Észak-Magyarország, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-17 / 40. szám

1961. február 17. kedd Kozmikus „melegház” Nyílhat-e orchidea az űrben? Furcsa, kedves látvány: a­­ Szojuz T—3—Szaljut—6 űr­állomáson növények zöldell­tek. Némelyek azt mondják, hogy a növények megalapoz­hatják az ember Földön kí­vüli életét. A Föld felszínén az anyagok vég nélküli me­chanikai és kémiai körfor­gása megy végbe. Miért ne mehetne végbe ez a körfor­gás az űrhajó zárt kis vilá­gában is? A növények a Föl­dön leveleikkel felszívják, elnyelik a szennyező anya­gokat, és táplálékot adnak cserébe. Az űrbe magunkkal vitt növények miért ne le­hetnének képesek szakadat­lanul nekünk dolgozni? A gondolat Konsztantyin Ciol­­kovszkijtól származik, aki hozzátette: „A gravitációt sem a növények, sem az em­berek nem érzékelik; ez mindkettőjük számára igen előnyös lehet. A növények­nek nem lesz szükségük vas­tag törzsre és ágakra, ame­lyek a termés súlyától gyak­ran letörnek...” De vajon a növények nél­külözhetik-e a földi nehéz­kedési erőt? Hogyan nőnek a súlytalanság állapotában? A súlytalan uborka­ Ezek nem szónoki kérdé­sek. Az űrrepülés gyakorta vetette fel őket. Az első kí­sérletek — úgy tűnik — a tudós jóslatát igazolták. A „súlyuktól” megszabadult nö­vények olykor valóban gyor­sabban fejlődnek. De csak kezdetben. Istenigazában fej­lődni, gyümölcsöt hozni, ma­got érlelni a világűrben se­hogyan sem akarnak. Valerij Rjumin, egyszer megmutatta a Földön levő űrbiológusoknak az uborka­palánta elfonnyadt hajtásait, és így panaszkodott: — Már másodszor ültettük el az uborkamagokat, és megint ugyanaz: mihelyt kifogy a magból az az erő, amelyet a természet­­ rejtett bele, a növekedés megszűnik, a nö­vény elpusztul. Sokáig rosszul érezte ma­gát a Szaljut—6 fedélzetén az arabidopsis nevű növényke is, amely előzőleg gyors fej­lődésével, kis méreteivel és igénytelenségével vonta ma­gára az űrbiológusok figyel­mét. De a türelem „arabidop­­sist” termett. A legutóbbi hosszú űrexpedíció folyamán az arabidopsis kinyílt. Még­hozzá Leonyid Popov szüle­tésnapján, mintha gratulálni akart volna, a növény kipat­­tantotta parányi bimbóit, őt vissza is hozták a Földre ... De itt a tudósokra csalódás várt. Minden virága meddő volt... De mégis ... mégis az első növény volt, amely ki­nyílt a világűrben. Alekszandr Masinszkij, a biológiai tudományok kandi­dátusa az újságíróknak el­mondta, hogy az orbitális űr­komplexum új legénysége megpróbálta a sikert tovább fejleszteni. Amint megérkez­tek az űrállomásra, azonnal bekapcsolták a „Szvetoblok­­kot”, azt a műszert, amely­ben már a Földön hajtatott arabidopsis palánták voltak. A következő napon a növény levele kissé megsárgult. De ennek oka nem a súlytalan­ság, hanem inkább az lehe­tett, hogy a palánták bizo­nyos ideig sötétben voltak. És végül a siker nem maradt el. A léggyökér bizonyít Kiderült, hogy a növények képesek hosszú ideig súlyta­lanságban élni. Ezt végül az orchideák bizonyították be. Az orchidea a trópusokon is fittyet hány a gravitációnak. Gyökerei gyakorlatilag min­den irányban nőhetnek. Ezért választották ki őket az űr­­kísérlethez. A pompás virá­gokból a legutóbbi expedí­cióra egy „ágyasra valót” vittek fel. A virágok néhány nap múlva ugyan elfonnyad­tak, de a növények körülbe­lül fél évig éltek az űrállo­máson. Léggyökereket eresz­tettek, szépen növekedtek, majd visszajöttek a Földre, és most egy laboratóriumban fejlődnek tovább. Lesz-e az űrhajóból koz­mikus „melegház”? Ez attól függ, hogy a vetést megta­nuljuk-e. Leonyid Kizim, Oleg Makarov és Gennagyij Szterekalov borsó- és búza­­szemeket, lenmagokat vittek magukkal. Különféle speciá­lisan előkészített talajba he­lyezték a magokat. Irányított