Észak-Magyarország, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-17 / 89. szám
SPORT SPORT . SPORT ♦ SPORT. SPORT . Labdarúgás, NB Tatabánya-DVTK Tatabánya, 2000 néző, vezette: Nagy B. DVTK: Szabó — Theodoru, Salamon, Faradi, Tatár Görgei — Borostyán, Füred, Fekete, Edző: Szabó Géza, Oláh, Tóth, Tatabánya: Csepecz — Vass, Csapó, Arany — Hegyi, I. Nagy, Csere: Vass helyett Juhász P. A tartalék mérkőzésen 0:0 arányú, döntetlen eredmény született. Hideg időben, orkánszerű szélben, jól előkészített talajú pályán a Tatabánya kezdte a játékot. A 3. percben Tóth beadását Salamon a 16-osnál elvétette, majd Váradi távolról veszélyeztette a Bányász kapuját. A 7. percben Hegyi 111 méteres szabadrúgása került a kapu mellé, az ellentámadásnál Oláh biztató helyzetből ugyancsak a kapu mellé lőtt. Három perccel később Csapó beadását Hegyi a 11-es pontról a kifutó Szabóba lőtte. A 12. percben Váradi 30 méteres lövését Csepecz szögletre ütötte. Egy perccel később Görgei szögletét Fülő az 5-ösnél felugorva, a felső kapufára fejelte. A 10. percben megszerezte a vezetést a DVTK. Füco mesteri labdával ugratta ki Feketét, aki néhány lépést tett a labdával, majd a jobbösszekötő helyéről, mintegy 10 méterről a jobb sarokba gurított, 1:0 a DVTK javára. Szünet után az 53. percben Szabó hibázott, kiejtette a labdát, de Váradi felszabadított. Egy perc múlva Halász lövése Salamont és Tatárt érintve perdült Szabó kezébe. A 62. percben Hegyi Lakatos, Néder, Knapik — Halász, Nagy I. Edző: Monostori Tivadar, a 60. percben, szögletét Nagy I. lőtte kapura, s a labda a kifutó Szabó lábáról került szögletre. A 65. percben Csapó 25 méteres szabadrúgása a bal kapufa mellett hagyta el a pálcát. Három perccel később Borostyán cselezgetett a bal oldalon, már a 16-oson belül járt, amikor szerelték. A 70. percben ismét Borostyán veszélyeztetett, saját térfeléről indulva teljesen egyedül vezette fel a labdát de Feketét hosszan szöktette, és odalett a helyzet. A 75. percben Borostyán a 16-osról lőtt. Csepecz védett, az ellentámadásnál Csapó három méterről kisodródva Szabó kezébe gurított. Egy perc múlva Fekete óriási gólhelyzetet ügyetlenkedett el: teljesen egyedül állt Csepeccsel szemben, kisvárt, cselezett és a Bányászvédők szerelni tudták. A t16. percben Salamon indította Feketét, aki elhúzott a jobb szélen és a bal kapufa mellé bombázott. A 83. percben egyenlített a Tatabánya. Knapik beadását a szabadon hagyott Nagy I. az ötösről a jobb sarokba fejelte, 1:1. Az egyenlítő gól után a Tatabánya mindent egy lapra tett fel. A támadásokat a DVTK védelme biztosan verte vissza. Az utolsó percekben mindkét együttes belenyugodott a döntetlenbe. A Diósgyőr az első félidőben nagyon tervszerűen játszott. A védők remekeltek, jól fogtak embert és a támadásokat is megfelelően segítették. A csapatrészek között jó volt az összhang. A csatárok is sokat mozogtak, változtatták a helyüket. A DVTK vezető gólja is gyors, korszerű akció után született. A szünet után kapkodóvá vált a diósgyőriek játéka, mert túlságosan behúzódtak saját kapujuk előterébe. Szerencsére a körülményesen játszó tatabányaiak mindig túlkombinálták a helyzeteket. A DVTK védelmének egyetlen megingása eredményezte a kiegyenlítő gólt. Végeredményben , a több nagy gólhelyzetet elhibázó diósgyőri együttes biztos győzelmet engedett ki a kezéből. A DVTK-ból Szabó többször bizonytalankodott, különösen a kifutásoknál. A védelemből Váradi játéka emelkedett ki és jól játszott Salamon is. A középpályás sor legjobbja Tóth volt, megfelelt Görgei és Fülő is. Elöl Borostyán rengeteget futott. Feketét gólja dicséri, de több alkalommal, biztos helyzetben hibázott. Nagy Béla játékvezető jól alkalmazta az előnyszabályt, követte az