Észak-Magyarország, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-10 / 59. szám

Szabálykönyv helyett tankönyv? Gyerekek a közutakon A legkisebbeket ért közúti balesetek előidézői és kár­vallottjai többnyire ugyan­azok­ a gyerekek. Csupán a másodlagos okok kutatása ad eligazítást abban, hogy milyen módon lehetne csök­kenteni a gyermekeket ért közúti balesetek számát. Nem írhatjuk a kisiskolások rovására, hogy fürgék, paj­kosak, viszont megszívle­lendő volna a társadalom felnőtt tagjai számára: a tanulók közlekedési ismere­teit bővíteni kell! A sza­bálykönyv, a KRESZ — nem tankönyv, legalábbis az óvodás, iskolás korú gye­rekek számára nem az. Úgy tűnik, nem sikerült még megtalálni azt a kön­­­nyed hangvételű ismeretadó formát, ami megkönnyítené a legkisebbek ismerkedését a közlekedés rendjével, an­nak alapjaival. Mindezek­ről az MKBT legutóbbi ülé­sén is szó volt, az elhang­zott javaslatokat pedig úgy lehetne összegezni, hogy múlhatatlanul szükség van a tankönyvek színvonalán, stí­lusában írott közlekedési könyvre. Dicséretes a szülők igye­kezete, amikor mind na­gyobb önállóságot hagyva a gyereknek, lépésről lépésre nagyobb távolságokra enge­dik egyedül a lakóhelyétől, iskolába, áruházba, sport­­eseményre, moziba stb. Er­re szükség is van, arról azonban aligha feledkezhe­tünk meg, hogy a szabályok, a legfontosabb KRESZ-elő­­írások nélkül ez a mélyvíz­be való ejtés korántsem ve­szélytelen. Rossz példa pe­dig akad bőven a közleked­ni tanuló iskolás korúak előtt, olyannyira, hogy sok­szor éppen a szülő rángat­ja magával kézen fogva a gyereket villamosok, autó­buszok között, mit sem tö­rődve a szabályokkal. Az elméleti oktatás szín­vonalának emeléséért a tankönyvek színvonalán ké­szült közlekedési ABC-vel sokat lehetne tenni. Felelősséget éreznek a fia­talok közlekedésre nevelésé­ért az ilyen profilú vállala­tok. A Volán 3. számú Vál­lalata például felhívással fordult valamennyi szocia­lista brigádhoz, hogy­ tartsa­­nak ingyenes KRESZ-okta­­tást az általános iskolákban, az igazgatókkal való megál­­lapodás alapján. Elősegíti a Volán azt is, hogy a tanulók üzemlátoga­tásokon vegyenek részt, is­merkedjenek a vállalat te­vékenységével.­ A szocialista brigádok patronáló tevé­kenységét a brigádnaplók értékelésénél számba ve­szik. Több nagy létszámú, köz­lekedési profilú vállalat, vál­­lalati üzemegység, kirendelt­ség működik Borsod megyé­ben, és ha ez, a most út­jára indított akció sikeresen tovább bővülne, számotte­vően hozzájárulhatna ah­hoz, hogy az iskolás korú gyerekek közlekedési isme­retei megbízhatóbbak le­gyenek, hogy nyugodtabb szívvel engedjük őket önál­ló útra, mind távolabb a la­kóhelyünktől. Konkrét ígé­ret még nem hangzott el, várható-e, és mikorra egy közlekedési ABC kiadása. A gyerekeket ért közúti bal­esetek számának emelkedé­se indokolja, hogy szükség volna rá. N. J. Gyü­ölcstermesztési rendszer a Bedroekiziten 1978-ra a MÉM új mező­­gazdasági termelési rendsze­rek megalakítását hagyta jóvá, ezek az idei tavaszon munkához látnak, ezzel 76- ra nőtt a viszonylag új ter­melés­ szervezési és -fejlesz­tési gazdálkodási formák szá­ma. Két új gyümölcster­mesztési rendszer kapott zöld utat; a Bodrogközi Állami Gazdaság irányításával a borsodi gyümölcstermesztők, a Debreceni ÁG irányításával pedig a környékbeli terme­lők igyekeznek fokozni főleg az alma, valamint a bo­gyós gyümölcsök hozamait, minőségét. Előzetes engedél­lyel működik a badacsonyi szőlő- és bortermelési gaz­dálkodási szervezet, vala­mint két, állattenyésztéssel kapcsolatos rendszerjelölt. A fővárosi Operettszínházban megkezdte magyarországi vendégszereplését az Iraki Állami Népi Együttes. Képünkön: A női tánckar AZ AVASI KILÁTÓNÁL Incidens a metróban Gyilkossági kísérlet vádjá­val tartóztattak le szerdán egy 29 éves New York-i nőt. Az ideges természetű letar­tóztatott lábára szerdán este a metróban véletlenül rálé­pett egy másik nő, mire Ca­rolyn Spector, akit testi sér­tésért