Észak-Magyarország, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-09 / 159. szám
1902. Július 9., péntek Értiskessétek Lehetséges, hogy Steve Coppell, az angol válogatott és a Manchester United jobboldali középpályása műtőasztalra kerül. Térdsérülése, amely a Mundial első négy mérkőzésén nem hátráltatta a labdarúgót, a Spanyolország elleni találkozó előtt egy edzésen kiújult, és így már nem is léphetett pályára a házigazdák ellen. * A brazil válogatott csapatkapitánya, Socrates eredeti terve az volt, hogy a sikeres VB után az orvosi hivatást űzi majd, de hogy most szétoszlottak a futballálmok, mást tervez. Továbbra is marad a futballpályán, és ott akar lenni még az 1986-os VB-n is Falcaóval és Zicóval együtt, ő és Falcao abban az időben 32 éves lesz, Zico 33. * Egy 14 éves, a brazil válogatottban nagyon csalódott kislány, Simone Cristina Cardoso, mostohaapja revolverével főbelőtte magát. * Johan Cruyff nincs túlságosan elragadtatva a VB eddigi eredményeitől. Egy spanyol lapban kijelentette: „Számomra bármi is történik, Brazília az 1982-es világbajnok. Még úgy is, hogy az elődöntőbe sem sikerült eljutnia.” * Udo Lattek, a Barcelona nyugatnémet edzője kijelentette, hogy nem várnak jó napok Maradonára, hiszen nála keményen és szó nélkül kell készülnie a bajnoki nyitányra Akik ismerik Lattekot, tudják, hogy szigorúságából és hajthatatlanságából egy cseppet sem enged, bárkinek is hívják a „gondjára” bízott futballistát. * A spanyol hatóságok attól tartottak, hogy a világbajnokság sok zsebtolvajt vonz majd az országba, a legfrissebb adatok azonban ennek az ellenkezőjét bizonyítják. A világbajnokság előtt a spanyol börtönök „lakossága” 23 862 főt tett ki, most mindössze 23 760-an lakói az ibériai fogházaknak. Kár lenne tagadni, igazi varázsát veszítette a Mundial a dél-amerikai csapatok kiesésével. Nehéz tűzbe jönni egy-egy újabb találkozó történéseinek szemrevételezésekor, különösen akkor, ha az például olyan „színvonalú”, mint a tegnap lejátszott olasz—lengyel összecsapás. A 90 perc elképesztően unalmas, lépegetős futballal telt el, a lengyelek kishitűeknek bizonyultak, szinte el sem tudták képzelni, hogy esélyük lehet a „Squadra Azzurával” szemben. A vége felé közeledve azért egyfajta összegzésfélét illik megvonni, bár még két találkozó hátra van, hogy a teljes képet ki-ki kialakítsa önmaga számára. Lehet, hogy Havelange elnök messzemenően elégedett a Mundial létszámának 24-esre történő bővítésével, s a világbajnokság színvonalával, azért nem olyan egyértelműen igaz ez a megállapítás. Mert az tagadhatatlan, hogy a „kicsik” szereplési lehetőséghez jutottak, s nem is kevesen éltek vele (Algéria, Kamerun, Honduras), de egyikük sem került a második körbe! Mindez azt látszik alátámasztani, hogy továbbra is a „nagyhatalmak” képviselik a színvonalat, ők alkotják a „krémet”. Az idei Mundial látogatottságban csak az 1962-es chilei világbajnokságot múlja felül, ezt a számok hűen tükrözik. Márpedig Spanyolországban köztudottan nagyon szeretik az emberek a futballt, s távolmaradásuknak, vagy inkább közömbösségüknek azért a látottak, a színvonal mindenképpen egyfajta fokmérője. Való igaz, hogy nagyon sok, kifejezetten