Észak-Magyarország, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-13 / 37. szám

1983. február 13., vasárnap SPORT SPORT SPORT SPORT EiMAü SPORT „Nagy a versenyfutás a csapatba kerülésért” Szobonya bevonult — Ondrék a kapuban(?) — MNK Romhányban Január elején a Kazincbarci­kai Vegyész labdarúgói is meg­kezdték a felkészülést a tava­szi idényre. Idestova másfél hó­napja munkálkodnak, hogy az elkövetkezendő négy hónapban a szurkolók tapsa legyen az osztályrészük. Frenkó László ve­zető­edzőt arra kértük, vonja meg az eddigi tevékenység mérlegét. * 1. fejezet (A fáradtságról): „— Játékos koromban el sem tudtam képzelni attól ros­­­szabb c­sést, mint amikor az izomláz gyötrő kínjait kellett végigszenvedni. Persze, hogy van ellenszer, de akkoriban korántsem az edzések válto­zatos felépítését tartották el­sődlegesen szem előtt a szak­vezetők. Emelgettük a svéd­­padot vég nélkül, aztán meg csodálkoztunk, hogy a zuhany alatt minden porcikánk sa­jog ... Mindenképpen szeret­tem volna a srácokat ettől megkímélni. Szerencsére nem kellett a nulláról indulnunk, mert december 12-én még bajnoki mérkőzést játszot­tunk Dorogon. A két hét pe­dig igencsak röpke idő a po­­cakeresztésre. A társaság olyan állapotban kezdte meg az alapozást, amilyet egy ed­ző csak álmaiban remélhet. Közepes erősségű héttel vág­tunk neki a felkészülésnek, aztán jött egy erősebb, majd pedig egy nagyon erős sza­kasz. Csak halkan jegyzem meg: egyetlen játékos sem panaszkodott izomlázra! Fá­radtságra annál többen­, de ebben az esetben köztudott: rövid a regenerálódási idő. Az időjárás szerencsére kegyes volt ezen a télen hozzánk, so­kat dolgozhattunk kint, a szabadban. Igyekeztünk ki­használni a terep adta lehe­tőségeket, de a tornacsarnok­ban sem unatkoztak a labda­rúgók ...” 2. fejezet (A „pihenésről”). „— Három hét napközis rend­szerben, bizony nem éppen szívderítő, lélekemelő dolog. Tudom, sokan nyűgösek eb­ben az időszakban. S ha az összezártsághoz még hozzá­veszem az edzések egyre nö­vekvő intenzitását, hát poko­lian nehéz dolog talpon ma­radni. A negyedik hetet Haj­dúszoboszlón töltöttük. Edzés­tervemben a táborozás idejé­re kifejezetten pihentető jel­legű munkát iktattam be. Lehet, most sokan megmoso­lyognak, de vállalom az eret­nekség bélyegét! Persze, tisz­tában vagyok azzal, hogy ed­zőtáborozni a túlnyomó több­ség azért megy: elvégezni a munka dandárját, jól meghaj­tani a társaságot. Engem ko­rántsem ez a szempont ve­zérelt. Nézze, itthon a fiúk olyan becsületesen, annyi odaadással, ügyszeretettel te­vékenykedtek, amelyet régen tapasz­taltam egy csapatnál Éreztem, könnyíteni kell, mert a húrt nem szabad a végletekig feszíteni. De ez a lazábbra vett tempó azért ko­rántsem számított tengerpar­ti nyaralásnak. Jónéhány elő­készületi mérkőzésen lép­tünk pályára. Előfordult hogy az általam legütőképe­sebbnek tartott tizenegy ját­szott máskor alaposan meg­kevertem a sorokat Szokják egymást a srácok, mert elő­fordulhat, úgy hozza a sors, esetleg többen is kidőlnek a vállvetve harcolók közül.” 3. fejezet (A tudati ténye­zőkről.) — „Azt nem mond­hatom, hogy valóságos sérü­léshullám söpört végig raj­tunk, de azért akadtak néhá­­nyan, akik több-kevesebb ideig maródiak voltak. Far­kas, Tóth és Munkácsi egy­aránt a térdével bajlódott. Mégis, egyik sem kért azon­nali, mondhatni automatikus felmentést az edzések alól. Mert ha fáj a térd, akkor­­ azért lehetőség nyílik olyan mozgássorozatra, amely nem terheli az érzékeny testrészt. Ennek az önkéntes plusznak aztán jelentkezik a mozgósító ereje. Mert a makkegészséges látja, amint a sérült ott nyúj­tózkodik a bordásfalon, s ez a puszta tény már nem hagy­ja nyugodni az önérzetét. Ha ő képes erre, akkor tőlem több is kitelik !