Észak-Magyarország, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-11 / 212. szám

impozáns honvédelmi r óhajban Szeptember 9-én, a 900 éves fennállását ünneplő To­kaj nagyközségben impozáns, egész na­pos­ honvédelmi re­pülőnapot rendeztek. A Ma­gyar Honvédelmi Szövetség Borsod és Szabolcs megyei szervei a honvédséggel kö­zösen szervezték meg a nagyszabású, közönségsikert aratott, színvonalas bemuta­tókat. A rekkenő, harminc­két fokos hőség ellenére is több mint tízezren voltak kíváncsiak a műsorra A környező községek lakói és a szomszédos Szabolcs megye fiataljai már a kora délelőt­ti órákban ezrével érkeznek a Tisza-parti bemutató szín­helyére. A szomszédos cseh­szlovák és lengyel testvér­szervezetek is magas rangú küldöttséggel képviseltették magukat. A nagyszámú közönséget és a bemutató főszereplőit, MHSZ-aktívákat, honvédsé­günk tagjait, valamint me­gyénk párt- és társadalmi vezetőit Éles Gábor,­ a Sze­rencsi Járási Pártbizottság titkára üdvözölte. Beszédé­ben rövid történelmi áttekin­tést adott a Magyar Hon­védelmi Szövetség 25 éves működéséről. A jelenlevők mindvégig magas színvonalú, látványos programban és­­produkciók­ban gyönyörködhettek. A sport- és lökhajtásos gépek­kel végzett műrepülések lé­legzetelállító gyakorlatai honvédségünk és repülőklub­jaink pilótáinak magas szintű felkészüléséről és kép­zettségéről adtak tanúságot. A helikopterek bemutatói, az ejtőernyősök egyéni és cso­portos ugrásai, szinte haj­­szálpontos célbaérései ugyan­csak nagy elismerést váltott ki a lelkes közönségből. Bogdándi Tibor sportrepülő bemutatója és léggömbvadá­szata nagy tetszést aratott, és élményszámba ment.. A honvédség alakulatainak har­cászati bemutatója fiatal ka­tonáink szervezett, fegyel­mezett gyakorlata volt. A bemutatókon kívül a nép­hadsereg életéről szóló sza­badtéri kiállítás is hűen tük­rözte honvédségünk magas szintű technikai és műszaki felkészültségét. A honvédelmmi repülőnap , melyen részt vett Vaskó Mihály, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának titká­ra, Stock János vezérőrnagy, Tóth József, az SZMT tit­kára, Galovich János ezre­des, Imri Gyula, a Szerencsi járási Pártbizottság első tit­kára, Dudla József, a megyei KISZ-bizottság első titkára — méltó volt a Magyar Hon­védelmi Szövetség 25 éves évfordulójának megünneplé­sére. Nagy sikert aratott a helikopterek bemutatója a Tisza-par- II. repülőnapon. Fiatal katonáink magas fokú harckészültségről tettek tanú­bizonyságot a harcászati bemutatón. Vásárok, üzletk­ötése­k Vasárnap bezárta kapuit az idei őszi lipcsei vásár, amely­­a magyar üzletkötése­ket tekintve sikeresnek bi­zonyult. A magyar