Észak-Magyarország, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-01 / 178. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam, 178. szám Ara: 80 fillér Csütörtök, 1974. augusztus 1. Köszöntjü­k Sierra Leone államfőjét Dr. Siaka hazánkba Hazánkba látogat az afri­kai Sierra Leone-i államfő, dr. Siaka Stevens köztársa­sági elnök, hogy viszonozza Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének tavaly őszi hivatalos látogatását. Szemé­lyében a mai legérdekesebb Afrika egyik személyiségét látjuk vendégül, aki határo­zott belpolitikájával és ha­ladó, el nem kötelezett kül­politikájával mind inkább felkeltette a világ közvéle­ményének érdeklődését és a felszabadulásért, a gazdasági megerősödésért küzdő afrikai népek elismerését. Losonczi Pál tavalyi láto­gatása alkalmából a Sierra Leone-i sajtó méltatta an­nak jelentőségét, hogy ő az első államfő, aki országuk­ba látogat. A magyar állam­főt és kíséretét a Sierra Le­­one-i nép mindenütt nagy lelkesedéssel fogadta. A tár­gyalásokon megállapították, hogy a két ország mélysége­sen egyetért az ENSZ alap­okmányának rendelkezései­vel, a béke és biztonság ügyé­nek támogatásával, a gyar­mati rendszer, a fajüldözés maradványainak felszámolá­sával. A két ország kapcsolatai az elmúlt évek során a köl­csönös érdekek alapján bő­vültek. (Sierra Leone ex­portjának 65 százalékát az ott bányászott gyémánt je­lenti, további tíz százalékát a vasérc, és bíznak a molib­­dén-, platina- és krómérc­bányák feltárásában.) A bá­nyászatban dr. Siaka Stevens határozottan, állami kézbe- Stevens látogat avatkozással serkenti a fej­lődést. Most Magyarország és Sierra Leone gazdasági kap­csolatainak erősödésére szá­míthatunk. Semmi kétségünk, hogy kedves vendégünk látogatá­sa megerősíti a tavaly ki­alakult személyes kapcsola­tot hazánk vezető politiku­saival. Dr. Siaka Stevens, aki élvezi az afrikai, harmadik világhoz tartozó országok bi­zalmát és megbecsülését, s aki a világ nagy nemzetkö­zi kérdéseiben a miénkhez oly közeli nézeteket vall — maga mondta egy nyilatko­zatában, hogy külpolitikájá­nak alapja: nyitás minden­felé. Magyarország népe ha­sonlóképpen — nyitott szív­vel, barátsággal köszönti magas rangú vendégét. Guinea-Bissau független lesz Befejezett tényként keze­lik szerdán a portugál lapok, hogy Guinea-Bissau a legrövi­debb időn belül formálisan is független állam lesz Lissza­bon számára is. Guinea- Bissau területének jelentős része a felszabadító mozga­lom kezében van, a PAIGC megszervezte a közigazgatást és a különböző társadalmi szolgáltatások rendszerét s a múlt év őszén kikiáltotta már függetlenségét. Az önálló ál­lamot eddig már az ENSZ 86 tagállama ismerte el, köz­­­tük a szocialista országok, s függetlenség elfogadása portugál részről ennek a fo­lyamatnak betetőzése lesz. Mozambikból érkezett je­lentések szerint teljes a fegy­verszünet, sőt a portugál hadsereg katonái a felszaba­dító erők harcosaival együtt kezdték meg egyes akname­­zők felszámolását. Cipruson életbe lépett a genfi megállapodás Mint jelentettük, kedden este Genfben, hatnapos tár­gyalások után Callaghan brit, Mavrosz görög és Günes török külügyminiszter a Nem­zetek Palotájában aláírta a ciprusi garanciaszerződés megerősítéséről, valamint a tűzszünetről és más , Cip­russal összefüggő kérdések­ről szóló nyilatkozatot. Az aláírást követően sajtóérte­kezletet tartott a görög és a török külügyminiszter. Mavrosz görög külügymi­niszter elégedetten nyilat­kozott a megállapodásról, rá­mutatva, hogy a konferencia elérte a legsürgősebb kérdés megoldását: véget vetett a katonai akciónak és ilyen­módon lehetővé vált az újabb vérontás elkerülése. Günes török külügyminisz­ter sajtóértekezletén görög kollégájához hasonlóan mél­tatta a létrejött megállapo­dást. A Londonban tartózkodó Makariosz ciprusi elnök óvatos fenntartással fogadta a genfi nyilatkozatot. Kije­lentette, örömére szolgál, hogy a genfi tárgyalások tűzszünet­ eredményeztek, megállapodást