-elv alapján veselkedik neki az újabb és újabb gyakorlatok leküzdésé­nek. Vajda úgy alapozik, mint még talán soha, lehetetlen tőle olyat kérni, amelyet ne teljesítenie azonnal. Vagy Farkas. Emlékezetes autóbal­esete után sokan azt hitték, befellegzett pályafutásának. Csodálatos akaraterővel küz­dötte vissza magát a keret­be, s ma már nyoma sincs mozgásán a „karambolnak”. Természetesen a játék még döcög egy kicsit, de idővel lesz az jobb is. Talán az el­mondottakból is kiviláglik, hogy­ személy szerint jóma­gam igencsak sokat építek a játékosok öntudatára. Erre azonban csakis akkor nyílik lehetőség,­ ha a társaság ko­rábban elért egy bizonyos szintre...” 4. fejezet (A tavaszról). „— Sokan teszik fel nekem na­ponta a kérdést: mi lesz ta­vasszal? Egyet felelhetek: a csapat valamennyi pályára lé­pő tagja mindent el fog kö­vetni a minél eredményesebb szereplés érdekében. Hogy ez mire lesz elegendő, ma még nem tudni. De a tavaszi idényt megelőzően, nekünk még akadnak tennivalóink jócs­kán. Február 11-től 19-ig Har­­kányfürdőben folytatjuk a felkészülést, s útban hazafe­lé, 20-án Romhányban MNK- mérkőzésen igyekszünk helyt­állni. Komoly terveink van­nak a kupában, legalább a nyolc közé szeretnénk kerül­ni. Szobonyára sajnos nem számíthatunk a tavasszal, be­vonult. Leszerelt viszont Szert. Lesz változás az ősszel meg­szokott összeállításhoz képest, mert Kaszára nem számítok. A kapuban Ondrék esélyei a jobbak. Most még nagy a versenyfutás a csapatba ke­rülésért, de azért aligha vitatható, hogy Sztanon, Hel­­gert, Fodor, Petrovics, Majo­ros, Fister és Munkácsi helye nehezen megkérdőjelezhető. Kissé talán meglepő, de Szép­nek a felfogásán kell változ­tatnia, mintha túlzottan is biztosnak érezné a helyét. Aki engem ismer, az tudja, soha nem a képességek alapján hirdetek összeállítást . . .” Edzői látlelet másfél hó­nap munká­járól. Pillanatnyi­lag így állnak a dolgok Ka­zincbarcikán, két héttel a rendkívül forrónak ígérkező tavasz első rezdülésétől Doros László Kosárlabda Bp. Spartacus—DVTK 76:65 (32:35) Miskolc, városi sport­­csarnok NB I., női. Vezette: Juhász, Prenker. DVTK: Papp 2, Aronné 14, Medgye­­si 20 Winter 16, Jászka 7, Csere­­ényi —, Dargai*—, Tóth 2 Spisák —, Madaras 4. Edző- Baumann Gáspár. A D­TK jól kezdett, az 5. perc­ben 14:7-re, a 10. percben pe­dig 24:11-re vezetett. Aztán fokozatosan csökkent az elő­nyük, felzárkózott a vendég­csapat. A szünet után a fő­városiak percek alatt elhúz­tak, és tízpontos előnyüket végig tartani tudták. A diós­győriek közül kiemelkedő teljesítményt senki sem nyúj­tott. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Színvonalas mérk­őzések.... . . . kísérhettek figyelemmel az érdeklődők tegnap az MVSC-torna­­csarnokban megrendezett serdülő körzeti rangsorversenyen, ame­lyen igen népes mezőnyök léptek tatamira. A küzdelmek a pergő ritmusú rendezésnek köszönhetően a kora délutáni órákban véget is értek. Képünkön: egy látványos jelenet az egyik mérkőzésről. Sípálya Kazincbarcikán A már hagyományos tár­sadalmi összefogás eredmé­nyeként Kazincbarcika újabb létesítménnyel gazdagodott. A város környékének kedvező domborzati viszonyait kihasz­nálva, mintegy 1 millió forint értékű és több ezer órát ki­tevő társadalmi munka rá­fordítással készült el a Vár­domb-völgyben a sílesikló­­pálya, amelyet felvonóval is elláttak. A pálya hosszúsága 525 méter, a felvonó 500 méterig szállítja a vállalkozó ked­vűeket. A szintkülönbség 136 méter, a pálya átlagos széles­sége 40 méter. A felvonót elektromos meghajtású mo­tor működteti, a pálya nap­pal és este egyaránt használ­ható, ugyanis megoldották a világítást. A pálya építését