Észak-Magyarország, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-27 / 97. szám
1982. április 27., kedd Döntött a Legfelsőbb Bíróság Megrónak egy helyettest Egy gyár főkönyvelője üzent a távollevő művezető helyettesének: keresse fel, mert az egyik munkással kapcsolatos problémát meg akarja beszélni vele. Az illető azonban, azzal a kijelentéssel, a főkönyvelőnek nincs joga engem beszámoltatni, az utasításnak nem tett eleget. Ezért eljárás lefolytatása nélkül szigorú megrovás fegyelmi büntetéssel sújtották. Az intézkedés ellen a művezető-helyettes a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult, amely azonban elutasította. Ezek után a munkaügyi bíróságon pert indított amely a büntetést hatályon kívül helyezte. Ezt azzal indokolta, hogy a helyettesítési jogkör a dolgozókkal kapcsolatos személyi kérdések megvizsgálására nem terjedt ki. Annak a munkájáról, akiről a főkönyvelő beszélni akart, a művezető már véleményt adott, tehát azzal kellett volna tárgyalnia. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a következőket mondta ki: “ A fegyelmi határozat a művezető-helyettes vétkességét az együttműködési kötelezettség megsértésében állapította meg, mert a főkönyvelő utasításának nem tett eleget és nem kereste fel. Ha valóban így történt, akkor a fegyelmi vétség fennáll. Ez azonban bizonyítva nincs. A büntetést fegyelmi tárgyalás nélkül szabták ki, tehát a munkaügyi bíróságnak a tényállás tisztázására bizonyítási eljárást kellett volna lefolytatnia. Csak az érintett személyek meghallgatása után hozhatott volna döntést. Ezért a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül kellett helyezni, és új eljárás lefolytatására kötelezni. A Legfelsőbb Bíróság még rámutatott arra: a gyár által bemutatott tevékenységi jegyzék szerint a művezető távollétében helyettese ugyanazokat a jogköröket látja el, mint felettese, és feladata a munkafegyelem, s a munkarend megtartása is. Fegyelmi büntetést azonban nem szabhat ki. A munkafegyelem és az együttműködési kötelezettség megtartása minden dolgozónak egyaránt kötelessége. Ez alól a művezető-helyettes sem vonhatja ki magát. Ellenkező esetben ugyanis üzeme dolgozóitól sem követelhetné meg a fegyelem megtartását. Gyermekek veszélyhelyzetben ! A Mezőkövesd városi Tanács V. B.-a a közelmúltban foglalkozott a veszélyeztetett gyerekek ügyével. A velük való foglalkozás egyik formája a pártfogói hálózat megszervezése, ahol hivatásos és társadalmi munkában végzett tevékenységgel gondoskodnak a gyerekekről. Mezőkövesden mintegy hétszázra tehető a veszélyeztetett gyermekek száma, tíz százalékuk cigány származású. Az elmúlt időszakban növekedett a veszélyeztetett kiskorúak száma, egyre hatékonyabb és szervezettebb intézkedéseket igényel a velük való foglalkozás. A helyzetüket kiváltó okok között legtöbb esetben a környezeti ártalom, a halmozott veszélyeztetettséget kiváltó okok szerepelnek, úgymint a lakásproblémák, alacsony jövedelem, szülők betegsége, vagy hiánya stb. Döntő tényező a családban előforduló problémák között a munkakerülés, az alkoholizmus, bűnöző életmód. A városban felmért adatok szerint a nyilvántartott gyerekek között a saját, elítélhető magatartás, életvitel miatt