gyenge mérkőzést produkáltak a csapatok, s a csaknem egyhónaposra duzzasztott küzdelemsorozat sem jelentett igazán vonzerőt. Most már csak két találkozó van hátra, a szurkoló nem tehet mást, mint bízik a nagyszerű befejezésben. De vajon lesz-e? Olaszország—Lengyelország 2-0 (10) Barcelona, 55 000 néző. Vezette: Cardellino (uruguayi). A lengyelek kezdték a játékot, de mindjárt az olaszok léptek fel támadólag. Kevés esemény történt a pályán, lényegesen többet kezdeményeztek az azzurik, a lengyelek meglehetősen bátortalanok voltak, szinte a kapu közelébe sem kerültek. Az is kitűnt, hogy Boniek sokkal jobban hiányzik Piechniczek kapitánynak, mint Gentile a morcos Bearzottnak. Lato csak vergődött Collovati „ölelésében”, több támadó pedig nem is igen mutatkozott a lengyel együttesben. A 22. perc hozta meg a vezetést az olaszoknak. Antognoni ívelt jobbról a kapu elé egy szabadrúgást, Rossi robbant a labdára és 4 méterről a jobb sarokba továbbított, 1-0. Ezzel az olaszok közelebb kerültek a döntőhöz, Rossi pedig a gólkirályi címhez. Néhány erőtlen lengyel akció következett, Zoff azonban csak unatkozott. A szünet után sem emelkedett a mérkőzés színvonala, a nagy meleg bizonnyal éreztette hatását, mert igencsak poroszkáló futball folyt a pályán. Tulajdonképpen csak néhány keményebb fajsúlyú belépő érdemel említést, no meg Rossi második gólja, aki Conti remek beívelését, lehajolva fejelte a hálóba, 2-0. A nézőtéren ettől kezdve az olasz szurkolók különszáma jelentett eseményt, s bemutatójuk egyáltalán nem érdemtelenül vonzott népes érdeklődő tekintetet. A lengyel válogatott képtelen volt felnőni a feladathoz, a látottak alapján esélye sem volt az utolsó, döntő körbe kerülésre. Az olaszok a jól bevált receptet alkalmazták ezúttal is: zártan, biztonságosan védekeztek, s rajtaütésszerű akciókkal igyekeztek veszélyt kelteni Zmudáék soraiban. Ez kétszer sikerült, s magabiztos győzelmet eredményezett, de nehezen hihető, hogy a tegnap látott olasz együttes prímhegedűs lesz majd a fináléban. SPORT Drámai küzdelem Sevillában NSZK—Franciaország 3-3 (1-1,1-2,10) Sevilla, 50 000 néző. Vezette: Corver (holland). Egyik csapat sem vonult sündisznóállásba. Igaz, kezdetben csak a nyugatnémetek birtokolták a labdát, öt perc után azonban lábra kaptak Platiniék is, s kiegyenlített lett a játék. Nagy iram, remek csata jellemezte a találkozót, egyetlen pillanatra sem torpantak meg a csapatok. A nyugatnémetek a 18. percben jutottak vezetéshez, amikor egy kipattanó labdát Littbarski 18 méterről lőtt az üresen maradt kapuba, 1-0. A bekapott gól egyáltalán nem szegte kedvüket a franciáknak, újult erővel lendültek támadásba és erőfeszítéseiket siker koronázta. A 16-oson belül Rocheatou-t rántották le a védők, s a teljesen nyilvánvaló 11-est Platini értékesítette, 1-1. A félidő hajrájában is lüktetés, pezsgés jellemezte a folyamatos játékot hozó összecsapást. A szünet után ember-ember elleni harc folyt a pályán. Meglepetésre a franciák ragadták magukhoz a kezdeményezést, bátran vállalkoztak, s nagyon ügyesen kombináltak. Több lehetőségük is kínálkozott a gólszerzésre, de ezeket rendre elügyetlenkedték. A legnagyobbat Battison hagyta ki, igaz, Schumacher