már többször büntet­tek, a sínek közé lökte utas­társát. Az éppen akkor be­futó metrószerelvény elől az utolsó másodpercben rántot­ta el egy férfi a halál félel­mében sikoltozó nőt. Vádemelés a győri robbanás miatt A győri Rába Magyar Va­gon­ és Gépgyár öntödéjében 1978. január 4-én történt — kilenc ember halálát okozó — ívkemence-robbanás miatt indult bűnügyben a Győr- Sopron megyei Főügyészség vádat emelt a Győri Megyei Bíróságnál, foglalkozás köré­ben elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűn­tette miatt az előzetes letar­tóztatásban levő Molnár Al­bert művezető, Hegyi Lajos üzemvezető, Bognár Ernő osztályvezető és a szabadlá­bon levő Kövecs Miklós fő­művezető ellen. A miskolci példa Gyermekmegőrző, A Hazafias Népfront or­szágos elnöksége mellett működő nő- és rétegpolitikai munkabizottságban idén gon­dosan felmérik a kismamák helyzetét, s a gyes hatását a családok életmódjára. Az elemzéshez felhasználják a Hajdú, a Csongrád, a Heves és a Somogy megyei tapasz­talatokat, valamint az e té­makörben eddig készült tu­dományos munkákat. Min­denekelőtt az a közös cél, hogy a nemzetközi elisme­rést kiváltó szociálpolitikai kedvezmény, a gyes kedve­zőtlen társadalmi hatásait ki­szűrjék. Éppen ezért a Nép­front felkarolja és közkinc­­­csé teszi az országban már fellelhető, követésre méltó tapasztalatokat. Sok vállalat például a hároméves otthon­lét idején sem feledkezik meg róluk: találkozókat, klubeste­ket szerveznek a gyes­en levő nő dolgozóiknak. Ugyancsak jótékonyan hat a nők lakóhelyi közéleti szerepének erősítése, s eb­ben a körzeti népfrontba­ ifjúsági kiÉili­ zottságokra vár a főszerep. A téma megvitatásánál elemzik a Vas, Borsod és Tolna megyei tapasztalato­kat és a fővárosi összegzé­seket követésre méltó Bor­sod megyei megoldások: Miskolcon gyermekmegőrzőt szerveztek, ahol a szülők felváltva vigyáznak a ki­csinyekre, amíg az édes­anyák a lakóterületi klub­ban tartózkodnak. A népfront szeretne hoz­zájárulni az ifjúság lakóte­lepi közéleti tevékenységé­nek erősítéséhez is. Javasla­tokat készítenek a fiatalok lakóterületi Népfront­ fóru­mainak megszervezésére. A célok valóra váltásához ifjú­sági klubok megnyitását szorgalmazzák, mindenek­előtt az új lakótelepeken. A lehetőség sok helyütt adott, csak élni kellene vele — mondották a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának illetékesei. Csinosítás húszezerért Sajóvámoson ebben az évben 20 ezer forintot for­dítanak a könyvtár csinosí­tására. Ebből az összegből rendezik az épület környé­két, valamint újabb beren­dezésekkel bővítik a létesít­ményt. Fűrészre érett Harminc hektáron végez erdőfelújítást, illetve tele­pít új erdőt a Bükkalján levő szövetkezeti erdeiben a tibolddaróci Rákóczi Tsz. A már fűrészre „érett” erdők­ben pedig csaknem 700 köb­méter fát termelnek ki az idén. TELEX TERROR A terror és az elnyomás mind több áldozatot köve­tel az észak-írországi pol­gári lakosság soraiból. Az ulsteri rendőrség hivatalos adatai szerint Észak-Íror­­szágban az elmúlt tíz év folyamán 821 polgári sze­mély vesztette életét, és 19 574 sérült meg súlyosan. Az angol csapatoknak a tartományban való beveté­se óta Ulsterben több mint 1400-an haltak meg. MATUZSÁLEMEK Az Észak-Kaukázus he­gyei között megbúvó Csi­­kola oszétiai községben 115. születésnapját ünne­pelte a nemzetközi nőnap előestéjén Dalethan Heki­­lajeva. Kilencvenesztendős koráig dolgozott a helyi kolhozban, amelynek egyébként alapító tagja volt. Ugyancsak a héten ülte meg 120. születésnap­ját a Kaukázus túlsó olda­­­­lán, Azerbajdzsánban, Pen­­dajeva asszony, 29 unoká­ja és dédunokája körében. kutyahőség Négyszáz kilométert tett meg a téli ta­jgában egye­dül egy kutya, míg vissza­tért gazdájához. A Gyik nevű kétéves állat Haba­rovszkban, egy harmadik emeleti lakásban nőtt fel. Gazdája az idén kölcsön­adta egy vadásznak, aki a kutyát magával vitte a tajgába, a vadászidény tar­tamára. Két hónap múl­tán gazdája véletlenül