mintegy 12 százalékuk került nyilvántartásba. Problémát jelentenek a bűncselekmény elkövetése miatt nyilvántartott gyerekek, akiknek a nevelésével, a társadalmi beilleszkedésükkel a pártfogói hálózat foglalkozik. A városban a gyerekek érdekében folytatott számos intézkedést foganatosítottak. A városi tanács rendszeres segélyt utal ki az anyagi problémákkal küszködő családoknak amelyet a gyámhatóság segítségével juttatnak el Rendszeres nevelési segélyt juttatnak, óvó intézkedésként állami gondozásba veszik azokat a kiskorúakat, akiket a saját családjuk nem tud nevelni. A felmérések szerint minden harmadik problémás esetben elegendő a figyelmeztetés, a pártfogó felügyelet gyakorlása, de, sajnos, vannak ezektől szigorúbb intézkedések is. Tanácsi és társadalmi szervek együttes munkájával megelőző és felderítő tevékenységet folytatnak, védőóvó intézkedésekkel igyekeznek megelőzni az állami gondozásba vételt. Elsődleges szempont a családban nevelés, hogy lehetőség szerint minden gyerek családban nőhessen fel. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Szemüveg - napszemüveg A szemüveglencséket két alapvető csoportba szokás sorolni. Az egyikbe a látási hibákat korrigáló lencsék tartoznak, a másikba a védőszemüvegek, amelyekből napszemüvegek és hegesztőszemüvegek készülnek. A látási hibákat befolyásoló üvegek hat csoportra oszlanak: szórólencsék (rövidlátóknak), gyűjtőlencsék (távollátóknak), erős gyűjtőlencsék (szemműtét utáni használatra), kombinált lencsék (elöregedett szemnek), tórikus lencsék (pontszerű kép létrehozására képtelen szeműek számára) és prizmaüvegek (kancsaloknak). A legigényesebb a bifokális lencsék gyártása, amelyek egyetlen szemüvegben egyesítik a rövidlátás és a távollátás korrekcióját. A hármas törőértékű (trifokális) szemüveglencsék még ennél is bonyolultabbak. Ezek távolnézésre, középtávolságra és közellátásra egyaránt alkalmasak. A napszemüvegek üvegei kevésbé igényes gyártmányok. A készszemüveg-gyártók kerek formában, kagyló, vagy félkagyló hajlításban kapják ezeket, de megrendelhetők ,ún. pantoformákban is, amelyek közvetlenül a keretbe illeszthetők. Bár az előállításuk túlnyomórészt gépeken történik, amelyek minden alapszínben tömegesen gyártják az üvegeket, megmaradt a kézi gyártás is, ami kisebb szériában, más színekkel szélesíti a választékot. Az üvegek minőségét két alapvető tulajdonságuk alapján határozzák meg: spektrumátbocsátásuk lehetővé teszi a színek arányos észlelését, és meggátolja a láthatósági sáv alatti és fölötti fényhullámok átbocsátását. Vannak téli használatra és turisztikára alkalmas napszemüvegek, az erős napfény ellen védő változatok, és univerzális használatra olyanok is, amelyek a látható spektrum 50 százalékát elnyelik. A hegesztők védőszemüvegei egyaránt alkalmasak ív- és gázhegesztésre, ezenkívül kohóüzemekben is használhatók. Képünkön a szemüveglencsék gyártásának végső állomását láthatjuk, a műszeres minőségellenőrzést, a világhírű csehszlovák Meopta-gyárban. Plovdivi nemzetközi vásár Egy hét múlva, május Z- án nyílik a bulgáriai Plovdivban a fogyasztási cikkek tavaszi nemzetközi vására. Most második alkalommal rendezik meg a termelőeszközök bemutatójától különválasztva — a jobb szakosodási lehetőségre való tekintettel — a közszükségleti cikkek seregszemléjét. Ebben az évben nyolc szocialista ország, 13 fejlett tőkés és 22 fejlődő ország számos vállalata mutatja be legújabb termékeit a vásár 165 ezer négyzetméteres területén. Hazánkat négy vállalat képviseli. A Chinoin növényvédő szereivel mutatkozik be, a Ferunion a legújabb magyar írószerekkel ismerteti meg a látogatókat, a Medimpex humán- és állatgyógyászati termékekkel szerepel a kiállításon. Mit kell tudni Az elmúlt év második felében felröppent a hír: 1982. januárjától a kisüzemi termelés új formái között választhatnak a vállalkozó kedvű csoportok, magánszemélyek. Az utóbbi évek egyik legnagyobb gazdasági szenzációja szinte minden ember fantáziáját megmozgatta. Talán nem volt olyan munkahely, ahol — legalább elméletben — ne alakultak volna szolgáltató csoportok, kisvállalkozások. A bátrabbak, rátermettebbek — és bizonyos esetekben — a tőkeerősebbek nemcsak elméletben vállalják a kockázatot. A kisvállalkozások, jól tudjuk, valós társadalmi igényeket elégítenek ki rugalmasságukkal, érzékeny reagálásukkal az aktuális problémákra. Erre garancia, hogy ezeknek az új típusú vállalkozásoknak a kockázata vérre menő, pontosabban zsebbe vágó. Tehát a vállalkozóknak mindenképpen érdeke, hogy helytálljon. A helytállás azonban gyakran nemcsak elhatározás, vagy tehetség, jó helyzetfelismerés kérdése, hiszen a kisebb tőkeerő, kisebb eszközállomány fokozott kockázattal jár. Az Állami Biztosító a jövőben létrejövő kis gazdasági szervezetek, magánvállalkozások vagyonbiztosítási igényeinek kielégítését szem előtt tartva, lehetővé kívánja tenni, hogy az előre nem látható, véletlen következtében fellépő károk, veszteségek elhárítására a vállalkozók megfelelő biztosítást köthessenek. A biztosító azonban továbbra sem vállalja a szakszerűtlen munkából, vagy esetleges helytelen döntésből, rossz gazdálkodásból származó károk megtérítését — mondja dr. Fövenyessy József, az ÁB megyei igazgatója. A kisvállalatok összevont vagyonbiztosítása alapján kártérítést nyújt a biztosító, ha a vagyontárgyak — álló- és forgóeszköz — tűz, villámcsapás, robbanás, vihar, földrengés, földcsuszamlás, hő- és földomlás, felhőszakadás, árvíz, csőrepedés, jégverés, hónyomás, idegen gépjárművek összeütközése folytán károsodnak. Az összevont vagyonbiztosítás ezen túlmenően tartalmazza a betöréses lopás, rablás, valamint a felelősségbiztosítási védelmet is. Az összevont vagyonbiztosítási szerződés mellett lehetőség van az üzemszünet, illetve építés- és szerelésbiztosításra is. A kisiparosok, kiskereskedők is köthetnek összevont vagyonbiztosítást. E szerződés három veszélynemet foglal magában, a tűz, a betöréses lopás és rablás, valamint a felelősségbiztosítást. A korábbinál nagyobb jelentőséget kap két új mezőgazdasági vállalkozási lehetőség. Az egyik a mezőgazdasági szakcsoportok létrejötte lesz, illetve a már meglévők további erősítése. Ezek biztosítása a nagyüzem biztosítására épül. A részművelésre kiadott területek általában a hagyományos növénybiztosítási módozatokat vehetik igénybe. Az ültetvényterületek jégbiztosítása az egyéni jégbiztosítás feltételei alapján is megköthető, amennyiben a kiadott területet a nagyüzem nem biztosítja. EBI sport resasa mmmmmmmmsmxmmrxrx-TZJ—m n n.M .... . i Losonczi Pál fogadta a HOB életét A Magyar Olimpiai Bizottság meghívására április 23—26. között Magyarországra látogatott J. A. Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Programjában több találkozó szerepelt a MOB elnökével, Buda István államtitkárral és dr. Csanádi Árpáddal, a MOB főtitkárával, a NOB magyar tagjával. A NOB elnökét fogadta Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Berlinbe való elutazása előtt J. A. Samaranch nemzetközi sajtókonferencián tájékoztatta az újságírókat az olimpiai mozgalom időszerű kérdéseiről, magyarországi tapasztalatairól. Birkózó EB Szabó Lajos is ezüstérmes Várnában befejeződött a szabadfogású Európa-bajnokság. Az utolsó versenynapon a diósgyőri Szabó Lajos az aranyéremért mérkőzött a bolgár Jordanov ellen. Szabó szerezte az első pontot, de az első menet végén már Jordanov vezetett 2-1-re. A második menetben több akciót mutattak be a versenyzők. Előbb 4-4-re alakult az állás, majd a bolgár szerzett kétpontos előnyt. Szabó mindent megpróbált, de fordítani már nem tudott. Ezüstérmet szerzett, egyenletes, jó teljesítményt nyújtott, rászolgált az elismerésre. A Szalontai testvérek után tehát szintén a dobogó második fokára állhatott fel. A három DVTK-s alaposan kitett magáért, előzetesen kevesen bíztak abban, hogy várnai szereplésük ezüstösre sikerül. A +100 kg-os súlycsoportban is jutott érem sportolóinknak, Rovnyai révén. A szovjet Angyijevtől kapott kis tussal, összességében a magyarok a harmadik helyre kerültek az éremtáblázaton 1 arany és 4 ezüstérmükkel. A nem hivatalos pontversenyben Magyarország ugyancsak harmadik lett. Asztalitenisz EB Három érem a zárónapon A Budapest Sportcsarnokban befejeződött az asztalitenisz Európa-bajnokság több napos küzdelemsorozata. A férfi egyes negyeddöntőben még sikeresen szerepelt Klampár és Gergely is, a döntőbe azonban egyikük sem jutott be. Gergely Appelgrentől, Klampár pedig Waldnertől szenvedett vereséget, így mindketten harmadikok lettek. A női egyes negyeddöntőben Magos és Urbán E. is vereséget szenvedett. Férfi párosban az aranyéremért küzdhetett a Jónyer, Gergely duó. Ellenfelük a Surbek, Kalinics páros volt. A jugoszlávok 3-0 arányban bizonyultak jobbnak. Jónyeréknek így meg kellett elégedniük a második hellyel. Női párosban a magyarok nem voltak érdekelve a fináléban. Eredmények, férfi egyes: 1. Appelgren (Svédország), 2. Waldner (Svédország), 3. Gergely és Klampár. Női egyes: 1. Vriesekoop (Hollandia), 2. Hammersley (Anglia), 3. Popova (Szovjetunió) és Kamizuru (NSZK). Férfi páros: 1. Surbek, Kalinics (Jugoszlávia), 2. Jónyer, Gergely (Magyarország), 3. U. Bengtsson, Stedh (Svédország) és Secretin, Birocheau (Franciaország). Női páros: 1. Bulatova, Kovalenko (Szovjetunió), 2. Vriesekoop, de Kruiff (Hollandia), 3. Hammersley, Jarvis (Anglia) és Magos, Szabó (Magyarország). + Berczik Zoltánnal kapcsolatban olyan hírek terjedtek el, hogy lemond, nem akarja tovább irányítani a válogatottat. Ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: — Tizenharmadik éve irányítom a válogatottat, úgy érzem, ezalatt szép eredményeket értünk el, most is két aranyat szereztünk. Sokszor akadályt is le kellett győznünk, s ez többnyire sikerült. Valóban kérem a felmentésemet, fáradtnak is érzem magam, szívesen adom át helyemet másnak. A „sikeredző” bejelentése meglepő, bizonyára rövidesen foglalkozik vele a szövetség elnöksége. Haladás VSE-Ózdi Szombathely, 6000 néző. VezetteÍ Haladás.VSE: Hegedűs — Horváth, Vörös, Kiss — Hegyi, Fitos, Kulcsár, Preszeller — Németh, Szabó, Garics. Edző: Török Péter. Ózdi Kohász: Fekete — Szilágyi, Fegyverneki, Bíró, Madarász — Kajdi, Tokár, Ambrus, Osváth — Utassy, Becsei. Edző: Pallagi Róbert. Cserék: Kajdi helyett Stanev, a 49. percben, Németh helyett Bogáti, a 64. percben, Osváth helyett Tóth, a 65. percben, Fitos helyett Nagy, a 83. percben. A gólok története. 17. perc: jobb oldali szöglethez jutott a hazai együttes. Kulcsár csavarta középre a labdát és Garics az ötösről fejelt a hosszú sarokba, 1-0. 20. perc: Hegyi a jobb oldalon húzott el, pontosan emelt középre, Garics a balösszekötő helyéről, 5 méterről a bal felső sarokba fejelt, 2-0. 39. perc: Némethet vágták fel az ózdi védők Fekete kapujától 22 méterre. A szabadrúgáshoz Hegyi készülődött, s nagy erejű lövése következtében a labda a kapu bal oldalába vágódott. 3-0 54. perc: formás jobb oldali támadást vezettek a szombathelyiek. Horváth balra tolta a labdát, a balösszekötő helyén üresen álló Garics 8 méterről a jobb sarokba lőtt, 4-0. 58. Dere: Horváth beadását Szabó lőtte kapura Fekete kezéből kiperdült a labda. Szabó rácsapott és másodszorra már nem hibázott 5-0. 70. perc: szöglet után Hegedűs kiöklözte a labdát, amely a kaputól 18 méterre álló Ambrushoz került. A középpályás nagv lövést zúdított a kapu bal oldalába. 5-1. 71. perc: Garicstól Szabó kapta a labdát, aki a középcsatár helyé- lohász 11-1 (3-0) re emelt. Hegyi ügyesen lekezelte a pettyest, majd higgadtan a jobb sarokba lőtt, 6-1. A két újonc összecsapásán a hazaiak valósággal kiütötték az ózdiakat, akik képtelenek voltak megnehezíteni a könnyedén, időnként már-már fölényesen futballozó Haladás dolgát. Igaz, a korán bekapott gól eldöntötte a találkozó sorsát, de ettől függetlenül azért a vendégek ambicionálhatták volna magukat. Nem tették, katasztrofális vereséget szenvedtek, folytatva ezzel dicséretesnek éppenséggel nem nevezhető tavaszi vesszőfutásukat. Az Ózd sorsába régen beletörődött, enervált csapat benyomását keltette, s a vasiaknak igencsak könnyű dolguk volt ellenük. Az ózdiak közül csak Ambrus szorgoskodását említhetjük, a többieknek szinte egyetlen valamirevaló megoldásuk nem akadt. Maczkó jól bíráskodott. ★ Videoton—FTC 0-1 (0-0). Gl.: Pogány. AZ NB I ÁLLÁSA 1. Rába ETO 31 19 6 6 95-45 44 2. FTC 31 20 ? 9 71-40 42 3. Tatabánya 31 14 12 5 56-41 10 4. V. Dózsa 31 13 12 6 48-33 3S 5. Videoton 31 16 5 10 45-40 37 6. Bp. Honvéd 31 14 8 9 49-37 36 7. PMVSSC 31 14 5 12 47-40 33 8. Csepel 31 10 13 8 35-3’ 33 9. Vasas 31 12 7 12 54-48 31 10. ZTE 31 9 13 9 31-43 31 11. B csaba 11 9 12 10 38-4? 3<| 1?. DMVSC 31 11 8 12 42-53 30 13. Haladás 31 10 0 12 41-41 29 14. NVVSSC 31 8 11 1? 33-46 27 15. DVTK 31 8 10 \3 44-56 26 16. Volán SC 31 4 11 16 *0-*6 19 17. S7EOL AK 31 7 3 21 31-69 17 18. Ózd 31 5 5 21 36-73 15