Észak-Magyarország, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-26 / 121. szám
1982. május 26., szerda SPORT SPORT SPORT SPORT Sorsoltak az MLSZ-ben Az NB I-be jutásért: KVSE—MTK-VM Kedden délelőtt az MLSZ-ben elkészítették az NB I- be, az NB II-be és a területi bajnokságba jutásért május 30-án és június 6-án esedékes osztályozók sorsolását Az érthetően izgalmas eseményen képviseltették magukat az érdekelt 30 csaptat vezetői is. A legnagyobb érdeklődés az NB I. 15. helyezettje és a három NB II-es bajnok NB I-be vezető útját eldöntő sorsolást előzte meg. A papírforma szerint a feljutásra elsősorban esélyes Nyíregyháza és MTK-VM elkerülte egymást Vasárnap délután 17 órakor Kazincbarcikán és Nyíregyházán lesz az osztályozók első felvonása, egy héttel később kerülnek sorra a visszavágók. Az NB I-be jutásért a Kazincbarcika az MTK-VM csapatával méri össze erejét míg a Nyíregyháza a Nagykanizsai Olajbányásszal találkozik. Borsod megye bajnoka, a Szuhavölgy együttese a területi bajnokságba való kerülésért Püspökladány gárdájával csatázik. Kazincbarcikán Kálmán Vilmost, az együttes csapatkapitányát az edzés előtti percekben sikerült szóra bírnunk: — Talán meglepően hangzik, de örültünk, amikor megtudtuk, hogy a fővárosi gárda ellen kell pályára lépnünk, bár idegenben szerettünk volna kezdeni, ők az esélyesebbek, szerintem 60—40 százalékos arányban. Ígérjük, nem ijedünk meg, s mindent elkövetünk, hogy átlépjük azt a bizonyos képzeletbeli küszöböt. A KVSE a szokásos műsorral készül a sorsdöntő vasárnapi találkozóra, ma délután 2 órától előkészületi mérkőzést játszik Kartal csapata ellen. Kosárlabda Kecskeméti SC—Diósgyőri VTK 81-69 (48-27). Miskolc, városi sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Belley, Pázsitka. Felszabadulási Kupa, női. Az igen tartalékos diósgyőriek — bár nagyon akartak — egyetlen pillanatig sem tudták kétségessé tenni a találkozó sorsát. Ld.: Halmos, Jászka (21— 21), Spisák (12). A KVSE bajnokságot nyeri csapata. Álló sor, balról: Kasza, Helgert, Tóth, Fodor, Szobonya, Bukóidéi, Tamás, Farkas, Fehér. Középső sor, balról: Mislei Tibor szakosztályvezetőségi tag, Orosz Zsigmond szakosztályvezető, Szoboszlai Árpád egyesületi elnök, Majoros, Kiss, Kálmán, Petrovics, Vajda, Ráczi Attila technikai vezető, Sáfrány István pályaedző, Frenkó László vezető edző. Guggolnak, balról: Hacsi József szertáros, Munkácsi, Szép, Gere, Simkó, Koleszárik, Gönczi István gyúró. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Naptár 1982. május 26., szerda A napkelte 4.56, nyugta 20.27 órakor A hold kelte 8.00, nyugta 0.09 órakor Névnap: Fülöp Évforduló:_________ Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1857. május 26-án született, és 86 éves korában, 1943 áprilisában halt meg Szinnyei József nyelvész, egyetemi professzor, akadémikus. Kazincbarcikai majális „Baj-nok-csa-pat! Baj-nok-csa-pat!” Miskolcon javában zuhog az eső, amikor útnak indulok. Sajószentpéter környékén azonban már felszakadozik a felhőzet, Kazincbarcikán pedig a nap is előkandikál. Mintha az „időjárásfelelős” is érezné, hogy a városnak ma ünnepelnie kell! Igen, hiszen egy „külön bejáratú” majálisra