alaposan „elütötte”. A nyugatnémetek időnként teljesen megzavarodott csapat benyomását keltették, csak vaktában rugdalták el a labdát kapujuk elől, a francia kapusnak szinte nem is kellett közbeavatkoznia. A rendes játékidő nem hozott döntést, így hosszabbításra került sor. A kétszer 15 percben heroikus küzdelmet vívtak a csapatok. Szinte emberfeletti erővel vetették magukat harcba, egyik csapat sem nagyon ügyelt a védekezésre, minden idegszálával a gólra tört. Ez a franciáknak sikerült korábban, előbb Tresor bombázott parádés mozdulattal a léc alá, majd nem sokkal később Giresse hatalmas erejű lövése került a kapuba. Azt lehetett hinni, hogy a nyugatnémetekben nem lesz erő az újításra, de a fekete-fehérek rácáfoltak a kétkedőkre és előbb a csereként beállt Rummenigge, majd Fischer talált a hálóba. Mivel a hosszabbítás sem hozott döntést, 11-es rúgásokra került sor. Hallatlan izgalmak közepette az első 5—5 rúgó játékos közül Stielike, illetve Six hibázott, a többiek értékesíttették a büntetőt. Bossis lövését védte Schumacher, Hrubesch viszont a hálóba talált, s ez az NSZK csapatának a döntőbe kerülését jelentette. Jupp Derwall hallatlan izgalmakat élt át a nyugatnémet válogatott kispadján, végül azonban csapata a döntőbe került. innen-onnan Mától vasárnapig valamennyi Borsod megyei természetjáró szakosztály Bogácson tartózkodik, ahol együttes táborozásra kerül sor. A program rendkívül bőséges kínálatot biztosít, bizonyára valamennyi résztvevő megtalálja a kedvére való időtöltést. Szombaton, július 10-én például túrára mehetnek a természetjárók. A távolság 18 kilométer. A főbb helyszínek: Noszvaj, Síkfőkút, Királyhút, Szomolya. Természetesen azért az itthon maradókra is gondoltak a megyei szövetség vezetői. A Miskolc városi Testnevelési és Sportfelügyelőség számukra vasárnap vezet túrát. Találkozás reggel 8.15 órakor a Majális-parkban levő autóbuszmegállóban. Az útvonal: Ómassa — Szárazvölgy — Bánkút — Bálvány — Csipkéskút — Vadászvölgy — Ómassa. A túrát Bánkúti Károly vezeti. + Az NSZK-ban rendezték meg az ifjúsági súlyemelők Duna Kupa viadalát, melyen két diósgyőri sportoló is részt vett. Barsi és Jacsó egyaránt második lett súlycsoportjában. Barsi a 75 kg-osok között 320 kg-ot teljesített, és szoros versenyt vívott a bolgár Bojevval. Barsi megpróbálkozott szakításban a 151, lökésben pedig a 185,51 kg-os új felnőtt országos csúcs teljesítésével is, de sikertelenül. Kockáztatásával azt érte el, hogy minimális különbséggel (2,5 kg) a felnőtt magyar bajnokság első helyéről a harmadikra csúszott vissza. Helytállása így is dicséretes. Jacsó taktikai okokból a 110 kg-ban versenyzett. A lökésben elért 205 kg-os teljesítménye új országos ifjúsági csúcs a +100 kg-os kategóriában. Ez az eredmény azonos Hlavati Andrásnak az 1981. évi felnőtt VB-n elért abszolút legjobb ifjúsági lökés eredményével. Hazai ifjúsági versenyző ennél többet még nem lökött sohasem a feje fölé. Jacsónak minden esélye megvan arra, hogy ezt felülmúlja, hiszen Barsival együtt az augusztusi ifjúsági VB-re készülnek, melyre Brazíliában kerül sor. Jacsó teljesítményével egyébként a felnőtt OB-n a harmadik helyre került, mindössze 2,5 kilogrammal emelt kevesebbet, mint az ezüstérmes, összteljesítménye 360 kg. Szakításban 155 kg-ot, lökésben pedig 205 kg-ot emelt a feje fölé. A Duna Kupán ugyancsak szerepelt egykori diósgyőri, Dallos Péter felnőtt országos bajnok lett a 67,5 kg-os súlycsoportban — ifjúsági létére. Teljesítménye 290 kg volt. ................. S......... ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Sportműsor SZOMBAT TÖMEGSPORT. Munkahelyi olimpia. Miskolc, DVTK-sporttelep. 9 óra. LABDARÚGÁS. Területi tehetségkutató akció. Miskolc, hejőcsabai sporttelepe. 17 óra: Szabolcs-Hajdú. 18 óra 15: Borsod- Heves. VASÁRNAP TÖMEGSPORT. Munkahelyi olimpia. Miskolc, DVTK-sporttelep. 9 óra. LABDARÚGÁS. Területi tehetségkutató akció. Miskolc, hejőcsabai sporttelep. 9 óra 30: Borsod-Hajdú. 11 óra: Heves-Szabolcs. Nyári Totó Kupa: Miskolci VSC—Csenger. Miskolc. MEMTE- sporttelep. 15 óra: Borsodi Volán —Hajdúböszörmény. Miskolc-Erenyő, 17 óra. HÉTFŐ LABDARÚGÁS. Területi tehetségkutató akció. Miskolc. MEMTE-sporttelep, 9 óra 30: Borsod- Szabadka, 11 óra: Heves-Hajdú« Naptár_________ 1982. július 9., péntek A napkelte: 4.56; nyugta: 20.42 órakor A hold kelte: 22.48; nyugta: 7.41 órakor Névnap: Lukrécia Évforduló_________ Négyszázharminc évvel ezelőtt, 1552. július 9-én halt hősi halált Drégely várának védelmében Szondi György végvári kapitány. Időjárás_______ Várható időjárás az ország területén ma estig: kevés nappali gomolyfelhő-képződés, néhány helyen átfutó zápor lehet. Az északi szél időnként élénk, átmenetileg még erős lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul. 1 — Dr. Erdős Imre aranydiplomás ügyvéd, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1942-től volt a párt tagja, 76 éves korában elhunyt. Temetése 1982. július 11-én 12 órakor lesz Debrecenben, a Monostorpályi úti temetőben. Az MSZMP Miskolc városi Bizottsága. — Ifjúsági lakásépítési akció keretében csoportos lakóház építését kezdte meg Sátoraljaújhelyen a borkombinát. Hasonló módon segíti fiatal dolgozóit az otthonteremtésben Tarcalon is, hogy a pályakezdő szakemberek véglegesen a vállalatnál maradjanak. Műemlék épületek felújítására 2,2 millió forintot fordít ebben az évben Sárospatakon a tanács városgazdálkodási költségvetési üzeme. Más, nem műemléki lakások felújítására, komfortosítására és karbantartására további 6,1 millió forintot irányoztak elő. A KITE igazgatósága csütörtökön Nádudvaron megtartott ülésén úgy határozott, hogy a jövő esztendőtől kezdve kísérletképpen zöldborsót is termelnek KITE- technológiával. A rendszer és a Debreceni Konzervgyár együttműködése révén 3000 hektáron vetnek a tavasszal zöldborsót, s a korszerű technológiával, valamint a jobb vetőmagellátással a hektáronkénti 50 mázsás átlagtermést akarják elérni. Új fémsilók várják csütörtöktől a frissen learatott búzát a Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kunhegyesi körzeti üzemében. A 25 millió forintos költséggel épült tárolórendszer nyolc, betonlábazaton álló hatalmas tartálya összesen 6000 tonna befogadására alkalmas. A rendszerben a termény továbbítását, a silókból történő ki- és berakodást, gombnyomásra működő automata vezérlőberendezéssel oldották meg. Már