Észak-Magyarország, 1971. október (27. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-01 / 231. szám

V! LAO •PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVII. évfolyam, 231. szám óra: 80 fillér Péntek, 1971. október 1. Kádár János elvtárs látogatásai Tolna megyében Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára Tolna megyei látogatá­sának második napján, csü­törtökön — K. Papp József­nek, a megyei pártbizottság első titkárának és Szabópál Antalnak, a megyei tanács el­nökének társaságában — ipa­ri, mezőgazdasági üzemeket, kulturális intézményeket ke­resett fel. Délelőtt a Mechanikai Mé­rőműszerek Gyárának szek­szárdi gyáregységébe látoga­tott el. Megtekintette a gyáregy­ségben készült termékekből összeállított kiállítást, majd felkeresett üzemrészeket és elbeszélgetett a dolgozókkal. Ezt követően a Szekszárdi Állami Gazdaságot kereste fel. Kádár János örömét fejezte ki, hogy­ közvetlenül is meg­ismerkedhetett az országos hírű gazdaság életének elis­merését nyilvánította eddigi eredményeiért és további si­kereket kívánt jövőbeni tevé­kenységéhez. Eredményei — mint mondotta — olyan szé­pek, hogy ilyenekről már or­szágos átlagként is szívesen hallanánk. A továbbiakban rámutatott: a szocialista bri­gádmozgalom kiterebélyese­­dése is azt bizonyítja, hogy országunkban erősödik az emberek szocialista öntudata, felelősségérzete a közösség­­ ügyei iránt. A szocializmus­ építéséhez nélkülözhetetlenek , a szocialista gondolkodású és öntudatú, a közösség ügyeiért fokozott felelősséget érző emberek, s helyes, hogy az anyagi érdekeltség is ilyen irányú alkotó, gondolkodó munkára ösztönözze őket. A szocialista brigádmozgalom életerős mozgalom, amelyben találkozik népünk érdeke az eg 'i ember, a család érde­ke­­. Cri Intett azonban at­tól a párt első titkára, hogy a jó eredmények láttán ön­elégültségbe essenek, felada­taikat könnyedén vegyék, s ez valamiféle lazulást idézzen elő tevékenységükben, mert káros következményekhez­ ve­zethet. Helyeslően nyilatko­zott arról, hogy a munkát a végtermék végzett ered­ménye alapján díjazzák, s fel­hívta a figyelmet a brigádok, mint kollektívák nevelőtevé­kenységének fontosságára is. Kádár János délután a Sár­köz központjába, Decsre lá­togatott el, ahol felkereste a szőtteseiről, hímzéseiről messze földön híres Sárközi Népművészeti és Háziipari Termelőszövetkezetet. A Központi Bizottság első titkára ezt követően vissza­utazott Szekszárdra, ahol a város nevezetességeivel is­merkedett. A látogatás befej­ezésekép­pen az MSZMP Tolna me­gyei Bizottsága, a megyei ta­nács, s a Hazafias Népfront megyei bizottsága Kádár Já­nos tiszteletére vacsorát adott a szekszárdi Gemenc szálló­ban Kádár János a pálfai Egyetértés Termelőszövetkezet falu­gyűlésén beszél 1la> számunkból: Konstruktív határozat (3 oldal) Rádió- és tv-műsor (6 oldal A tárgyaló­teremből * Olds!I Munkálkodjunk együtt kontinensünk békéjének, biztonságának javára Megalakult az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága Csütörtökön a Parlament vadásztermében tartották meg az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának ala­kuló ülését. Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke nyitotta meg az ülést és elmondotta, hogy magyar közéleti személyiségek kez­deményezték a bizottság megalakítását, azzal a szán­dékkal és feladattal, hogy népünk akaratát kifejezve hatékony tevékenységet fejt­sen ki a kontinensünk biz­tonságával és az európai né­pek együttműködésével kap­csolatos nemzeti és nemzet­­közi akciók előmozdítása ér­dekében. A bizottság tagjai társadalmunk valamennyi ré­tegét képviselik, elnöke Kál­lai Gyula, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országra Tanácsának elnöke. Ezután Kállai Gyula mon­dott beszédet: Kedves barátaim! Pártunk, kormányunk, egész dolgozó népünk érdek­lődéssel figyeli a világhely­zet, s benne elsősorban az európai helyzet alakulását­, s tőle telhetően elősegíti an­nak kedvező fejlődését. Lát­juk a pozitív változásokat amelyek Európában végbe­mennek, s amelyek bővítik annak lehetőségét, hogy Európa a bizonytalan béke kontinenséből a biztonság tartós alapján fejlődő világ­részévé váljon. Látjuk ugyan­akkor, hogy a nemzetközi nagytőke, a reakció, a re­­vansizmus és a fegyverkezési verseny és a feszültség ha­szonélvezői fékezik, gátolják a béke és biztonság rendsze­rének kialakítását, a világ más térségeiben pedig há­borús veszélygócokat te­remtenek és tartanak fenn. Úgy gondoljuk, hogy mind­ezeket figyelembe véve, nö­vekvő aktivitással és haté­konysággal kell kifejezésre­­ j­uttatni egész társadalmunk közvetlen érdekeltségét az európai biztonság és együtt­működés megszilárdításában. A legátfogóbb nemzeti érde­keink szolgálata kötelez tehát bennünket arra, hogy nö­vekvő aktivitással és haté­konysággal támogassuk mindazokat