ki­nézett az ablakon, és meg­pillantotta a ház előtt ülő kutyáját. Gyik elcsigázot­tan, sebekkel bontva ér­kezett vissza. A gondos ápolás hamar talpra állí­totta. VÉGTAGKORREKCIÓ Páratlan eredményt ért el a dél-urali Kurgan vá­rosban Gavril Ilizarov se­bész: műtét nélkül 52 cen­timéterrel megnyújtotta egy nyomoréknak született kislány egyik lábát, hely­rehozva ezzel egy súlyos születési hibát. A lány egyik lába több mint fél méterrel rövidebb volt a másiknál. Ilizarov, maga szerkesztette készülék se­gítségével, már évtizedek óta műtét és gipszelés nél­kül gyógyít töréseket. Módszere lehetővé teszi a végtagok megnyújtását és a sérült csontrészek át­ültetés nélküli pótlását is. Csökkentek a gy elleni és az erőszakos bűnelesések Tavaly több mint 123 és félezer bűncselekmény vált ismertté, 4,5 százalékkal ke­vesebb, mint 1976-ban. Jól­lehet, a fiatalkorú bűnelkö­vetők száma 3,6 százalékkal csökkent, nem túl jó a kép, ha figyelembe vesszük: min­den tízezer fiatalkorú lakos közül csaknem 124-et kellett felelősségre vonni bűncse­lekmény miatt. Ez pedig ked­vezőtlenebb jelenség 1976 ta­pasztalataihoz viszonyítva. Még inkább az, ha tekin­tetbe vesszük, hogy a gyer­mekkorú — 14 éven aluli — elkövetők száma 2217-ről ta­valy 2587-re emelkedett — állapította meg dr. Szijártó Károly legfőbb ügyész csü­törtöki sajtótájékoztatóján, amelyen ismertette a bűnö­zés alakulását. Az összbűnözésen belül változatlanul a legnagyobb arányt, 55 százalékot képvi­selnek a vagyon ellen bűn­cselekmények. Míg a társa­dalmi tulajdont károsító bű­nözés csökken, a személyi javak elleni bűncselekmé­nyek „szintjét” nem sikerült visszaszorítani. Figyelmet ér­demel : több mint felére csökkent a társadalmi tulaj­donban gondatlan rongálás­sal okozott kár, viszont két év távlatában 20-ról 22 mil­lióra emelkedett a hanyag kezeléssel előidézett vagyoni hátrány összege. A bűncselekmények 17 szá­zalékát a közlekedők köve­tik el, figyelmeztető jelen­ség ebben a kategóriában a 2,7 százalékos emelkedés. Mi több, csaknem 5 százalékkal volt magasabb a halált oko­zó közúti bűncselekmények száma, s több mint 9 száza­lékkal emelkedett a súlyos testi sértéssel járó szabály­szegések aránya is. Mindez arra ösztönzi a hatóságokat, hogy fokozzák a felelősség­re vonás szigorát. A törvény teljes szigorával kell eljárni az ittas járművezetőkkel szemben; a múlt évben ös­­­szesen 14 700-at vontak fele­lősségre. Az utóbbi években szigo­rúbbá vált az erőszakos és garázda jellegű bűnelkövetők felelősségre vonása. Jórészt ennek tudható be: tavaly 5,3 százalékkal csökkent az e körben ismertté vált bűn­­cselekmények száma. Az ismertté vált népgaz­daság elleni bűncselekmé­nyek száma — elsősorban a deviza-bűncselekmények sza­porodása miatt — 6 százalék­kal emelkedett. Említést ér­demel: tavaly több mint 1600 külföldi vétett súlyosan jo­gunk ellen, s közülük több mint 900-an követtek el de­viza-bűncselekményt. Az általános felügyeleti és polgári jogi ügyészi tevé­kenység tapasztalatairól szól­va dr. Szijártó Károly ki­emelte: tavaly 2909 vizsgá­latot végeztek a jogalkalma­zás több területén, örvende­tes, hogy a hatósági és a gaz­dálkodó szerveknél tovább erősödött a törvényesség. Az ügyészségek által feltárt jog­sértések jellege és súlya azonban arra figyelmeztet, hogy még határozottabban kell fellépni a szocialista­ törvényesség teljesebb meg­valósulását akadályozó fele­lőtlenség, hanyagság vagy bürokratikus ügyintézés el­len. Az elkövetkező esztendők­ben az állami, a gazdasági és a társadalmi élet minden területén szívós munkát kí­ván állampolgáraink szocia­lista öntudatának és helyes szemléletének fejlesztése. Csakúgy, mint a bűnözést elősegítő okok feltárása, megszüntetése. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Posta­cím: 3501 Miskolc, Pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450 Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült:­a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.

Next