Észak-Magyarország, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-01 / 126. szám
Miskolc nyomdaműhelyeiről Miniatűr könyvek A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület borsodi csoportja karöltve az SZMT központi könyvtárával két esztendeje kezdte meg miniatűr könyvek készítését. a A legújabb könyvecske az „Adalékok a miskolci nyomdászat történetéhez” címet viseli. A gyufásdoboz nagyságú könyvben Szűcs Andor, az egyik „veterán” miskolci nyomdász ismerteti azokat a műhelyeket, amelyek a századforduló óta a városban működnek. Ez a kiadvány a könyvnyomtatás 500. jubileuma alkalmára készült. Tervbe vették — a miskolci könyvgyűjtők klubjával közösen —, hogy megjelentetik Takács Béla kutató dolgozatát, amely Commenius sárospataki nyomdájáról készült. Tervezik továbbá Feledy Gyula, kétszeres Munkácsy-díjas képzőművész grafikáinak, valamint Mold László nyomdásznak, az egykori nyomdász-mesterlegények vándorlásáról, az úgynevezett „vakolásról” készített munkájának kiadását is. A gubózeum jegyében •• Összetett honvédelmi verseny Szerencsen és Kazincbarcikán A Magyar Honvédelmi Szövetség szerencsi járási vezetősége vasárnap, május 27-én, Szerencsen, az Sz. Kinizsi sportpályán bonyolította le az idei összetett honvédelmi verseny járási döntőjét, amelyet az MHSZ negyedszázados jubileuma jegyében szerveztek meg. A versenynek mintegy 150 részvevője volt, és azon — az erős szél ellenére is — jó eredmények születtek. Az első három helyezettet valamennyi korcsoportban értékes ajándékkal, oklevéllel és éremmel jutalmazták. A közeljövőben sorra kerülő megyei döntőn, a verseny első helyezettjei képviselik majd a szerencsi járás színeit. Vasárnap, Kazincbarcikán, a Várdomb alatti Nagyréten is összetett honvédelmi versenyt rendeztek, azok részére, akik — 16 ezer induló közül! — a városi döntőbe jutottak. A klubok és az iskolák jól készítették fel versenyzőiket, akik közül a legjobbak vesznek majd részt június 10-én a megyei döntőn. TELEX Holdper A buffalói egyetem egyik professzora, David Cadenhead hatezerszeres nagyítású mikroszkóppal megvizsgálta azt a holdport, amelyet az Apollo—15 legénysége hozott a földre. A vizsgálatok arra a következtetésre vezettek, hogy a por vulkanikus eredetű. iepersi A törökországi Avanos közelében egy időszámításunk előtti negyedik századból származó koporsóra bukkantak a kutatók. Avanos városka polgármestere nagy reklámlehetőséget szimatolt a leletben és azonnal kijelentette, hogy Nagy Sándor nyughelyéről van szó, akit feltételezések szerint az egykori Alexandria területén temettek el. 500 személy részére Az „Igrice” kemping Tegnap megkezdték a Nyíregyháza-Sóstó fürdőn épülő kempingtelep első létesítményeinek műszaki átadását. Az üdülőhellyé nyilvánított fürdőhelyen, a hideg strand mellett — a természetes környezet meghagyásával — 500 személyes közművesített kempinget építenek. Az első ütemben 20, egyenként négyszemélyes faház készült el. A telepet a hely régi nevéről „Igrice” falunak nevezték el. A kár jelentős tűz Diósgyőrben Csütörtökön délben Diósgyőrbe riasztották a tűzoltókat. A Nagy Sándor utca 33. sz. alatti portán kigyulladt három szalmakazal és egy deszkakerítés, amely három ember, Fónai János, Kaszner György és Varga György tulajdonát képezte. a A tűz keletkezésének okát délutáni órákban még vizsgálják. A kár jelentős. Szép tervek Balatonfüred 2000-ben A Balatonfüredi városi Tanács tegnapi ülésén megvitatták a település részletes rendezési programját. Eszerint az ezredfordulón háromszorta több beutaltat fogadnak a mostaninál, s 50 százalékkal nő a helyi lakosok száma is. A szívkórháztól elszigetelik a zajosabb idegenforgalmi városnegyedet, amelyet a Baricska csárda és a vasútvonal között alakítanak ki. Itt kultúrcentrumot építenek, a közelben óriási parkírozóhelyet. Meghosszabbítják a Tagoresétányt, s két újabb stranddal gazdagítják a két évvel ezelőtt várossá nyilvánított gyógyüdülőhelyet. Nemzetközi folklórfesztivál Franciaországba készülnek az ózdi táncosok Kellemes és megtisztelő feladat várja az Ózdi Kohász Táncegyüttes tagjait. Néhány nap múlva ugyanis vonatra szállnak, hogy részt vegyenek a franciaországi Auxserre városkában egy nemzetközi folklórfesztiválon. A június 8-tól 18-ig tartó fesztiválra az ottani gyermekvédő liga meghívására mennek el az ózdi együttes tagjai — a SZOT, művészetük elismeréseként, őket delegálta. Az ózdi együttes igen gazdag és változatos programot állított össze a fesztiválra. Műsorukat a hazai közönség — május 24-én mutatták be Ózdon — nagy tetszéssel fogadta. A szűkebben vett pátria néptánca mellett ugyanis az együttes több jellegzetes magyar táncot is „visz” magával. A fesztiválon való részvétel mellett több fellépés is vár az együttesre. Már bizonyos, hogy bemutatkoznak Párizsban is, a Renault-gyár munkásotthonában. De több meghívást is kaptak eddig, így csak kint Franciaországban dől el véglegesen, hol, s mikor láthatja a francia közönség az Ózdi Kohász Táncegyüttes