egyéb­ként az Irinyi János Vegy­ipari Szakközépiskola tanulói és oktatói kezdték el. 1931- ben kapcsolódott be a mun­kába a Borsodi Vegyi Kom­binát szakszervezeti bizott­sága, amely a közreműködő szervek munkáját is koordi­nálta a későbbiekben. Az ÉMÁSZ, az ÉRV, a Bükkaljai Bányaüzem, a December 4. Drótművek, az Út-, Vasútépí­tő Vállalat, a 31. sz. ÁÉV, a Gyár- és Gépszerelő Vállalat, a 105. sz. Ipari Szakközépis­kola,­ a Honfvéd Papp József SE síszakosztálya, valamint a már említett barcikai közép­iskola dolgozói-tanulói vet­tek részt a munkálatokban. A városi tanács a felvonó mű­ködtetéséhez és a közvilágí­táshoz szükséges villamos munkák megvalósítását 251 ezer forinttal támogatta. A nagyszerű létesítményt tegnap adták át rendeltetésé­nek. Röplabda Középcsapattá fe­ Seáált a HŐSE Az elmúlt esztendőkben ke­veset hallatott magáról a He­­jőcsabai Cement SE NB II-es férfi röplabdacsapata. A szakosztály vezetőinek sza­vaival élve: csendesen dol­goztak .. . — Most jubilálunk, tízéve­sek vagyunk — mondta Ur­­vári Ferenc, szakosztályveze­tő-edző. — Annak idején a Borsodi Volántól vettük át a „társaságot”. 1976 óta szere­pelünk a második osztályban és talán egy kivételtől elte­kintve,­­rendre a középme­zőnyben végeztünk. Az NB II mezőnyében volt már 12 és 14 csapat is, jelenleg az előb­bi a soros. — Az idei bajnokságban, hogy­ állnak? — Félidőben vagyunk, hatodik-hetedik helyen tanyá­zunk, vagyis szokásos telje­sítményünket nyújtjuk. — A közelmúltban két mis­kolci tornát is megnyertek .. — Decemberben, a Felsza­badulási Kupán, a napokban pedig az Avas Kupán értünk 31 el­ő helyezést. Mindkét tor­nán jól ment a játék, az együttes lelkesen, odaadón­­küzdött. —Erősségük? — Magas termetű sporto­lóink vannak így támadójá­tékunk jobb az átlagostól. Képzett ütőkkel rendelke­­zünk­, olyanokkal, akiknek bombái után sorozatban ír­ják javunkra a poénokat. Vé­dőmunkánk viszont nem a legjobb, az eredményesebb szereplés érdekében azon kell javítanunk. — Kikkel volt elégedett az őszi szezonban? — A gárda egységes csapat­játékot nyújtott, ezért nem emelek ki senkit. Megemlí­tem viszont, hogy az 1976-ban az NB II-be jutottak közül már csak Tóth, Mészáros és ifj. Ujvári maradt hírmondó­nak. — Gondot fordítanak az utánpótlás-nevelésre ? — Igen. Az Építőipari Szak­­középiskolára, valamint a l­­es számú Általános Iskolára „támaszkodunk”. Persze, ha­ékonyabb munkát is végez­­tetnénk ezen a területen. — Manapság a kisegyesült­­ek általában anyagi gondok­at küzdenek... — Nem vitás, sok nehézsé­günk támadt, szakosztályunk költségvetése a százezret is alig éri el. A Hejőcsabai Ce­ment Művek vezetői azonban — ha a szükség úgy kíván­ta — mindig segítettek. — Terveik? —, Az NB II. középmező­nyében hosszú időre gyökeret akarunk verni! (K) >А• j Naptár__________ j 1983. február 13., vasárnap : A nap kelte 6.54, nyugta 17.03 órakor , A hold kelte 7.30, nyugta 17.24 órakor­­ Névnap: Ella, Linda ! 1983 február 14., hétfő A nap kelte 6.52, nyugta 17.05 órakor­­ A hold kelte 7.55, nyugta 18.30 órakor Névnap: Bálint j Évforduló__________ Száztíz évvel ezelőtt, 1873. február 13-án született Kazányban, és 65 éves korában, 1938-ban hunyt el Pá­­­­rizsban Fjodor Saljopin, a világhírű orosz operaénekes, i • á . Huszonöt évvel ezelőtt, 1958. február 14-én alakult­­ meg Moszkvában a Szovjet—Magyar Barátság Társa­sága, mai nevén Szovjet—Magyar Baráti Társaság.