel­szavak — legyetek szolidá­risak az arab népek igazsá­gos harcával!” Az SZKP Központi Bizott­sága végezetül arra szólítja az európai országok népeit, hogy aktívan szorgalmazzák a tartós béke, valamint az államok békés együttműkö­dése megteremtését Európá­ban. „Világ népei — hang­zik a Központi Bizottság má­jus 1-i jelszava — követel­a tétek a nukleáris, a vegyi és bakteriológiai fegyverek minden faj­tájának betiltását' H'"•céllatok ez általános és teljes leszerelésért, a nem­zetközi biztonság szilárdítá­sáért!” Ma ítél után polkai előadás a szakmunkástanulóknak Rendkívül időszerű té­mát, napjaink egyik legiz­galmasabb kérdését dolgozza fel az a politikai előadás, amely ma, kedden délután hangzik el Miskolcon, a MŰM 101-es számú Szak­munkásképző Intézetében. Tudományos és technikai for­radalom , a háború és a béke alternatívája címet ad­ta nagy érdeklődéssel várt előadásának dr. Földvári Aladár Kossuth-díjas, miskolci Nehézipari Műszaki­­ Egyetem tanára. A politikai rendezvényen fiatalok, a leendő szakmun­kások vesznek majd részt.

Next