és szórt fénnyel világították meg, és a villamosság hatá­sának tették ki őket. Ily mó­don próbálták meg kártala­nítani a jövendő növényeket az elvesztett gravitációért. Az eredmény? Még várat magá­ra. De a remény él, most a tét óriási. Az élet „űrexport­ja” megéri. A kegyelet mércéje úgy hozta a­ sors, hogy az utóbbi években több temetésem vettem részt, államin és egy­házin. Néhány nappal ezelőtt a televízió, egyik késő esti adásában összevetette a két temetkezési formát. Kíváncsian vártam, mi­lyen mélységig merülnek el a témában, amely­­régen foglalkoztat. Elmerülésről szó sem volt, még a felszínt­ sem tudták átfogni, ezért nem érzem ismétlésnek, ha néhány dolgot meg­említek. Először is ma már nem számít kuriózum­nak a polgári gyászszertartás. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert elterjedése gyorsabb, mint ahogyan a szolgálatra felkészültek az arra illetékesek. Miskolci adatokkal tudom ezt igazolni, mert összesített megyei adatot ne­héz lenne beszerezni. A Társadalmi Ünnep­ségeket Szervező Iroda kimutatása szerint 1977-ben 351, az elmúlt évben 628 polgári gyászszertartást rendeztek. Három év alatt csaknem megkétszereződött az ilyen igény. Az iroda igen jól együttműködik a temetke­zési vállalattal. Magnózene, kiskórus, ha igénylik zenekar teszi felejthetetlenné a bú­csú perceit. Ehhez járul a szónok, s itt kell megállnunk. • A házasságkötéseknél és a névadó ünnep­ségeknél mondjuk így, szakképzettek a szó­nokok, hiszen zömében anyakönyvvezetők látják el a feladatot. De kik beszélnek a temetéseken? Akik erre vállalkoznak. Miskolcon 14 olyan embert tart számon az­­ iroda, akiket nagyüzemekből, vállalatoktól kértek ki ennek a felkérésnek a teljesítésére. Nehéz vállalkozót találni, éppen ezért szín­vonalról beszélni is nehéz. Pedig itt lenne a legnagyobb szükség a retorikai ismeretekre, a pszichológiára, a tapintatra, a kiváló be­szédkészségre. A házasságkötésnél, névadás­nál már szabadon beszélnek a szónokok — a temetésen rendszerint rátapadnak a papírra, s felolvasnak. És mit olvasnak fel? Egy halotti beszéd tömény filozófia. Filozó­fia akkor is, ha pap mondja — idealista filo­zófia. Csakhogy a papnak a kezében a biblia, az idézetek kifogyhatatlan tárháza, amelyből úgy vigasztal, hogy szem nem marad száza­don. Ne vegye senki trivialitásnak a megjegy­­zést, de falun és városon egyaránt évszáza­dok óta az volt a mércéje a pap beszédének, hogy „vigasztalásával” milyen mértékben tudta könnyekre fakasztani a gyászoló gyü­lekezetét. Ha mindenki sírt, akkor szépe­n be­szélt a pap. Az egyházi szertartásban — bár­milyen felekezetről is van szó — közismertek azok a halotti imák, énekek, amelyeknek már a felcsendülésekor megindulnak az emberek. Filozófia van a polgári gyászszertartás szó­nokán­ak beszédében is — materialista filozó­fia. Okosan, ügyesen szerkesztve ebben is benne van a vigasztalás, csak egészen más alapokkal, s ennek kifejezésére ritkán talál­ják meg a formát. Az alap nyilván nem a biblia, de akkor mi? Az idézetekhez minden szónok ragaszkodik, s egyik-másik temetésen úgy éreztem már magam, mint valami rend­hagyó irodalomórán. Ady, Babits és József Attila bizonyára nem sejtette, hogy versei­ből vett idézetek valaha a bibliai idézeteket fogják pótolni. Mit és hogyan? Nem mi vagyunk illetékesek rá, hogy váz­latot adjunk. De ki az illetékes? Ki segít an­nak a gyári esztergályosnak, hogy ne olvassa fel a halott pontos nacionáléját a ridegen hangzó évszámok sokaságával, hogy ki ne vonatolja az illető munkakönyvi adatait, megtűzdelve verssorokkal? Hol vannak az okos, politikus szépíróink, pedagógusaink? Miért utasítják sorra vissza, ha ilyen segítséget kérnek tőlük? Nem, valóban nem hálás dolog temetni, vagy temetési beszédet írni. A társadalmi te­metések azonban szaporodnak, s ha nagyon belegondolunk, nem is olyan nehéz verseny­re kelni egy papi beszéddel, hiszen ezek a gyászoló emberek nem az ige vigaszára vár­nak a búcsú pillanatában. Ezek az emberek úgy fogják fel a halált, ahogyan az a maga elkerülhetetlen végzetszerűségében bekövet­kezik.