külkeres­kedelmi cégek elsősorban a vendéglátó Német Demokra­tikus Köztársasággal kötöttek szállítási szerződéseket. Ezek összege eléri a 135 millió ru­belt. Az üzletkötések java­része 1974-re, illetve 1975-re vonatkozik. A Lipcsében kö­tött üzletek alapján Magyar­­ország jövőre egyebek között járműveket és friss gyümöl­csöt szállít az NDK-nak, on­nan pedig kálcsót, járműve­ket és járműipari alkatrésze­ket importálunk. Vége felé közeledik a plovdivi nemzetközi vásár is, amely máris beváltotta a hozzá fűzött ereményeket: va­sárnapig a bolgár kereske­delmi szervek 1 milliárd 300 millió deviza-leva értékben kötöttek üzleteket a külföldi kiállító cégekkel. Ami a ma­gyar pavilon sikereit illeti: az export­lekötések értéke már meghaladja az ötmillió rubelt . SPORT * SPORT ♦ SPORT ♦ SPORT . SPORT . SPORT NB­­L Barcika nyert a rangadón KVSE-LMTE­ 4:0 (3:0) Kazincbarcika, 2000 néző. Vez.: Mohácsi. KVSE: Fülöp —­­Vloksár Küc­men, Erd­ősi, Szitka, Kopa, Ungvári, Kónay (Cservenka), Lá­­zár, Ráczi, Klarjanka. Edző: Tu­­ray András. L.MTK: Dohány (Cselényi) — Orosz, Zumpf, To­­perczel, Tasién, Tóth, Sztanku, Halsz Vajda, Druzsin, Fekete (Győri). Edző: Béki Bertalan. Az első percekben Moklár kapu elé­­vett labdáját. Dohány nem tudta megszerezni,­­ Lázár Kendy elé játszott, aki az üres kapuba lőtt, 1:0. Továbbra is a hazaiak tá­madtak, állandó gólveszélyeket teremtve. A 21. percben Meklár Kendyhez passzolt, aki Ungvá­rit futotta, ő a kiugró Lázár elé játszott aki a kiinduló Dohány mellett a jobb sarokba lőtt. 2:0. A 36. percben Kendy hatalmas partdobását a labda elé futó Dohány mellett Lázár csúszta­tott fejessel juttatta a hálóba, 3:0. Szünet után szinte egy kapu­ra játszott a Vegyész, Cselényi nem állt lábon a szerencsével. A 84. percben Ráczi óriási lövé­sével szemben azonban ő is te­hetetlen volt, 4:0. Az utolsó percben Ráczi beadását Lázár a hálóba fejelte, de Mohácsi lest ítélt. A nagy meleg ellenére nagy iramú, sportszerű mérkőzést ví­vott a két, testvércsapat. Dohány indiszponáltan védett. Jók: Er­­dősi, Szitka, Ungvári, Kendy, Lázár, illetve Cselényi, Zumpf, Tóth. Sz. A. MVSC—Nagybátony 5:1 (3:0) Miskolc, 1500 néző. Vez.: Vin­cze. MVSC: Rapcsák — Horváth, Herr, István, Locker (Karczagi), Gergely, Lukacs, Szabó, Molnár, AVJuO. UUL.Ui WfZ-WUJ WiXAVAL -jvU i*uOr. Vwgtc Hid­gwiU imu.ll uu iVi ^ uö laanLUUuvjiu. W­ZUp Gu ivOl'uZci-U tauiUutacbiv, kailu^y Out ■U**e,y ilCXyZ^k-CAW J WAi,Wi»t*.Zl.Wjk. f. "JCA­Uuwl. Vujiul-ö^iv UiJ hUuv JX-WJCJiUj VCUWA.CZt.wiV, vuiliAA'CA UúU-nicny'c, Jlo^y AU w tuUo tui'— telit, iVUVUU luillCGUA ,,SZuub ’ ívj.' a j­uo­­uctcuny uoj az ik­. es a 77. ptu.uv.it, iu.et.Ve