Észak-Magyarország, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-09 / 288. szám

1981. december 9., szerda SPORT SPORT SPORT Ky­ ír levél Tatár Györgyhöz Kedves Gyuri! Megdöbbenéssel értesültem edződtől, hogy a múlt hé­ten engedély nélkül elhagytad az edzőtábort, s ezzel a cselekedettel önmagadat zártad ki a pécsiek ellen ké­szülődő csapatból. Őszintén csodálkoztam az esetet hall­ván, s azt hiszem, hogy nem egyedül. Tudom, az edző­tábor zártsága nem éppen szívderítő dolog, de Neked talán nem szükséges különösebben magyarázni, hogy ott mindenkire érvényesek bizonyos szabályok. Te sem vagy ez alól kivétel. Mint egykori játékostársad, érdeklődéssel kísértem pályafutásodat. Örültem, amikor stabil helyed lett a DVTK-ban, s láttalak nagyon derűsnek, boldognak, amikor válogatott lettél. Szép évek következtek életed­ben, hiszen csapatodnak egyik tartópillérévé váltál. Sorsdöntő gólokat szereztél, s abban az időszakban nem kímélted magad egyetlen mérkőzésen sem. Persze, akad­tak figyelmeztető jelek is. Sokaktól tudom, hogy nehe­zen viselted el a sikereket, talán jóval többet is meg­engedtél magadnak, mint mások. Mondhatod erre, hogy Te ilyen alkat vagy, szeretsz fürödni a dicsőségben. Hidd el, mások ugyanígy vannak a sikerrel. Mindenki örül a jól végzett munkának, csak éppen minden ember másképpen vezeti le a mellét szétfeszítő boldogságot. Úgy érzem, hogy Te nem mindig a legcélravezetőbb utat választottad. Ezt igazolja, hogy mérsékeltebb tel­jesítményeket nyújtottál, kimaradtál a válogatottból, s a DVTK nem egy találkozóján kínosan tébláboltál a pályán. A szurkolók elfordultak tőled, s azok, akik ko­rábban ünnepeltek, most elkezdtek „cikizni”. Neked, akinek azelőtt nem sok részed volt a kudarcban, külö­nösen nehezedre esett szembenézni a tényekkel. Pedig a tükörbe olykor bele kell néznie mindenkinek, s nem árt egy alapos önvizsgálat sem. Nyílt titok, hogy a csapaton belül már nem örvendsz nagy népszerűségnek, s pillanatnyilag a szurkolók sem rajonganak Érted. Hangsúlyozom: most! Azért, hogy ez a közhangulat megváltozzon, csakis Te tehetsz. Nem is keveset. Amikor a labdarúgásra adtad a fejedet, akkor bizonyára számoltál azzal, hogy ez az életforma nem tart örökké. Ha viszont jól sáfárkodsz tehetségeddel, ak­kor kellően megalapozhatod későbbi éveidet. Számomra úgy tűnik, hogy vakvágányra futottál. Pe­dig az FTC ellen végre már olyan jelek mutatkoztak já­tékodban, amelyek jogos bizakodásra adtak alapot. Az idei bajnokságban eddig nem úgy ment a csapatnak, ahogyan azt a sportág borsodi sportszerető tábora jog­gal várja el a DVTK-tól. Az utóbbi hetekben végre ked­vező fordulat történt, fontos pontokat szereztetek, meg­­kezdtétek a kilábalást a kátyúból. És ebben a rendkívül fontos lélektani pillanatban megint rossz fát tettél a tűzre — nem az elsőt az új szakvezető Diósgyőrbe ke­rülése óta. Bizonyára nem mérted fel tetted lehetséges következményeit, mert akkor másképpen cselekedtél volna. Képzeld csak el, mi történne, ha egyszerre min­den labdarúgó otthagyná az edzőtábort különböző indo­kokra hivatkozva?! Most jogos büntetés vár Rád. Amikor felhívtál, s el­mondtad az esemény körülményeit, jólesett az őszinte­ség és a bizalom a részedről. Ezért is szeretnék segíteni Neked ezekkel a sorokkal. Sokan vagyunk, akik a régi Tatár Györgyöt szíves örömest látnánk a DVTK kezdő­csapatában. Azt tanácsolom, tégy most félre mindent, s egyedül a labdarúgásra koncentrálj. Előbb-utóbb