az erőket ame­lyek részt vállalnak e va­lóban nemzetközi érdekű cél­ért folytatott harcban. Elha­tározásunk teljes mértékben megfelel annak a nemzetközi politikai törekvésnek, ame­lyet népünk egyetértésével pártunk X. kongresszusa megfogalmazott Ez a meggyőződés vezetett bennünket, amikor elhatá­roztuk, hogy létrehozzuk az egész népünk békeakaratát •Reprezentáló bizottságot: az Európai Biztonság és Együtt­működés Magyar Nemzeti Bizottságát. (Folytatás a 2. oldalon) Az ország jövője itt készül Nyers Rezső eltárs Borsodban Kedves vendége volt a To­­kaj-hegyaljai Állami Gazda­sági Borkombinátnak. A me­gyénkbe kétnapos látogatás­ra érkező Nyers Rezső, a Po­litikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán délután, dr. Bodnár Ferencnek, a Központi Bi­zottság tagjának, a megyei pártbizottság első titkára ».•."•Kir­áy­ József ■ nek, a megyei tanács elnöké­nek kíséretében a történelmi nevezetességű Tokaj-Hegyal­jára látogatott, ahol a nagy múltú borvidék rekonstruk­ciójának mai állása felől ér­deklődött. A hegyaljai szőlőtermelés múltjáról, jelenéről és jövő­jéről Kapás Pál, a borkom­binát vezérigazgatója tájé­koztatta a Központi Bizott­ság titkárát és a kíséreté­ben levő megyei vezetőket. A beszélgetésen és a kombi­nát tolcsvai és tarcali üzem­egységének megtekintésén ott volt Imri Gyula, a Sze­n­rencsi és dr. Németh Pál, Sátoraljaújhelyi járási Pártbizottság első titkára, va­lamint a kombinát több ve­zetője is. Hegyalján a szőlőtermelés, a borforgalmazás és az ez­zel összefüggő rekonstrukció a január elsejével kombi­náttá szervezett volt állami gazdasági és pincegazdasági dolgozókat, a szakszövetke­zetek tagjait és a nagyszá­mú magános termelőt is be­leértve — mintegy kilenc­venezer embert érint. Rend­kívül nagy a hegyaljai bor belföldi és külföldi értéke­sítésének népgazdasági je­lentősége. Mint tudjuk, a tokaji bor hírneve az egész Nyers elvtárs a diósgyőri kohászatban tett látogatása után a kétnapos tapasztala­tokról ezeket mondta az Észak-Magyarország munka­társának : — Nagyon érdekes és na­gyon hasznos volt a kétna­pos program. Első nap a me­gyei pártbizottság ülésén a beruházásokról tanácskoz­tunk, aztán Tokaj-H­egy­alján látogattuk meg a borkombi­nátot, ma pedig az LKM- ben voltunk. A pártbizottsági üléssel kapcsolatosan a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára így összegez­te véleményét: “ A beruházás nagy nép­­gazdasági probléma, most és a jövőben a fejlődés alap­világon elterjedt, nagyon sokszor a külföldi borhami­sítók éppen ezt a hírnevet felhasználva, „tokaji” néven adnak el különféle terméke­ket, s ezzel nagy károkat okoznak nekünk. A tervsze­rű szőlőgazdálkodás — szakszerű telepítések, a re­a­konstrukció során eddig végzett munkálatok révén — s nem utolsósorban a bor­gazdaságok technológiai fe­gyelme ismét visszaállítja a tokaji bor hírnevét itthon és külföldön egyaránt. A Központi Bizottság tit­kára a további exportérté­kesítési lehetőségek, a bor­kombinát működésének ed­digi tapasztalatai felől ér­deklődött és megelégedéssel nyilatkozott a hallottakról. Vendégünk tegnap dr. Bodnár Ferenc, a KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Havasi Béla, a Miskolc városi Pártbizott­ság első titkára kíséretében megyénk legnagyobb üzemé­be, a diósgyőri kohászatba látogatott el. Nyers elvtársat mindenekelőtt a gyár hely­zete érdekelte. A politikus, a közgazdász, s az érző em­ber szemével nézett körül az új létesítményekben: az új elektroacélműben, az új csi­szolóban, az új húzó- és hő­kezelőben. Megszemlélte nemesacél-hengermű építését­­ is. Beszélgetett dolgozókkal, vezetőkkel, érdeklődött sike­reik, s gondjaik felől. A gyárlátogatás után dr. Énekes Sándor, a Lenin Ko­hászati Művek vezérigazga­tója adott átfogó tájékozta­tást a gyár termeléséről, a hazai és a külföldi igények alakulásáról, az exportterme­lésről és az importról. Be­szélt a gyár nagy célkitűzé­seiről, közeli és távlati fej­lesztésekről, termelési és emberi gondokról, olyan problémákról, amelynek meg­oldásához felsőbb segítségre is szükség van. kérdése. A tanácskozáson na­gyon örvendetes volt, hogy azonos vélemény alakult ki. A fő dolog: a beruházások mennyiségi növekedését las­sítani, a beruházások meg­tervezését, minőségi kivite­lezését és hatékonyságát ja­vítani kell. Nagyon sok ten­nivaló van ezen a téren. A beruházás ma olyan sajátos szakma, amely sokkal kevés­bé tervezhető, mint bármely más tevékenység. Ez olyan munka, amely rendkívül képzett embereket, rendkí­vüli nehézségeket vállaló és a sok-sok nehézség között el­­gazod­ó embereket igényel. A beruházási problémától nem lehet megszabadulni. Ilyen (Folytatás a 2 oldalon) Nyers Rezső elvtárs nyilatkozata A borkombinát eredményeiről, terveiről Kapás Pál vezér­­igazgató tájékoztatta Nyers Rezső elvtársat Látogatás az LKM-ben

Next