készül Kazincbarcika: ma végérvényesen és visszavonhatatlanul bajnok lehet a focicsapata... Két órával a torné» előtt csendes a stadion, a város éli megszokott, vasárnapi életét. Pedig itt ma ünnepelni kell, ismételgetem magamban megátalkodott konoksággal. Misáén azért jöttem, hogy beszámoljak a falakat rengető elementáris boldogságról. De mi van akkor, ha a város egykedvű nemtörődömséggel veszi tudomásul a tényt? Vajon jelent-e még a foci rohanó világunkban annyit, hogy dacoljon az időjárással, nem is beszélve az otthon kényelmes melegéről? Aztán mintegy varázsütésre zászlókat lobogtató csoportok tűnnek elő a betonházak sűrűjéből. Fiatalok, lelkesek. Vidáman nevetgélnek, rigmusokat farigcsálnak, s ezen most senki nem botránkozik meg. A pálya körül egyre sűrűbb a tömeg, tarka a kép, fokozódik a nyüzsgés, javában tart az esélylatolgatás. Mit latolgatás, abban mindenki megegyezik, hogy nem lehet kétséges a Vegyész győzelme, csak ennek az arányán alakul ki parázs vita. Az óvatosabbakat lehurrogják. Persze, akadnak pesszimisták is. „Bajnokság? Ugyan kérem, ne vicceljenek! Az NB I számunkra elérhetetlen, no meg az sem biztos, hogy a város vállalja az élvonalbeli szerepléssel járó pluszterheket.. A többség olyan tekintettel mered a pirospozsgás, kis emberkére, hogy az eszmefuttatás befejezetlen marad. Hátul, az öltözőépület mellett közben fényképezik a csapatot. Szoboszlai Árpád egyesületi elnök halkan súgja: „Nem szeretem az idő előtti tömjénezést, mert esetleg rosszul sülhet el a dolog. Remélem, így érzik a játékosok is". Igaza lehet a sportvezetőnek, mert az arcokra elvétve sem rajzolódik a mosoly legcsekélyebb jele sem. Allnak a fényképezőgép lencséje előtt, de gondolataik egészen máshol kószálnak. Nyerniük kell! Akkor biztos a bajnoki elsőség, semmit nem lehet a véletlenre bízni. Ez motoszkál az agysejtekben, a győzelem gondolata kíséri őket napok óta. Az fel sem merülhet bennük, hogy esetleg nem sikerül, hiszen oly sokat tettek a nagy siker érdekében, annyi mindenről lemondtak, s többé-kevésbé egyenes ívű, töretlen út vezette a csapatot a kimondatlan, titkolt CÉL közvetlen közelébe... Közben a pálya körül egyre nagyobb a zsúfoltság fokozódik a hangulat. Ráczi Attila technikai vezető szinte percről percre öregszik: „Ilyen nagy lehetőség nem adódik gyakran egy futballista előtt! Borzasztó lenne, ha elbuknánk ... Úgy veszem észre, hogy mindenki ideges. Ez nem tragédia, a pályán úgyis a labdára koncentrálnak majd." Büszkék most a szurkolók, mintha valami láthatatlan szál kötné őket a CSAPATHOZ, együtt dobban játékos, szurkoló, sportvezető szíve. A varázs azonban egy idő után megtörik. A Szolnok remekül védekezik, a hazai helyzetek pedig kimaradnak. Szünet. Orosz Zsigmond szakosztályvezető mázsás léptekkel közelít: „Ezt a nyomást nem lehet kibírni, fantasztikus az iram, nyerni kell, önmagát is bátorítja szavaival. Unni, bízni kell az utolsó percig a sikerben! Kálmán győzelmet jelentő gólja után elementáris erővel szabadulnak el az érzelmek és tart az örömmámor egészen a lefújásig. A szurkolók többsége a helyén marad, tapsra verődnek a tenyerek, a karok a magasba lendülnek. Előbb