ami véget a fog vetni a vérontásnak és további szenvedéseknek. „Ugyanakkor nem mondha­tom el, hogy elégedett len­nék a megállapodás teljes tartalmával. Annak legfonto­sabb részében — a török csapatok Ciprusról történő kivonását illetően. A meg­állapodás nagyon homályos. Mindenesetre remélem, hogy az egyezmény az első lépés lesz a Biztonsági Tanács jú­lius 20-i határozatának tel­jes egészében történő meg­valósításában”. Szerdán a már életbe lé­pett genfi megfelelően, megállapodásnak Ciprus egész területén betartották a tűz­szünetet. Mai száRHRkból 'vtiiimiiminimmiimiMti Az első lépés (i oldal) Gabona az aszfalton (3. oldal) Fiimjegyzel (A oldal) Napi postánkból (5. oldal) Beszállás a lyukóbányai függőaknánál. Fotó: Sólymos László Magyar— jugoszláv szerződés A LIGNIMPEX K­ü­lkeres­ked­­elmi Vállalat székházában szerdán hosszú lejáratú ma­gyar—jugoszláv cellulózipari együttműködési szerződést írtak alá magyar részről a Papíripari Vállalat és a LIGNIMPEX Külkereskedel­­­­mi Vállalat vezérigazgatói, s jugoszláv részről a Krskói Djuro Szalaj cellulóz és pa­pírgyár, valamint a SLOVE­­NIJALES Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatói. Egy­idejűleg aláírásra került a Djuro Szalaj gyár és a Ljubl­­j­janska Banka, valamint a­ Magyar Külkereskedelmi­ Bank Rt. között az a hitel­­ szerződés is, amelynek alap­­­­ján a magyar fél mintegy 13­0 millió dollár hosszú lejáratú­­ hitelt nyújt a gyár bővíté­séhez és korszerűsítéséhez. Kazincbarcikai képeslap Fotó: Laczó József Bükkábrányban befejezték az aratást Negyvenhét és fél mázsás átlagtermés búzából Bükkábrányban, a Béke Termelőszövetkezet gabona­földjein szerdán reggel befe­jezték a kalászosok aratását. A tagság, mindenekelőtt a kombájnosok, az erőgépek vezetői, a szerelők és a szál­lítómunkások derekas mun­kát végeztek, hiszen a ked­vezőtlen időjárás ellenére nem egészen két hét alatt le­aratták, illetve betakarították az idei termést. — Pedig közben még ki­segítettünk több környékbeli termelőszövetkezetet is — újságolta Kurucz Miklós tsz­­elnök. A község határában frissen szántott földterületek jelzik, hogy Bükkábrányban nem­csak az aratást szervezték meg körültekintően, hanem a különböző járulékos munká­kat is. Az aratással egyidő­­ben munkába álltak az erő­gépek, és a kalászosok he­lyén, mintegy 150 hektáron, elvégezték a nyári mélyszán­tást, ugyanennyi területen a tarlóhántást. A learatott te­rület egy részéről már szalmát is lehúzták és kaz­a­lakba rakták. Kurucz Miklós, a Béke Tsz elnöke elégedett az idei ter­méssel. Érthető az elnök öröme, tü­skén igen jól fizetett vala­mennyi kalászosféle, főként pedig az őszi búza. — Őszi búzából ebben az évben 47,5 mázsát takarítot­tunk be hektáronként — mondta kérdésünkre. — Ez csaknem hat mázsával ha­ladja meg az elmúlt évi át­lagot, valamint négy és fél mázsával a termelőszövetke­zet fennállása óta elért leg­magasabb hozamot. Ennek eredményeképpen módosult az értékesítésre váró kenyér­­gabona mennyisége is: a ter­vezett 90 vagon helyett 130 vagont adtunk, illetve adunk el a Gabonafelvásárló Vál­lalatnak. L. L. A KBT szemléltető kiállítása az ifjúsági Házban Kedden az Ifjúsági Ház­ban nyitották meg az 1974. évi közlekedési kiállítást. Az Országos Közlekedésbizton­sági Tanács javaslatára a Borsod megyei Rendőr-főka­pitányság és a Borsod me­gyei KBT rendezésében ke­rült sor a kiállítás megszer­vezésére, mely augusztus 1ó­ig tekinthető meg. Nagyon sok érdekes és hasznos dolgot tudhatnak meg a kiállított tablók meg­tekintése után — főleg a járművel rendelkezők, gép­kocsivezetők. A megye bal­eseti statisztikája ugyan ja­vul, de azért még mindig első számú „közellenség” a gyorshajtás, és egyáltalán a szabályok be nem tartása. A tablók nagyon érzékletesen szemléltetik a balesetek okozta károkat, sérüléseket. A kiállításon egyébként az Állami Biztosító is képvisel­teti magát. Az érdeklődők naponta 10 és 19 óra között tekinthetik meg a kiállítást.

Next