az jó. pCiC­­uen iiui vtiui a vcvSatuui. ven-UtjjOiaFdl Ju*0y VwUtLUlU JUOHevji enc ei egyeuwi goijat. a iuciao-Zw'S feOlijAui'iUt : JviíiiJ (A) , LUívctCS, DeniÁO, J^uuanyi (on^ui), metve jt*encsoK. .iu&; szaoo, íviomar, Kiss. N. P. OKSE—SKSE 0:0 Ózd, 1200 néző. Vez.: Jurko­­vics. Ózd: ’’‘e jvc te—Kovács J-v., Murányi, Marks, Kapa, Fuku, Dolezsál (Zay), Tábori, Csuhány, Barna (Lévai), Tóth. Edző: Dá­vid Róbert. Az ózdiak meg sem közelítet­ték­ egy héttel ezelőtti teljesítmé­ny­üket. Átvették az ellenfél bá­gyadt játékát. Csukány a 27. percben 3 mi méterről az üres kapu felső lécét találta el. Az 50. perc­ben a tarjáni Pálipait elhamar­kodottan kiállították. A Kohász egy kapura játszott, az SKSE va­lamennyi játékosa a 16-os vo­nalán tartózkodott és hősiesen, önfeláldozóan védekezett. Az óz­diak minden támadást középen erőltettek. V. z. Sátoraljaújhely—Nyíregyháza 121 (ISO) Nyíregyháza, 2500 néző. Vez.: Faragó. Sátoraljaújhelyi Sparta­cus—MEDOSZ—MÁV : Vakles — Szemán, Toronyi, Sütő, Vajda, Szepesi, Dutkievitz (György), Mondy, Virágh, Telenkó, Mics­­kó (Tokár). Edző: Fekete László. „Feltámadt” az eddig pont nélkül álló, rúgott gól nélküli újhelyi együttes, és végig hatal­mas küzdelmet vívott a hazai csapattal. Az 1. félidőben Mon­dy vezetést szervett, és szünet után a „megszilárdult” újhelyi védelem egy kivételével rendre visszaverte a nyíregyháziak meg­megújuló rohamait. A hazaiak gólját Bácskai szerezte. Jók: Vakles, Szemán, Sütő, Dutkie­­vitz. Vasas Izzó—Rudabánya 1:0 (0:0) Budapest, 200 néző. Vez.: Sza­bó. Rudabánya: Birk­ás — Tires, Bíró, Takács, Békés, Somogyi (Lajtos), Rődry (Mixtai), Oláh, Bart­ha Bálint, Mészáros. Edző: Virágh István. A döntetlen job­ban megfelelt volna a játék ké­pének. A nagy becsvággyal ját­szó Izzó olykor durvaságokkal igyekezett megakadályozni a ve­szélyes rudabányai támadásokat. Bálint két esetben is hibázott, biztos gólhelyzetben. A Bányász középpályásai mérsékelt teljesít­­ményt nyújtottak, ezért cserélte le őket edzőjük. Gy.: Pintér, Jók, Bíró, Békés, Oláh és Bir­­kás. LABDARÚGÁS Az első vereség Bp. Spartacus—DVTK 2:1 (0:0) Budapest, Kőér utca, 800 néző. Vezette: Gyimesi. DVTK: Szabó — Kovács, Hajas, Hajdú, Salamon, Vá­­radi, Tatár (Földesi, 53. p.), Oborzil (Gál, 83. p.), Hor­váth, Kolláth, Görgei. Edző: Preiner Kálmán. A veretlen Diósgyőr és a nyeretlen Spartacus össze­csapásából a DVTK került ki vesztesen. A volt NB I-es elszenvedte első vereségét -s­­megérdemelten, bár a győz­tes gól a befejezés előtt mindössze 3 perccel esett. Már a 2. percben majdnem gólt kapott a Diósgyőr: Végh 10 méterről leadott lövését Szabó lábbal védte! A­ ha­zaiak jobban játszottak, a 40. percben mégis majdnem Horváth szerzett gólt, végül is Trenkó haza tudott adni előle. Szünet után is job­bak voltak a szövetkezetiek, bár ekkor is akadt helyzete a Diósgyőrnek, az 51. perc­ben Tatár fejese alig kerül­te el a kaput. Az 58. perc­ben Zöldi beadását Szabó kiejtette, s Lugosi közelről nem hibázott. 