­­­­Miskolcon kívül már több Társadalmi Ün­nepségeket Szervező Iroda működik megyénk­ben. Legtöbb gondjuk a polgári gyászszertar­tással van. Nem a tárgyi külsőségek, hanem a temetőszónokok miatt. AduMm­ nőtt* Ha vizes a virsli Ételünk, italunk nagyító alatt A vásárlói szokások és íz­lések különbözők, de egy va­lamiben minden vevő egyet­ért: jó minőségű, finom, friss árut szeretne tálalni az asz­talára. A megyei Élelmiszer-ellen­őrző és Vegyvizsgáló Intézet elsődleges feladata a közve­tett fogyasztói érdekvédelem. Rendszeres vizsgálataik azt a célt szolgálják, hogy az élel­miszeripari üzemekből ne ke­rüljön a boltokba rossz mi­nőségű áru. Elkészült az in­tézet elmúlt évi tapasztala­tainak értékelése: az üze­mekből összesen 2282 termé­ket vizsgáltak meg, ezek kö­zül 218 élelmiszermintának nem felelt meg a minősége. Mit mutat a mérleg? Örven­detes, hogy jobb lett a cu­kor. A szerencsi gyárban automata laboratóriumokat állítottak be, és megvalósí­tották a cukorrépa cukortar­talom szerinti átvételét. A Sátoraljaújhelyi Dohánygyár korszerű gépeket vásárolt, ugyanakkor bevezették a mi­nőségi premizálást. Ennek eredményeképp javult a ci­­garetta is, ízletesebbek az üdítő italok — tapasztalták a vizsgálatot végzők. A Kis­­várdai Szeszipari Vállalat Miskolci Üzeme az elmúlt évben kezdte meg a Coca- Cola gyártását, s ezzel a ter­mékükkel az őszi ipari vá­sáron nagydíjat nyertek. Milyen a jó kenyér? A vevő a frisset, a ropogósat, az illatosat keresi. S joggal bosszankodik, ha szalonnásat, savanyút kap. Nos, bizonyá­ra a vásárlók is tapasztal­ták: megyénkben javult a sütőipari termékek minősé­ge. Bővült a választék is. Jó­részt a sütőipari üzemek je­lentős műszaki fejlesztésének köszönhető, hogy a boltok­ban többféle kenyeret talá­lunk. A rozslángok­at, a ku­koricásat már megszerették a vásárlók, s néhány helyütt már kapható a sajtos ke­nyér is. Az élelmiszer-ellenőrző in­tézet dolgozói viszont úgy találták: romlott a húsipari termékek minősége. A hen­­­tesáruk nemcsak kevésbé só­l ízűek, de magasabb a viz­es sótartalmuk is. A MÉVI javaslatára a Miskolci Hús­kombinát a múlt év második­ felében új anyagnormát ve­zetett be, így azóta jobb nyersanyagból készülnek a különböző töltelékáruk. A Borsod megyei­ Tejipari Vállalat termékeinek javult a minősége, s ennek joggal örülhetünk. Mint ahogyan azt is jólesően veszik tudo­másul a vevők, hogy gazdag­gabb lett a választék. A bol­tokban már megtaláljuk a karamellás tej mellett a másfél százalékos zsírtartal­mú, fogyókúrázóknak való tejet, vehetünk csemege­kö­rözöttet vagy kunsági gomo­­lyát, Daniella krémtúrót. A tejipari vállalat most már évek óta a lejárt szavatos­sági idejű árut precízen ös­­­szegyűjti a boltokból, s­ ab­­­ból ipari tejport gyárt. Az élelmiszer útja a fo­gyasztóig ma még korántsem tökéletesen korszerű — bizo­nyítják a vizsgálati tapasz­talatok. A nagykereskedelmi raktárak szűkek, s bizony előfordul, hogy a margarint, a zsírt, az olajat hűtés nél­küli hőmérsékleten tárolják, így aztán megtörténik, hogy a gyá­rban a még jó minőségű áru, mire a vevő asztalára kerül, már korántsem olyan­ ízletes. Rendről rendre a boltokban is ellenőrizték az élelmiszert az intézet szak­­­emberei. A megvizsgált árul­ öt százalékát kifogásolták! Hogy hibás termékeket ta­láltak, annak oka az is: a boltvezetők csupán a men­­­­nyiségi