csak néhány srác ugrik át a kerítésen, aztán egyre többen vetik át magukat a vaskorláton, ölelik, csókolják, dobálják a kedvenceket. "Bajnok-csa-pat! Baj-nok-csa-pat! Baj-nok-csa-pat!" Egy nagy kórus alakul, leírhatatlan a boldogság, ismeretlenek borulnak egymás nyakába. Szoboszlai Árpád felemelkedik a helyéről, ejnye, de homályos az a fránya szemüveg, pedig itt hullámzik ez a nagy-nagy kavalkád a lábunk előtt, színek keverednek, hát ezt is megértük! Az elnök zsebkendőt vesz elő, s miközben alig észrevehető remegés fut végig rajta, két apró, sós csepp koppanása hallik ki a dübörgésből Mintha egy pillanatra a nap is kisütne Kazincbarcika felett Doras Lászl labdarúgás. dvtk—szerk. AK 3-1 (2-0). Miskolc, DVTK-sporttelep, 200 néző. NB I-es ifjúsági mérkőzés. Vezette: Kóródi. DVTK: Gondos — Takács, Gonda, Csáki, Búza, Baghy, Kiss I, Kovács, Sváb, Szlfka, Turóczi. Edző: Csányi József. Gl.: Kiss (11-esből), Szlifka, Takács Jók, Gondos, Csáki, Kiss L A touloni nemzetközi utánpótlás tornán a magyar együttes második találkozóját is elveszítette. Csapatunk a Szovjetunió ellen lépett pályára és 1:0-ás félidő után 1:0 arányú vereséget szenvedett. A diósgyőri Gulyás védte a kaput, csereként az ugyancsak diósgyőri Teodoru II. is pályára lépett. Válogatottunk két forduló lejátszása után pont nélkül áll SAKK. Sajószentpéteri Üveggyár—MÉM 6-6 (2 függő). Sajószentpéter, OB I. Győztek: Kispál, Balázs, Szűcs, Tóth, Bai. Döntetlenül mérkőzött. Katona Kincses. A Borsod megyei csapatbanokság 8. fordulójának eredményei: Borsodi Távhő—Kazincbarcikai Vegyész 4,5-9,5. Emőd- SUMSE II. 3,5-10,5. Olefin SCFelsőzsolca 11,5-2,5. Sátoraljaújhelyi Spartacus—Borsodi Volán 12,5-1,5 Mezőcsát—Miskolci Spartacus 4,5-9,5. Mezőkövesd—Szuhavölgy KM. A* «lesöpört állása: 1. Sátoraljaújhelyi Spartacus 69,5, 2. SUMSE II. 75, 3. Olefin SC 72,S, 4. M. Spartacus 69,5 pont. TOLLASLABDA: Szegeden rendezték meg az országos II. osztályú Alföld Kupa versenyt. Zoványi (H. Papp J. SE) férfi egyéniben a második helyet szerezte meg. TÁJFUTÁS: Az úttörő-olimpia megyei döntőjének eredményei: F 13 C: 1. Bogsán (35-ös iskola), 2. Asztalos (35-ös iskola), 3. Gál (34-es iskola). F 11 C: 1. Kondor (17-es iskola), 2. Havasi (34-es iskola), 3. Balkányi (34-es iskola). F 13 C: 1. Bérezés (34-es iskola), 2. Benedek (21-es iskola), 3. Zlaczki (21-es iskola). N 11 C: 1. Zsigmond 30-as iskola), 2. Fábri (34-es iskola), 3. Pinczés (35-ös iskola). KOSÁRLABDA: Miskolci EAFC Békés 81-57 (42-27). Békés, NB II„ férfi. Ld.: Házi (22), Mittyik (20), Gallyas (14). Miskolci EAFC—Mezőberény 107-51 (44-23). Mezőberény, NB II, férfi. Ld.: Gallyas (25), Házi, Lőrincz (10— 1«), Mitnyik (14), Balázs (11), Balák (10). A MEAFC a harmadik helyet szerezte meg a bajnokságban. Szarvas—Olefin SC 81-64 (39-19). Leninváros, NB II., férfi. Ld.: Jávorszky (19), Szilvási, Bedőcs (12—12). Szarvas- Olefin SC 65-31 (31-19). Leninváros, NB II., női. Ld.: Vuk, Éles (10-10). ÖKÖLVÍVÁS. Mezőkövesden rendezték meg a Matyó Kupa felnőtt és serdülő minősítő versenyt, melyen 24 egyesület 119 sportolója vett részt. A győztesek, serdülők, kis papírsúlytól felfelé: Lecza (Kisvárda),Horváth (Csepel), örlős (Szolnoki MÁV MTE), Fekete (Kecskemét), Csikós (Kecskemét), Barta (Hajdúhadház), Lakatos (Hatvan), Kozák (Kecskemét), Riczu (Borsodi Bányász), Hajdú (Kisvárda), Szabó (Szolnoki MÁV MTE), Léka (NYVSSC), Nyeste (Mezőkövesd), Török (Kecskemét), Zsigó (Kisvárda). A pontverseny végeredménye: 1. Kecskemét 31, 2. Kisvárda 21, 3. Borsodi Bányász 18. Felnőttek a győztesek, papírsúlytól felfelé: Besetye (Borsodi Bányász), Lénárt (Kisvárda), Veres (Mezőkövesd), Rácz (DMVSC), Csókás (Zalka SE), Farkas (Borsodi Bányász), Ecsedi (DMVSC), Juhász (Csepel), Huszár (Borsodi Bányász), Harmos (Petőfibánya). A pontverseny végeredménye : 1. Borsodi Bányász 19, 2. DMVSC 13, 3. Petőfibánya 9. Az összesített pontversenyt és a Matyó Kupát a Borsodi Bányász nyerte. Takács Gábor lett a legeredményesebb edző, különdíjban részesült még Farkas (Borsodi Bányász). KÖZÉPISKOLÁS SPORT. Debrecenben került sor az országos területi középiskolás röplabdabajnokság döntőjére. A Kilián Gimnázium női csapata harmadik lett, a fiúk a második helyet szerezték meg és továbbjutottak. Pászti Csaba (Kilián Gimnázium) az országos középiskolás úszóbajnokságon 100 gyorson első, 200 gyorson második, 200 vegyesen pedig harmadik lett. A középiskolás atlétikai területi bajnokságot Nyíregyházán rendezték meg. Távolugrásban a Kilián csapata 624 cm-es eredménnyel bejutott az országos döntőbe, magasugrásban pedig 177,1 cm-es átlaggal ugyancsak kivívták a fináléban való szereplés jogát. Eredményekről a sorokban i I Időjárás_______ Várható időjárás az ország területén ma estig: lassanként északon és keleten is felszakadozik a felhőzet, az esőzést gyenge, futó záporok váltják fel. Többnyire kevés lesz a felhő, legfeljebb keleten fordulhat elő egy-egy futó zápor. Az eleinte még gyakran erős, időnként viharos északi szél lassanként gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. A sárospatakiak az elmúlt évben több mint 12 millió forint értéket hoztak létre társadalmi munkában. A város lakosai átlagosan mintegy 800 forint értékű munkát végeztek el ellenszolgáltatás nélkül — a legtöbbet a parkosításban, valamint a szennyvízcsatorna építésénél dolgoztak. — Négyrendben lopás vétsége miatt ítélte el a Miskolci Járásbíróság Sztollár János kondói (Kossuth u. 20.) lakost. A többszörösen büntetett előéletű vádlott az elmúlt év májusában, júniusában és novemberében négy esetben kísérelt meg bolti lopást, ám cselekményeit minden alkalommal felfedezték. A bíróság — jogerősen — 8 hónapi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. — ügyességi versenyt rendez autósok számára az MMSZ sárospataki vezetősége május 30-án, 10 órai kezdettel a város Felszabadulás téri lakótelepének Déryné utcai parkolójában. A helyszínen az AFÜ 11. sz. üzemének dolgozói ingyenesen állítják be a kocsik fényszóróit, motorját — A lakossági szolgáltatások témakörében végeztek vizsgálatot a népi ellenőrök az ózdi járásban. A tapasztaltakról az Ózdi járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság május 27-i ülésén lesz szó. — Pető János grafikusművész alkotásaival ismerkedhetnek meg a tamási képzőművészbarátok. A miskolci művész munkáiból május 28- án nyílik kiállítás Tamásiban, a művelődési központban. A tárlatot június 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Felekiné Gáspár Anni festőművész kiállítása május 27-én nyílik meg Miskolcon, a Képcsarnok Szőnyi István termében és június 10-ig látogatható. Cziezelné Balázs Adrienne zongorahangversenyét ma este hét órai kezdettel rendezik meg Miskolcon, a Bartókteremben. Műsorán Beethoven, Chopin, Liszt, Ravel és Bartók művek szerepelnek. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemvezetősége értesíti a vasút mellett lakókat, hogy 1982. május 26-tól 30-ig A VASÚT VEGYSZERES GYOMIRTÁSÁT VÉGZI. A gyomirtásra alkalmas vegyszer méhekre és állatokra 30 napig veszélyes. — Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke a finn közoktatási minisztérium meghívására szerdán Helsinkibe utazott. Május 30-án gyermeknapi lovasparádé lesz Szilvásváradon. A Bükk festői környezetében a nyitott lovaspályán 10 órakor kezdődik a műsor, amelyet Gálfi János vezet Csikósbemutatóra is sor kerül, a Szilvásváradi Lovas Sportkör fellépésével. Az Országos Takarékpénztár május 31-én, Budapesten rendezi meg a gép-, kocsi-nyereménybetétkönyvek idei második, sorrendben 84. sorsolását. A sorsoláson az 1982. január 31-ig váltott és 1982. április 30- án még forgalomban volt 5000 és 10 000 forintos gépkocsi-nyeremény betétkönyvek vesznek részt A sorsolás összesített eredményeit a június 2-i lapok közük. A hivatalos nyereményjegyzék június 3-án jelenik meg. — üvegművészet! emlékek a XVI—XIX. századból címmel kiállítást rendez a Borsod megyei Múzeumi Igazgatóság a diósgyőri vár melletti Déryné-házban. A május 28-án, délután 4 órakor tartandó megnyitáskor dr. Miklós Pál, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója tart bevezetőt Autóra várók, figyelem! gépkocsi. Átvételi SORSZÁMOK MÁJUS 25-ÉN Trabant Hycomat Um. (Budapest) 12 222 Trabant Hycomat Combi (Budapest) 5 Trabant Lim. (Bp.) 9 283 Trabant Lim. (Debrecen) 5 061 Trabant Lim. (Győr) 5 756 Trabant Lim. Special (Budapest) 7 053 Trabant Lim. Special (Debrecen) 3 273 Trabant Lim. Special (Győr) 6 751 Trabant Combi (Bp.) 3 829 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Lim. (Bp.) 7 468 Wartburg Lim. (Győrt 4 075 Wartburg de Luxé (Bp.) 9 148 Wartburg de Luxe (Győr) 4 311 Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) 11« Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 1 672 Wartburg Tourist (Bp.) 3 801 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 (Budapest) 5 828 Skoda 105 (Debrecen) 4 686 Skoda 105 (Győr) 4 795 Skoda 120 (Budapest) s 185 Skoda 120 (Debrecen) 4 863 Skoda 120 (Győr) 5 944 Lada 1200 (Budapest) 16 459 Lada 1200 (Debrecen) 0 863 Lada 1200 (Győr) t 410 Lada 1300 (Budapest) ' 498 Lada 1300 (Debrecen) 660 Lada 1300 (Győr) . 2so Lada 1500 (Budapest) : 277 Lada 1500 (Debrecen) j 500 Lada 1500 (Győr) 1 a05 Lada 1600 (Budapest) 1 870 Lada 1600 (Debrecen) ; 591 Lada Combi (Budapest) ! 891 Lada Combi (Debrecen) 656 Moszkvics (Budapest) ; 363 Polski Fiat 126 (Bp.) 1 187 Polski Fiat 126 (Győr) 121 Polski Fiat 1500 (Győr) 659 Dácia (Budapest) 5110 Dácia (Debrecen) 4311 Zastava (Budapest) 593 1