Észak-Magyarország, 1973. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-05 / 3. szám
Ipartelepítés a Bodrogközben ij üzem Pácinban és Cigándon A sátoraljaújhelyi Hegyalja Ruházati Szövetkezet — amely az idén 180 millió forint tőkés és szocialista exportra kötött szerződést — fontos szerepet tölt be a Bodrogköz ipartelepítésében. A nagyobbrészt külföldi bérmunkát vállaló szövetkezet a határmenti várostól távoleső falvakban lakó asszonyok foglalkoztatására 1967 óta három új üzemet létesített Nagyrozvágyon, Zemplénagárdon és Tiszakarádon. Ezekben jelenleg mintegy 300-an dolgoznak, és a pár évvel ezelőtt még mezőgazdasági munkát végző asszonyok ma már kiváló minőségben tőkés exportra termelnek. A szövetkezet az új esztendőben tovább folytatja jól bevált ipartelepítési programját. A megyei és járási tanács támogatásával most Pácin községben nyitnak új üzemet, ahol 130 asszonyt és lányt foglalkoztatnák majd. Az új üzemet, amelyben korszerű gépeket helyeznek el, egy régi épület felújításával alakítják ki, és abban április elején kezdik meg a termelést. Addig a munkára jelentkező asszonyokat szövetkezet szakembereiben tanítják a gépek helyes kezelésére, a technológiák elsajátítására. Új üzemet létesítenek még Cigánd községben is, ahol 1974-ben 200 női munkaerő kezdi meg a termelést. Így a sátoraljaújhelyi szövetkezetnek a nem vedik terv végéig már öt ötéves olyan kihelyezett üzeme lesz a Bodrogközben, amelyekben több mint 600 lány és asszony dolgozik. i népfront vezetőknek Vezetőképzés két turnusban Január 7-e és 20-a között községi, városi népfront-elnökök, titkárok lakják az aggteleki Cseppkő-szállót. Hétfőn, 8-án kezdődik a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottságának idei vezetőképző tanfolyama. A ciklus és ez az esztendő is sok tennivalót tartogat a népfront aktívái számára, a vezetőképző programja rendkívül gazdag: hat napot vesz igénybe, míg korábban két nap is elegendő volt. Az első héten a megye hét városának, valamint az edelényi, az encsi és a mezőcsáti járás népfrontvezetői tanulnak Aggteleken, őket a többi járás funkcióviselői 14- én váltják. A résztvevők előadásokat hallgatnak a szocialista hazafiság elvi és gyakorlati kérdéseiről, a hazafiságra való nevelés mozgalmi feladatairól, a párt népfrontpolitikájáról, a nőpolitikai, az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásáról. Szó lesz továbbá a HNF művelődéspolitikai, város- és községpolitikai teendőiről, valamint a tömögpolitikai munkáról, a népfrontmozgalom munkamódszereiről, munkastílusáról. A hallgatók felkészülnek a közelgő tanácsválasztásra is. TELEX S Pieta védőfal mögött Sikeresen befejezték Michelangelo Pietájának restaurálását, és a világhírű műkincset tegnap ismét felállították a vatikáni Szent Péter Bazilikában. Mint ismeretes, annak idején Tóth László ausztráliai állampolgár kalapáccsal tizenöt csapást mért a szoborra. A Pietát csak februártól tekinthetik meg a turisták, mert még golyóbiztos üvegfallal veszik körül. Jégierő hajt A magyar—jugoszláv vízügyi egyezménynek megfelelően öt magyar jégtörő hajó vonult át a jugoszláv Duna-szakaszra, hogy Újvidék és a magyar—jugoszláv határ között segítse a zajló jégtáblák leúsztatását. A magyar szakaszon 11 jégtörő tereli az úszó táblákat, s indítja útnak a homokzátonyokon, vagy a partok mentén megakadt jeget. A hajók munkája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Duna említett szakaszán nem állt meg a jég. Influenza Influenzajárvány pusztít a