átvételt tartják fon­­­tosnak, s nem ügyelnek az áru minőségére. Az viszont már igazán nem a bolt hi­bája, ha egy élelmiszeripari üzem szűkebb választékot kínál. A hűtőpultokban je­­­lenleg nyolc-tízféle baromfi­­­ipari termék található, ke­­vesebb, mint 1979-ben. Több­­­ször hiába keressük például a csirkeaprólékot. Az élelmiszer-ellenőrző in­­­tézet tevékenysége segítő szándékú. Ha a vizsgálat so­­­rán hibát észlelnek a szak­emberek, a kijavítás módjá­­­ra is javaslatot tesznek. Mikes Márta : Az Élelmiszer-ellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet tapasztalatai szerint javult az üdítő italok minősége Laczó József felv. Bolti dolgok Szóbeli panasz, a Miskolc, Széchenyi út egyik boltja ürügyén, a téli vásár ide­jén.­­Leírassék a bolt? Ne írassék? Amúgy is sok a dol­guk, éppen, mert téli vásár, tehát leértékelés van, meg egyébként is piti dolog, sze­ressük inkább egymást gye­rekek, hagyjuk az egészet, egyébként a bolt neve úgy kezdődik, hogy Si, úgy vég­ződik, hogy rály.) A pana­szos pedig azt mondja, hogy sapkát akart volna ott ven­ni, gyereknek valót, boltosat, leértékeltet, valami 25 forin­tokért. látván a kirakatban több színben, igen megörült, mert sejtette, hogy nem csu­pán gyereknek lesz jó, ha­nem felnőttnek iS, mivel tá­gul, és amolyan sísapka Csakhogy ez már másoknak is eszébe jutott, ennek kö­vetkeztében elfogytak a sap­kák. Kivéve a kirakatban levőket. A kirakatból pedig... mondani sem kell tovább, nem veszik ki. Nem bízd azt! Majd a jövő héten! Akkor­ra viszont már vége a téli vásárnak, a leértékelésnek. (Happy end: a Tanácsház téri Sportboltban ugyanezeket mégis megvette: 20 forint és 60 fillérért. Még egy happy end: a Tanácsház tériben még az ugyancsak leértékelt kesztyűket is kivették a ki­rakatból. Tanulság: az élet teljesen kiszámíthatatlan.) Akárcsak az iskolai felada­tok elvégzésének hogyanja, mikéntje is, miket most már a legapróbbaknak töltőtollal kellene művelniük. Hadd ta­nulják azt is! A töltőtollat A patronosat, mert ez a — mi is? A legegyszerűbb? A szabvány? — Szóval ez a használatos. Azaz, használa­tos lenne, de a tintával töl­tött patronok, minél inkább írnak vele, annál inkább ki­fogynak. Ilyen patronok a boltokban pedig (sajnos!) természetesen nem kapha­tók. Üres patronnal pedig nem lehet lövöldözni, illetve feladatot megoldani. Pedig lehetséges, hogy akik a pat­­ronos töltőtollakat készítik, azt is tudják: szükségesek a megtöltött, tintával töltött patronok is. Majd csak előfordulnak egyszer ilyen patronok is, ha valamely élelmes ember fel­fedezi a szükségletet. Ám­bár mintha az élelmes em­berek száma is fogyatkozna. Ez a kijelentés remélhetőleg hamis, mivel csupán egy ap­róság miatt került ide, de hát az ember sohase tudhat­ja... A karabiner miatt ke­­­rült ide, mert ez sem kap­­­ható. A karabiner pedig egy kis mütyür, az úttörők, a kisdobosok főként tudják, mi az, mert a derékszíjon rendszeresített alkalmatosság, mire kulcsot, kulacsot, mi­­ egymást lehet akasztani. Le­hetne, ha lenne De az álla­­­mi boltokban, sajnos! (lásd,1 mint fent). Ellenben az egyik eladó, ki nyilván ösméri a dörgést, tanácsolja az elke­seredett arcú nem-vásárló­­­nak: menjen el Mari néni­hez. ott található mindennap a kis bizsus kosarával a mis­kolci Búza téri piacon, neki van karabínerje. Ha neki sincs, akkor ne menjen se­hová, kár a benzinért. Mari néni sajnálkozik, de nincs karabiner. Mond még néhány ezt-azt, miket nem lenne he­­­lyénvaló leírni, de a lényegi nincs. Hát ide jutottunk! Már Mari néninek sincs, pedig az iskolákba hamarosan — ki tudja hány ezer gyereknek — kell! Ejnye, ejnye. Mari néni, hát ez az illem?... De hagyjuk ezt, ne lövöldözzünk üres patronokkal. Priska Tibor /

Next