akciókat, csupán egy-két mezőnybeni szabálytalanságot ítélt, meg fordítottan. Kolodzey Tamás TOVÁBBI EREDMÉNYEK : Zahdas VSE—Zalaegerszegi TV 1:( 11:0). Az első félidőben nyomasztó fölényben játszanak a szombathelyiek, de csak öngóllal tudtak vezetésre szert tenni. Gy.: Pusztai (öngól). Dorogi AC—Kaposvári Rákóczi 2:1 (1:0). A táblázat sereghajtója lelkesen küzdött, helyenként jól is játszottak, sorrendben második győzelmüket harcolták ki. Gy.: Peszeki, Szabó, illetve Karasz, Dunád,jvárosi Kohász—Békéscsabai Előre 0:0. A találkozón szinte levegőhöz sem jutottak a vendégek, végig a hazaiak rohamoztak, de Kerekesék jól álltak a lábukon. Salgótarjáni BTC—Videoton 0:0. Csalódtak a tarján nézők, mert csapatuk egy órán keresztül kettős emberelőnyben játszott, s így sem tudott nyerni. Kovács Józsefet utánrúgásért, Kovács Lászlót pedig szövegelésért állította ki a játékvezető. Rába ETO—MTK-VM 1:0 (1:0). A fővárosiak igen gyengén játszottal, a győriek rászolgáltal a két bajnoki pontra. Gl.: Mile. Szegedi EOl. AK—Ferencváros 1:1 (0:1). Hatalmas közönség előtt végig jó iramú mérkőzést vívott a két csapat, ellentétes félidők jellemezték a 10. percet. Gl.: Jernei, illetve Vad. Bp. Honvéd—Csepel SC 2:0 (1:0). A kiesés ellen küzdő csepeliek nagy erővel harcoltak, alaposan megnehezítették a dobogós helyen álló Honvéd dolgát. Gl.: Weimper, Póczik. Újpesti Dózsa—Vasas SC 1:4 (0:3). AZ NB I. ÁLLÁSA 1.Újpest 25182 570-3638 2.FTC 25157 358-2337 3.Slonved 165 440-2737 4.Vasas 25172 674-3436 5.Haladás 25135 740-2931 6.Videoton 25115 049-3527 7.Rába ETO 2512 31238-3327 8.MTK-VM 2512 31039-3527 9.DVTK 2510 31231-3923 10.Tatabánya 2510 3 31339-4322 11.Békéscsaba 257 81028-3722 12.ZTE 238 51231-3421 13.Kaposvár 257 51327-3519 14.SZEOL AK 256 71223-5119 13.D.újváros 256 61328-4418 16.SBTC 257 41430-5518 17.Csepel 234 81325-4216 18.Dorog 253 61620-5812 u ■ dK= mr■ ■ ■ Naptár. 1977. április 17., vasárnap A nap kelte: E52, nyugta: 18.36 órakor. A hold kelte: 4.22, nyugta: 17.47 órakor Névnap: Rudolf 1977. április 18., hétfő A nap kelte: 1.51, nyugta: 18.35 órakor. A hold kelte: 1.19, nyugta: 18.18 órakor. Névnap: Andrea Évforduló. Nyolcvan évvel ezelőtt. 1797. április 17-én született a nemrég elhunyt híres amerikai regény- és drámaíró, Thornton Wilder. de e Kétszáz évvel ezelőtt, 1777. április 18-án született és 56 éves korában, 1833-ban halt meg Ruzilska Ignác zeneszerző és karmester. A KVSZE ,,műhelytitkaiból” Csapat és edző találkozása A kinti hideg és az arcomba csapó kövér esőcseppek után jólesik az iroda kellemes melegében szárítkozni. Isáczi Attila éppen elnyomja a cigarettáját, Szentmarjay Tibor meg rágyújt. — Gratulálok a névnapja alkalmából — mondom a vezető edzőnek. — Köszönöm. Remélhető,,lég szép tavaszi emlék marad. Értem a célzást. A labdarúgásnál vagyunk. (Tények: a Kazincbarcikai Vegyész labdarúgói a maga nemében páratlan dolgot producálnak. A tavaszi idényben lejátszott nyolc bajnoki mérkőzés után még pontot sem veszítettek, gólkülönbségük imponáló. 7,9:23. Fölényesen vezetik az NB III. Északkeleti csoportjának táblázatát, nagy esélyesei a bajnoki címnek. Egyesek szerint, akár már ki is adhatnák részükre az aranyozott érmeket. Az okokat kutatni jöttem Kazincbarcikára. Vajon, milyen összetevői vannak a sikersorozatnak? " Akarat, hit egymásban, változatlan összeállítás, közös cél. — Szentmarjay Tibor és Ráczi Attila mondják ezeket. A mester tárgyilagos. — Talán az a mi legnagyobb erényünk, hogy a játékosok harcolnak egymásért, egy pillanatra sem állnak meg a mérkőzéseken, szívvel-lélekkel küzdenek. — Ezek szerint a jelenleginél volt már jobb csapat Kazincbarcikán? — vetem közbe. Az ujja figyelmeztetően emelkedik fel. — Ezt nem mondanám. Inkább úgy