1:0. öt perc múlva Kolláth buktatásáért büntetőt ítélt a játékvezető. A tizenegyes­ Horváthit ú­gy bombázta be, hogy a labda a felső lécről vágódott a hálóba, 1:1 ... Már-már mindenki elköny­velte a döntetlent, amikor a 87. percben Dorogi a védők közül „kikaparta” a labdát, s nagy erővel a kapuba lőt­te. 2:1. A Diósgyőr az őszi idény leggyengébb játékát nyújtot­ta a fővárosban. Az NB I B-ben most már csak az újonc Budafok, valamint a Várpalota és a DVSC veret­len. Az első helyen maradt DVTK legközelebb itthon, a Pénzügyőrt fogadja, és ja­víthat. Az NB I. B állása NB II. Északi csoport Az NB III. Északi csoportjának állása Megyei I. o. Járási eredmények: Encsi járás: Vidnány—Abaúj­­devecser 2:1. Pere—Korlát 5:2. Gön­c—H­ern­á­d vé­­s­e 4:0. Léh— Szikszó 3:3. Novajidrány—Szala­­szend 2:4. Göncruszka—Baktakék 4:1, a Mára—Felsővadász mérk­ő­­zés 0:3-as állásnál félbeszakadt. Vizsoly—Ináncs 5:0. Edelényi járás I. o.: Szemb­őrád —Boldva 0:2, Zubogy—Bálátt 3:1, Sajókaza—Szalonna 2:5. Edekor— Spartacus—Borsodszirák 2:0, Szögi Igét—Szend­rő 0:3 Hidvé Mar­­tió—Bódvaszilas 3:0. II. o.: Han­gács—Meszes 0:2. Szín—Perkupa 0:0. Szerencsi járás*. B­od­roes­zes I.— Mezőzombor 3:1. Bekecs—Csobaj 2:2. Pirigy—Sóstó­falva 1 :2. Tár­cái—Taktaharkány IT. 6:0. Miskolci járás T. o.: M. Köz­­lekedés—Onga 3:0. Harsány— Hernádnémeti 5:2. Sajóbálos— Mályi 1 :3. Ki^iv*őr—c*ai''**'4n­os 3:1. Önöd—Sa­jólád 3:0 TI. o.: Geszt­oly TI.—Nyék H. 3:2. Sajó­­pert —SÜMSF II. 1*1. sas,Kenye I 4:1. a B­­raszn­a elmaradt. Mezőcsat: járás: Tiszád or g­om a Ti’'z. tarján 3:0. Holópad­— Em­őd 10:0. Sajószöged—Hejőbá­­lon 2K. NH­­G igrici 1:2. Tis­zapalko tya 11.— A: ki­­ 1:4. Mezőcsát IT.­Céléi 9:1. He­j ószalomn­a—Ne:n^-:k'kk 2:0 ’’sjó­­keresztúr—Tiszakeszi tr. 7:0. Mezőkövesdi járás: Vatta— Szomolya elmaradt. Cserépfalu 3:2. Mrő"'''»'-’' ’-1'­­—C-r^cs-tanva 1:1 Cserén.:.-al4 a —Bükkábrány­­­a sály—Poz­­sodivanka elmaradt. Ózdi járás, I. o.: Ura.1—Zancor­­spiva tf’ Dédestanolcsány -C^i'mp’v 7:1, Sáta—.­­fl 2:1, Se**1"' “­* b*p—Vadna 2:3. II. o.: Nagybarcse—Hangony 2:0. . • -.rj .......*­—Tardona 1:3. az Alsós^tha— "‘'"'•'tii'n­p rj. elmaradt. ^ ^átoral.ln­'t^'eiyi i.-irás: p:cse —Karos 3:1. M­akkorit oty­ka— C’gánd •’’rí. 0:9. Tiszacsenneiv—r- • Vajdácska—n*n. Oloszoc­zka—Zalkod m el­maradt Falusi-kupa döntő: -ta—Károlyfalva a.3. (Kovácsvá­gáson játszották.) 