kapható és megrendelhető az Építésügyi Tájékoztatási Központ terjesztési osztályán, valamint a vidéki információs irodákban a családi házak épületgépészeti részlettervgyűjteménye, amelyet a közkedvelt, ajánlott építési tervekhez három kötetben jelentetett meg az ÉTK. Az első kötet a villamos berendezések, a második a vízellátás, külső csatornázás, szennyvíztisztítás, a harmadik pedig a gáz- és fűtőberendezések ismertetését tartalmazza. Csütörtökön Szombathelyen átadták a Styl Ruházati Vállalat új üzemcsarnokát. Az 1400 négyzetméter alapterületű csarnokban csak zakókat készítenek, igaz, azokból évente 190 ezret. Az új üzemrészből Nyugat-Európába, Amerikába és a Közel- Keletre kerülnek a modern technológiával gyártott ruhadarabok. — Elmarad az autós találkozó. A Dácia kocsival rendelkezők számára tervezett autós találkozó (Mezőkövesd, július 9—11.) technikai okok miatt elmarad. — Bioinveszt néven gazdasági társulást alakított a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet, a MÉM Gödöllői Műszaki Intézete és a Hungagent Rt. A kutatási, fejlesztési és termelési-beruházási céllal létrehozott társulás a szécsényi közös gazdaságban épülő biogáztelephez hasonló létesítmények megtervezését, kivitelezését és üzembe helyezését vállalja. — Komplex fejlesztési terv készült a növekvő idegenforgalmú Bugacpuszta szolgáltatásainak bővítésére. A környéken levő elhagyott tanyákból nyolcat vásárolt meg a kiskunfélegyházi Lenin Tsz, és ebből négyet eredeti formájukkal felújítottak, parasztbútorokkal berendeztek. Udvarukon továbbra is megmaradtak a gazdasági épületek, a gémeskút, a köcsögtartók ; istállóikban hátasló, udvarán fogat szolgálja a vendégeket. A Bartók Béla X. debreceni nemzetközi kórusverseny résztvevői csütörtökön népművészeti értékeiből adtak ízelítőt: a kórusversenyen részt vevő 34 hazai és külföldi együttes szerepelt az egész napon át tartó folklórműsorban. A kórusverseny ma fejeződik be, délelőtt szakmai tanácskozást tartanak Kodály kórusművei előadásáról, majd este 8 órakor a Kossuth i Lajos Tudományegyetemen ünnepi záróesttel, díjkiosztással és az elsődíjasok hangversenyével fejeződik be az ötnapos fesztivál. Új uborkafajtákra hívták fel a termelők figyelmét csütörtökön Kecskeméten, a Zöldségtermesztési Kutató Intézetben megtartott fajtabemutatón. Az újdonságok jól helyettesítik a drága holland importfajtákat, amelyek egyelőre az itthoni termőterület mintegy 60 százalékát uralják. Ez az arány jövőre már eltolódhat a hazaiak javára. A 40 új fajtajelölt közül jó néhány a legjobbnak tartott holland Nimbusnak is versenytársa. Közlemény A bogyiszlói Dunagyöngye Mgtsz. almáskertjét szedésre bérbe adja. Erejétől függően vállalhat területet. Szedés kezdete: augusztus 20-tól Részletes felvilágosítást a bérlet feltételeiről írásban adunk. Szerződéskötés kezdete: július 15-től. A szerződés megkötése előtt az érdeklődő a gyümölcsöst megtekintheti Toborzókat keresünk Cím: Dunagyöngye Mgtsz., Bogyiszló, Kossuth u. 28. Telefon: Bogyiszló; 8 és 7. A VÁROSBAN EGY HELYEN MINDEN KEDDTŐL SZOMBATIG 8—17 óráig VÁSÁROLHAT A SZERZŐDÉSES CIPŐBOLTBAN (Marx Károly u. 37. sz.) VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!