műsorát. Ez az én címem postás bácsi! Fotó: Doma István A tárgyalóteremből Rátásait a paksra — 19 hónapi egyházra ítélték Lévai Gyula 32 éves büntetett előéletű tornyosnémeti lakost tavaly április végén egy hónapra meghatározott időre szerződéssel alkalmazták a Miskolci Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalatnál, de munkaviszonya rövid idő múlva megszűnt, s azóta alkalmi keresetből tartotta fenn családját, feleségét és négy kisgyermekét. Alig dolgozott néhány napja a vállalatnál, amikor egy reggel éjszakai műszak után távozva útja a kocsmába vezetett, ahol leitta magát. Ezután visszament a vállalat telephelyére azzal, hogy bakancsot akar vételezni. A kapuban szolgálatot teljesítő portás útját állta a részeg embernek és távozásra szólította fel. Lévai rátámadt a portásra, fejbeütötte, lökdöste, mire mindketten a földre kerültek. A történteket látva értesítették az üzemi rendészetet. Lévai az odaérkező rendészeti csoportvezetőt is megütötte, aki a garázda ember eltávolítására a rendőrséget hívta segítségül. Mivel Lévai rendészet tagját és a szolgálatot teljesítő kapust bántalmazta, az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat ellene. A Miskolci Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki Lévai Gyulát, akit erőszakos cselekmények miatt már korábban is megbüntettek, s ezért őt 10 hónapi fegyházra ítélte. — a — Ideál részletre is A Belkereskedelmi Minisztérium az Országos Takarékpénztárral és a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben bővítette az áruvásárlási kölcsönakcióban árusítható cikkek körét. A rendelkezés értelmében ezentúl az Ideál típusú, egyiptomi hűtőszekrény is kapható részletre. „Míár”-túra i Hegyaljára Néhány nap meg, és vége a tanévnek. Szülők, tanárok, diákok már korábban előkészítették a nyári táborok, üdülések, hosszabb kirándulások terveit. De akik rövidebb túrákra vállalkoznak, azok még ezután is dönthetnek, mikor, hová kívánnak kirándulni. Ezért osztogatja mostanában a fiataloknak az Express borsodi kirendeltsége azt a piros fedelű füzetet, amely egy-, két- és háromnapos túrákat ajánl az ifjúságnak. A borsodi programokban Aggtelek, Szerencs—Monok [UNK] —Mád—Tállya, Mezőkövesd, a Sajóvölgyben Kazincbarcika, Ózd, Szilvásvárad és természetesen Hegyalján Tokaj és Sárospatak megtekintése szerepel. „Nektár’-túrának nevezi a kalauz a hegyaljai kirándulást. A Rákóczivárban és a kollégiumi könyvtárban tett látogatás után Tokajba utaznak majd a fiatalok, ahonnan — a borkóstolót ígérő csábítás szerint — késő este „nótaszóval és jókedvvel” érkeznek vissza Miskolcra. i Hat halott árvíz Törökországban Míg nálunk baljóslatú méreteket ölt a szárazság, Törökország déli részén, Adana környékén a múlt napokban lehullt csapadék súlyos árvizet okozott. Adanában és környékén számos házat elsodort a víz, a halálos áldozatok száma eddig hat. Igen sok eltűnt személy után kutatnak a hatóságok, eddig száznál több ember életét sikerült megmenteniük helikopterekkel. Több mozgást! az ijÉsii epszséppril Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a ma felnövő nemzedék egészségesebb, fejlettebb, mint a korábbi. De arra is rámutatnak az orvosi vizsgálatok, hogy általában nőtt a testmagasság, de csökkent a testsúly, fejletlenebb a törzsizomzat. Ennek oka, hogy a mai fiatalok lényegesen kevesebbet mozognak, kevesebb fizikai munkát végeznek, mint a néhány évtized előttiek, összefügg ezzel az is, hogy a 18 éves fiatalok 30 százaléka bizonyul évről évre alkalmatlannak katonai szolgálatra. Az említett problémák megoldása érdekében a szakemberek a következő sportágakat ajánlják: labdajátékok, könnyű atlétika, úszás. Igaz, hogy a gyermek egészségének gondozása mindenek előtt a szülők feladata, a család azonban csak a társadalom segítségével tud jól eleget tenni e fontos kötelességének. Mindez pedig nem egyéb, mint több játszótér, sportpálya, szabad terület. Áldozat volt YC 46-61! Elég nagy feltűnést keltett tegnap reggel a miskolci 1-es buszon egy utas, aki feje búbjától a cipője sarkáig sárosan szállt föl a megállóban. Sokan találgatták „balesetének” okát, néhányan gyanakodva néztek rá, mások megmosolyogták, de a legtöbben megsajnálták szegényt. Szó ami szó — sajnos — régen esett az eső, manapság elég nehéz sarat, pocsolyát találni a városban. De azért mégis van, mégpedig a diósgyőri új városközpont bejáratánál. És ebbe az egyetlen pocsolyába olyan sikeresen beletalált az YC 46-61-es forga.lmri rendszámú tehertaxi húgyvezetője, hogy nem maradt el az eredmény. Az a sáros úr tehát nem követett el semmit, csupán áldozat volt, s éppen hazafelé tartott az 1-es autóbuszon, hogy ruhát váltson, s öltönyét a Patyolatba vigye. A saját költségére? 1. gy- ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. a 15. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés: panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint Index 25 655. Irányítószámunk: 3527. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN