Észak-Magyarország, 1975. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-02 / 282. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXI. évfolyam, 282. szám Ara: 80 fillér Kedd, 1975. december 2. Hí­rösszefoglalás: KISZ-delegáció tárgyal Helsinkiben • Jobboldali támadás a PKP­ ellen • Hűvösen fogadták Fordot Pekingben • A BT állást foglalt a PFSZ meghívása mellett • Ma ül össze a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa • Tanácsko­zott a SZOT elnöksége • Letartóztatások Franciaországban • EGK-csúcs Rómában • ölést tartott az SZKP KB. Helsinkiben vasárnap megalakult az új nem­zeti „szükségkormány”, amelynek öt pártja a 200 tagú parlamentben 150 képviselő támoga­tására számíthat. Képünkön a miniszterelnök és a külügyminiszter, Matti Mieltunen és Ha­levi Sorsa. Az SZKP KB plenáris ülése Moszkvában hétfőn plená­ris ülést tartott a Szovjet­unió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. A rész­vevők meghallgatták Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának beszámolóját az SZKP soron következő, XXV. kongresszusával kapcsolatos kérdésekről. A plénum ezen kívül meghallgatta Nyikolaj Bajbakovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhe­lyettesének, az Állami Terv­bizottság elnökének a Szov­jetunió 1976. évi népgazda­ságfejlesztési tervéről, vala­mint Vaszilij Garbuzov pénzügyminiszternek a Szov­jetunió 1976. évi költségve­téséről szóló beszámolóját. A plénum jóváhagyta a Szovjetunió 1976. évi nép­gazdaságfejlesztési tervének, valamint állami költségveté­sének tervezetét, s mindkét dokumentumot a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának soron következő, december 2-án megnyíló ülésszaka elé utalta megvizsgálásra. Az SZKP KB plénuma Leonyid Brezsnyev beszá­molója alapján a következő­képpen határozta meg az SZKP XXV. kongresszusá­nak napirendjét: Az SZKP Központi Bizott­ságának beszámolója és párt soron következő bel- és a külpolitikai feladatai — elő­adó Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára; az SZKP Központi Revíziós Bi­zottságának beszámolója — előadó Gennagyij Szizov, a Központi Revíziós Bizottság elnöke; a Szovjetunió nép­gazdasága fejlesztésének alapvető irányvonalai az 1976—1980-as évekre — elő­adó Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke, a párt köz­ponti szerveinek megválasz­tása. A plénum megállapította a kongresszusi képviselet normáját: ezek szerint az SZKP XXV. kongresszusán minden 3000 párttagot egy küldött képvisel. A küldötte­ket a párt szervezeti szabály­zatának megfelelően titkos szavazással választják meg a területi és körzeti pártkon­ferenciákon, valamint a szö­vetséges köztársaságok kom­munista pártjainak kongres­­­szusain. Az Ukrán, Belorusz, Üzbég és Kazah Kommunista Pártok képviselőit területi pártkonferenciákon jelölik ki. A szovjet hadsereg, a ha­diflotta, a belső és határ­menti csapatok pártszerve­zetei kongresszusi küldöttei­ket a megfelelő területi pártszervezetekkel együtt a területi és körzeti pártkon­ferenciákon, valamint a szö­vetséges köztársaságok kom­munista pártjainak kongres­­­szusain választják meg. A szovjet hadsereg és a hadiflotta országhatáron kí­vül állomásozó egységeinek pártszervezetei kongresszusi képviselőiket a megfelelő magasabb katonai egységek pártkonferenciáin választják meg. Az SZKP Központi Bizott­ságának plenáris ülése Leo­nyid Brezsnyev beszédével zárult. Dr. Maróthy László Helsinkiben A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának küldöttsége, amelyet dr. Maróthy László, az MSZMP KB tagja, KISZ KB első titkára vezet, a vasárnap megérkezett Hel­sinkibe. A küldöttség fogadására a repülőtéren megjelent A. L. Hyvoenen, a Finn Kommu­nista Párt Politikai Bizott­ságának tagja, a magyar de­legációt vendégül látó két ifjúsági szervezet — a Finn Demokratikus Ifjúsági Szö­vetség és a Központi Szociál­demokrata Ifjúsági Szövet­ség — vezetői, élükön P. Saarnio és P. Sarkkinen el­nökökkel. Jelen volt a fo­gadtatáson Rónai Rudolf, helsinki magyar nagykövet is. A Finnországban tartózko­dó magyar ifjúsági küldött­ség hétfőn Helsinkiben ta­lálkozott a Finn Kommu­nista Párt vezetőivel. A ma­gyar delegációt a párt szék­házában fogadta Aarne Saa­rinen, az FKP elnöke és Aarvo Salto az FKP főtit­kára. A szívélyes elvtársi légkörben lezajlott találko­zón a delegáció tájékoztatót kapott az aktuális finn bel­politikai helyzetről. fi Biztonsági Tanács határozata A Biztonsági Tanács va­sárnap éjjel 13 egybehangzó szavazattal ellenszavazat nél­kül, újabb hat hónapra, 1976. május 30-ig m­eghos­­­szabbította a Golan-fennsíkon állomásozó, csapatszétválasz­tást ellenőrző ENSZ-megfi­­gyelő erők mandátumát. Ez­után a tanács tagjainak többsége közös nyilatkozat­ban foglalt állást amellett, hogy a Biztonsági Tanács 1976. januári közel-keleti vi­tájára a világszervezet hívja meg a Palesztinai Felszaba­­dítási Szervezetet. A szíriai —izraeli szektorban állomá­sozó ENSZ-erők megbízatá­sa november 30-án éjfélkor járt le. A határozati javaslat meg­szavazása után Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ- képviselője, a Bizonsági Ta­nács november havi elnöke nyilatkozatot olvasott fel, amely hangsúlyozza: a ta­nács tagjainak többsége tu­domásul veszi, hogy a tes­tület 1976. január 12-én kez­dődő közel-keleti vitájára meghívják a Palesztinai Fel­szabadítási Szervezetet. Lisszaboni jelentés Lisszaboni értesülések sze­rint a portugál fegyveres erők reakciós parancsnoki körei javasolták a forradal­mi tanács elnevezésű hatal­mi szervnek, foglalkozzék a Portugál Kommunista Párt háttérbe szorításának gon­dolatával. A fegyveres erők vezérkari főnöksége vasárnap este köz­zétett nyilatkozatában beje­­lentette, hogy nagy arányú műveletet hajtottak végre a november 25-e előtt „bizo­nyos politikai szervezetek és magánszemélyek” birtokába ker­ült fegyverek felkutatá­sára, visszaszerzésére. E fegy­verek egy részét — a közle­mény szerint — már sike­rült begyűjteni, és a vezér­kari főnökség arra számít, hogy mennyiségük rövid időn belül tekintélyes lesz. Mai SÚmkllil IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH Lottónyere­mények <ü. oldal) Keresetek a RÍÉVnél (3. oldal) A képernyő előtt (i. oldal) Sport <5- 1. oldala A Miskolci Pamutfonoda neveltje — Molnár Mária és Tóth Éva —, a PP nyújtóról a teli csévéket szedik le. Az év vége előtt Sira a Miskolci Pamutfonó an Még valamennyien emléke­zünk arra, hogy az 1974-es árvíz milyen gondokat oko­zott és óriási erőfeszítést igényelt a Pamutfonóipari Vállalat miskolci gyárának minden dolgozójától. Sokan voltak azok is, akik más üze­mektől, vállalatoktól siettek segíteni, menteni az értékes gépeket és szivattyúzni a vi­zet az döntött kábelalag­­utakból. Az 1974. szeptemberében végrehajtott rekonstrukció a gyár termelésének korábbi szűk kapacitásait feloldotta. Megteremtette a hatékony, gazdaságos termelés- és üzemszervezés fel­tételeit Ez év elejétől már minden gép, minden berendezés teljes ka­pacitással működött. A ter­melékenység, a termelés, a minőség és a gazdaságosság egyaránt emelkedett és túl­szárnyalta az előző idősza­kok eredményeit. Ennek hatására a vállalat november 30-án teljesítette éves tervét így várhatóan a tervben szereplő 5378 tonná­nyi fonal helyett, körülbelül 5800 tonnányi terméket állí­tanak elő. Ez 9,3 százalékos tervtúlteljesítést jelent. A közeljövőben befejezi gyár a IV. ötéves tervét is, a sok-sok ezer tonna fonalat adva a népgazdaságnak. A gyárban már az 1976-os évre is gondolnak. A terme­lékenységet mintegy 2 száza­lékkal kívánják növelni el­sősorban a létszámgazdálko­dás sokrétű feladatainak és az üzemszervezésnek javítá­sával. Ezt a célt szolgálta a szocialista brigádvezetők no­vember 25-i tanácskozása is. Itt az üzemi demokrácia le­hetőségeit kihasználva, a szocialista brigádvezetők olyan elhatározásra jutottak, hogy a kollektív érdekeket figyelembe véve feltárják a tartalékokat és törekszenek a hatékonyabb munkavég­zésre. Lényeges alkotó eleme en­nek az elhatározásnak az is, hogy szervezeti változást hajtanak végre a brigádok felépítésében. Az eddigi kis létszámú brigádokat a bri­gádtagok megfelelő átcsopor­tosításával nagyobb létszá­múra növelik. Ez javítja az irányítást. Technikai, mű­szaki változások is várha­tók­. Sor kerül egyes gép­­berendezések rekonstrukció­jára, és a csomagolás mun­kájának gépesítésére, meg­­könnyítésére. A szép eredmények arra mutatnak, hogy összeforrott, jó kollektíva munkálkodik a hétköznapok munkasikerei­ért. Ezeket a sikereket re­mélhetőleg tovább fokozza, a dolgozók szociális ellátását javítja, a tervbe vett 300 fős leányszállás felépítése. En­nek tervezési munkái már folynak és az épület korsze­rű, kényelmes ellátást nyújt majd a gyár dolgozóinak. Orehovszky Nándor marós előformákat készít a 8 ál­lomásos duplacseppes automata üveggyártó géphez a sajószentpéteri üveggyárban. SER KGST-értekezlet A KGST közlekedési ál­landó bizottsága december 1—6. között Budapesten tart­ja 50. ülését. A jubileumi ülést —, amelynek munkájában 9 tag­ország, valamint Jugoszlávia delegációja, a KGST titkár­ságának képviselője vesz részt — dr. Szekér Gyula, a­­ Minisztertanács elnökhelyet­tese ünnepélyesen nyitotta meg hétfőn a Gellért-szálló­­ban. A bizottság érdemi mun­kája az első plenáris ülésen a napirend meghatározásával kezdődött, majd két jelentős összefüggő témával foglalko­zott az ülés. Megvitatták a KGST tagállamok nemzetkö­zi autópálya-hálózatának ki­alakítására készített javasla­tot, s a tagállamok nemzet­közi főútvonal-hálózatának komplex fejlesztésével és re­konstrukciójával kapcsolatos együttműködés teendőit. lepette negyedik ötéves tervét A Beton- és Vasbetonipari Művek Miskolci Gyára de­cember elejére teljesítette negyedik ötéves tervének elő­írásait. A három telephelyen: Miskolcon, Kazincbarcikán és Bodrogkeresztúrban levő gyár a tervidőszakban 977 millió forint értékű külön­böző terméket állított elő. Az ötéves terv előírásain kí­vül a vállalat előreláthatóan az éves tervét is néhány na­pon belül teljesíti. A Beton- és Vasbetonipari Művek Miskolci Gyárának dolgozói a negyedik ötéves terv időszakában kiemelked munkasikereket értek el. 1971-től négy ízben nyerték el a „Kiváló gyár” címet, 1975-ben pedig megnyerték az országos munkavédelmi vetélkedőt. A gyár termékei a megye határain kívül is ismertek. A miskolci gyárból sok száz tonna falazati anyag, kistelö héjazati elem, útépítési elem, födémbélés, különböző be­toncsövek és mozaiklapok kerülnek ki. A negyedik ötéves terv előírásainak egy hónappal a határidő előtt való befejezé­se egyúttal lehetővé teszi, hogy az év hátralevő részé­ben a Beton- és Vasbeton­­ipari Művek Miskolci Gyárá­nak 31 szocialista brigád­ja a kongresszusi munka­verseny­t tovább folytatva december 31-ig, terven felül több mint 20 millió forint értéket állít­son elő. Ezzel az eredm­én­y­­nyel a vállalat történetében egy ötéves időszak alatt első­­ízben érik majd el­ az egy­­milliárd forintos termelési értéket.

Next