Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

AZ MSZMP BORSOD ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 50. szám Ara: 1,20 Ft Csütörtök, 1979. március 1. Ros Sam­­ay sajtóértekezlete Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa főtit­kárának, és Ros Samaynak, a Kambodzsai Nemzeti Egység­front Központi Bizottsága főtitkárának vezetésével szer­dán befejeződtek a hivatalos magyar—kambodzsai tárgya­lások. A megbeszéléseket követő­en Ros Samay a Népfront Belgrád rakparti székházá­ban újságírókkal találkozott. A legteljesebb nemzeti egységben kívánjuk végre­hajtani a haza megmentésére alakult Kambodzsai Nemzeti Egységfront 11 pontos prog­ramját — hangsúlyozta tá­jékoztatójában Ros Samay. Pol Pot és Ieng Sary hatal­mának megdöntése után a kambodzsai nép békés, füg­getlen, demokratikus országá­ban a szocializmus útjára kí­ván lépni. A fasiszta dikta­túra pusztítása után nagyon nehéz helyzetben kezdték meg az élet normalizálását. A fe­kete ruhát egyenruhaként a lakosságra kényszerítő Fol- Poték a lakóházak nagy ré­szét lerombolták, tönkre­mentek a kórházak, teljesen elszegényedtek az ősi lakó­helyükről kiszakított és átte­lepített családok. „Nincs tá­nyérunk, amiből együnk, nincs tűnk, amivel megvarr­juk a ruhánkat” — érzékel­tette a múlt „semmi sincs” örökségét Ros Samay, aki tíztagú családjának egyetlen túlélője.­­ De most már a nép vet­te kezébe saját sorsának irá­nyítását. A népi forradalmi tanácsok a kisebb és na­gyobb településeken egyaránt kórházak, iskolák építésén, tanítók képzésén, az analfa­bétizmus felszámolásán mun­kálkodnak. — Miközben az élet meg­indításán dolgozunk, a kínai expanzionista agressziós kö­rök aknamunkájáról egy pil­lanatra sem feledkezhetünk meg — húzta alá a Kam­bodzsai Nemzeti Egységfront Központi Bizottságának fő­titkára.­­ De a reakciós po­litika irányítóinak álmai ha­marosan véglegesen szerte­foszlanak, mert Kambodzsá­ban a népi forradalom győ­zelmét már senki és semmi sem fordíthatja meg. Az újságírók kérdéseire válaszolva Ros Samay el­mondotta, hogy a kambod­zsai népi erők az egész or­szágot ellenőrzésük alatt tartják, s csak kis létszámú bandákat kell a most követ­kező időszakban ártalmatlan­ná tenni. Ros Samay meg­alapozatlannak és ellenséges­nek minősítette azokat a nyugati hírügynökségi és pe­kingi állításokat, amelyek szerint Kambodzsában a Pol Pot—leng Sary bukott rezsim hívei szervezett ellenállás­ban harcolnak. Ros Samay kiemelte, hogy a közelmúltban megkötött kambodzsai—vietnami barát­sági szerződés egész népük egyetértésével találkozott. A megállapodás nemcsak a két ország, a két nép együttmű­ködését szolgálja, hanem hozzájárulást jelent a világ békéjéhez. — A szocialista országok, köztük Magyarország, szoli­daritása, politikai, erkölcsi és anyagi támogatása mély­séges hálával tölti el orszá­gunk népét — húzta alá a továbbiakban Ros Samay. — A testvéri szocialista Ma­gyarország népének segítsé­ge, a közelmúltban kapott gyors élelmiszer-, gyógyszer- és ruhaszállítmány, nehéz helyzetünkben nagyon sokat jelentett M l Ruhollah Khomeini, az irá­ni forradalom vezetője, szer­dán a teheráni rádióban megtartotta „búcsúbeszédét”. Az ajatollah ugyanis csütör­tökön a síiták szent városá­ba, Qumba utazó , s ott kí­ván letelepedni. Közölte, hogy Teheránban szerepét Taleghani ajatollah veszi át, egyszersmind cáfolta, hogy nézeteltérések lennének köz­te, illetve a másik promi­nens vallási vezető, Tale­ghani között. Beszédében Khomeini aja­tollah köszönetet mondott az iráni népnek azért a támo­gatásért, amit a monarchia megdöntéséhez, a forrada­lom győzelméhez nyújtott. Különösen kiemelte Teherán lakosságának szerepét eb­ben a harcban. Khomeini összefogásra és éberségre szólította fel az ország la­kosságát, mert — mint han­goztatta — „még jelentősek a forradalomra leselkedő ve­szélyek”. Az ajatollah síkraszállt az iszlám köztársaság felépítése mellett, rámutatott: nem en­gedik meg egyetlen erőnek sem, hogy eltérítsék az or­szágot erről az útról, bár Khomeini közvetlenül nem utalt a baloldalra, szavait minden bizonnyal a fedaji­­noknak és a velük egyre in­kább szövetségre lépő iszlám baloldali mudzsahidoknak cí­mezte, azoknak, akik az el­múlt napokban több ízben követelték a forradalom to­vábbvitelét. Khomeini felszólított „a minden oldalról fenyegető veszélyek elhárítására, a külföldi hatások kiküszöbö­lésére”, amit közelebbről nem határozott meg. fi Biztonsági Tanács indokínai vitája Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának az indokínai hely­zetről kedden folytatódó vi­tájában egyebek között az Angolai