meg­térül a befektetett energia. Neked csakis a pályán lehet­­ bizonyítanod, lelkes játékkal és igazi diósgyőri szívvel. Azt hiszem, Te is tudod, hogy megéri. Mert a siker, a taps, az ünneplés szívet melengető érzés, és kárpótol mindenért. Ehhez kívánok Neked jó erőt, egészséget, s mindenekelőtt kitartást. Üdvözlettel: Doros László Labdarúgó MNK „Kiscsapiinál a borsodiak Ma délután a labdarúgó Magyar Népköztársasági Ku­pában a legjobb 32 közé ju­tásért játszanak a csapatok. A borsodi együttesek közül a B. Volán gárdája már koráb­­­an biztosította helyét a 32- ben, ezúttal az Ózdi Kohász és a DVTK kísérli meg ugyanezt. Az ózdiak a MALÉV SC vendégeként próbálkoznak, a DVTK pedig Katymárra láto­gat. A papírforma szerint nem lesz különösebben ne­héz dolga egyik gárdának sem, de a télies időjárási vi­szonyok valamint a „kiscsa­patok” lelkesedése okozott már néhány kellemetlen „bukfencet” egyik-másik jó­nevű gárdának. Az ÍKSE berkeiben érthe­­ően nem a legrózsásabb a hangulat a győri fiaskót kö­vetően. Madarászra ezúttal nem számíthat Pallagi Ró­­bert vezető­edző, a védő két sárgalapos büntetését tölti. Természetesen a Kohász verni szeretne, s ezt a kö­vetkező összetételű csapat kí­sérli meg a MALÉV SC pá­lyáján. Szögedi — Pribék, Szilágyi, Kajái, Bíró — To­kár, Ambrus, Becsei — Utas­­sy, Magyar, Dudás. A DVTK tegnap délelőtt edzést tartott, s az ebéd után indultak Katymárra. A talál­kozót követően nem is tér­nek haza, hanem a főváros­ba utaznak, s ott készülnek a Bp. Honvéd elleni szombati összecsapásra. Dr. Puskás Lajos vezető edző nem szá­míthat Kádárra és Teodora l.-re (sérülés miatt), tájékoz­tatása szerint egyébként az eddig kevesebb lehetőséget kapott labdarúgók szerepel­ek majd. Megítélésünk szerint, igen lágy meglepetés lenne, ha valamelyik borsodi csapat nem tudná kiharcolni a to­vábbjutást. Bár, ellenpélda akad jócskán... ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 „Levezetés” a tekepályán Az élvonalbeli tekebajnokság már korábban véget ért, de az ózdi női tekezők a levezető edzéseket csak a napokban fejezték be. Felvételünk az egyik ilyen jellegű foglalkozáson készült. Fotó: Temesi OB I-es lett a Medicor II lentitek között Akárcsak az élet más terü­letein, a sportban is történ­nek váratlan események. Amikor a Miskolci Medicor sakkcsapata kiesett az OB I- ből, senki sem számított ar­ra, hogy az együttes egyéves kitérő után ismét kiharcolja a legjobbak közé jutást. Még a legoptimistábbak is temetni kezdték a gárdát, mondván, hogy 8 mesterükből mind­össze egy maradt, hét, honi viszonyaink között klasszis­nak számító játékos pedig há­tat­ fordított a Medicornak. Minden tény a csapat ellen szólt tehát, és a már leírt társaság mégis véghezvitte a bravúrt, újra az élvonalban küzdhet majd. — A bajnokság megkezdé­se előtt az 1—3. hely meg­szerzését tűztük ki célul — kezdte dr. Krusnitzky Tibor szakosztályvezető. — Őszin­tén el kell ismernünk, hogy az aranyéremre, vagyis az elsőségre még álmunkban sem gondoltunk. Kezdetben például létszámhiánnyal küzdöttünk. A távozók he­lyére az OB II-ből kieső m­­is­­kolci Spartacustól igazoltunk öt játékost, de ez is kevés­nek látszott. Szinte „össze­koldultuk” a csapatot —két­szer jómagam is asztalhoz ültem —, halvány remények­kel vágtunk neki a csatának. — Az együttes sok mindent kibírt. Az átigazolási szezon­ból alaposan meggyengülve került ki, majd Labancz Im­re mesterjelöltet, a nagy sze­retetnek örvendő