Észak-Magyarország, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-13 / 86. szám
Új üzletsor... ...Miskolcon, a Tanácsköztársaság lakótelepen. Védetté nyilvánítják Természeti értékek Természeti értékeket nyilvánítottak védetté Miskolcon és környékén. Mostantól védett a miskolc-tapolcai üdülőhely hathektáros parkja, amelyben több évszázados fák és hazánkban ritkaságszámba menő más növények találhatók, s ugyancsak Miskolc-Tapolcán a Janó-szálló mellett levő csaknem két méter kerületű, mintegy kilencvenéves mocsári ciprus. Védetté nyilvánították továbbá az Avas lábánál levő mély völgyben található három, mintegy kilencvenéves fenyőfát és a több mint fél évszázados tuja-csoportot, az Avas oldalában álló nyolc, egyenként negyvenméteres koronaátmérőjű szelídgesztenyét és a szomszédságában levő három fügefát. Monstre majális a Népstadionban A „Nemzetközi gyermekév 1979” eseménysorozatának az Erkel színházi gálaesttel megtartott nyitánya után a következő, ennél sokkal nagyobb méretű megnyilvánulás a május 13-i „Majális a Népstadionban” című egész napos monstre műsor lesz, amely 10.30—18.00 óra között, mintegy 5000 szereplőt mozgat, a nagy létesítmény várható „telt háza” előtt. Az Állami Ifjúsági Bizottság és a Sportpropaganda Vállalat közös rendezvényének a bevétele nemes célt szolgál; a gyermekszolidaritási alap javára utalják. A szerepet vállalt színészek, énekesek, zenekarok társadalmi munkában állnak rendelkezésre, tiszteletdíjuk ugyancsak az alapot gyarapítja. A sport és a könnyű műfaj a meghatározója a csaknem 8 órás programnak, Karády Béla, illetve Romák Éva „vezérletével”. „Sportparádé” vezeti be a monstre majálist, melynek keretében óvodások, középiskolások, válogatott tornászok váltják egymást a gyepszőnyegen, látványosabbnál látványosabb bemutatókkal. Miután eltelt jó egy óra, a nézőket is meg kívánja mozgatni az „élő tv-térna”, a jól ismert szereplők közre-működésével. A sport után az „élő hanglemezek” show-ban neves színművészek, énekesek közreműködésével szórakoztatják a nézőket. A nagy kavalkádban folytatólagosan a labdarúgóké lesz majd a főszerep, a Magyarország—Ausztria öregfiúk válogatott mérkőzéssel. Tizennégy órától nyitott kapuk várják a sportszeretőket, akik a Népstadionban és a környékén levő csarnokokban, termekben, pályákon nagyszerű bemutatókat láthatnak, kedvet kaphatnak a sportoláshoz. Halálos balesetek Kövesligeti Zsuzsanna, 18 éves pilisi lakos, a Nyugati pályaudvaron egy kiinduló személyvonatra akart felugrani, az ugrást elvétette, a kerekek alá esett és meghalt. Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron, egy kiinduló személyvonatról leugrott Horváth János 21 éves segédmunkás, abaújdevecseri lakos, és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Borsod megyében, Felsőzsolca külterületén Magyar László 29 éves gépész, miskolci lakos, személygépkocsijával előzés közben összeütközött a vele szemben haladó személygépkocsival. A baleset következtében a vétlen személygépkocsi egyik utasa, Sitkei Attila 33 éves köszörűs, miskolci lakos a helyszínen meghalt. Három személy súlyos, kettő pedig könnyű sérülést szenvedett. Magyar Lászlót a rendőrség őrizetbe vette és megkezdte a baleset vizsgálatát. TELEX TERRORIZMUS Róma külvárosában több száz fiatal tiltakozott amiatt, hogy az olasz rendőrség terrorizmus gyanújával letartóztatott több szélsőbaloldali személyt. Buszokat gyújtottak fel, összecsaptak a kivonult rendőrséggel. Szélsőséges fiatalok gyújtóbombákat dobtak a kommunisták helyi irodájába. HÉTVÉGE A BÖRTÖNBEN A görög kormány szigorú üzemanyag-takarékossági rendelete elsősorban a magánautósokat sújtja. Amikor a hét végén megindultak a kocsik a tenger, vagy a hegyek felé, a rendőrök a takarékossági előírások megsértése miatt 400 kocsitulajdonost letartóztattak. Nyomban börtönbe kísérték és hétfőig ott tartották őket, majd pénzbüntetést szabtak ki rájuk. A hétvégeken minden második járművet kizárnak a forgalomból, mert egyik hétvégén csak a páros, a másikon pedig a páratlan rendszámú autók közlekedhetnek. TORNÁDÓ TEXASBAN Több mint 60 embert ölt meg az amerikai Texas és Oklahoma államban pusztító tornádó. A katasztrófának több mint 600 sebesültje van. A szokatlan erejű forgószél másodpercek alatt lesodort a föld színéről Texasban egy áruházat és magával sodort számos embert. Az alvilági elemek pedig fosztogatni kezdtek. MEGTISZTELTETÉS Paul Robesonnak, a három évvel ezelőtt elhunyt nagy amerikai énekesnek és színművésznek nevével ellátott „Hollywood-csillagot” helyeztek el hétfőn a Los Angeles-i Hollywood Boulevardon. Ebben a megtiszteltetésben csak a világ filmművészetének legnagyobb alakjait részesítik. SÚLYOS BETEG A Földközi-tenger „súlyos beteg”, és ha az illetékesek sürgősen nem intézkednek, 30 esztendőn belül teljesen kipusztul a tenger növény- és állatvilága. 140 ezer gyár és üzem, 150 ezer település bocsát káros anyagokat a tengerbe. I __________________________ A filmklubban Ceddo Nyugat-Afrika fekete bőrű lakosságának nyugalmát a fehér telepesek, fegyver- és rabszolgakereskedők és a katolikus misszionáriusok megjelenése egyaránt felkavarja. A totem valláson alapuló törzsi szervezeti életnek úgy tűnik, vége. S ekkor megjelenik egy újabb vallás e vidéken: az iszlám, amely erőszakosan térít és hódít. Mindezt Sembene Qusmane mutatja be a filmklubokban mától látható nagyon szép, izgalmasan és nagy mesterségbeli tudással elkészített, Ceddo című filmjében. Az afrikai filmművészet meglehetősen vázlatosan ismert nálunk, a szenegáli filmről viszont — éppen Sembene munkáiból — többet tudunk, azt is, hogy messze kiemelkedik a földrész filmművészetéből. A rendező korábbi filmjei a hagyományos és a modern életforma ütközéseit ábrázolták, most hazájának történelmi múltjából merített. A Ceddo az ország történelmének egy jelentős mozzanatát tükrözi, s azt ábrázolja, hogy a kívülről jövő beavatkozás, jöjjön az akár a kereszt, akár az elviselhetetlenül erőszakos iszlám félhold jegyében, csak pusztulást hozhat az ország népének, s a film befejezése — a zsarnok imámnak, az önmagát erőszakosan királlyá emelő iszlám vezetőnek a trónfosztott királyi család egyetlen tagja, a szépséges Dior hercegnő puskalövésével történt megölése — azt érzékelteti, hogy a két vallási erőszak kínálta „haladásnál” mindenképpen jobb a régi, ősi törzsi forma és vallás, s ezt az erőszakra fegyverrel válaszolva kell megvédeni. A címbeli ceddo kívülállót, az új vallási rendekkel szemben lázadókat jelent, s a film az ő igazuk mellett szól. Kicsit talán hosszan, kicsit bőbeszédűen, de mindvégig izgalmasan és nagyon szép képi látványokkal. A hercegnő szépsége külön említést érdemel. (hm) Virágzik az ananász Virágzik az ananász a Fővárosi Növény- és Állatkert pálmaházában. A Dél-Amerikában honos trópusi növény gyümölcsének virágbontása ritka eseménynek számít. Termése több hónap múlva érik be. Víztározó... A bogácsi üdülőtelep az elmúlt évben újabb látványossággal gazdagodik. Elkészült a Szoros patak víztározója, amely nemcsak megvédi a szomszédos üdülőtelepet az árvízveszélytől, de a pihenést, a horgászat és más vízi sport örömeit is szolgálja. Új állatkórház épül Miskolcon Miskolcon már régóta szükség lenne egy új, jól felszerelt állatkórházra, mivel a jelenlegiben a szűkös körülmények között mind nehezebb eleget tenni a megnövekedett feladatoknak. A témával kapcsolatos különböző tárgyalások után már remény is van az új állatkórház megépítésére. A Mezőgazdasági Minisztérium jóváhagyásával a megyei AGROBER-nél megrendelték a létesítmény beruházási programját, amelyet ebben az évben készítenek el. Az állatkórházat 1981-ben építik meg. Az épületkomplexum a Sajó-parton, Arnót és Felsőzsolca között kéthektárnyi területen kap helyet. Húsz nagyállat-férőhelyet, 50 kisállat-férőhelyet, korszerűen felszerelt műtőt biztosítanak, megépül a laboratórium és az üzemeltetéshez szükséges többi helyiség. Az érdekes feladat minél jobb megoldása érdekében a tervezők számos helyen tájékozódtak. Hazánkban hat, Csehszlovákiában két állatkórházban szereztek tapasztalatokat. A miskolciban alkalmazni kívánják valamennyi jó ötletet. Kézi röntgenkészüléket terveznek mindkét műtőbe, amelyeket eddig nélkülözni kellett. Két szolgálati lakás is épül a kórház mellett, enyhítve ezzel a szakemberek lakásgondjait is. A beruházás költsége előreláthatóan 25—30 millió forint. Érdekességek — furcsaságok A FELEDÉKENY OLVASÓ Gale d’Aurelia, New York-i lakos házában a rendőrség 7000 olyan könyvet talált, amelyek közkönyvtárak tulajdonai voltak. A „gyűjtő” kölcsönvette a könyveket és „elfelejtette” visszavinni őket. AFORIZMÁK Ha liliputiak az óriásokkal akarnak egyenlőek lenni, ehhez nem elegendő, ha gólyalábra állnak. Még az óriásokat is térdre kell kényszeríteni. ★ Valamennyi tengerről már réges-régen eltávolították a veszélyes aknákat — csupán az élet tengere szomorú kivétel. ★ Az ember — olyan tört, amelynek számlálója — amennyit kap, nevezője pedig — amennyit kapni szeretne. ANEKDOTA Leo Slezák, a híres énekes, egyszer egy bécsi fellépése előtt egyik barátjával beszélgetett. Ekkor odalépett hozzájuk Slezák egyik énekestársa. Slezák így mutatta be egymásnak a két urat: — Ez itt p. úr, az ismert Z. cég diszponense, ez pedig R. úr, a bécsi Állami Opera indiszponense. GONDOLATOK Gondold meg, mielőtt valamit adsz, kétszeresen gondold meg, mielőtt elfogadsz és ezerszer gondold meg, mielőtt kívánsz. ★ A házasság olyan esemény, amely után a férfi abbahagyja a virágvásárlást és zöldséget kezd vásárolni. ★ Mi a siker? Az az általában rövid időszak, amely a szerencse rohama és a szívroham között van. A FURCSA ILLETÉK Jáva szigetén a házasulandónak 25 leölt patkányt kell elvinnie a hivatalba házasságkötési illetékként, és csak azután kaphatja meg a szükséges engedélyt. Ehhez a megoldáshoz azért folyamodtak, mert a patkányok annyira elszaporodtak, hogy veszélyeztetik a rizstermést. LELETEK A TISZÁNÁL A Kárpáton túli területen végzett kutatások során a szovjet régészek a Tisza felső folyásánál megtalálták az ember legrégebbi nyomait Európának ebben a részében. A leletet 500 poo évre becsülik. A VÁNDORLÓ HOMOK Az üzbég és türkmén pusztákon érdekes kutatásokat végeznek a szovjet tudósok. Az évszakok szerint különböző irányokba vándorló homok mozgási mechanizmusait tanulmányozzák. A homok évente háromméteres sebességgel halad- HUMOR — Mi történt magával, szomszéd úr, miért van bekötve a feje? — A garázsnak ütköztem. — És mi van az autóval? — Az autó rendben van. Gyalog mentem. MIÉRT CSAK A GYEREKEKNEK? Egy francia orvos kitalálta a „televízió-mánia” által fenyegetett gyerekek gyógyítási módját. Egy számlálóberendezés beépítését javasolja a televíziókészülékbe, amelyet a gyerekek csak a szülők által nekik adott speciális „órahitel” segítségével tudnak üzembe helyezni. „A heti programból kilenc óra teljesen elegendő a 9 éves gyerekeknek” — mondja az orvos. AZ ELEKTROMOS FIAT A Sears, Roebuck and Co. cég a FIAT—128—3 P típusú gépkocsiból elektromos gépkocsit konstruált. A gépkocsiban repülőgép-generátort alkalmaztak motorként és félvezetős sebességszabályozó rendszert építettek be. A kísérleti akkumulátorokat oda helyezték el, ahol előzőleg a hátsó ülések voltak és részben a csomagtartó. Az így átalakított és gyakorlatilag már csak kétszemélyes gépkocsi a gyári kipróbáláskor 45 mérföld/óra sebességet ért el. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG — Az MSZMP Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs út 15 — 3527 Postacím: Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: központ: 36-132, 16- 672, 35-380, 36-579; titkárság: 16-886; ipari rovat: 16-035; belpolitikai rovat: 16-450: kultúrrovat: 16-067- sportrovat: 16-049: levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc Pf • 178 Felelet kiadó- VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 30 Ft, negyedévre: 90 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsodi Nyomdában. F. vezető- KILIÁN BÉLA