Népi Köztársaság, Csehszlovákia, a Laoszi Né­pi Demokratikus Köztársaság, a VSZK és a Szovjetunió ál­landó ENSZ-képviselője szó­lalt fel. A Vietnam elleni kínai ag­resszió nemcsak a délkelet­­ázsiai térségre nézve járhat súlyos következményekkel, hanem súlyos veszélyt jelent a világbékére, a fejlődő or­szágoknak a szabadságért és a haladásért vívott harcára is — jelentette ki Elisio Fi­­gueredio, az Angolai Népi Köztársaság állandó ENSZ- képviselője. A kínai akció támadás a szocializmus, a demokrácia és a világ összes népeinek függetlensége ellen. Bounkeuov Sangsomsak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság állandó ENSZ-képviselője felszólalásában rámutatott, hogy a pekingi agresszió Délkelet-Ázsia va­lamennyi országának bizton­ságát fenyegeti, és ellent­mond a kínai nép igazi ér­dekeinek is. Ha Van Lau, a Vietnami Szocialista Köztársaság kép­viselője köszönetét fejezte ki mindazon országok küldöttei­nek, amelyek támogatják Vi­etnamot a kínai agresszió el­len vívott harcában. Felszó­lította a Biztonsági Tanácsot, ítélje el az agressziót és ér­je el a kínai csapatoknak Vi­etnam területéről való kivo­nását, kényszerítse Kínát Vi­etnam függetlenségének, szu­verenitásának és területi in­tegritásának tiszteletben tar­tására. A Biztonsági Tanácsnak — hangsúlyozta a Szovjetunió képviselője — világosan ál­lást kell foglalnia a kínai agresszió ellen. Csak az ag­­resszor csapatainak Vietnam területéről való azonnali kivonása állíthatja helyre a békét a délkelet-ázsiai térség­ben. Bármiféle olyan hatá­rozat vagy felhívás amely nem ítéli el Kínát és nem követeli csapatainak azonna­li kivonását, az agresszor pozíciójának megszilárdításá­hoz vezethet a már elfoglalt (Folytatás a 7. oldalon) Védelmi állásokat építenek ki Muong Khuong város közelében, S­oang Lien Son tartományban a vietnami milícia tagjai. Gépek mellett A Kismotor és Gépgyár mezőkövesdi gyáregységében nagy figyelmet fordítanak a szak­munkás-utánpótlásra. A korszerűen felszerelt tanműhelyben jelenleg 63 esztergályos-, la­katos- és villanyszerelőtanulót oktatnak. Németh Mihály szakoktató és Sallai József má­sodéves esztergályos tanuló látható. (Képriport a 3. oldalon.) Előtérben a hatékonyabb munka Kham tanácskozása a DifiEP-So A szocialista brigádok ve­zetői tartottak küldöttérte­kezletet tegnap délután a Diósgyőri Gépgyárban. Első­ként dr. Énekes Sándor ve­zérigazgató tájékoztatta a je­lenlevőket a gépgyár elmúlt évi gazdasági eredményeiről, a termelést hátráltató nehéz­ségekről, értékelve a tavalyi versenyvállalást, s ismertet­te az idei célkitűzéseket. Ez­után 10 brigádvezető mond­ta el társai nevében is a vé­leményét, azt, hogy mikép­pen lehetne eleget tenni a megnövekedett gazdasági fel­adatoknak. Köztudottan nehéz év volt a tavalyi a DIGÉP kollektí­vája számára, s az első fél évet jelentős lemaradással zárta. A második fél évre magától értetődő volt tehát a célkitűzés: fel kell számol­ni a termelési veszteségeket. (Folytatás a 2. oldalon) Gazdaságikai aktaértekezlet A KISZ megyei bizottsága tegnap délelőtt a megyei pártbizottság székházában gazdaságpolitikai aktívaérte­kezletet tartott. Korpás La­jos, a KISZ megyei bizott­ságának titkára köszöntötte a tanácskozás több mint 500 résztvevőjét, majd dr. Hava­si Béla, a megyei pártbizott­ság titkára tartott előadást időszerű gazdasági felada­tainkról. A Központi Bizott­ság és a megyei pártbizottság múlt évi decemberi ülésé­nek határozatai alapján is­mertette azokat a legfonto­sabb feladatokat, amelyek ebben az évben és hosszabb távon a megye gazdálkodó egységei és dolgozó kollektí­vái előtt állnak. Hangsúlyoz­ta: a megye KISZ-szerveze­­tei fordítsanak nagy figyel­met arra, hogy az idei ak­cióprogramjaik legyenek konkrétak, képezzenek szo­ros egységet a központi el­képzelésekkel, és szolgálják az azokból adódó helyi fel­adatok végrehajtását. A megyei pártbizottság tit­kárának előadása után Mikó Béla, a KISZ megyei bizott­ságának munkatársa ismer­tette a megye KISZ-fiatal­jainak legfontosabb tenniva­lóit. Szólt a fiatalok gazda­sági építőmunkát segítő te­vékenységének sajátos for­máiról, a különböző verseny­mozgalmakról, védnökségek­ről és akciókról. A gazdaság­­politikai aktívaértekezleten részt vevő mintegy 250 veze­tő propagandista , délután Sándor Zoltánnak, a KISZ Központi Bizottsága munka­társának előadása alapján megbeszélte a tavaszi forra­dalmi ifjúsági napok közéle­­tiségről folytatott vitáinak tartalmát és módszereit. Dr. Havasi Béla előadását tartja inini'iiiiíi—nrrniiin inni m n 11 ttmmiir’^iwiiiriWBirwwiinwBwnMBBMtwiTniriMn'iitw mii t;n.

Next