­ ­ Időjárás__________ Várható időjárás az ország területén ma estig: általában­­ változóan felhős idő, az ország legnagyobb részén csapa­­­­dék nélkül. A déli megyékben délutánra erősen megnövek­szik a felhőzet, ott gyenge havazás több helyen előfordul­ ■­hat. A szél mérsékelt, változó irányú lesz. Várható legma­­­­gasabb nappali hőmérséklet -1, plusz 4 fok között. — Exportpiacon értékesíti az össztermelésének mintegy egynegyedét a Tiszai Vegyi Kombinát. A gyár termék­skáláján különösen fontos helyet foglalnak el az ole­finkémiai termékek, ame­lyek az iparilag fejlett nyu­gat-európai országok mellett a távol-keleti fejlődő orszá­gokba is eljutnak. A jövő­ben újabb fejlesztés ered­ményeként a gyár fokozza a polipropilén exportját.­­ Az idén 63 szocialista bri­gád, több mint 800 tagja tesz felajánlást az Országos Érc- és Ásványbányák ruda­­bányai vasércműveinél. A ter­melési, önköltségi tervek maradéktalan teljesítése mellett társadalmi munka­­vállalást is tesznek a község intézményeinek fejlesztésé­ért.­­ Száz hektáron termel az idén vetőmagborsót az inán­­csi Vörös Csillag Termelő­­szövetkezet, ahol ebből a másutt egyre mostohább nö­vényből 40 mázsa feletti át­lagtermést is el tudtak érni az elmúlt években. Ugyan­akkor a borsó kiváló elővete­­ménynek is bizonyult. Az elő­ző évi borsótáblákon búzából 60 mázsa feletti volt az át­lagtermés. — Ács István grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás február 14-én Miskolcon, a Minit Galériában. A március 10-ig látogatható tárlatot Molnár Zsolt kritikus ajánl­ja az érdeklődők figyelmébe. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 6. játékheti lottónyeremé­nyek, a nyereményilleték le­vonása után a következők: a 6. játékhéten öttalálatos szel­vény nem^.volt; 4 találatos 70 darab, nyereményük egyen­ként 133 816 forint; 3 talála­tos 5966 darab, nyereményük egyenként 785 forint; 2 talá­latos 206 429 darab, ezekre egyenként 28 forintot fize­nek. — Megkezdték a Borsodi Ve­­gyi Kombinátban a mikál ne­vű növényvédő szer hatóanya­gának gyártását. Az új nö­­­vényvédő szert­­ elsősorban a szőlő-peronoszpóra ellen hasz­nálják fel. Az új kemikáliá­­­ból az idén már 150 tonnát készítenek a gyárban, és ezt teljes egészében hazai piacon értékesítik. — A Népszínház új, országos, bemutatójára megyénkben,"­ Leninvárosban kerül sor feb­­ruár 14-én, hétfőn délután­­ a' óhai kezdettel. Az országjUs társulat Gyárfás Endre' Mári­­kus mester, ezermester címfe? mesejátékát viszi színre Szi­­­geti Károly rendezésében! Az országos bemutatónak a Derkovits Gyula Művelődési Központ ad helyet. Szervezési vállalat keres - bérleményként - költ­­ségtérítés ellenében kb. 5 szobából álló, mintegy 150 m2 területű IRODAHELYISÉGET. Minden megoldás érde­kel. Ajánlatokat „Szerve­zés" jeligére 1983. február 20-ig a kiadóba kérjük. Vásárnaptár Február 14-én, hétfőn: országos állat- és kirakó­vásár lesz Mezőkereszte­­­­sen; február 15-én, kedden: Bódvaszilason, állatvásár pedig Jászárokszálláson; február 16-án, szerdán: országos állat- és kirakó­­vásár lesz Rudabányáb­­n , február 18-án, pénteken: Gyöngyösön és Csenger­­­­ben: február 20-án, vasárnap­, Tiszakécskén, Zagyvaréka­­­son, gépkocsivásár pedig Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán és Szolnokon; február 21-én, hétfőn: or­szágos állat- és kirakóvá­­­­sárt rendeznek Tiszavasvá­­riban. , Közlemény ÁLLATTARTÓK, FIGYELEM! Miskolc város és Répáshuta te­­­ületén a kistermelők a szarvas­­marha- és sertésállományú­­ térséges termékenyítés** mun­kanapokon a 17-480-as szombati napon pedig a 16-009-es telefon­számon 8—9.30 óra között je­lenthetik be. Állatorvosi ügyelet Miskolc megyei város területén 1983. február 14-én (hétfőn) reg­gel 7.30 óráig ügyeletes: dr Oon­­czi Károly körzeti állatorvos la­kása : Miskolc, Szeberti u. 8 Te­lefon nincs. Betegbejelentés • 1—9 és 13—14 óra között, a Miskolc, Csaba vezér a 53. sz. alatt levő állatorvosi rendelőben. Telefon: 34-145.

Next