1. Honvéd 4 3 — 1 12-3 6 2. FTC 4 3—1 8-4 tt 3. Salgótarján 4 2 2 — 5-2 6 4. 2. Dózsa 4 3—1 12-10 11 5. MTK 4 2 11 6-4 5 11. Rába ETO 4 2 11 6-6 5 Pécs 4 2 11 6-6 5 8. Vasas 4 12 16-5 4 9. Tatabánya 4 12 1 6-6 4 10. ZTE 4 12 1 3-6 4 11. DOROG 4 112 6-8 3 12. Haladás 4 — 2 2 3-5 2 13. Csepel 4 1—3 8-11 2 14. SZEOL 4 1—3 6-9 2 3 5. Egyetértés 4 — 2 2 4-7 2 16. Videoton 4 — 2 2 3-8 2 1. DVTK 5 4—1 12-5 2 2. Buda­fok 5 3 2­­ 9-5 8 3. Olajbányász 5 3 1 1­1-7 7 4. Komló 5 3—2 11-7 6 5. Kecskemét 5 2 2 1 6-4 6 6. Békéscsaba 5 3 — 2 8-7 6 7. Várpalota 5 1 4 — 7-6 6 8. Debrecen 5 1 4 — 3-2 6 9. Szolnok 5 13 17-7 5 10. Spartacus 5 13 15-5 5 11. Pénzügyőr 5 2 1 2 9-10 5 12. Szekszárd 5 1 2 2 3-4 4 13—14. M.­DAC 5 1 2 2 5-8 4 Ganz-M. 5 1 2 2 5-8 4 15. Dunaújváros 5 113 10-12 3 16. Oroszlány 5 113 1-4 3 17. Eger 5 — 2 3 3-8 2 18. Kossuth 5 1—4 6-12­­ 1. Gyöngyös 4 3 1 — 7-1­2 2. MVSC 4 3-18-36 3. KVSE 4 3 — 1 7-3 6 4. Izzó 4 2 116-25 5. Vác 4 2 115-35 6. Dunakeszi 4 2 114-55 7. BVSC 4 12 14-44 8. Nyíregyháza 4 12 13-34 9. Kisterenye 4 2 - 2 3-4 4 10. Rudabánya 4 2 - 2 2-3 4 11. SKSE 4 112 6-43 12. Ózd 4 112 2-23 13. Nagybátony 4 112 2-63 14. ÉPGÉP 4 1­35-62 15. LMTK 4 — 2 2 3-8 2 16. S.­Újhely 4—13 1-11 1­1. Bp. Törekvés 4 2 2 - 6-2 6 Edelény 4 3 — 1­0-2 11 3. Rakamaz 4 3 — 18-5 6 4. B. Volán 4 3 — 17-5 6 5. Egri Vasas 4 2 119-45 6. Papp J. SE 4 2 11 6-3 5 7. Petőfibánya 4 12 1 4-4 4 8. B. Bányász 3 1113-43 GYESE 4 112 3-4 3 10. H. Kinizsi 4 1 1 2 6-8 3 11. Trencsényi SE 4 1­­ 2 5-7 3 12. Egercsehi 4 1 1 2 6-10 3 13. Királd 3 1 — 2 4-5 2 14. Ózdvidék 4 1 — 3 3-9 2 15. MEAFC 1 — 1­ 3-3 1 16. M. Bányász 3-------3 0-4 — 1. Hejőcsaba 4 3 1 — 13-4 7 2. MÉMTE 4 3 1—4-17 3. Felsőzsolca 4 3 — 1 9-7 6 4. Mezőcsát 4 2 11 8-4 5 5. Tállya 4 2 116-25 11. Tokaj 4 13­ 4-7 5 7. Mákvölgy 4 2 113-75 8. Sárospatak 4 12 14-34 9. Borsodnádasd 4 2 — 2 7-7 4 10. Szuhavölgy 4 *1 2 1 5-5 4 11. Sajóbábony 4 112 5-5 3 12. SUMSE 4 112 4-43 13. Csokvaomány 4 112 4-83 14. Ormosbánya 4­ 221-62 15. Rudolftelep 4 — 1 3 2-8 1 16. Encs 4--------4 3-9 — NB­HL Borsodi sereghajtók n. Volán—Egri Vasas 3:2 (1:1). Miskolc, 200 néző. Vez.: Zólomi. B. Volán: Boros — Kónya, Sós, Juhász, Karacs, Tóth, Kertész, Vasvári, Lója, Konkoly (Ma­gyar), Istvén. Edző: Halász Ká­roly. A nagy iramú mérkőzésen a hazai csapat megérdemelten győzött. Gy.: Konkoly, Kertész, Karacs. Jók: Juhász, Karacs, Kertész, Vasvári. (Ifj.: 2­ 3.) Rakamaz—Papp J. SE 2:1 (0:1). Rakamaz, 500 néző. Vez.: Suf­­ránszki. Rakamaz: Sárközi — Ta­kács, Erdős, Deák, Lengyel, Guth (Borbély), Jánvári, Tóth, Ká­das, Márta, Csécsi. Edző: Kova­­csics Pál. Papp J. SE: Kun — Miklán, Szűcs, Bazsonyi, Tamás, Körösi (Konyha), Schuller, Sim­­kó, Parajdi, Karasz, Kapu. Ed­ző: Szamosi Ferenc. Jó iramú mérkőzésen a vendégcsapat a hosszabbításban vesztett Gl.: Márta (2), ill. Simkó. Jók: Len­gyel, Kádas, Márta, ill. Kun, Szűcs. MEAFC—Egercsehi 3:3 (2:0). Miskolc, 300 néző. Vez.: Vincze. MEAFC: Pera 1— Velsz, Viola, Pordán, Magyar, Fenyvesi, Kö­teles, Lelsz (Oibán), Szabó, Bár­­czi, Horák. Edző: Fischer Fe­renc. Az egyetemi csapat első félidőben jó játéka után a ven­dégek a mérkőzés végén egyen­lítettek. Gy.: Szabó (2), Bárczi. Jók: Weisz, Vigla, Köteles, Sza­bó. (Ifj.: 4­ 0.) Gyöngyös—M. Bányász 1:0 (1:0). Gyöngyös, 400 néző. Vez.: Ká­roly­falvi. M. Bányász: Selmeczi — Varga, Mikesz, Pusztai, Fa­zekas, Farkas (Futó), Kiss, Jä­ger, Previtzer, Szabó, Győri. Ed­ző: Szabó Zsolt. A lélektelenül játszó Bányász védelmi hibából vesztett. Az M. Bányászból sen­kit nem lehet kiemelni. (Ifj.: 3,3.) Bp. Törekvés—B. Bányász 2:0­* (0:0). Budapest, 100 néző. Vez.: Kiss P. B. Bányász: Soltész — Szuhai, Szakács, Bódis, Kovács, Tomesz, Verebélyi, Csipke, Mol­nár, Novek (Pincsák), Fazekas (Czifra). Edző: Benkő István. A Bányász könnyelműen játszó vé­dői miatt kapott ki, s némi sze­rencsével kerülte el a nagyobb arányú vereséget. Jók: Kovács, Tomesz.­­ Trencsényi SE—Petőfibánya 2:1 (0:1). Mezőkövesd, 1000 néző. Vez.: Kövesfalvi. Trencsényi SE: Szőke — Porács, Jablonkai, Far­kas Z., Bódi, Varga M., Marton (Kertész), Kriston, Káplár, Mu­rányi, Hajdú. Edző: Antal Fe­renc. Küzdelmes mérkőzésen a hazai csapat sok gólhelyzetet ha­gyott ki. Gl.: Murányi (2). Jók: Farkas Z., Murányi. (Ifj.: 3­2.) H. Kinizsi—Király 4:3 (0:3). Hatvan, 400 néző. Vez.: Berta. Királd: Zsuponyó — Molnár, Papp (Galantes), Szilágyi (Tar­ga), Pochner. Lupkovics, Fi­cse­re, Újvárosi, Szal­a, Gulyás, Nagy. Edző: Szendrei Béla. Két ellentétes félidő után az utolsó percben, 11-essel vesztett a Ki­ráld. Gl.: Szala (2), Lupkovics. •Jók, Pochner, Lupkovics, Szala, Gulyás. (Ifj.: 3:1.) Edelény—Ózdvidék 2:0 (1:0). Edelény, 500 néző. Vez.: Dan­hauser. Edelény: György — Ma­­tiszcsák, Márton, Bodnár, Gá­­bor, Szalovszki, Kristóf, Kósa, Bacsó I., Takács, Pál (Stark). Edző: Ferencz József. Ózdvidék: Józsa — Túrás (Szántó I.). Kis­hegyi. Deák. Beszkidjár. Lisov­­szki, Turóczi. Borsodi. Angyal. Bereznai, Szántó II. Edző: Tá­bori István. A mezőnyben egyen­rangú ellenfelek küzdelméből a rutinosabb hazai csapat került ki győztesen. Gl.: Kósa. Takács. Jók, György. Márton. Bacsó I., ill. Beszkidjár, Lisovszki, An­gyal. (Ifj.: 4:1.) Az NB I. állása

Next