kelet-franciaországi Sarreguemines városban. Az egészségügyi hatóságok adatai szerint eddig a városban és környékén több, mint ötszáz ember kapta meg az „angolnáthának” nevezett betegséget. A betegség halálos áldozatokat is követelt: eddig tizenegy ember vesztette életét a városban. Díszkeráma Iák Zalaegerszegi Kerámia- és Cserépkályhagyár Vállalat tófeji üzemében évente 7— 8 millió forint értékű díszkerámiát állítanak elő. A jelenlegi üzemet egy régi téglagyárból alakították át kerámiagyártásra. Képünkön: a nagycsarnokba kerülnek a nyers kerámiák Lesz-e bükkaljai Traubisoda? A sályi feldolgozó üzem jobb hasznosításáért Az elmúlt évben kezdte meg a termelést a sályi Bükkalja Tsz korszerű szőlő- és gyümölcsfeldolgozó és palackozó üzeme. Nemcsak megyénkben, hanem az országban is ez az egyik legkorszerűbb ilyen feldolgozó üzem. Modern gépsorai, speciális impregnáló berendezései lehetővé teszik, hogy a borok és természetes üdítő italok mellett különböző szénsavas italokat és habzó borokat is készítsenek.. Az elmúlt évben az Eger— Gyöngyösvidéki Pincegazdasággal társulva, már mintegy 29 ezer mázsa szőlőt dolgoztat? fel ebben a korszerű kombinátban. Eredményesen üzemelt a gyümölcsszesz-főző részleg is, csupán a palackozó részleget nem tudták még teljes mértékben kihasználni. Az idén a Bükkalja Tsz mindent elkövet, hogy a feldolgozó üzem kapacitását száz százalékosan hasznosítsa. A napokban kezdik meg az egri pincegazdasággal kialakított társulás keretében a környék legjobb borainak palackozását. Kezdetben napi több ezer egyliteres palackot töltenek meg a gépsorok zöldszilvánnyal és szemelt rizlinggel, később másfajta borok és valószínűleg habzóbor palackozására is áttérnek. Már eddig összesen mintegy 30—35 ezer hektoliter boruk vár palackozásra. Ma, pénteken, a Badacsonyi Állami Gazdaság vezetőivel kezdődnek sokat ígérő tárgyalások Sályban. Mint ismeretes, a badacsonyiak készítik hazánkban a gyorsan közkedveltté vált Traubisodat. A nyári főidényben eddig csak főleg a Balaton-környék és Budapest igényeit tudták kielégíteni ebből a szeszmentes, szőlőléből készített üdítő italból. Most arról tárgyalnak, hogy esetleg a sályi feldolgozó üzem is készíti és palackozza majd a Traubisodát, így megyénket és az ország más részeit is el tudnák látni a nyári idényben ezzel az üdítő itallal, s biztosítva lenne a Bükkalja Tsz üzemének teljes kihasználtsága is. A fekete farmer Ezek a nem túl barátságos külsejű úriemberek A fekete farmer című angol film szereplői közül valók. Ők a gyűlölködő fehérek, akik éppen arra készülnek, hogy a felszabadított rabszolgából lett néger birtokost és fehér barátját a szó szoros értelmében megsemmisítsék. A film most látható a Demier-mozikban Mérleg az egészségről Nem tudunk enni Elíkészült a tavalyi első félévi statisztika az ország lakosságának egészségi állapotáról. Egyebek között kedvező jelenség, hogy csökkent a tbc-halandóság és az újonnan nyilvántartásba vett tüdőbetegek száma. Mérséklődött a rosszindulatú daganatok, a központi idegrendszerre ható érsérülések, tüdőgyulladásos megbetegedések száma, kevesebb volt a vérhas, a gyermekbénulás, bárányhimlő, a tetanusz. Vaalamelyest emelkedett az élveszületések száma, kedvezően alakult a csecsemőhalandóság (32 ezrelék). Emelkedett viszont — elsősorban a szívbetegség, a magas vérnyomás miatt — a halálozások száma, emelkedett az influenza miatt meghaltak száma is. Feltűnően sok ételmérgezés történt: fél év alatt 2420-an betegedtek meg. A gombamérgezettek