játékosukat veszítették el, aki meghalt. Mégis sikerült egyet lépniük a ranglétrán. Milyen ténye­zők játszották a döntő szere­pet? — Először is az OB I-es ru­tinunk sok nehézségen átse­gített, aztán Fortuna sem pártolt el mellőlünk. Ősszel megtáltosodott a csapat, nyertes találkozóinkon álta­lában tíz pontot könyvelhet­tünk el. Hálával tartozunk Gergelynek is. A korábban már leállt sakkozó felkéré­sünkre készséggel állt ren­delkezésünkre. Szeptember másodikén igazoltuk le, há­rom fordulót küzdött végig a negyedik táblán. 2,5 pontot gyűjtve, csaknem maximális teljesítménnyel rukkolt ki.­­ A bajnokság félidejében csak a harmadik helyen ta­nyáztak, 4,5 ponttal az éllo­vas mögött. Aztán, amint azt már említette, szerencsés fordulat következett... — Valóban így van. Mi pél­dául a Szegedi VSE csapatát 11:5-re vertük, aztán a sze­gediek nagy riválisunkat, az Utasellátót fektették két váll­ra. Csak érdekességként em­lítem meg, hogy együttesünk alulmaradt az Utasellátóval, a Vasútépítővel és a Pénzve­rővel szemben is, de aki jára­tos a sakkozásban, az tudja, hogy nem a nyert meccseket „díjazzák”, a döntő szót mindig az úgynevezett matt­arány mondja ki. Csapatunk 111,5 ponttal lett bajnok, egy parti „differenciával”. Egyéb­ként a Keleti csoport, mely­ben szerepeltünk, egy eszten­dő alatt nagyon sokat erősö­dött. Amikor először beke­rültünk az OB I-be, 99,5 pont is elegendőnek bizonyult. Szólnunk kell arról is, hogy budapesti együttesekkel is versenyre kelve lettünk baj­nokok, és közismert, hogy a fővárosi klubok lényegesen jobb lehetőségekkel rendel­keznek, mint a Medicor. — Személy szerint is szép ajándékot kapott, hiszen 20 éve csinálja. Kérjük, sorolja fel, hogy kikkel volt elsősor­ban elégedett! — Inkább a csapat egysé­gét hangsúlyoznám ki. A baj­noki címhez az első táblától kezdve Szurovszky (8,5 pont­tal), Kovács L. (6,5 ponttal), Král (9,5 ponttal), Eigler (5 ponttal), Lőrincz (10 pont­tal), Kovács A. (7 ponttal), Szabó (6,5 ponttal), Lóber­­mayer (6,5 ponttal), Czina (7,5 ponttal), Pásztor (6 ponttal), Borbély (9 ponttal), Márton (10,5 ponttal) és Porkoláb (5,5 ponttal) járult hozzá. Szerepelt még Gergely, Nyí­ri, Korompai, Mikita és Ki­­rilla. Egyedül Lőrincz maradt veretlen ... — Hogyan tovább? Ahhoz, hogy jövőre benn tudjanak maradni, erősíteniük kell. Vannak-e már kiszemelt já­tékosaik? — Néhány fiatal és igen te­hetséges mesterjelöltet sze­retnénk leigazolni. Nagy ne­vekre nincs szükségünk, egységes, ambiciózus, küzdő­képes gárdával akarunk megkapaszkodni. Bízunk ab­ban, hogy bázisunk, a Medi­cor Miskolci Gyára, személy szerint pedig Hrabár Sándor igazgató továbbra is olyan fi­gyelemmel kíséri tevékenysé­günket, mint eddig. Meg kell köszönnünk a Távhőszolgál­­tató Vállalat segítségnyújtá­sát is, a jövőben ugyanis Sze­mere utcai klubhelyiségük­ben tartjuk majd edzéseinket, játsszuk találkozóinkat. Kolodzey Tamás Naptár 1981. december 9., szerda A nap­kelte: 7.20; nyugta: 15.53 órakor A hold kelte: 14.55; nyugta: 4.22 órakor Névnap: Natália Évforduló__________ Hatvanöt évvel ezelőtt, 1916. december 9-én halt meg — 62 éves korában — Engelmann Pál Gábor, bádogosmunkás, a Szociáldemokrata Párt egyik alapítója és vezetője. Időjárás-----------­ Várható időjárás ma estig: nyugat felől újabb erős felhősö­­dés és esők, napközben lassan csökken a felhőzet. Időnként megélénkül, illetve megerősödik a délnyugati szél. Elsősorban északkeleten és keleten köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 4—9 fok között. — A zöld trágyáról és a komposztról tartanak isme­retterjesztő előadást Miskol­con, a 24-es számú Általános Iskolában, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház kertészeti szakkörének szervezésében. Az előadást este hat órakor kezdik. — Hangversenyt ad ma este hat órai kezdettel a miskolci Bartók-teremben a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola vonósegyüttese, s Tőzsér Dá­niel fuvolaművész közremű­ködésével Bach III. és VI. Brandenburgi versenyét, va­lamint h-moll szvitjét mutat­ja be.­­ A naprendszer keletkezé­sének elméleteiről szerezhet­nek újabb ismereteket az ér­deklődők december 11-én, Miskolcon, az Uránia Csillag­­vizsgálóban, az este 7 órakor kezdődő előadáson. — Fenyőfaünnepséget szer­vez a Mozgáskorlátozottak Borsod megyei Egyesülete, a tagok gyermekei részére de­cember 19-én, a miskolci Bartók Béla utcai öregek napközi otthonában. Az aján­dékozással összekötött ün­nepséget délután 4 órakor kezdik.­­ Évzáró összejövetelüket tartják december 10-én Mis­kolcon, a Marx Károly utca 36. számú házban a Vasas akvaristák klubjának tagjai. A résztvevők előadást hall­hatnak a IV. miskolci akva­risztikai kiállítás tapasztala­tairól, majd megtekinthetik a Különös szigetek című színes filmet. — Varga Éva miskolci szob­rászművész érmeinek kiállí­tása látható a szegedi ifjúsá­gi ház stúdió galériájában. Varga Éva műveivel együtt tekinthetők meg Molnár Ist­ván grafikái az 1982. január 7-ig nyitva tartó tárlaton. — G. Kuba Eszter, pécsi ke­ramikus kamarakiállítása december 10-én, délután fél 4 órakor nyílik Sajóbábony­­ban, az Északmagyarorszá­­gi Vegyiművek Déryné Mű­velődési Házában. A decem­ber 20-ig látogatható tárlatot Benedek Miklós, lapunk ro­vatvezetője ajánlja a­ látoga­tók figyelmébe. — Kapitális agancsú dámbi­­kák kerültek terítékre a Tol­na megyében levő Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazda­ságban október óta tartó va­dászatokon. Eddig mintegy 60 érmes minősítésű trófeát, köz­tük 20 arany- és 30 ezüstér­mes dámlapátot zsákmányol­tak a sportvadászok.­­ A Szerencsi Csokoládégyár nyugdíjasai részére baráti ta­lálkozót rendeztek december 7-én. A 481 fő nyugdíjas kö­zül 440 fő vett részt. A gyár vezetői tájékoztatták a volt munkatársakat a csokoládé­gyár életéről, további tervei­ről. A közös beszélgetést a fővárosi művészek közremű­ködésével adott műsorral és szerény ajándék átnyújtásá­­val tették emlékezetessé.­­ A 14. magyar játékfilm­szemlét 1982. február 5. és 9. között rendezik Pécsett. A tervek szerint 23—24 magyar filmet mutatnak be, amelyek közül nyolcat ősbemutatóként vetítenek. Az eddigi négy filmstúdió — a Budapest, a Dialóg, a Hunnia és az Ob­jektív — mellett egy ötödik, új stúdió, a Társulás is be­mutatkozik. A szemle ideje alatt Pécsett alakul meg a Magyar Filmklub Szövetség. Megemlékeznek a Balázs Béla Filmstúdió működésének 20. évfordulójáról, s Huszá­­rik Zoltán-emlékműsort is terveznek.­­ Új sajtcsomagoló gépsor szerelését kezdték meg a Za­la megyei Tejipari Vállalat zalaegerszegi központi tele­pén. A hazai élelmiszeripar­ban legkorszerűbbnek szá­mító, fotócellákkal működő, automata vezérlésű gépsor 7 változatban — az ár feltün­tetésével — csomagolja az ementálit. Autóra várók, figyelem! AUTÓSORSZÁMOK Trabant Hycomat A Miskolci Likőrgyár felvesz két műszakra TARGONCASZERELŐ ÉS TARGONCAVEZETŐ DOLGOZÓKAT Jelentkezés: Miskolc, Partizán utca 13.

Next