fogalmaznám: a múltban már volt olyan gárda a KVSE-nél, amelyben a labdarúgók egyéni képessége felülmúlta a mostaniakét. Technikailag esetleg jobbaknak bizonyulnának a néhány évvelezelőtt szerepeltek, de a jelenlegi csapat biztosan simán legyőzné őket. A bajnokság kezdetekor nem volt határozott céljuk a bajnokság megnyerése. Most az NB II. kapujában állnak... — Reméljük, sikerül megnyerni a bajnokságot. Évtizedes vágya teljesül ezzel Kazincbarcika sportszerető szurkolóinak, minden bizonnyal magasabb osztályban kezdjük az őszt. Mi az első 5 hely valamelyikét akartuk megszerezni. Esélytelenek voltunk, nyugodtan játszhattak a fiúk. A győzelmek pedig az önbizalmat is helyrebillentették. (Tények: a KVSE sikeresen erősített. Tavaly a diósgyőri Tamás került a Vegyészhez, a téli felkészülés során pedig Pétercsák igazolt a kék-sárgákhoz. Vele biztonságossá vált a védelem közepe, mert Ködmön a beállás posztján kiemelkedő teljesítményt nyújt az egész idényben. Egy példa: Fekete, aki elismerten kitűnő képességű játékos, nem tud bekerülni az együttesbe. Pedig kezdő emberként számolt vele , Szentmarray, de betegség miatt kihagyott két hetet, s azóta „kispados”), Persze, azért számolgatnak is Kazincbarcikán. A Vegyésznek még 9, a DMTK- nek pedig 10 mérkőzése v van A debreceniek azonban jönnek a Vegyészhez. — Bízom a csapatban, hogy nem lesz megtorpanás. A végcél lelkesítő, s ezért a fiúk mindenre készek. Hittel és meggyőződéssel mondja a mester. Ráczi Attila szólal meg. — Véleményem szerint van egy dolog, amiben a mostani csapat sokkal jobb, mint a miénk volt. Kérdően nézek rá. — Évekkel ezelőtt a gólok döntő többségét Varga Miki és jómagam szereztük. Ha mi nem találtunk a hálóba, akkor baj volt. Ma pedig? ... Sorolja, hogy a csapatból a kapus Fülöpön kívül csak Orbán és Ködmön nem lőttek eddig gólt. A gólkirályjelölt Magyar Balázs ezzel szemben már a 27-iknél tart. Érdemes a középpályások „teljesítményét” is megfigyelni: Tamás (8), Kálmán (12), Kendi (11). A szerzett góloknak ezcsaknem a felét jelenti. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben az ellenfelek, öt-hat embert kikapcsolni a játékból képtelenség. (Tények: a vezető edző egy dolgot kért az egyesület, vezetőitől a bajnokság kezdetén. Ne szóljanak bele a munkájába. A sportemberek megértették Szentmarjai kérésének a lényegét és hagyták dolgozni. Szabad kezet kapott és élt is vele! A játékosok hamar megszerették ezt az edzéseken könyörtelen, de a magánéletben szívélyes, barátkozó típusú elsőért. Érte is küzdenek. Kényes dolgot kérdezek az edzőtől. — Ön Debrecenben nem ért el sikert. A mindenáron való bajnokságnyerés elmaradt. Úgy tűnik, hogy Kazincbarcikán megtalálta az ideális munkához szükséges feltételeket. Érez-e elégtételt? Csendbe burkolózik, sátán hirtelen mondja. — Kár lenne tagadni, érzek. Sikerült bebizonyítanom önmagamnak is, hogy akkor helyesen cselekedtem. A debreceni játékosokat a minap láttam Lenin városban játszani. Sajnálom őket. Levert sereg látványát keltették. Rossz érzés volt, mert végső soron ők nem tehettek semmiről, tölüik követelik a bajnokságot. S első helyet parancsszóra lehetetlen „előteremteni” ... — Meddig marad Kazincbarcikán ? — A szerződésem 1979. június 30-ig köt a csapathoz. A nyugdíjig négy évem van. Nem akarok én már változtatni. Jó itt, kedvesek az emberek, a vezetők szeretik a sportot, öröm dolgozni együtt velük. Kezet szorítunk. Ebédelni indul, aztán irány a pálya, edzés kezdődik. A buszmegállóban Tamás Pista ácsorog. — A pályára? — kérdezem. — Oda — feleli. — Hogy érzi magát Kazincbarcikán? — Végre megtaláltam önmagamat. Tibi bácsi remek ember, magunkba isszuk minden szavát. Ha nyerjünk, akkor igen jó érzés végigmenni a város utcáján. Kiegyensúlyozottan élek, élvezem a mester bizalmát, játszom, gólokat szerzek ... Hát lehet nekem, valami hiányérzetem? Nem hiszem, hogy lenne Sőt, biztosan tudom. Boros László V Időjárás. Várható időjárás ma estig, felhőátvonulások, csapadék nélkül. Élénk, időnként erős északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között. — Mit jelent az európai biztonság.’ címmel Oláh László, a Kossuth Kiadó megyei kirendeltségének politikai munkatársa tart előadást a TIT miskolci szabadegyetemen április 18-án, hétfőn délután 5 órakor, a Kazinczy Klubban. Irodalmi színpadok minősítő szemléjét és tánccsoportok bemutatóját rendezik meg április 17-én délelőtt, 10 órától, Sajószentpéteren, a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A szemlén a miskolci járás irodalmi színpadai, színjátszó csoportjai, valamint gyermekszínjátszóegyüttesei megyei minősítő jelleggel vesznek részt, a táncosok ugyancsak a miskolci járásból valók. A szemlét módszertani megbeszélések egészítik ki. — Béke-kvartett néven polbeat együttes alakult Kazincbarcikán a városgazdálkodási vállalat patronálásával. Bemutatkozó előadásukat április 18-án, este, negyed 7 órai kezdettel tartják a kazincbarcikai gyermekkönyvtárban. — Lottótájékoztató: A 15. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt, négy találatot 98 fogadó ért el, nyereményük egyenként 68 848 forint. A háromtalálatosok száma 11 068 db, nyereményük egyenként 305 forint. A kéttalálatosok száma 307 120 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Tuniszban első ízben rendeznek ifjúsági labdarúgó világbajnokságot. Ennek résztvevője lesz a rí magyar és a szovjet ifjúsági válogatott. A két nemzet csapata a jövő héten 2 mérkőzést játszik. Az első találkozóra 19-én, kedden, Leninvárosban, a másodikra két nap múlva, csütörtökön délután 4 órai kezdéssel, Miskolcon, az MVSC sporttelepén kerül sor. Bővítik a községi vízhálózatot az idén Mezőkeresztesen. A több, mint ezer lakást — mintegy ötezer lakost — érintő hálózatfejlesztés munkálatait a tervek szerint 1978-ra fejezik be. Értesítés Az OTP értesíti ügyfeleit, hogy a 134-es számi Totó-Lottó kirendeltségüket (Miskolc, -Széchenyi u. 103. sz.) 1977. április 19-től ideiglenesen a Győri kapu 49. szám alatti Totó- Lottó kirendeltségükben üzemeltetik A kirendeltség nyitva tartási ideje változatlan. Szombaton délben találtak egy pénztárcát a 101/B-s autóbuszon. Igazolt tulajdo-nosa az Észak-Magyarország Szerkesztősége titkárságán jelentkezzen. — Szombaton délután kezdődött meg a szikszói Sepsi Csombor Márton Gimnáziumban a középiskolások megyei Édes anyanyelvünk versenye. Tegnap, az írásbeli fordulón harminc versenyző vett részt, ma, vasárnap bonyolítják le a szóbeli döntőt.. — Színházi közlemény. A Miskolci Nemzeti Színház felhívja a Csortos és az Egyetemi bérlettel rendelkező bérlők figyelmét, hogy az , április 5-én elmaradt Hekabér Elektra előadást április 19-én, kedden este 8 órai kezdettel tartják meg. Az április 3-án és 6-án elmaradt előadások bérletes nézőit később tájékoztatják az elő-adások új időpontjáról.-------------------------------------------------Miután a borbély , i hosszasan szemléli a 1 j vendég fejét, megkérdi: J ) i — Uram, ön erősen is kopaszodik. Nem próbál- J i la meg kopaszodás elle in 1 ni hajszerünket? 1 — Próbáltam, de nem i , 1 hinném, hogy egyedül 1 [ ez a szesz lenne az oka! i — A vasárnaptár szerint április 19-én, kedden, Bódvaszilason, április 20-án, szerdán, pedig Rudabányán rendeznek országos állat- és kirakodóvásárt. ti Autóra várók, figyelem! Lapzártáig az alábbi sorszámokig elégítették ki a gépkocsiigényeket (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről a lev lendő tulajdonosokat) : Moszkvics 2140