száma háromszorosa volt az előző év első félévinek. Emelkedett az orvosi körzetek járóbeteg forgalma, a fekvőbeteg gyógyintézetekben pedig fél év alatt 900 ezer beutaltat kezeltek. A tárgyalóteremből Villanyborotva és halkonzervek Marosi Tivadar 22 éves monoki lakos múlt év áprilisában a kazincbarcikai Lombik étteremben szórakozott barátaival, ahol összetalálkozott K. N. csehszlovák állampolgárral, aki akkoriban került a Borsodi Vegyikombináthoz. A pohár mellett jól összebarátkoztak, kölcsönösen fizettek egymásnak, s estére valamennyien alaposan berúgtak. Marosi vállalkozott rá, hogy újdonsült ismerősét hazakíséri. A munkásszállóban a gondnoknő megmutatta K. N. szobáját, ahol Marosi készségesen segédkezett, hogy a becsípett ember ágyba kerüljön. Mikor látta, hogy elaludt, magához vette annak holland gyártmányú villanyborotváját, nála levő 115 cseh koronát, é s még néhány doboz halkonzervet is zsebre vágott. A borotvát Budapesten a műszaki bizományiban hamarosan pénzzé tette. A Miskolci Járásbíróság Marosi Tivadart elhárításra képtelen állapot kihasználásával elkövetett lopás vétségéért 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A büntetés végrehajtását — figyelembe véve az enyhítő körülményeket — 1 évi próbaidőre felfüggesztette. — aa — Égtek a füstölők Tegnap délelőtt Tiszatarjádba riasztották a tűzoltókat, ahol az Árpád utca 54. szám alatti háznál kigyulladt a deszkából készített húsfüstölő. A lángok gyorsan felcsaptak, hatvan kilogramm szalonna és negyven kilogramm hús égett el. Délután Sisópetriben gyulladt ki a húsfüstölő, a Dózsa György utca 42. szám alatt. Ezt a tüzet szerencsére gyorsan észrevették, eloltották, így anyagi kár nem keletkezett. A tanulság viszont itt is ugyanaz, mint az előzőnél, és már annyi más esetnél is: nem szabad felügyelet nélkül hagyni a füstölőiket! Benzinesen a tűznél Tegnap a mentőket is több helyre riasztották. Mezőcsáton. B. Ernő, 35 éves, helybeli lakos marmonkannában benzint szállított, közben a benzin a ruhájára fröcskölődött. A férfi nyílt tűz mellett akart megszárítkozni, a ruhája lángra lobbant. A mentők első- és másodfokú égési sérülésekkel vitték a baleseti sebészetre. Az esti órákban Felsőzsolca közelében egy autóbusz és egy Trabant személygépkocsi karambolozott. A Trabant vezetője és utasa — mindketten miskolci lakosok — viszonylag szerencsésen úsztál meg a karambolt, de nem sérülések nélkül. Mindkettőjüket a baleseti sebészetre vitték. Fosztogatókat lőttek agyon A földrengés által rombadöntött nicaraguai fővárosban, Managuában tovább folytatják a romeltakarítást. A 450 ezer lakosból egyébként már csak százezren vannak a városban, a többiek a környéken kerestek menedéket. Az életben maradottak élelmiszer-ellátása akadozik. Ennek oka — az illegális Nicaraguai Szocialista Párt nyilatkozata szerint —, hogy a külföldi segélyszállítmányok nem jutnak el a földrengés áldozataihoz, mert elorozzák a magas rangú hivatalnokok, a nemzeti gárda tisztjei. A helyszínen is sokan megpróbálják a maguk javára kihasználni a tragédiát. A rendőrség ezekkel a helyszínen számol le: az elmúlt napokban 15 fosztogatót lőttek agyon. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u 15 Központ: 38 132 16-672. 35-380 36-57. Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 16. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi u. 15—17 Telefon: 18-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25 655 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN.