Észak-Magyarország, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-12 / 291. szám

ÉSZAK MAGYARORSZÁG Vízen, régen Sir Ranulph Fiennes nem a Bibliából ismert vízen járás megvaló­síthatóságáról akar meggyőződni, hanem egy sarkvidéki expedí­­cióra készül. Csoportjával megkísérli három év alatt körülutazni a Földet a sarkkör mentén. Képünkön: a 35 éves brit férfi egy speciális, jégen járáshoz alkalmas lábbeliszerkezetet próbál ki a Temze habjain. Otthon­házak A Lakásügyi jogszabályok korszerűsítése során most ke­rült sor először az Otthon­házak — nyugdíjasok háza garzonház, szobabérlők háza — rendeltetésének, lakásaik kiutalásának, bérletének az általánostól eltérő, országos jogi szabályozására. Rövide­sen átadják a tanácsok­nak, az Otthon-házak létesítésének és működtetésének irányelveit, így a következő ötéves terv­ben az anyagi lehetőségekhez mérten szervezettebben épül­hetnek az új Otthon-házak az országban. Várhatóan az ál­lami lakások 10 százaléka épül fel ezekben - és így mód nyílik arra is, hogy a család­összetételhez jobban alkal­mazkodva, az eddigiinél na­gyobb arány­ban épüljenek úgynevezett többgenerációs lakások is. A jövőben épülő nyugdí­jas házakban gondoskodni kell öregek napközi ottho­nának létesítéséről is. Teljes értékű kislakások épülnek a garzonházakban, amelyekben egyedülálló személyeket, fiatal, vagy gyermektelen házaspárokat helyeznek el tartósan vagy csak átmeneti időre addig, amíg végleges otthonhoz jutnak. Lehetőség nyílik arra is, hogy két egye­dülálló személy, ha együtte­sen kéri, ugyancsak bérlő le­hessen. A szobabérlők házá­ban bebútorozott és mosdó­val ellátott lakóegységek épülnek. Ezeket egyedülál­lóknak és fiatal házaspárok­nak utalják ki átmeneti idő­re. Van benne zuhanyozó, főzőhelyiség és m­ás közössé­gi helyiség- Napirifd­ a gyermekétkeztetés A gyermekétkeztetés fejlesztésé­hez hozzájárult a vendéglátóipar is, amely a korábbi 19,7 százalék helyett ma már az iskolások 4­3,2 százalékának nyújt étkezte­tési lehetőséget. A számszerű fej­lődést nem követte az étkeztetési színvonal minőségi javulása, a kelleténél kevesebb iskolai ét­kezőhelyiség létesült, nőtt a zsú­foltság, sok az étkezési turnus. Igen eltérő a szülői hozzájá­rulás is, főleg az a panasz, ha nem a vendéglőbe jár ebédelni, nem részesül szociálpolitikai ked­vezményben. A demográfiai hullám hatására 1985-ig további 130 ezerrel emel­kedik az általános iskolai tanu­lók száma. Így a következő öt évben újabb 250 ezer általános iskolai tanuló beszervezését ter­vezik a szervezett étkeztetésbe. Furcsa rekord A cseh származású Jaromir Wagner merész kísérletre vállalkozott: szó szerint repülőgépen — azaz a gép tetején állva — utazott át az Atlanti-óceánon. Ő volt az első, aki Európából New Yorkig ilyen módon repült, s egyelőre nincs híre, hogy sokan tolonga­nának utána. TELEX ELVÁLNAK Csaknem 20 éves házas­ság után — úgy hírlik — elválik a két ünnepelt fran­cia revücsillag, Johnny Hallyday és Sylvie Vartan. A két énekes már régóta külön él, de "rhó»t­ " Johnny bejelentette: új életet kez­dett ihassal és válnii­ szeret­ne. A VÁD TANÚI A Vörös Brigádok elne­vezésű olasz terrorszervezet 33 tag­ja lép fel a vád ta­nújaként és vall a terror­­szervezet tevékenységéről, közölte az államügyészség. Az ügyészség 72 személyt vádol azzal, hogy a Vörös Brigádok tagjaként fegy­vert használt, merényletek­ben vett részt, illetve ok­iratot hamisított. KALÓZKINCS Franciák Haiti vizein megtalálták az Oxford, 1669-ben elsüllyedt kalóz­hajót, amely milliós­­ ér­tékkel veszett­­ oda. Az arany, ezüst ékszereket egy rabláskor zsákmányolták Közép-Amerikában Porto Belle parti város kirablá­sakor. A kutatást egy pári­zsi ékszercég pénzelte. Az érték egy részét — felszín­re hozataluk után — elár­verezik. KONYAK NÉLKÜL A Nobel-díjak történeté­ben az idén­ fordult elő első ízben, hogy a díjkiosz­tást követő díszebéden a kávéhoz nem szolgáltak fel konyakot. Az ok: Svédor­szágban javában tart az al­koholizmus elleni­ országos kampány. SZOMORÚ STATISZTIKA A legutóbbi hivatalos fel­mérés szerint a november 23-i Nápoly környéki föld­rengésnek 3114 halálos ál­dozata, 7671 sebesültje van, 1575 személynek még min­dig nem akadtak nyomára. GÁZKITÖRÉS Ksziwoploty balti-tengeri lengyel település mellett (koszal­ini vajdaság) olaj- és gázkitörés következett be egy 2800 méteres próba­fúrásnál. A szerencsétlen­ség következtében a kitörő­­ olaj és gáz lángra lobbant. Négy személy megsérült. A tűz elfojtásánál dél-lengyel­­­országi különleges bánya­mentők, a tűzoltók és a hadsereg egységei vesznek részt A kemény téli­ időjárás érdekes természeti jelenséget okozott a Bedatonort. Gyors jégképződés után már csaknem teljesen beállt a­ tó vize, de röviddel ezután a viharos erejű széllökések feltörték a jégpáncélt, és a parton helyenként kisebb torlaszok keletkeztek. fizitíMniy ./ IBUSZ 1981. évi fősze­­zoni külföldi társasutazásai­nak értékesítését f. hó 13-án, szombattól kezdi meg. Fel­hívjuk tisztelt utazóközön­ségünk figyelmét, hogy a vár­ható nagy érdeklődésre te­kintettel az értékesítés meg­kezdésének , napján irodánk nyújtott munkaidőbeosztás­sal fog dolgozni. Helyreké­­résre és befizetésre 8—14 óráig állunk az érdeklődők rendelkezésére. Tájékoztat­juk továbbá utasközönsé­günket, hogy a részletes programokat tartalmazó programfüzetünk megjelent, mely a miskolci és a me­gyében levő IBUSZ Utazási Irodáinkban átvehető. A dramaturg meséli egyik barátjának: — Amikor legördült a függöny, a terem tapsvihar­ban tört ki. — Miért, mi volt a füg­gönyre rajzolva? ☆ — Ö, Etienne, te már nem úgy bánsz velem, mint ré­gen. Emlékszel, milyen kedvesen és kitartóan fog­tad a kezemet? — Igen, de csak akkor, amikor zongorázni akartál nekem. ☆ Két kocsi összeütközött. A rendőr felveszi a jegy­zőkönyvet, amikor odamegy hozzá egy részeg és így szól: — Itt vagyok tanúnak, mindent láttam! — Biztos benne? — Igen, plébános úr. ☆ — Lussde, szeretsz? — Nem Lussie vagyok, hanem Ellen! — Ha te rögtön az ele­jén ilyen­­ apróságokon vi­tatkozol, jobb, ha örökre elválunk egymástól. Hasznos kapcsolatok Borsod megyéből egy év alatt több mint harminc tsz létesített kapcsolatot ipari üzemekkel. A megyében ki­lencven közös gazdaság fog­lalkozik Kiel­lék tevékenység­gel, amelynek bevétele há­rom év alatt több mint 20 százalékkal nőtt és eléri a 3,5 millió forintot. A karosai tsz, amely belvízkárok miatt m­­­é­rlegh­iá­nn­yal küszködött, az ipari tevékenység nyomán vált nyereségessé. A mezőke­­reszte­si ász­­ ipari melléküzem­ágában 250-en dolgoznak. A Borsodnádasdi Lemezgyár megrendelésére galva­nizá­lást vállaltak és különböző alkatrészeket készítenek. A megyében több szövetkezet hiánycikkek gyártására kö­tött szerződést. A taktasza­dai tsz a Borsod megyei VASVILL Vállalattal állapo­dott meg sodronyszegek gyártásáról. A vállalat adta a szegverőgépeket. A her­nádnémeti gazdaságban ajtó és ablak­pántokat gyártanak. Jobb az acélnál? Tűzálló fa A hollandiai Vlissingen­­ben egy műtrágyagyár ré­szére olyan, 25 ezer tonna befogadóképességű raktár­ épül, amelynek tartószerke­­­­zetét teljes egészében fá­ból készítik. A fa építőipari alkalma­zása fokozatosan háttérbe­­ szorult, főként a tűzveszé­­lyessége miatt. Pedig szám­talan előnyös tulajdonság­gal rendelkezik. Fajsúlya, kb. nyolcadrésze az­­ acélé­nak, ugyanakkor szakítás­­szilárdsága (a rostok irá­nyában) csak fele, harmada amazénak. Nyúlása és ru­galmassága sem túl kedve­­­zőtlen a remekéhez viszo­nyítva, továbbá előnye, hogy könnyen alakítható, megmunkálható és ragaszt­­ható. Az említett­­ raktárépület tartógerendáit vékony falé­cek összeragasztása révén alakítják ki. Az összeerő­­sítéshez különleges, kétal­kot­ós ragasztót használnak. A ragasztó egyik kompo­nense a Rezorein nevű ve­gyi anyag, amely a másik komponenssel hidegen ös­­­szekeverve adja a rendkí­vül erős kötést eredménye­ző anyagot. A fa külső felületét is vékonyan be kell vonni e ragasztóanyaggal, ezáltal nagymértékben tűzbiztossá válik. Kísérleti összeha­sonlításokat végeztek, ame­lyekből kiderü TE, hogy az acélszerkezetek tűz eseté­ben viszonylag gyorsan fel­izzanak, ezáltal elveszítik szilárdságukat, s saját sú­lyuk alatt összeroppannak, deformálódnak. Ellenben a ragasztott fatartókban csak igen lassan terjed az elsze­­nesedés folyamata, tehát teherbíróképességüket sok­kal tovább megőrzik. A fával gondosan ellátott országokban tehát bizton­sággal és gazdaságosan al­kalmazhatják a ragasztott tartószerkezeteket, annál is inkább, mivel így akár 60 —80 méteres fesztávolságú áthidalások is könnyedén megvalósíthatók. Sikeres vadászszezon Jó hírek érkeznek az őszi-téli vadászszezonról: az elejtett vadak trófeái általában jó minőségűek. A MÉM összesítése­ szerint az el­ejtett szarvas bikák trófeája a ta­valyinál 15 százalékkal nagyobb fajsúlyú. A kedvező időjárás, a tudatos vadgazdálkodás eredmé­nyeként a bikák igen szép agan­csot. .építettek”. Eddig 230 arany­érmes trófeát zsákmányoltak a vadászok és további 535 ezüst- és 700 bronzérmes bikát is ad­tak az erdők. Az állomány minő­sége változatlanul magas színvo­nalú. Huszonöt hektárra számí­tanak átlagosan egy őzet. To­vább már nem növelik az állo­mányt. Amerikai „szabadságjog] New Yorkban ezekben a na­pokban az amerikai lakosság az, erőszakkal szembeni tiltakozását fejezte ki Lennon meggyilkolása kapcsán. Ezt megelőzően egy többszörös bűnöző Washington egyik leghíresebb orvosát ö­lte meg ugyancsak revolverlövések­kel. Ismeretes, hogy John Ken­nedy amerikai elnök is puska­lövések áldozata lett. Plakátokon most azt kérdezik az amerikai­ak, hogy ki adja a fegyvert a gyilkosok kezébe, a sokszoro­san büntetett előéletű rablók ke­zébe. Ronald Reagent is meg­kérdezték, vajon mit tervez­­ a fegyverviselés ügyében. A meg­választott elnök a Republikánus Párt programjához híven állást foglalt a fegyverviselés mellett, amely mint mondotta a legrégibb amerikai „szabadságjogok” egyi­ke. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc Pf 351 Telefonok- központ: 38-941, titkárság: 16-886. ipari rovat: 16-635. belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067, sportrovat: 16-049 levelezési rovat, pa­naszügyek- 16-046­ Kiadja­ a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf. 178. Felelős kiadó- VERES MIHÁLY. Telefon: 181 Hirdetésfelvétel- Miskolc Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél Az előfize­tés díja egy hónapra- 30 Ft, negyedévre- 90 Ft, egy évre: 360 Ft Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA.

Next